A tegnapi, orosz támaszpontokat ért ukrán dróncsapásról már tudni ezt-azt (távolról sem eleget) és nem kétséges, hogy Hollywood előbb-utóbb majd meg is fogja filmesíteni az eseménysorozatot, hiszen a nem hétköznapi látványvilág tálcán kínálja magát. De mit mond a történtek jelentőségéről, következményeiről a Moscow Timesnak Igor Tyskevics ukrán politikai elemző?

Ukrajna megtámadta azokat a repülőtereket, ahol az orosz stratégiai légierő bombázói állomásoztak. Ez tökéletes meglepetésként érte az orosz hadsereget és a Kremlt. A támadás jellege, sajátosságai és a célpontok kiválasztása arra utal, hogy az eredmények egyszerre több területen is megmutatkoznak majd – a közhangulattól a nemzetközi politikáig. Miért van ez így? Járjunk a dolgok végére.

A célok lényege és a támadás sajátosságai

Az orosz Északi Flotta öt repülőtere és valószínűleg egy atom-tengeralattjáró- támaszpontja elleni támadásról van tudomásunk. Vagyis az „orosz nukleáris triád” elleni támadásról van szó (azóta érkezett egy meg nem erősített hír a szaratovi „Engelsz–2” támaszpontot ért csapásról is). A támadás során „hordozó-konténereket” használtak – olyan konténereket, amelyekben sok FPV drón volt. A drónok kizárólag orosz területen lévő célpontokat támadtak.

Az orosz légvédelmi rendszer a repülőtereken, legalábbis két esetben, teljesen tehetetlen volt – a Pancir légvédelmi rendszerek hatástalanok az FPV-drónok ellen, és az elektronikus hadviselési eszközök vagy hiányoztak, vagy nem működtek.

Jelenleg legalább 27 Tu–95-ös repülőgép megsemmisítéséről vannak adataink. És valószínűleg egy szeveromorszki nukleáris rakétacirkálónak is baja esett. Valamint több A–50-es és Tu–22M3-as sérült meg.

Hogy megértsük, mennyire fájdalmas volt a támadás, lássuk az egzakt adatokat az Oroszországi Föderáció állományában lévő ilyen típusú repülőgépek számáról. Az orosz nukleáris triád teljes repülési komponense 58 Tu–95-ös, 16 Tu–160-as és 58 Tu–22M3-as repülőgépből áll (vagy állt). Az Oroszországi Föderáció állományában 10 darab A–50 repülőgép volt.

Vagyis a csapás nagyon fájdalmas.

Az első eredény: a rakétaindítások a megfogyatkozott légierőre maradtak

A rakétatámadásokhoz eleinte az Oroszországi Föderáció földi rendszereket (Iszkandereket, sőt, Tocska-U-kat) használt és hajócsoportokat alkalmazott a Fekete- és Kaszpi-tengeren, valamint a légierejét vetette be. De az Iszkander-komplexumokhoz nem sok rakéta készült. Oroszországnak rakétarendszereket és lőszert kell vásárolnia a KNDK-tól és Irántól. A tengeren sem ment minden zökkenőmentesen – az orosz Fekete-tengeri Flottának Szevasztopolból Novorosszijszkba kellett menekülnie. Az ottani infrastruktúra pedig még a korábbinál is rosszabb. Beleértve a hajók rakétafegyverzetének karbantartási kérdéseit is.

Így maradt a légierő, mint a rakétacsapások tervezésének és indításának legrugalmasabb rendszere. Egy idő után Oroszország képes volt kiépíteni a repülőgépekről indított rakéták viszonylag nagyszabású gyártását. Végül is olcsóbbak, mint az Iszkander vagy a Kalibr rakéták.

Vagyis Oroszországnak más lehetőségeket kell keresnie az Ukrajna elleni légi támadások megszervezésére.

A második eredmény: az Oroszországi Föderáció közhangulatának demoralizálódása

A stratégiai fontosságú repülőterekre (és esetleg tengeralattjáró-bázisokra) mért csapás az „egyszerű oroszok” egójára mért pofon. És a következményeit tekintve fontosabb, mint a Kreml fölött felrobbantott drónok vagy akár a Kurszki Terület elleni támadás.

Az orosz állampolgárok hozzászoktak ahhoz, hogy „büszkék” országukra, mint atomhatalomra, és azt hiszik, hogy Oroszország nukleáris triádja (ilyen típusú fegyverrendszereinek összessége) sebezhetetlen és erős. Az országuk azonban egy nap alatt elvesztette ennek a rendszernek egy jelentős részét. Méghozzá olyan helyeken, amelyek több mint 4000 kilométerre vannak az ukrán határtól. Ez egy olyan arculcsapás, amit az orosz propagandának még jó ideig el kell tűrnie. Ha ez nem sikerül, akkor ez lesz az egyik (de nem a fő és nem az egyetlen – itt nem szabad vágyálmokat kergetni) tényezője a helyzet esetleges destabilizálódásának. Vagy legalábbis a politikai és katonai vezetésbe vetett bizalom csökkenésének.

Emellett a „hordozó-konténerekkel” végrehajtott támadás a hisztéria és a kém-mánia terjedésének katalizátora. Egyszerűen fogalmazva, az átlagos orosz, még az országa legmélyén sem lehet biztos abban, hogy a városát nem fogják megtámadni.

Ugyanez igaz az ország felső vezetésére is. Nincs garancia arra, hogy nem áll egy hasonló konténer valamelyik olyan helyen, mint Valdaj, vagy a Rubljovka raktárai.

A harmadik eredmény geopolitikai

A globális szuperhatalmi státuszra irányuló orosz ambíciók a „világ második hadseregének” mítoszán alapultak. Az a tény, hogy az Oroszországi Föderáció „megrekedt” Ukrajnában, már meghozta az eredményét.

Például:

– Törökország aktívan kiterjesztette befolyási övezetét a Kaukázusban, Szíriában és afrikai országokban.

– Kína de facto kiszorította Oroszországot Közép-Ázsiából, és jelentősen korlátozta az orosz terjeszkedést Afrikában.

– Végül Kína és az USA előkészíti a terepet a többpólusú világ jövőjéről szóló párbeszédhez.

De míg 2021-ben Washington és Peking is az új világrend egyik pólusának tekintette Moszkvát, ma már csak regionális szuperhatalomnak számít.

Ennek ellenére Oroszországnak még mindig megvolt a fő ütőkártyája – a nukleáris fegyverek és az orosz nukleáris triád. Az orosz stratégiai repülés elleni támadás, ha bebizonyosodik, hogy húsz stratégiai repülőgépet kivontak a forgalomból, megfosztaná Oroszországot a stratégiai repülőgépek számát tekintve Kínával szembeni előnyétől. ( Az Egyesült Államokkal szemben Oroszországnak eleve nem volt előnye).

Ha a támadás megismétlődne, az orosz nukleáris fenyegetés még tovább mérséklődne. A Kreml trükközhet a robbanófejek számával. De ha nincs eszköz a célba juttatásukra, a nukleáris fegyverek nukleáris hulladékká válnak. Ezt Washington és Peking is tökéletesen megértette, és valószínűleg lelkiismeretesen elemzik az ukrajnai támadás jellegét és hatékonyságát. Később pedig eszkaláció esetén változtatni fognak a terveiken. Például az atomfegyverhordozók megsemmisítésére szolgáló mechanizmusok kidolgozásában.

Egyszerre több tízezer ilyen kínai konténer van orosz területen.

Nem csak Oroszországról van szó

Most minden nukleáris hatalomnak szembe kell néznie a létesítmények és hordozóeszközök védelmének kérdésével. A feladat megoldása évekbe fog telni. A modern hadviselés természete változik – és ezt Ukrajna ismét bebizonyította.

Nem lehetett elhallgatni a történteket, viszont Putyin fél a nukleáris csapás elrendelésétől. Most a többi atomhatalom reakciója számít. Beleértve azokat is, akiktől Oroszország függ – Kínát és Indiát.

A június 2-i tárgyalások – és ami utánuk következik

Isztambulban biztosan nem várható előrelépés. Ukrajna számára az ideális megoldás az lenne, ha Oroszország kivonulna a folyamatból. Az Oroszországi Föderáció valószínűleg nem fog belemenni ebbe. De a nyári hadjárattal való zsarolás és a fokozott nyomásgyakorlás a fronton másképp néz ki. Sor kerülhet újabb, aszimmetrikus akciókra is az ukrán fél részéről.

És várható az, amire biztosan számíthatunk: egy tömeges rakétatámadás Ukrajna ellen.

Egy ilyen támadásra nem lenne elegendő válasz egy egyszerű, esetleg nagyon nagy drónraj által végrehajtott csapás. Egy ballisztikus rakétacsapás kísérlete Kijev központja ellen lehetséges, de ha nem lesz brutális eredménye, nem fog megfelelni az orosz közvéleménynek. „Rossz” lesz a lakosság szempontjából, amely a történteket nem is pofonként, hanem a „nagyhatalom” gyengeségének megnyilvánulásaként érzékeli. Az orosz politikában és történelemben az ilyen érzelmek térnyerése mindig kellemetlen és veszélyes volt a cár számára.

Valamit újat kell kitaláljanak. Valahogy be kell bizonyítsák az orosz fölényt. Megnövelik a nyomást a fronton (ami nem törli el az ukrán vezetés rakétatámadásokkal való megsemmisítésére tett kísérletet)?

Egyértelműen nem elégséges erődemonstrációja a „világ második hadseregének”. És még ha a nyári hadjárat sikeres is lenne, az eredménye inkább az őszhöz közeledve kerül nyilvánosságra.

De őszig kellene mondani valamilyen mesét a lakosságnak. Hogy utána mi vár rájuk? Talán általános mozgósítás.

Ennyit mondott Tyskevics, és be kell látnunk: sok mindenben igaza van. Az ukrajnai háború ezek után már soha nem lesz az, ami korábban volt. És a többi háború sem.

 

Szele Tamás