Kínával viszonylag keveset foglalkozik mostanság a napi sajtó, mert a Tajvan körüli áldatlan állapotokat kivéve leginkább csak gazdasági hírek érkeznek onnan, bár ha valaki alaposabban utánaolvas, megérezheti, hogy komoly válság felé közeledik a Középső Birodalom. Azonban ezt a felszínes jelek nem mutatják, mindenki úgy tesz, mintha minden rendben volna.
Annyira úgy tesznek – főként a hatóságok – hogy évente kiadják az országon belül olvasott könyvek bestseller-listáját, megmutatván, mennyire művelt és érdeklődő a kínai nép. Ez idén is megtörtént, a hírt a Jamestown Alapítvány közölte, én is bemutatom, de nem vagyok képes megállni pár pikírt megjegyzést, ezeket majd félkövér, dőlt szedéssel és csillag alatt jelzem a bekezdések végén, valahogy így*.
*Legfeljebb a kommentjeim miatt továbbra sem kapok majd kínai vízumot. Ki fogom bírni.
Április 23-án a Zsenmin Zsibao 6. oldalán megjelent egy cikk, amelyben bejelentették, hogy 42 művet választottak „2024-es év legjobb kínai könyvei” közé. A listát 2014 óta évente publikálja a Kínai Könyvkritikusok Társasága, amely a Központi Propaganda Osztály felügyelete alatt áll és a Polgári Ügyek Minisztériumának irányítása alá tartozik. A Zsenmin Zsibao írása nem részletezi a könyvek kiválasztásának kritériumait, csak annyit mond, hogy a folyamat „a Központi Propaganda Osztály irányítása alatt” zajlott. Tíz évvel ezelőtt egy hasonló cikk az első éves listáról azt írta, hogy azt a főbb országos médiumok által közzétett népszerűségi listák, a Kínai Könyvkritikusok Társaságának havi listái, a több, mint 30 000 példányban eladott bestsellerek nyilvántartása és „neves könyvkritikusok által ajánlott kiemelkedő könyvek” alapján válogatták össze anélkül, hogy megnevezték volna, kik is ezek a kritikusok.
A listát áttekintve egyértelmű, hogy a kiválasztás célja a Kínai Kommunista Párt (KKP) szempontjainak hangsúlyozása. Ezek közé tartozik Hszi Csin-ping központi szerepe, a történelem – különösen a párt történelme –, a kulturális identitás, a katonai értékek és Kína helye a globális kontextusban. A legszembetűnőbb hiányosság, hogy a népnek nincs tényleges beleszólása a listába. A Kínai Könyvkritikusok Társasága kevés figyelmet kap az interneten, listáit pedig nagyrészt figyelmen kívül hagyják, alig hivatkoznak rájuk olyan platformokon, mint a WeChat, a RedNote, a Weibo és a Douban. Ez, valamint az, hogy a lista szinte egyáltalán nem fedi át a 2024-es „legjobb könyvek” listáit, arra utal, hogy a párt kulturális munkája nem elégséges a szívek és elmék megnyerésében, nemhogy a „nemzet lelkének megformálásában”.*
*A kínai nemzet valószínűleg pont úgy utálja, mikor a lelkét formálgatják, mint az összes többi.
A „2024 legjobb kínai könyvei” lista a korábbiakhoz hasonlóan két „tiszteletkötettel” kezdődik, amelyek a nép „vezetőjéről”, Hszi Csin-pingről szólnak.
Idén az olvasóknak erősen ajánlott a „Hszi Csin-ping kultúrára vonatkozó gondolatainak vázlata” című kötet, amely Hszi elméleti koncepcióját tartalmazza, és amelyet hivatalosan a 2023 végén tartott Nemzeti Propaganda-, Ideológiai és Kulturális Munkakonferencián mutattak be, valamint a „Hszi Csin-ping és az egyetemisták”* című könyv, amely Hszi főiskolai hallgatókkal folytatott beszélgetéseit tartalmazza.
*Ez utóbbi nem szoftpornó, bár a címe alapján lehetne az is (mindenki jobban járna, tán még Hszi Csin-ping népszerűsége is emelkedne kicsit).
A lista többi része kategóriákra oszlik: vannak tematikus kiadványok, humán- és társadalomtudományi művek, irodalmi és művészeti kiadványok, népszerű tudományos és életmód-könyvek, valamint egyéb, a listára felkerült kötetek.
Ezek a kategóriák az elmúlt évtizedben nagyrészt változatlanok maradtak, kivéve az „importkönyvek” osztályát, amely az első listán még szerepelt, de a későbbi változatokból gyorsan eltűnt. A 2014-ben szereplő két „importkönyv” a brit asztrofizikus Stephen Hawking A Brief History of Time (Az idő rövid története) és az amerikai biológus David Haskell The Forest Unseen: A Year’s Watch in Nature (A láthatatlan erdő: egy év a természetben) című műve volt. Ez nem meglepő, mivel a tudományos fejlődés régóta prioritási terület a párt számára, és elvileg kevésbé vitatott, mint más területek.
Hszi Csin-ping megjelenése a listán nem korlátozódott a lista élén szereplő két propagandisztkus említésre. A „tematikus kiadványok” kategóriában is az első helyet szerezte meg a Hszi Csin-ping által idézett versek értelmezése* című kötettel. Ez 99 klasszikus verset és idézetet tartalmaz, amelyeket Hszi a 2012-es 18. pártkongresszus óta tartott beszédeiben és írásaiban idézett. Ebben a „sportágban” Hszi elődje, Teng Hsziao-ping is szerepel egy kötettel, amely Jiangxi tartományban töltött politikai száműzetéséről szól, A Xiaoping-ösvény (小平小道) címmel. A cím utalás arra a rövid útvonalra, amelyet Teng minden nap bejárt, és amely a Jiangxi Daily szerint „a reform és nyitás politikájának szülőhelye” volt.**
*Idézett? A fasorban sincs Mao Ce-tunghoz képest, az meg is írta, mindenki őt kellett idézze!
**Habár Teng Hsziao-pingről általában véve igen jó a véleményem (mármint elődeihez és utódaihoz képest), mégis van egy olyan érzésem, hogy ezt az opuszt együtt kéne árulni Leonyid Iljics Brezsnyev „A kis föld” című örökbecsűjével, mert méltóak volnának egymáshoz.
Egyértelmű, hogy a listára sok katonai tárgyú kötet került fel. Ezek között található a Peking 1949, amely a Kínai Népköztársaság megalakulásához vezető eseményeket örökíti meg; a Miért olyan szép a harci zászló, mint egy festmény?, amely a hadilobogók történetét és szimbolikus jelentőségét vizsgálja a Népi Felszabadító Hadseregben (PLA); A sors zászlaja: Az új korszak elméleti újításai és az új út küldetése című tanulmány, amely áttekinti az elmúlt 200 év kínai történelmét és megfogalmazza a párt hatalmának legújabb elméleti megalapozását; valamint a Pajzsot kovácsolni a nemzetnek: az út Kína atombombájához*, amely a Kínai Népköztársaság nukleáris fegyvereinek fejlesztői előtt álló tudományos, politikai és stratégiai kihívásokat tárgyalja. Ez az utóbbi mű különösen figyelemre méltó, tekintettel Kína nukleáris arzenáljának folyamatos bővítésére, amely az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma becslései szerint 2024 közepére meghaladta a 600 robbanófejet, és az elkövetkező öt évben várhatóan meghaladja az 1000-et is.
*Egy biztos: címet adni, azt tudnak…három olyant is látok, amitől egyenesen rohanni akar az ember a kínai könyvesboltba, hát lehet ellenállni annak, hogy „Miért olyan szép a harci zászló, mint egy festmény”? Rohanás közben maximum pajzsot kovácsolni állnék meg.
Az egyéb címek között olyan művek is szerepelnek, amelyek előmozdítják a párt azon doktrínáját, miszerint a párt egyet jelent a nemzettel, az Kína múltjának örököse és Kína világszintű jelentőségének legfőbb hajtóereje.
Az egyik kiemelt tudományos és technológiai értekezésben például tudósok és tudományos-fantasztikus írók vitatják meg a jövő technológiáit, köztük azokat is, amelyeket a párt fejlesztési prioritásként jelölt meg, például az agy-számítógép interfészeket.*
*És ha a hibrid kukoricát jelölték volna meg, arról vitatkoztak volna. Kár, ugyanis a kínai sci-fi világhírű és világszintű is.
Sajnos azonban az olvasók preferenciái eltérőek
A listát ugyanazon a napon hozták nyilvánosságra, amikor megnyílt az ötödik nemzeti párt-történeti és irodalmi fórum Jinanban, Shandong tartományban.
Természetesen lehetne azt is képzelni, hogy a sillabuszt nagy érdeklődés és lelkesedés fogadta az olvasóközönség körében. A közösségi médiában és más médiumokban megjelenő jelek azonban arra utalnak, hogy a hivatalos- és pártcsatornákon kívül a listát többnyire egyszerűen figyelmen kívül hagyták.
Arról, hogy mit olvasnak valójában a kínaiak, az olyan platformok, mint a Douban (egy könyv- és egyéb médiakritikai fórum, amely nagyjából az angol nyelvű interneten működő Goodreads-hez hasonló) és a WeChat évente közzéteszik a saját „legjobb könyvek” listájukat. Különösen a Douban lajstroma szembetűnő, mivel jelentősen eltér a Propaganda Osztály által összeállított hivatalos listától. Egy megrendítő emlékirat, a My Mother Does Cleaning (Anyám takarít) kivételével a két lista között nincs átfedés. Sok szempontból a listák nem is lehetnének különbözőbbek. A hivatalos lista paternalizmusát és sovinizmusát társadalmi haladásra törekvő, feminista témájú könyvek, valamint számos külföldi mű váltja fel. Az év top 10-es listáján két amerikai szerző műve (a nyelvész Amanda Montell „A nyelv szajhája: Feminista útmutató az angol nyelv visszaszerzéséhez” és a számítógép-szakértő Fei-Fei Li »Az általam látott világok: kíváncsiság, felfedezés és kutatás az MI hajnalán« című műve, valamint három európai szerző könyvei állnak legelöl, míg a „történelem és kultúra” kategória top 10-es listáján olyan címek szerepelnek, mint Amia Srinivasan „A szexhez való jog: feminizmus a huszonegyedik században”.
A listára felkerült könyvek témái közül néhány a Kínai Népköztársaságban tapasztalható társadalmi elégedetlenségre utalhat. Ide tartoznak olyan fordítások, mint a „Februar 33: Der Winter der Literatur”-é, amely a német írók sorsát meséli el Hitler hatalomra jutásának első hat hetében, vagy Dubravka Ugrešić A feltétel nélküli megadás múzeuma című műve, amely amerikai kiadója szerint „megörökíti a száműzetésben élő ember összetört világát”.
2023-ban összesen 217 041 új könyv jelent meg, ami visszaesést jelent a 2016-os csúcsértékhez képest, és a harmadik legalacsonyabb érték 2011 óta (a Covid–19-járvány által sújtott 2020-as és 2022-es évekkel együtt). Ezek az adatok nem reprezentatívak, és más tényezőkkel is magyarázhatóak. Például a gyenge fogyasztói kereslet oka lehet a rossz gazdasági helyzet vagy az internetes regények népszerűségének növekedése. Alternatív magyarázatként említhető a cenzúra szigorodása, amely visszatartja az írókat a könyvírástól. Bármi is legyen a közvetlen ok, a külföldi irodalom népszerűsége és a könyvkiadás elmúlt évtizedben tapasztalt folyamatos visszaesése nem támasztja alá a párt azon törekvését, hogy ösztönözze a lakosság szélesebb körű művelődését. Nyilvánvaló, hogy az olyan kezdeményezések, mint a „mesemondó esték”, amelyeken a parasztok arról beszélgetnek, hogy az olvasás hogyan mozdítja elő a civilizációt és a vidék újjáéledését, nem hozzák meg a kívánt hatást.*
*Mondjuk ahelyett, hogy beszélnek róla, olvashatnának is, és egyből adott lenne a siker. De Kína nem lenne Kína, ha ezt ilyen egyszerűen hajlandóak lennének megoldani.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) Mao Ce-tung szavaival élve az irodalmat és a művészetet „a teljes forradalmi gépezet szerves részének” tekinti, amely „hatékony fegyverként működik a nép egyesítése és oktatása, valamint az ellenség megtámadása és megsemmisítése” céljából.
Ez egyre inkább azt jelenti, hogy olyan művek népszerűsítésére törekednek, amelyek a kulturális önbizalom és az elszigetelődés témáit hangsúlyozzák. Ez pedig a párt „kulturális nihilizmus” miatti aggodalmából fakad, amelyet a párt a kulturális hatalmát aláásó, és teljes elnyugatiasodáshoz vezető egzisztenciális fenyegetésnek tart. Ennek eredményeként a párt által jóváhagyott könyvlistáról eltűntek a külföldi művek, és a militarizmus egyre nagyobb teret nyer.
Ha a Kínai Népköztársaság polgárai lelkesen olvasnák az ország fegyverfejlesztési programjairól szóló művet és magasztalnák a KKP kultúrhőseit, az aggodalomra adna okot.* A kínai állampolgárok tényleges olvasási szokásait értékelve úgy tűnik, hogy a pártnak több oka lehet a aggodalomra. A nyugati írók könyveinek népszerűsége, különösen azoké, amelyek ellentétben állnak a „szocialista alapértékekkel”, arra utal, hogy azokat, amiket a párt „nyugati értékeknek” minősít, már sokan elfogadják Kínában – legalábbis az internethasználó, aktív, képzett réteg körében, akik olyan platformokon vannak jelen, mint a Douban.
*Bizony, mármint a szellemi épségükkel kapcsolatban. Szerencsére azonban van annyi eszük, hogy legalább maguktól ne olvassanak hülyeségeket. Bezzeg a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején muszáj volt szegényeknek még fejből meg is tanulni a maszlagot.
Ez párhuzamba állítható a mesterséges intelligenciával (MI). A párt szívesen eltávolítaná az úgynevezett nyugati hatásokat a feltörekvő nagy nyelvi modellekből. Azonban, ahogy néhány nyugati tudós is megjegyezte, lehet, hogy már túl késő visszafordítani ezt a tendenciát. Ennek egyszerű oka van: az, hogy a modelleket elsősorban nyugati források alapján tanítják be. Ha van tanulság a párt sikertelen kísérletéből, hogy a közönséget a szocialista alapértékek felé terelje, az az, hogy az MI-k esetében ez ugyanolyan valószínűtlen, ha ugyan nem lehetetlen.*
Erre nem vennék mérget. Találkoztam már olyan MI-vel, amelyik legalább annyira ostoba volt, mint egy, sőt, talán két kínai párttitkár is.
Kínában olvasnak: ez jó jel. Van pártvonalon ajánlott irodalom: ez nem jó jel. A kutya sem olvassa: ez a legjobb jel.
Akkor én is előveszem most „Az irodalom szíve és faragott sárkányai” című, alig 1500 éves klasszikus kínai irodalomkritikai tanulmányt, és kicsit kikapcsolódok.
Hát, címet adni már 1500 évvel előtt is legalább olyan jól tudtak a kínaiak, mint manapság.
Szele Tamás