Hogy Donald Trump mire készül az Európai Unióval és Ukrajnával kapcsolatban, azt egyrést még csak találgatni lehet, másrészt bizonyos, hogy semmi jót nem várhatunk a tervezett amerikai–orosz tárgyalásoktól. A jelenlegi helyzetet Szergej Radcsenko, a Henry A. Kissinger Központ munkatársa foglalta össze a Moscow Times számára. Lássuk, mire jutott.

„Hosszú és rendkívül eredményes telefonbeszélgetést folytattam Vlagyimir Putyin orosz elnökkel” – írta Donald Trump elnök a Truth Social nevű közösségi médiaplatformján közzétett bejegyzésében, amelyben elmesélte, hogy tárgyaltak a kölcsönös tapasztalatcseréről és az ukrajnai háború befejezéséről. „Megállapodtunk abban is, hogy munkacsoportjaink azonnal megkezdik a tárgyalásokat” – tette hozzá.

Az orosz propaganda azt állította, hogy Putyin „támogatta” Trump véleményét, miszerint „eljött az idő, hogy két ország együttműködjön”.

Európa alig leplezett döbbenettel reagált. Kaja Kallas, az EU vezető diplomatája megerősítette, hogy támogatja Ukrajnát, és megjegyezte, hogy az európaiak „alig várják, hogy amerikai szövetségeseinkkel megvitassák az előttünk álló utat”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Donald Trump egyértelműen megalázta, azzal, hogy azt ígérte: „tájékoztatja” őt a Putyinnal folytatott megbeszéléseiről. Zelenszkij ugyanis már régóta ragaszkodott ahhoz, hogy csak úgy lehet véget vetni ennek a háborúnak, ha az erő pozíciójából tárgyalnak Putyinnal. De Trump zagyva bejelentésében kevés erő akadt – annál több volt benne az önteltség.

Putyin szívesen tartana csúcstalálkozót Trumppal, lehetőleg Moszkvában, talán az orosz győzelemnapi ünnepségek táján, május elején (idén lesz amásodik világháború befejeződésének nyolcvanadik évfordulója). Régóta törekszik közvetlen kapcsolatra Washingtonnal, amiből gyakorlatilag kiszorítaná Európát és – ami döntő fontosságú – Ukrajnát. Egy csúcstalálkozó lehetővé tenné számára, hogy újra megerősítse Oroszország pozícióját az Egyesült Államokkal egyenrangú világhatalomként. Putyin szerint ez visszatérést jelentene ahhoz a fajta elismertséghez, amelyet Oroszország 1945-ben élvezett, amikor Sztálin Jaltában tárgyalásokat folytatott Franklin D. Roosevelttel a nemzetek sorsáról és Európa jövőjéről.

De megállapodásra kellene jutni ezen az alkalmon az ukrajnai háború befejezéséről, különben a csúcstalálkozó kudarcot vallana. Hogyan nézne ki egy ilyen megállapodás? Putyin követelései egyértelműek. Jelentős engedményeket követelnének az Egyesült Államoktól – olyan engedményeket, amelyek teljesítése esetén Ukrajna magára maradna, és ki lenne szolgáltatva Oroszországnak.

Putyin kívánságlistájának első pontja Oroszország területi térnyeréseinek elismerése lenne (Ukrajna által is). Ragaszkodna ahhoz, hogy megtartson minden olyan területet, amelyet Oroszország jelenleg megszállva tart, valamint azokat is, amelyeket hivatalosan annektált, de még nem tart teljes mértékben ellenőrzése alatt. Ezt a kilátást Zelenszkij többször is elutasította. Magától értetődik, hogy Ukrajnát arra szólítanák fel, hogy vonuljon vissza Kurszkból, amelyet néhány hónapja kétes eredménnyel szállt meg. Ugyanilyen fontos lenne Ukrajna formális és állandó semlegessége. Ez volt a 2022 tavaszán az isztambuli tárgyalások egyik fő vitás pontja. Akkor Ukrajna valódi biztonsági garanciákat kért a jövőbeli orosz agresszió megakadályozására. Oroszország azonban ragaszkodott egy olyan mechanizmushoz, amely lehetővé teszi, hogy konzultációt folytassanak vele – tehát a Kreml potenciálisan megvétózhasson – minden külső segítségre irányuló ukrán kérést.

Putyin valószínűleg csak értelmetlen garanciákba egyezne bele – olyanokba, amelyekre nem lehetne hatékonyan hivatkozni, ha Oroszország újabb támadást indítana. Akárcsak Isztambulban, Oroszországot és potenciális partnereit (például Kínát és Fehéroroszországot) is olyan helyzetben akarja tudni, amelyben megvétózhatják a külső segítségre irányuló ukrán kéréseket. Emiatt nagyon kétséges, hogy Putyin valaha is beleegyezne egy európai békefenntartó kontingens létrehozásába a megállapodás betartatása érdekében.

Vajon Trump beleegyezne egy ilyen alkuba? Ha igen, az Ukrajna elárulását jelentené, és védtelenül hagyná az országot a jövőbeli agresszióval szemben.

A második pont az lenne, hogy Putyin ragaszkodna Ukrajna demilitarizálásához. Hogy ez mit jelent, kiderül Oroszország isztambuli javaslataiból, amelyek szerint Ukrajna hadseregét 85 000 főre (azaz a jelenlegi létszám töredékére) kellene csökkenteni, és szigorú korlátokat kellene bevezetni a semleges Ukrajna számára engedélyezett fegyverek típusaira és mennyiségére vonatkozóan. Vajon Trump beleegyezne? Semmi sem indokolja, hogy beleegyezzen, de arra sincs semmi jel, hogy Putyin meghátrálna.

Kijevben valószínűleg mindez nem fog tetszeni, így jutunk el a harmadik ponthoz. Bármiféle ilyen megállapodás az USA és Oroszország között szinte biztosan megkövetelné Zelenszkij eltávolítását a hatalomból. Putyin személyes ellenfelének tekinti Zelenszkijt, aki többször szembeszállt vele és megalázta őt. Az orosz vezető egy engedékenyebb kormányt szeretne látni Kijevben – olyat, amely Moszkvából könnyen manipulálható. Ez volt az eredeti terve az általa még mindig „különleges katonai műveletnek” nevezett akcióra, mielőtt azt az ukránok bátran meghiúsították volna. Azóta többször is utalt Zelenszkij állítólagos választási legitimációjának hiányára.

Teljesen elképzelhetetlen, hogy Trump elárulja Zelenszkijt? Nehéz megmondani, de korunk rekordot tart abban a tekintetben, hogy nap, mint nap elképzelhetetlen dolgok történnek. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen, Kijev háta mögött kötött alku tönkretenné az Egyesült Államok kapcsolatait Ukrajnával és Európával.

Negyedszer: Egy gyakran figyelmen kívül hagyott, ám Putyin számára mély jelentőségű kérdés az ukrán nyelvpolitika és a történelmi emlékezetre vonatkozó törvények ellenőrzése. Az isztambuli tárgyalások során az orosz tárgyalófelek erélyesen szorgalmazták a konkrét jogszabályok módosítását – ami, ha beleegyeznek, tovább erodálná Ukrajna szuverenitását, és olyan narratívát kényszerítene ki, amely az orosz birodalmi törekvésekhez igazodik. A tárgyalásoknak ezt az aspektusát nem szabad alábecsülni, mivel feltárja Putyin azon vágyának mélységét, hogy ne csak meghódítsa, hanem ellenőrizze is Ukrajnát.

Ötödször: Putyin enyhítést fog kérni a szankciók alól. Bár az orosz gazdaság ellenállóbbnak bizonyult, mint sokan várták, még mindig komoly nyomás alatt áll. Putyin szívesen fogadná a szankciók elengedését. Ez az egyik olyan pont, ahol Trumpnak valódi tárgyalási előnyei vannak, amire az amerikai elnök a fent említett posztjában utalt, amikor azt állította, hogy ő és Putyin „a dollár erejéről” tárgyaltak. Az igazi kérdés az, hogy Oroszország gazdasági nehézségei elég súlyosak-e ahhoz, hogy komoly engedményeket kényszerítsen ki Putyintól, aki már megmutatta, hogy hajlandó feláldozni népe gazdasági jólétét a nemzeti dicsőség érdekében.

Tekintettel arra, amit Trump véletlenszerű, érzelmi alapú diplomáciájáról tudunk, túlságosan valószínű, hogy nem konzultált az Egyesült Államok európai szövetségeseivel, sőt, még csak nem is tájékoztatta őket a Putyinnal folytatott megbeszéléseiről. Ez a kellemetlen feladat valószínűleg J. D. Vance alelnökre hárul, aki jelenleg Európában tartózkodik, feltehetően részben azért, hogy főnöke stratégiai elképzeléseit közvetítse a megfáradt európaiaknak, akik a jelek szerint kevesebbet tudnak Trump terveiről, mint Putyin.

Ez nem kis teljesítmény az orosz uralkodótól. Célja, hogy Európa és Ukrajna feje fölött tárgyaljon az Egyesült Államokkal, megerősítve azt az elképzelést, hogy Oroszország és az Egyesült Államok egyenrangúak, és közösen tudnak dolgozni a sürgető kérdések megoldásán. A szovjet vezetők gondolkodásától sosem állt távol a Moszkva-Washington kondomínium elképzelése, amely Moszkva különleges szerepét az akkoriban „befolyási övezetnek” nevezett területen biztosítaná. Putyin elődei nyomdokaiba lépett.

A hidegháború idején az amerikai döntéshozók túlságosan okosak voltak ahhoz, hogy engedjenek az ilyen terveknek. De ma ki tudja megmondani, mire számíthatunk?

Eddig tart Radcsenko véleménye, és meg kell hagyni: igaza van abban, hogy minden jel arra mutat, miszerint Donald Trump el kívánja árulni az Európai Uniót is, Ukrajnát is, ezt le is kívánja tagadni, sőt, addig akar hazudozni, míg valamelyik nála is csekélyebb értelmű európai politikus (Trumpot ugyanis nem az eszéért választották meg) még meg is köszöni neki a dolgot. Ne feledjük: első elnöki ciklusa idején zengett a bolygó attól, hogy meg fogja állítani az észak-koreai nukleáris fenyegetést, aztán mikor sikerült elolvasni az aláírt sillabusuzt – szerződésnek nem nevezném – kiderült, hogy abban maximum katonasírok gondozásáról és ingatlanbefektetések lehetőségéről volt szó. Így nézett ki a „zseniális” trumpi diplomácia” a „valóságon túli világban”. Most sem remélhetünk tőle valódi eredményeket, viszont abban biztosak lehetünk, hogy nagyon sokat fog majd telefonálni. Korábban állítólag éjszakákat beszélgetett át Kim Dzsongunnal, sőt, valamiféle „bromance” is kialakult közöttük, most valami ilyesmire lehet számítani Putyinnal kapcsolatban is. Aztán, míg ők bájcsevegnek, a fél világ elpusztul. Egyáltalán: Donald Trump magánember azt hív fel telefonon, akit akar, sőt, Donald Trump üzletember is – azonban Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke már nem telefonálgathat ilyen szabadon és minden felelősségtől mentesen. Neki minden hívása: tárgyalás, amiről értesítenie kell szövetségeseit is.

Egyszóval, jelenleg semmi jóra nem számíthat Európa és Ukrajna az Egyesült Államok elnökétől. Sovány vigasz, hogy maga az Egyesült Államok sem számíthat sok jóra a tulajdon vezetője részéről.

Összegezve: nagy a baj, és az eddigi módszerek nem segítenek rajta, szövetségesünk árulásra észül. Szedjük össze magunkat, míg még lehet.

Szele Tamás