A történelem folyamán már sok ország fogadta el a korrupció tényét. Egyes élelmesebb rezsimek államosították azt, mint például a jelen magyarországi rendszer, amelynek a működése már elképzelhetetlen is lenne enélkül: de kevesen emelték legmagasabb, esetünkben prezidenciális szintre. Donald Trumpnak ez is sikerült. Lássuk, a WIRED magazin írása alapján, hogyan oldotta meg.
Amikor Donald Trump beleegyezett, hogy részt vesz egy vacsorán saját márkájú kriptovalutájának legnagyobb befektetőivel, a trumpcoint valami egészen mássá alakította, mint aminek szánták: a hivatalban lévő elnökhöz való hozzáférés eszközévé. Szakértők szerint ezáltal Trump összeütközésbe kerülhet a megvesztegetés és a korrupció alkotmányos tilalmával.
Trump április 23-i vacsorabejelentése kereskedelmi lázat váltott ki, amely papíron több száz millió dollárral növelte nettó vagyonát. A Trump Organization, az elnök tulajdonában lévő konglomerátum két leányvállalata 80 százalékát ellenőrzi a kriptovaluta teljes kínálatának, amelynek árfolyama a bejelentés után csaknem 60 százalékkal emelkedett. Ezek a leányvállalatok profitálnak a kereskedési volumen bármilyen emelkedéséből is, mint közvetítők.
A vacsora azonban politikai következményekkel járhat Trump számára. Azzal, hogy lehetőséget teremtett arra, hogy bárki, aki elég gazdag, megvásárolhassa a közönség és az elnök figyelmét, Trump kockáztatja, hogy megsérti az amerikai alkotmány egy részét – a mellékjövedelmekről szóló záradékot –, amely tiltja, hogy az elnök külföldi és belföldi állami szereplőktől ajándékokat vagy pénzügyi ellentételezést fogadjon el. A legrosszabb esetben a közvéleményben róla kialakuló negatív kép tovább erősítheti az elnök ellen indított impeachment-eljárás iránti követeléseket.
„Trump egész életét azzal töltötte, hogy feszegette a hatalom birtokosainak megengedett határokat” – állítja Jeff Hauser, a Revolving Door Project ügyvezető igazgatója. Ez egy szervezet, amely a választott tisztségviselők viselkedését vizsgálja. „De egy bizonyos ponton túl messzire mehet, és a próbálkozás visszaüthet rá. Ez a vacsorameghívás ilyen pont lehet.”
Trump január 18-án, néhány nappal beiktatása előtt jelentette be kriptovalutájának kibocsátását. Akkor még memecoinnak, vagyis olyan eszköznek nevezte, amelynek egyetlen célja a pénzügyi spekuláció. A memecoinok ára általában drámaian ingadozik a közvéleménynek az adott személy, mém vagy koncepció iránti hangulatának függvényében.
A vacsorameghívás teljesen más kategóriába helyezi át a trumpcoint. Azáltal, hogy egyértelmű ellenértéket állapított meg – nagy befektetést, cserébe egy találkozóért –, a manőver gyakorlatilag a trumpcoint egy „haszonérmévé”, vagyis olyan eszközzé tette, amely a tulajdonosainak bizonyos előnyöket vagy kedvezményeket biztosít.
Ez a változás azonnal érezhető volt a piacokon, amikor a trumpcoin ára a vacsora bejelentését követő órában megugrott. A Trumppal való esetleges további találkozások lehetősége tovább emelheti az árafolyamot.
„Megnyílt az ajtó a haszonelvűség felé. A piac további előnyöket vár a coin birtoklásától” – mondja Nathan van der Heyden, az Aragon kriptovaluta-társaság üzletfejlesztési vezetője. „Korábban egy haszontalan trumpcoinról spekuláltak. Most pedig a Trumppal való jövőbeli találkozásokra spekulálnak. Ez utóbbi mindenképpen többet ér.”
Az, hogy kriptovalutáját „haszonérmévé”(utility token) alakította, valószínűleg nem jár közvetlen szabályozási következményekkel Trump számára. Februárban az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyeleti hatóság (SEC), amely a Biden-kormány alatt a legszigorúbban felügyelte a kriptovaluta-ipart, egyértelművé tette, hogy a memecoinok nem tartoznak a hatáskörébe. Hasonlóképpen, Trump első hivatali ideje alatt is hasonló következtetésre jutott a haszonérmékkel kapcsolatban.
„Akár haszonérméről, akár memecoinról van szó, a SEC nem szabályozza a forgalmukat” – mondja Lisa Bragança, a Bragança Law ügyvédje és az SEC volt osztályvezetője. Ahhoz, hogy elkerülje a szabályozó hatóságok figyelmét, Trumpnak csak a csalástól és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól kell tartózkodnia. (Már persze, ha képes ezt megállni).
A szakértők azonban azt találgatják, hogy lehetnek-e jogi következményei mindennek. Bár a kritikusok kezdettől fogva azzal érveltek, hogy a trumpcoin utat nyithat a megvesztegetésnek – ha nagy összegeket fektetnek a kriptovalutába, annak árát felhajtva, a politikai motivációjú szereplők elvileg kedvező helyzetbe hozhatják magukat az elnöknél –, a vacsora élesen rávilágít a javadalmazási korlátozások megsértésének kockázatára.
„Ha a jemeni kormány nagy mennyiségben vásárol memecoinokat, nem fogunk róla tudni” – mondja Bragança. „Ha ez egy haszonérme, és mondjuk Oroszország képviselője megjelenik az elnök vacsoráján, akkor tudni fogjuk, hogy korrupt haszonlesésről van szó.”
Ma az amerikai elnökhöz való hozzáférés nagyobb politikai tőkét jelent, mint valaha. „Trump sokkal nagyobb hatalmat halmoz fel a végrehajtó hatalomban, mint bárki előtte” – állítja Hauser. „A nagyobb hatalommal együtt növekszik az áruba bocsátható szívességek tárháza is.”
Jelenleg az olyan trumpcoin-tulajdonosok nevei, akik elnyerték a meghívást a vacsorán, álnevek és alfanumerikus kriptopénztárca-címek mögött rejtőznek. A Fehér Ház nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e a résztvevők listáját.
Hogy Trump számára lesznek-e következményei az esetlegesen külföldről származó javadalmazásokról szóló törvény megsértése miatt, az attól függ, hogy mennyire erős a befolyása a Kongresszusra, a politikai osztályra, amelynek feladata az alkotmány védelme, többek között az impeachment révén.
A kongresszus folyosóin már most is egyre hangosabbak a Trump impeachmentjét követelő hangok. „Olyan embereket fogad meghallgatásokon, akik megvették a memecoint, ami közvetlenül gazdagítja őt” – mondta Jon Ossoff demokrata szenátor egy április 25-i gyűlésen. „Kétségtelen, hogy ennek az elnöknek a magatartása már túllépett minden korábbi impeachment-szabványt.”
Jelenleg a kongresszusi republikánus többség és Trumpnak pártja felett élvezett abszolút hatalma miatt nem valószínű, hogy az impeachment-felhívások eredményre vezetnek. Ugyanakkor Trump korábban több perben is győzedelmeskedett, amelyekben azt állították, hogy első elnöki ciklusa alatt megsértette a hotelüzletével kapcsolatos javadalmazási záradékokat, de ezeket a vádakat később elutasították.
„Az alkotmány megsértése nagy ügyet kellene, hogy jelentsen, de nehéz kérdés, hogy miként lehetne következményekkel járóvá tenni ezt” – mondja Hauser. „Jelenleg Trump olyan kemény kézzel irányítja a republikánus pártot, hogy egy sikeres impeachment és bűnös ítélet elképzelése kissé fantasztikusnak tűnik.”
Azonban azzal, hogy Trumpot kedvezőtlen fényben tünteti fel – mint egy elnököt, aki saját pénzügyi érdekeit a nemzet érdekei elé helyezi –, a trumpcoin-vacsora hozzájárulhat a helyzet megváltoztatásához. Mivel a félidős választásokig csak egy év van hátra, és a republikánusok többsége a képviselőházban csekély, a közvéleménynek nagy jelentősége van.
„A vacsora nem változtat jelentősen a korrupció lehetőségén. De a látszat potenciálisan sokkal rosszabb lehet Trump számára” – mondja Hauser. „A helytelen viselkedés megváltoztatja annak esélyét, hogy miféle következményei lesznek annak, ha Trump megsérti a javadalmazási záradékot. Ez sebezhetőbbé teszi.”
Elképzelem a jelenetet a Fehér Ház Ovális Irodájában… Trump épp beér és megkérdi a titkárnőjét:
– Milyen programom van mára, Jane?
– Fogadja a trumpcoin-tulajdonosokat, elnök úr.
– Az jó lesz, Jane, azt nagyon szeretem… (Jane kételkedően néz) Ezek az emberek nem haboztak pénzben is kifejezni a bizalmat, amit irántam éreznek, velük nagyon, nagyon kedvesnek kell lennünk! Ne nézzen olyan furcsán, ez így van! Kik jönnek ma?
– Hát… először is X. Frederik, Dánia királya, Emanuel Macron francia elnök és III. Károly brit uralkodó.
– Hogyhogy?
– Elnök úr, vásároltak trumpcoint, méghozzá igen nagy mennyiségben, nem küldhettük el őket.
– Jaj. Jön még valaki?
– Igen, velük jött Volodimir Zelenszkij is.
– De hát őt kitiltottam az Ovális Irodából!
– Vásárolt trumpcoint…
– A fene enné meg, be kell engedni. Remélem, más már nincs?
– De van. Ali Khamenei ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Vezetője. Ő is bevásárolta magát az audienciára.
– Úristen. Kemény napom lesz. Hol vannak?
– Az előszobában várnak.
– És mit művelnek?
– Fenik a fogukat. Magára.
Szele Tamás