Az Ukrajna elleni háború húzódik, mint a rétestészta. Mindkét fél anyag- és fegyverhiánnyal küzd, ugyanis míg az ukránok általában jelentős késéssel kapják meg az ígért nyugati segítséget, az oroszok maguk kell legyártsák a hadianyagot, a járműveket, a lőszert, és ez nem igazán megy nekik. Erről írt tanulmányt a kiváló szakértő, Pavel Luzin a Sztrana i Mir, vagyis Ország és Világ hasábjain. Hát lássuk, mit mond az orosz hadiipar állapotáról. (Előre jelzem: semmi jót).
A hadiüzemek felkészültsége egy többéves háborúra erősen eltúlzott. A hadiipari komplexumnak sok problémája van. Az orosz katonai költségvetés nagyon ingatag állapotban van. A kormány még egy évre sem képes előre jelezni a katonai kiadásokat. De messze nem a pénz a katonai-ipari komplexum fő problémája.
Hogyan mennek a dolgok az orosz katonai-ipari komplexumban? A hadseregre fordított kiadások 2022-ben több mint 50 százalékkal magasabbak voltak a tervezettnél. A helyzet 2023-ban is hasonló lesz. A tervek szerint 2024-ben 10,8 billió rubelt költenek.
Háború és pénz
A fegyverkezési kiadások rubelben kifejezve nagyjából megduplázódtak a háború előtti időszakhoz képest, 3,2 billió rubelre. Dollárban kifejezve azonban még mindig a 2013-2014-es szint alatt vannak. A fegyverexport a felére csökkent. Az exportra dolgozó gyártósorok felszabadítása az egyik módja annak, hogy több felszerelést szállítsanak a frontra. Az exportszerződések azonban, még ha figyelembe vesszük is, hogy nem minden ország fizet az Oroszországtól kapott fegyverekért, a devizabevételek forrásaként szolgáltak. A fegyverexport 2022-ben majdnem a felére, 8 milliárd dollárra csökkent.
Az orosz hadiipari komplexum veszteségeket termel, és a költségvetésnek be kell tömnie ezeket a lyukakat. Például 2016-ban az ágazat teljes vesztesége 800 milliárd rubelt tett ki, 2019-ben 700 milliárd rubelt. Az Egyesült Hajóépítő Vállalat és a Roszkozmosz, amely nemcsak az űrprogrammal foglalkozik, hanem Iszkander rakétákat és interkontinentális ballisztikus rakétákat is gyárt, szintén nagy veszteségeket termel. És a veszteségeket is alábecsülik a csalárd könyvelés miatt. A Rostechnologii profitja 2022-ben még alacsonyabb volt, mint 2020-2021-ben, amikor az egész védelmi ipar sírt, hogy milyen rosszul állnak a dolgok. 2022-ben a Rosztehnek az állami védelmi szerződések alapján történő fegyverszállításból származó nominális bevételei csökkentek, miközben a költségek az infláció miatt emelkedtek.
Hogyan lehetséges, hogy az állami védelmi megrendelések nőnek, miközben az ebből származó bevételek csökkennek? Úgy tűnik, a bevételek jelentős része a lyukak betömésére megy el. A lyukak nőnek, pénzzel tömik be őket, de azt nem alakítják át valódi termékekké.
A Roszsztat 2023-ban a hadiipari komplexumhoz kapcsolódó iparágak ipari termelésének érezhető (több tíz százalékos) növekedését mutatja. De a Roszsztat a termelés növekedésének indexét pénzben kifejezve számítja ki, 2017-et véve alapul, és azóta az árak jelentősen emelkedtek. Ha a termelést fizikai értelemben nézzük, a helyzet nem ilyen rózsás. Egyes, a hadiipari komplexumhoz kapcsolódó árucsoportokban növekedés, míg másokban csökkenés tapasztalható. A cellulóz, az alumíniumpor, az ammónia, az alumíniumszerkezetek és a robbanóanyagok gyártásához szükséges anyagok termelése növekszik, de nem többszörösére, hanem legfeljebb 30%-kal. A fegyverellátást elvileg nagyfokú volatilitás jellemzi (például 2013-2014-ben növekedés, majd csökkenés volt tapasztalható). Ezért nem szabad illúziókat táplálni az orosz hadiipari komplexummal kapcsolatban.
Háború és import
A félvezető eszközök és alkatrészeik termelése enyhén emelkedett, de egy nagyon alacsony szintről és a 2019-2020-as csökkenés után, amikor Oroszországot szankciókkal sújtották az amerikai választásokba való beavatkozás miatt. Ez azonnal visszaesést okozott a félvezetők, programvezérlésű szerszámgépek stb. gyártásában, amelyek nagyrészt importált alkatrészekből, berendezésekből, fogyóeszközökből készülnek. Ami pedig hazai, az inkább alkalmas a fémmegmunkálásra, mint a fegyvergyártásra.
Az orosz hadiipari komplexum a korábbi években vásárolt importált berendezésekre támaszkodik. Ezek fokozatosan el fognak öregedni. Az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalatnak például három év alatt 300 szerszámgépet kellene lecserélnie, de évente csak 50-et gyártanak belőlük. És lehetetlen növelni a termelésüket a meglévő berendezésekkel, illetve importált szerszámgépeket vásárolni. Nem adnak el többet.
Háború és erőforrások
Nem nő a villamosenergia-termelés és nem nő a feldolgozóipar fogyasztása sem. És ha nincs növekedés az energiafogyasztásban, akkor nincs komoly növekedés a termelésben sem.
Egy másik korlát a munkaerő. Nominálisan az orosz hadiipari komplexumnak körülbelül 2 millió alkalmazottja van. 2022 júniusában Jurij Boriszov, a katonai-ipari komplexumért felelős akkori miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy az iparból 400 000 munkás és mérnök hiányzik a meglévő állami védelmi megrendelés teljesítéséhez. A Roszteh 20 év alatt mindössze 30 000 új alkalmazottat vett fel (nem tudni, hányat bocsátott el). Ez a szükséges munkaerőnek mindössze 5%-a. Az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat 90 000 főt vett fel, de még mindig 8500-an hiányoznak, és több mint 16 000-en állnak nyugdíj előtt. Mindössze 1600 ember tanul a politechnikai egyetemeken a szükséges szakterületeken. Ki fogja pótolni az elbocsátottakat?
A katonai-ipari komplexum a szakemberek toborzásának növelésére törekedve a civil szektorból csábít embereket, és emeli a fizetésüket. Ez azonban gyakran a ráfordított munkaórák számának jelentős növekedése árán történik. Egy mérnök vagy munkás egy órájára vetítve a fizetések nem emelkedtek. Csak a műszakok öt helyett hatnaposak, nyolc helyett 12 órásak lettek. A bérek növekszenek és a munkaerő felhasználása nő, de a munka minősége csökken, mert az emberek keményen dolgoznak. Több a hibás termék – ezt a problémát rendszeresen megvitatják a Katonai-ipari Kollégiumban. Nem szabad tehát eltúlozni a béremelési képességet.
Háború és termelés
Ebben a helyzetben az orosz hadiipari komplexumnak a legfontosabb területekre kellett volna koncentrálnia erőforrásait, ahelyett, hogy szétaprózza azokat. De a bürokratikus logika miatt éppen az ellenkezőjét teszi. Például 1-2 rakétatípus helyett Oroszország 10 típust gyárt. Ez az erőforrások, a pénz, a mérnökök és a munkások elpazarlása. A hadiipari komplexumra való koncentrációt és összpontosítást a szociális költségek akadályozzák, mert megfelelő intézkedések esetén egész gyárakat kellene bezárni, embereket kellene utcára tenni, és ez növelné a társadalmi feszültséget, elégedetlenséget a régiókban, és csökkentené a lojalitást.
Ennek következtében a költségvetés a gyárak tevékenységének fenntartásába fektet, és mindegyik gyár évente 50 rakétát gyárt. Ez nagyon kevés. Hasonló a helyzet a fegyverzet más kategóriáiban is. Miután 6-szorosára növelte a tankok termelését, Oroszország évente 200 darabot kezdett gyártani. De 2017-2018-ban egyenként 10 darabot gyártott. A növekedés ott lehetséges, ahol korábban csökkenés volt. És ennek a termelésnek a nagy része nem új harckocsi, hanem modernizáció, mélymodernizáció, a raktárból való kivonás, konzerválás, nagyjavítás, célzókészülékek, hőkamerák, számítógépek, fedélzeti rendszerek stb. hozzáadása.
Sok harckocsit most előszednek a raktárból, szétszerelik alkatrészekre, és háromból csinálnak egyet. Ilyen a T-62-es, amelyet 2010-ben vontak ki a forgalomból stb. A harcoló eszközök tömege is időszakosan javítási és helyreállítási munkálatokon esik át. Mindez lehetővé teszi a jelenlegi intenzitású harci műveletek fenntartását. De a fegyverzet harcászati hatékonyságának meghosszabbítása kardinális fejlesztések nélkül csak tüneti kezelés. A háború előtt Oroszországnak mintegy 3200 harckocsija volt szolgálatban és mintegy 10 000 különböző típusú raktáron. És most a frontot a találatot kapott és a raktárból kivont tankok alkatrészeiből készített harckocsikkal telítik: amit lehet, azt megjavítják, újjáépítik és visszaküldik a harcba.
Oroszország aktívan használja a Szovjetunió által létrehozott és az 1990-2010-es években Oroszország által megtartott hadianyag-készletet. Végül is nem adott el mindent a fejlődő országoknak. Egy idő után azonban ezzel is problémák merülnek fel: nem mindent lehet helyreállítani, amit tárolnak. Például egy tank motorja nem működik. A motort gyártó gyár pedig kizárólag importált eszközökkel dolgozik, és az évente elkészíthető új motorok száma nem százakban, hanem tízekben mérhető. Egy másik gyár pedig nem tankokhoz, hanem BMP-khez gyárt motorokat. Csodák nem történnek.
A hadiipari komplexumban egyelőre nem látunk nagy termelésnövekedést. Egyes fegyverek esetében megpróbálnak visszatérni a 2016-2017-es szintre, mások esetében pedig a 2013-as szintre. A katonai cikkek termelésének erőteljes növelésére nem lesz lehetőség, mert 2023-ban a 2024-2025-re tartalékolt alkatrészkészleteket részben felhasználták. Most a gyárak nem tudják, hogy 2025-ben miből fognak fegyverzetet gyártani, hacsak a szövetséges vállalatok nem növelik a termelést. Nyilvánvaló, hogy megpróbálják az alkatrészek egy részét külföldön megvásárolni és kerülőutakon importálni. Mondjuk az elektronikával ez lehetséges. De a szerszámgépek? Van például egy 2010-ben Ausztriából importált gépük, amely évente több tucat tüzérségi lövegcsövet gyárt. De egy második ilyen gépet nem lehet behozni. Ez egy egyedi darab. Van belőle néhány tucat szerte a világon. Itt véget érnek a lehetőségek.
Oroszország számára ez sokkal nehezebb, mint Irán számára
Oroszország, a hosszú ideje szankciók alatt álló Iránhoz hasonlóan, képes-e saját, importtól független fegyvergyártást kifejleszteni? Iránnak a drónok területén sikerült. A drónjaik kezdetlegesek, de még mindig importált motorokkal készülnek, amelyek gyártását Irán lokalizálta. Egy drón és egy öngyilkos mellény nem helyettesíti a cirkálórakétát. Az iráni drónokat könnyen és sikeresen lövik le, akárcsak az iráni rakétákat.
Irán rakétaprogramjában előrelépés történt, de ez az 1950-es évek végi/1960-as évek eleji technológiáról az 1970-es vagy talán 1980-as évekbeli technológiára való áttérés. Oroszország már eléggé előrehaladott a rakétatechnológiában, és a nagy probléma számára az, hogy hogyan tud továbbra is olyan minőségű rakétákat gyártani, amilyeneket eddig tudott. Könnyű olcsóbb és primitívebb
rakétákat gyártani, még a Hamasz is elboldogul vele. De az orosz hadiipari komplexum sokkal nehezebb feladat előtt áll.
Nem elég a háborúhoz
Nézzük reálisan a helyzetet ahelyett, hogy azt kiabálná bárki: „Oroszország készen áll egy többéves háborúra, számtalan lövedéket és bármilyen felszerelést képes előállítani”. Nem képes és nem is lesz képes. Az orosz katonai-ipari komplexum kiegyensúlyozatlan. Aligha tudja tovább növelni a fegyvergyártást hatékonyságnövelés nélkül. Nincsenek hozzá emberek, nincs felszerelés, nincs technológia, és nincs motiváció.
Az Iránból, Észak-Koreából, Kínából és más országokból érkező szállítmányok kompenzálhatják az oroszországi fegyvergyártás alacsony szintjét? Észak-Koreának van egy raktárkészlete az 1953 után gyártott lövedékekből. Sok szempontból ez egy hatalmas mennyiségű lejárt szavatosságú lövedék. Ezek használata nem túl biztonságos. Észak-Korea korlátozottan képes fegyvereket szállítani Oroszországnak.
Valószínűleg túlzóak azok a feltételezések, hogy 1 millió lőszert szállított Oroszországnak. Ezek műholdas felvételek elemzésén, a vagonok és konténerek megszámlálásán alapultak. De egyetlen tüzérségi lövedékeket tartalmazó vagon vagy konténer sem érkezik teljesen megrakodva. Ha 30 százalékban van megrakva, az is sok. Ezek biztonsági követelmények. Senki sem küld olyan szerelvényt, amelynek minden vagonjában lövedékek vannak. Rengeteg üres vagon van. Ezek fedővagonok, ezek védik meg a többit a tűztől, ha egy vagon leég. Tehát sem 0,5 millió, sem 2 millió lövedék nem érkezhetett volna Észak-Koreából Oroszországba. Ezeket az értékeket akkor lehet elérni, ha a szállítások folytatódnak.
Oroszország maga évente kb. 1,1 millió lövedéket gyártott minden típusból, és kb. 500.000-600.000-et nyert vissza a régi szovjet készletekből. Három év alatt, figyelembe véve a visszaszerzés növekvő ütemét, körülbelül 1,7-2 millió lövedéket lehetne visszanyerni. De minden a lőportermelésen múlik, és azt nem lehet gyorsan növelni. A permi lőporgyárban már a harmadik igazgatót is lecserélték, a szolikamszki üzemben pedig 2023-ban súlyos baleset történt.
A hadsereg maximum napi 50 ezer lövedéket használt el, most valószínűleg 10-15 ezret. Ez körülbelül 3,5 millió lövedéket jelent évente. A háború ilyen intenzitásának fenntartásához a saját lövedékek elegendőek lesznek, de az intenzitás növelése hosszú ideig nem lesz lehetséges import nélkül. Oroszország évente csak két-háromszáz nagy pontosságú rakétát gyárt, amelyek nagyon drágák, nem pedig 10.000-et, mint az USA. Tegyük fel még azt is, hogy a termelésük a kétszeresére nő. Ez sem fogja radikálisan megváltoztatni a helyzetet.
Tehát nincsenek csodák. Észak-Korea segítségére kell majd támaszkodni.
Nos ezek után csak annyit lehet mondani, hogy mivel mindkét fél ellátmánya csökken, az oroszoké a fentebb vázolt problémák miatt, az ukránoké a nyugati késlekedés okából, az erőviszonyok nem változnak. Ha most, hamarjában érkezne Ukrajnába egy nagyobb és komolyabb fegyver- és lőszerszállítmány, az eldönthetné a háború sorsát.
Ellenkező esetben marad a patthelyzet, ami a frontvonalak minimális ide-oda tologatásával már eltart egy ideje.
Nyáron, mikorra majd mindenki kifogy mindenből, legfeljebb kitesznek egy táblát: „A háború fegyver és lőszer hiányában szünetel. Legközelebbi háború: Gáza, Közel-Kelet.”
Szele Tamás
