Sokféle álhírrel akadt dolgom életemben, de nincs rosszabb az olyannál, amelyiknek semmi, de semmi alapja nincs. Ezek ugyan hihetetlenek is szoktak lenni, és nem is túl gyakoriak – az orosz álhír-alkotási technika jobban szeret egy kevés igazságot is belekeverni a dezinformációba, mint ahogyan az olaszok keverik a pacsirtapörköltet lóhússal, keverési arány: egy ló – egy pacsirta – de most olyan hírhamisítót fogott a The Insider, aki még ezzel sem volt hajlandó fáradozni. Egyszerűen hazudott, és kész, tessék neki elhinni, azért, mert ő azt mondja.
A Kreml által ellenőrzött médiumok, köztük a RIA Novosztyi, az RT és a Lenta. ru hamis állításokat terjesztenek arról, hogy a nyugati országok titokban elismerték Oroszország győzelmét az Ukrajna elleni háborúban, és kapitulációra készülnek. Ezek az állítások a Patrick Lawrence amerikai publicista által írt és a Consortium News (CN) oroszbarát online kiadványban megjelentetett vezércikkből származnak. Lawrence azt írta, miszerint:
„Az alapvető probléma az, hogy Kijev és támogatói képtelenek elfogadni a vereséget. Több mint egy évvel ezelőtt arra a következtetésre jutottam, hogy Ukrajna és a nyugati hatalmak elvesztették a háborút – »gyakorlatilag elvesztették«, gondoltam egy ideig, de aztán elhagytam a »gyakorlatilag« szót. Amit most már jó ideje látunk, az nem más, mint egy háború utáni vérengzés. Ha elvesztettél egy háborút, de nem vagy képes beismerni, hogy vesztettél, mert a Nyugat sohasem veszíthet, akkor a régi színleléses játékhoz tértél vissza.”
Lawrence a jelenlegi helyzetet a második világháború utolsó napjaihoz hasonlította – Putyin Oroszországát a szövetséges erők, Ukrajnát és mai nyugati partnereit pedig a náci Németország szerepébe helyezve.
„Olyan, mintha a németek – ha nem haragszanak a hasonlatért – ragaszkodtak volna ahhoz, hogy 1945 májusában ők szabják meg a kapituláció feltételeit… Amikor végül létrejön a megegyezés, azt nem fogják kapitulációnak nevezni – erre lehet számítani –, de ez lesz a vége… Biztos vagyok benne, hogy Moszkva tartani fogja magát a jelenleg megfogalmazott követeléseihez, amelyeket én kifejezetten igazságosnak tartok és szerintem egyáltalán nem túlzóak.”
Az oroszországi Yandex.Zen közösségi médiaplatformon azonban a RIA Novosztyi átírta ugyanezt a cikket a következő cím alatt: „Közel a győzelem: A Nyugat vonakodva készül magát megadni”. Az ellentmondás homályban hagyja az olvasókat: a Nyugat azt hiszi, hogy nem veszíthet, vagy valójában megadásra készül?
Cikkében Lawrence azt állítja – anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot mutatna –, hogy Ukrajna több mint egy évvel ezelőtt elvesztette a háborút. Emellett a Kreml narratíváit is terjeszti, azt kommunikálva, hogy neonácik „irányítják Ukrajna polgári és katonai közigazgatását”, és hogy „Washingtonnak és kijevi szolgáinak szüksége volt a neonácikra, hogy olyan zsigeri ellenségeskedéssel harcoljanak az oroszok ellen, amilyet a helyzet megkövetelt”.
Mind Lawrence, mind a CN régóta terjeszti a Kreml-barát dezinformációkat. Lawrence 2017-ben ellentmondásos cikket írt a The Nation című lapba, amelyben azt állította, hogy a Demokrata Nemzeti Bizottság e-mailjeinek feltörése „belső munka” volt, nem pedig orosz akció. Ez ügyben a „The Forensicator” blogot idézte, amelyről később kiderült, hogy Tim Leonard brit aktivista üzemelteti, aki orosz katonai hackerek által módosított dokumentumokat terjesztett. A vizsgálatot követően az eredeti kiberbiztonsági források visszavonták támogatásukat a cikktől, és a The Nation végül eltávolította az írást. A lap szerkesztője, Katrina vanden Heuvel nyilvánosan elhatárolódott Lawrence állításaitól.
Lawrence összeesküvés-elméleteket terjesztett Seth Rich, a DNC egykori munkatársának halálával kapcsolatban is, azt feltételezve – bizonyítékok nélkül –, hogy azért ölték meg, mert e-maileket szivárogtatott ki.
Miután Oroszország 2022-ben teljes körű megszállást indított Ukrajna ellen, Lawrence folytatta a dezinformációk terjesztését. Ékes példája ennek az, hogy az Izjumban felfedezett tömegsírokat – amelyekre a megszálló orosz erők 2022 őszén történt kiűzése után bukkantak – „atrocitáspornónak” nevezte, megkérdőjelezve az orosz csapatok részvételét a kivégzésekben.
A CN-t 2011-ben alapította a díjnyertes oknyomozó újságíró, Robert Parry, aki leginkább az Irán-Kontra fegyverüzletekről és a CIA kokainkereskedelemben játszott szerepéről szóló tudósításairól volt ismert az 1980-as évek nicaraguai polgárháborújának világában. Azonban az orgánum már Parry 2018-ban bekövetkezett halála előtt is nyíltan Kreml-párti szerkesztői irányvonalat vett fel.
A kanadai The Walrus című kiadvány 2018-ban azt elemezte, hogy a CN milyen módon terjeszt valótlanságokat az Oroszországhoz köthető oldalak segítségével. Parry oldala azt állította, hogy a Fehér Sisakosok – egy humanitárius csoport, amely sürgősségi orvosi segítséget nyújt a konfliktusövezetekben – a lázadó csoportok oldalán vett részt a civilek elleni vegyi támadásokban Szíriában. A valóságban ezeket a támadásokat Bashar al-Assad akkori elnök kormánya hajtotta végre, amint azt a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) is megerősítette.
Állításai alátámasztására a CN a kanadai összeesküvés-elméletíró és rendíthetetlen antiszemita Michel Chossudovsky honlapjára hivatkozott. Chossudovsky az elsők között szokta megosztani a megkérdőjelezhető Kreml-barát forrásokból származó hamis infomrációkat, cserébe pedig az RT és a Szputnyik gyakran idézi cikkeit. Chossudovsky legszélsőségesebb állításai közé tartozik az, hogy az Egyesült Államok finanszírozza az al-Kaidát és az Iszlám Államot, és hogy Oszama bin Laden CIA-ügynök volt.
Chossudovsky oldalát keresztül-kasul idézik mind a CN-nél, mind az orosz Stratégiai Kultúrális Alapítványnál. Ez utóbbi Moszkvában, a Novikombanknál, a Rosztec állami védelmi vállalat leányvállalatának székhelyén van bejegyezve. Az alapítványt az Egyesült Királyság, Kanada és Ukrajna szankciókkal sújtotta orosz dezinformáció terjesztése miatt.
És végül, de nem utolsósorban a CN által idézett szakértők közül egy másik is érdekes figura: a The Insider vizsgálata szerint Daniel Patrick Welch, akit az orosz média „politikai elemzőként” ír le, valójában énekes és amikor ebből nem tud megélni, szappant és piperecikkeket árul.
Mindenesetre komoly szakértőkről van szó, meg kell hagyni. Az egyik azt várja, hogy szép szóra higgye el neki a teljes euroatlanti térség, miszerint elveszítette az ukrajnai háborút, és adja meg magát, míg jó kedvük van az oroszoknak (mondjuk ha erre sor kerülne, tényleg jó kedvük kerekedne), a másik a kozmetikumok közül szakérti a világpolitikát, ami persze nem lehetetlen, csak ritka jelenség. Bizonyítékot az állításaikra egyik sem ad, legfeljebb annyira lehet tőlük számítani, hogy ha nem hisznek nekik, akkor megsértődnek, és esetleg még toppantani is fognak a kis lábacskájukkal.
Hát, urak, háborúban ez kevés. De még békében is az. A valódi újságíró vért izzad, míg összeszedi nem csak a forrásait, de a bizonyítékait is, amiket megjelöl, bemutat, hogy senki se vádolhassa hazugsággal. Ti meg itt hasraütésből és kristálygömbből elemezgetitek a világpolitikát, mint a bolondok.
Ne csodálkozzatok, ha egy-két bolond állításait csak más bolondok fogják elhinni.
Bár így legalább összejön egy platformon a Nagy, Nemzetközi Zárt Osztály.
Olyan jó cím lenne egy oroszbarát blognak, hogy „Gumiszoba” – ezen gondolkozzatok majd el, a találó cím fél siker.
Szele Tamás