Az Oroszország és Ukrajna közötti „béketárgyalások” amerikai közvetítésével kapcsolatban nekem mindig egy régi székely vicc jutott az eszembe, melynek során Ábel bácsi reggel hatalmas fatörzset farag az udvarán, és mikor megkérdik tőle, mi lesz ebből, büszkén mondja: „Székelykapu, ha el nem b*szom!” Délben már vékonyabb ugyanaz a fa, rá is kérdeznek, hogy mi lesz belőle, Ábel bácsi kicsit kevésbé lelkesen válaszol: „Kopjafa, ha el nem b*szom.” Estére már csak egy kis lécet farigcsál: „Mi lesz ebből, Ábel bátyám?” „Fogpiszkáló, ha el nem b*szom ezt is…”

Munkanapló a farigcsálásról

Hát ilyenek Trump ukrajnai béketárgyalásai is. A választási kampány alatt békét ígért „24 órán belül”, megválasztották, ha nem is csak emiatt (de hogy valójában miért, azt csak a történészek lesznek képesek eldönteni és nem is mostanság), a Fehér Házból már „harminc nap alatt” ígérte a békét, aztán „hónapokon belül”, most tartunk a fogpiszkálónál, de azt is mindjárt földhöz csapja, hiszen tegnap már azzal fenyegetőzött, hogy ha nem születik azonnal valami kézzelfogható eredmény, kiszáll a közvetítésből.

Mondom én, hogy ez már a fogpiszkáló. Lehet azt feltételezni, hogy tulajdonképpen ez is volt a terve, de én úgy gondolom, nem így van: egyszerűen nem vette tudomásul, hogy oroszokkal tárgyal. Velük szemben nem működik az üzleti típusú tárgyalás módszere, mikor is az ember megteszi pozitív és negatív ajánlatait – „ha megegyezünk, szép ajándékokat kapsz, ha nem, borzalmas büntetést” – aztán várja, mit szól erre a másik fél. Ha semmit, akkor ad egy kis előleget az ajándékokból is, a büntetésből is. Aztán csak megegyeznek.

Ez orosz partnerrel nem megy. Ők elrakják az ajándékokat, elviselik a büntetést, majd nem engednek jottányit sem az eredeti álláspontjukból, amit viszont hajlandóak akár ezerszer is kifejteni. Mintha csak középkori mongolokkal tárgyalna az ember, mondjuk Batu idejéből. A közvetítés lehetetlen, a konfrontációra előbb vagy utóbb sor kerül, ha csak nem fizetünk nekik busás adót. Kiverni őket pedig igen nehéz, de másként nem lehet megszabadulni a konfliktustól. De mindenképpen időbe kerül.

Akkor lássuk – Anton Barbasin elemzésére támaszkodva – mi várható most, ha Trump földhöz vágja a székelykapunak indult fogpiszkálót?

Forgácshalmok és eredménytelenség

Marco Rubio amerikai külügyminiszter április 18-án Párizsban, európai és ukrán vezetőkkel folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy a Trump-kormányzat felhagy a béketárgyalásokban betöltött közvetítői szerepével, hacsak nem történik hamarosan előrelépés. Oroszország Krivij Rih és Szumi elleni brutális és cinikus csapásai után – és Trump legutóbbi megjegyzései után, amelyben „hibának” nevezte a támadásokat, miközben ismét Ukrajnát hibáztatta a háborúért – újra felmerült a kérdés: mi értelme van Washington politikai erőfeszítéseinek, ha közvetítőként semmit sem értek el? Trumpnak végül el kell majd döntenie, hogy kit hibáztasson az összeomlásért: Oroszországot, vagy Ukrajnát és az EU-t. Jelenleg a Putyinnal való megegyezés tűnik a járhatóbb útnak.

Három hónap telt el azóta, hogy Donald Trump visszatért a Fehér Házba, és semmiféle elmozdulás nem történt a béke felé Ukrajnában. A Washington és Moszkva közötti tárgyalások szinte kizárólag a kétoldalú kapcsolatok javítgatására összpontosítottak, míg még a korlátozott tűzszünet biztosítására tett kísérletek is – akár a Fekete-tengeren, akár az energetikai infrastruktúrát érő támadások területén – kudarcba fulladtak.

Igaz, Trump nem „adta át Ukrajnát Putyinnak”, ahogyan attól sokan tartottak, miután a Zelenszkij és az új amerikai elnök közötti nyílt szakítást még február 28-án az Ovális Irodából közvetítették a világnak. A Fehér Ház továbbra is „előrelépésről” beszél a Moszkvával folytatott párbeszédben – annak ellenére, hogy az ukrán nagyvárosokban a civil lakosság halálos áldozatainak száma folyamatosan emelkedik. Oroszország a maga részéről óvatosan jelzi, hogy nem várható igazi áttörés Ukrajnával kapcsolatban, és átfogó engedményeket követel Kijevtől.

Eddig senki sem terjesztette elő még egy olyan béketerv alapvázlatát sem, amely alkalmas lenne a Kreml kielégítésére anélkül, hogy Ukrajna teljes kapitulációját jelentené. A dolgok jelenlegi állása szerint a tárgyalások legvalószínűbb kimenetele az lesz, hogy a háború folytatódik. De még ha a tárgyalások meg is hiúsulnak, ez nem feltétlenül fogja kisiklatni az amerikai–orosz kapcsolatok „újraindítását”.

Legalább három oka van annak, hogy a Washington és Moszkva közötti feszültség valószínűleg enyhülni fog, még akkor is, ha Kijev, Harkiv, Szumi, Odessza és számtalan más ukrán város továbbra is orosz tűz alatt marad. Először is, Trump számára az európai politika és Ukrajna jövője nem élvez elsőbbséget. Következetesen jelezte mind az EU-nak, mind Ukrajnának, hogy bár az Egyesült Államok a háború befejezését szeretné, nem áll szándékában aktív szerepet játszani a békés rendezés elérésében. Trump Amerikája ehelyett az európaiakra hárítja a felelősséget bármilyen jövőbeli megállapodásért és annak betartatásáért.

Trump számára a tárgyalások megszakadása nem jelentene személyes vereséget – bármikor hibáztathatja, ahogy most is teszi, Bident, Zelenszkijt vagy Putyint, amiért nem akartak vagy nem tudtak békét kötni. Ez lehetővé tenné számára, hogy csökkentse az ukrajnai kérdésben való részvételét, és az amerikai politika más területei felé forduljon. Tekintettel arra, hogy tervei között szerepel Grönland annektálása, egymillió migráns kitoloncolása, kereskedelmi háborúk a világ nagy részével és a Kínával való konfrontáció, az ukrán ügy könnyen háttérbe szorulhat a programjában.

Másodszor, Trump Oroszországot önmagában nem tekinti komoly fenyegetésnek. A Kínával folytatott példátlan kereskedelmi háború közepette az amerikai elnök igyekszik elkerülni, hogy Moszkva közelebb kerüljön Pekinghez. Ahhoz, hogy Oroszországot távol tartsa Kínától, Trumpnak párbeszédet kell folytatnia a Kremllel – ami legalábbis azt jelenti, hogy nem fokozza a Putyinra gyakorolt szankciós nyomást.

Harmadszor, Moszkva világossá teszi Washington számára, hogy a két ország kétoldalú programja jóval túlmutathat az ukrajnai háborún. Bár a gazdasági együttműködés lehetőségei korlátozottak, Oroszország hasznosnak bizonyulhat a szíriai, izraeli és iráni válságok szabályozásában. Trump számára ezért még fontosabbá válik, hogy ne fokozza a feszültséget Putyinnal, és a kapcsolatok minimális normalizálása is jelentős vívmányként állítható be mind a Fehér Ház, mind a Kreml számára.

Éppen ezért valószínűleg mindkét fél kétszer is meggondolja, mielőtt eszkalálná a helyzetet. Több reális forgatókönyv is létezik arra vonatkozóan, hogyan alakulhatnak az amerikai–orosz kapcsolatok – figyelembe véve az ukrajnai béketárgyalások kudarcának lehetséges következményeit.

Kötelezettségek nélküli partnerség

A jelenlegi pályát tekintve a legvalószínűbb forgatókönyv az „újraindítás” további erőltetése anélkül, hogy bármelyik fél komoly kötelezettségeket vállalna. Oroszország elkötelezettségének fenntartásához és Moszkva együttműködésének ösztönzéséhez az ukrán kérdésen túlmenően elegendő lenne, ha az Egyesült Államok jelezné a Kijevnek nyújtott katonai és pénzügyi támogatás csökkentését, valamint az európai katonai jelenlétének csökkentésére irányuló lépéseket.

Putyin ezeket a lépéseket úgy értelmezheti, mint az Egyesült Államok ígéretes kilépését a konfliktusból, és ezzel Washingtont az ellenfél szerepköréből a nehéz, de potenciálisan hasznos partner pozíciójába helyezi át – legalábbis a kérdések egy korlátozott részében. A szankciók teljes feloldására nem lenne szükség, mivel Moszkva megérti, hogy egy ilyen lépés politikailag nehezére esne Trumpnak. De az Ukrajnától való támogatás megvonása elég ok lenne a Kreml számára, hogy továbbra is „zseninek” nevezze Trumpot.

Ebben a forgatókönyvben Ukrajna támogatásának terhe egyenesen az EU-ra hárulna. Ezt a fordulatot előre látva Brüsszel már most azon dolgozik, hogy megerősítse saját védelmi képességeit és növelje a Kijevnek nyújtott támogatásokat. Őszintén szólva az Európai Uniónak valóban megvannak a pénzügyi forrásai ahhoz, hogy továbbra is „aktív védelmi” módban támogassa Ukrajnát.

Azonban az amerikai védelmi iparhoz való hozzáférés nélkül egyre nehezebb lesz fenntartani a Kijevnek nyújtott katonai támogatást. A Moszkva számára legkedvezőbb forgatókönyv szerint Trump betilthatná az amerikai gyártmányú védelmi termékek Ukrajnába történő szállítását – még akkor is, ha az EU hajlandó állni a számlát.

Az, hogy Trump megengedi-e az EU-nak, hogy amerikai fegyvereket vásároljon Ukrajna számára, nemcsak a Zelenszkijjel való kapcsolatától, hanem az USA és az EU kapcsolatainak tágabb koncepciójától is függ. A már folyamatban lévő kereskedelmi háborúval és a Grönlandot érintő ambíciókkal az asztalán nehéz megjósolni, hogy ez a transzatlanti dinamika hogyan fog kinézni hat hónap múlva.

Talajmenti fagyok

A legoptimistább forgatókönyv Ukrajnával kapcsolatban az, hogy Trump, a nyugati szövetségesekkel és saját politikai intézményrendszerével szembeni feszültségek enyhítésére törekedve a sikertelen tárgyalásokért egyenesen Putyint teszi felelőssé, majd Európához csatlakozva szembeszáll Oroszországgal, amiért az nem hajlandó véget vetni az elmúlt 80 év legnagyobb európai háborújának.

Mindezek ellenére senki ne számítson Trump világnézetének teljes megváltozására. A kereskedelmi konfliktus és a Kínával való konfrontáció az elkövetkező években is a legfőbb prioritásai közé fog tartozni. Kijev legfeljebb abban reménykedhet, hogy a katonai támogatás a jelenlegi szinten folytatódik, azzal a feltétellel, hogy az EU viseli a pénzügyi terhek nagy részét. E forgatókönyv szerint Trump talán beleegyezik abba, hogy további szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben, és jórészt felfüggeszti a kétoldalú párbeszédet. Mégis, a megújult feszültségek közepette is valószínűleg lesz némi próbálkozás arra, hogy legalább a minimális kapcsolatokat fenntartsák Moszkvával.

A Trump által bevezetett új szankciók vagy egyéb korlátozások nem fogják megváltoztatni a Kremlben hozott döntéseket, de megnehezíthetik Oroszország azon erőfeszítéseit, hogy újjáépítse katonai kapacitását és hosszú távú háborút folytasson.

Ironikus módon a legnagyobb fenyegetést Oroszország számára még a Washington és Moszkva közötti legszívélyesebb kapcsolatok mellett is az eszkalálódó amerikai–kínai kereskedelmi háború jelentheti, amely az olajárakat lefelé hajtja. Valójában Trump „barátja” maradhat Putyinnak akkor is, ha többet árt az orosz gazdaságnak, mint bármelyik szankciórendszer valaha is tette.

Barátság és rosszindulat

Egy kevésbé valószínű forgatókönyv szerint az USA teljesen megvonja Ukrajnának nyújtott támogatását, Washington és Brüsszel viszonya tovább romlik, és Trump hajlandó lesz jelentősen kiterjeszteni az együttműködést Oroszországgal. Érdemes rögtön megjegyezni, hogy az ilyen együttműködés lehetőségei továbbra is korlátozottak, és nem kell drámai áttörésre számítani. Moszkva nem fogja feladni a Kínával fennálló partnerségét, de aktív szerepet játszhatna egy Iránnal kapcsolatos új megállapodásban, rugalmasságot mutathatna Szíriával kapcsolatban, és visszafogott támogatást nyújthatna Izraelnek.

Ahhoz, hogy a Kremlben nagyobb érdeklődést keltsen, Trumpnak legalább néhány szankciót fel kellene oldania – például a légiközlekedési ágazatot érintő szankciókat és az orosz exportra vonatkozó korlátozásokat. Cserébe Moszkva javasolhatna nagyobb közös projekteket az Északi-sarkvidéken, és tágabb értelemben a „megnemtámadási és kölcsönös egyetértési paktum” megújított változatát, amely világosan kijelöli a befolyási szférákat. Egy ilyen megállapodás keretében Oroszország korlátozott semlegességet vállalhatna az ázsiai-csendes-óceáni térségben, cserébe az Egyesült Államok európai ügyekbe való be nem avatkozásáért.

A Kreml minden bizonnyal ambicionálna egy ilyen mértékű és típusú megállapodást. Putyin számára ez a két hatalom közötti paritás majdnem teljes elismerését jelentené, és fontos lépést jelentene a „többpólusú világ” felé.

Melyik forgatókönyv a legvalószínűbb?

Még mindig az első forgatókönyv tűnik a legreálisabbnak – a feszültség csökkenése korlátozott együttműködéssel. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Trump megközelítése az elmúlt három hónapban rendkívül kaotikus, kiszámíthatatlan és gyakran ellentétes volt a hagyományos amerikai érdekekkel. Agresszív gazdasági lépései a világgazdaságot a recesszió felé terelik, ami elkerülhetetlenül kihat majd az Egyesült Államokra is. A félidős választások 2026 novemberében lesznek, és a demokraták valószínűleg újra többségbe kerülnek a Kongresszusban – ami tovább bonyolíthatja Trump elnöki ciklusát, és elterelheti figyelmét a külpolitikáról.

Az Oroszországgal való kapcsolatok „újraindulása” eddig nem öltött egyértelmű formát. A két fél még mindig csak arról tárgyal, hogyan nyissák meg újra a nagykövetségeket. És teljesen elképzelhető, hogy ha valóban történik bármilyen valódi előrelépés, Trump a belföldi ellenfelek és az amerikai szövetségesek részéről egyaránt ellenállásba ütközik majd.

Még egy frissen újraválasztott elnöknek sem lesz könnyű az egész világgal harcba szállni – kivéve természetesen Oroszországot. És látszólag határtalan energiái ellenére Trump nem fog egyik napról a másikra külpolitikai forradalmat végrehajtani. Mint azt már korábban is láthattuk, ritkán képes hosszú ideig egyetlen kérdésre összpontosítani. Ilyen körülmények között valószínűtlennek tűnik az az elképzelés, hogy mély és tartós partnerséget tudna kialakítani Putyinnal.

Ami azonban hihetőbbnek tűnik, az egy részleges visszavonulás Európából és a Kijevnek nyújtott támogatás csökkentése. Ez viszont visszavezet minket ahhoz a kérdéshez, hogy mi lesz Európa szerepe Ukrajna jövőjében. Bármi történjék is az amerikai–orosz tárgyalásokon, egy dolog világos: Kijev nem hajlandó megadni magát, és az Európai Unió nem fog lemondani arról, hogy támogassa Ukrajna önvédelemhez való jogát.

Nem lesz már ebből se székelykapu, se kopjafa, se fogpiszkáló. Csak fa legyen még és bicska, mert ha már faragni sem lesz mit meg mivel, oda lesz a falu is.

 

Szele Tamás