Két hete írtam itt arról, hogy hatalmi háromszög kezd kialakulni a Kaukázusban, bár inkább sokszögről van szó, most annyit kell hozzátennem, miszerint a kaszpi térség is forrong és parázslik. Ennek pedig komoly következményei lehetnek a magyar külpolitikára nézvést, de ezzel majd később foglalkozzunk, egyelőre lássuk a Jamestown Intézet tanulmánya nyomán, mit tudunk.
Nézzünk szembe a tényekkel: a Kaszpi-tenger egyre kevésbé számít „orosz tónak”. A többi part menti ország megerősítette haditengerészetét és fokozta az egymás közötti kooperációt, megingatva ezzel az orosz flottilla elsőségét a Kaszpi-tenger térségében. Az elmúlt néhány évben Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán is jelentősen bővítette flottáját. A három Kaszpi-tengerrel határos türk ország egyre több biztonsági együttműködési megállapodást köt, és növeli egyéni és kollektív befolyását Oroszországgal szemben. Törökország támogatása szintén erősíti a három ország alkupozícióját Oroszországgal és azokkal az országokkal (köztük a Kínai Népköztársasággal és az Európai Unióval) szemben, amelyek a Kaszpi-tengert tranzitútvonalként vagy fejlesztési célokra szeretnék használni. Oroszország – annak érdekében, hogy visszanyerje korábbi befolyásának egy részét – július 14-én bejelentette, hogy bővíti a tengeri együttműködést Iránnal. Ez a bejelentés megteremti a Kaszpi-tengeri versengés lehetőségét egyrészt a három türk ország és Törökország, másrészt Moszkva és Teherán között.
A szovjet haditengerészet volt az egyetlen számottevő erő a Kaszpi-tengeren a Szovjetunió felbomlása előtt. Moszkva 1991 óta keményen dolgozott azon, hogy megőrizze ezt a pozíciót, és 2018-ban biztosította a területi határmegállapodást, amely kikötötte, hogy a Kaszpi-tenger partján fekvő országok együttműködnek egymással, de nem engedélyezik másoknak, hogy részt vegyenek a tengeri hadműveletekben. A 2018 óta eltelt években azonban a négy másik part menti állam bővítette haditengerészetét, Törökország elősegítette a három török ország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán flottafejlesztését. A part menti türk államok haditengerészeti potenciáljának növekedése felerősödött Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022-es teljes körű ukrajnai inváziója óta, és a Kreml többé nem veheti természetesnek a részükről tanúsított tiszteletet. A három török ország bővítette kapcsolatait más hatalmakkal is, leginkább Azerbajdzsánnal, amely az év elején tagja lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Tengerbiztonsági Központjának (NATO MARSEC), aminek székhelye Törökországban van.
A három part menti türk állam közötti együttműködés – az orosz részvételt leszámítva – az elmúlt években jelentős fejlődésnek számított a Kaszpi-tenger térségében. Ennek az együttműködésnek egy része más országok, leggyakrabban Oroszország és Irán ellen irányult. Azerbajdzsán és Kazahsztán közös haditengerészeti manővereket hajtott végre a Kaszpi-tengeren az orosz határ közelében, és Azerbajdzsán és Türkmenisztán ugyanerre készül. Ezek a lépések háttérbe szorították a korábbi orosz törekvéseket a part menti államok közötti tengeri együttműködés előmozdítására. Miközben Oroszország, szomszédai és a Nyugat közötti kapcsolatok 2022 óta megromlottak, a három part menti ország bővítette együttműködését a Kaszpi-tengeren. Válaszul Moszkva a múltbeli súrlódások ellenére bővíti partnerségét Iránnal, ideértve azt is, hogy Teherán aláírta, de nem ratifikálta a 2018-as kaszpi-tengeri határmegállapodást.
Azerbajdzsán és Kazahsztán májusban és júniusban közös gyakorlatokat tartott flottáik koordinációjának javítása érdekében, különösen a drónok fokozott használata és az ellenük való védekezés szükségessége miatt. Ezek a közös gyakorlatok a korábbi együttműködésekre épülnek, és ennek következtében kevesebb figyelmet kaptak, mint amennyire egyébként száűmot tarthattak volna. Az Azerbajdzsán és Türkmenisztán, valamint Moszkva és Teherán közötti haditengerészeti kapcsolatok újabb fejleményei komolyabb változást is jelenthetnek.
Július 3-án Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök fogadta Türkmenisztán külügyminiszterét, Rashid Meredovot, hogy megvitassák a legkülönfélébb kérdéseket. A médiajelentések a humanitárius témájú megbeszélésekre összpontosítottak, de megemlítették a Kaszpi-tengerben húzódó csővezetékek, valamint olaj- és gázfúró platformok kibővített védelmének fejlesztését is. Ezek a jelentések azt sugallják, hogy Baku és Ashabad a jövőben ge fogják vetni közös haditengerészeti erőiket a Kaszpi-tenger fenekén lévő csővezetékek és a felszínen lévő platformok védelmére a támadások vagy egyéb zavarok esetén. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna az azeri-török együttműködés, tekintettel az olaj- és gázmezők körüli kétoldalú vitákra. Mostanra a partnerség nélkülözhetetlenné vált, tekintettel az Oroszországgal és Iránnal fennálló, erősen változó viszonyra. Az Azerbajdzsán és Türkmenisztán közötti kapcsolatok javulnak, mivel igyekeznek megküzdeni Teherán azon terveivel, hogy 30 év szünet után újraindítsák az olajfúrásokat a Kaszpi-tengeren, és ennek megfelelően bővítsék Irán haditengerészetét.
Moszkva és Teherán júliusi döntése a közös haditengerészeti gyakorlatok megtartásáról mostanság a legdrámaibb fejlemény a Kaszpi-tenger partvidékén. Míg a hivatalos kormányszóvivők azt állítják, hogy a gyakorlatok „keresési és mentési” műveletekre szorítkoznak, a Kreml-barát kommentátorok hangsúlyozták, hogy a közös manőverek megtartásáról szóló döntés válasz az Izrael és az Egyesült Államok által az iráni nukleáris létesítmények ellen a közelmúltban elkövetett támadásokra. Az orosz szakértők, akiket az Izvesztyija megszólaltatott, megjegyezték, hogy hasonló közös hadgyakorlatokat már tartottak, és azt állították, hogy ezek teljesen normálisak a közös tengeren osztozó szomszédok számára. Az elemzők azonban kifejezetten szembeállították az orosz-iráni kapcsolat komolyságát a többi part menti államhoz, különösen Azerbajdzsánhoz és Türkmenisztánhoz fűződő távolabbi relációkkal.
Ez az összehasonlítás azt sugallja, hogy Moszkva most már nem a volt szovjet tagköztársaságokat, hanem Iránt tekinti kulcsfontosságú szövetségesének a Kaszpi-tenger térségében. Ez a váltás felveti annak lehetőségét, hogy Oroszország és Irán, a két nemzetközi számkivetett potenciális összecsapásokra készül a három másik part menti állammal, amelyek török- és türkbarátok. Nagyon is reális a tengeri konfliktus veszélye e két egyre erősödő szövetség között, különösen mivel Irán kiterjeszti gazdasági és katonai jelenlétét a Kaszpi-tengeren. Moszkva inkább Teheránban, mint Bakuban, Ashabadban vagy Asztanában lát megbízható partnert. Ez a hozzáállás egyfajta önbeteljesítő jóslattá válhat, különösen, ha a három türk állam úgy véli, hogy támaszkodhat a Törökországhoz és a Nyugathoz fűződő, egyre erősödő kapcsolataira. A változó kötődések újabb szöget üthetnek a posztszovjet rend koporsójába, mivel Moszkva egyre inkább egy nem posztszovjet országra támaszkodik, hogy megpróbálja kordában tartani a Kaszpi-tenger partján fekvő államokat.
Világos, hogy haditánc készülődik a kaszpi és kaukázusi térségben, és az egyik résztvevő fél természetesen a Törökország támogatását is élvező háromállami szövetség lesz, melynek tagjai jellemzően türkök, sőt, a Türk Államok Szervezetének oszlopos tagjai. Melynek viszont Magyarország is tagja, még ha csak külső, megfigyelő tagságról is van szó. Mármost ha egymásnak feszülnek a türkök és az oroszok, esetleg Irán beszáll az orosz oldalon, akkor a magyar diplomácia mihez fog kezdeni? Megmondom: sírni fog majd keservesen, jajveszékelni és a kis kacsóit tördelni, de el nem kötelezheti magát sem egyik (Türk Államok Szervezete) sem másik (Moszkva és opcionálisan Teherán) kulcsfontosságú, ideológiai alapú szövetségese mellett sem. Hiszen könnyű Azerbajdzsánnak, mert vele határos Törökország, de kire számíthatunk mi, akiknek még Oroszországgal sincs közös határunk? És jelzem, nem is nagyon lesz, csak, hogy egy kicsit elszomorítsam a vatnikokat.
Most mond csődöt az orbáni hintapolitika, ami arra épült, hogy sikeres lehet az egyensúlyozás a kisebb vagy nagyobb befolyással bíró latorállamok és autokráciák között. Az ilyesmi addig lehet sikeres, míg a sok örök cimborának nem ütköznek az érdekei, ahogy ez megtörténik, választani kell közöttük. És ez nem lesz egyszerű. Sőt, olcsó sem: a gazdasági szempontok, Magyarország politikai súlya és katonai ereje figyelembevételével a legbölcsebbnek magam is a sírást-pityogást, kéztördelést és pacifista narratívák közzétételét találnám, míg el nem dől, ki fog győzni, a győztes ugyanis mindenképpen bosszút áll majd azokon, akik a megfelelő időben nem álltak mellé. Nyilván nem katonai intervenció útján, de nekünk elég az is, ha kizárnak pár kereskedelmi szerződésből.
És ez még csak az első, kisebb diplomáciai kudarc lesz. A valódi, nagy bajba majd akkor keveredünk, ha a Washington, Peking, Teherán, Türk Államok Szövetsége és legfőképpen Moszkva között libikókázó Orbán Viktornak és/vagy Szijjártó Péternek egy nagy, komoly, esetleg világméretű konfliktus esetén színt kell vallania, állást kell foglalnia.
Ebben az esetben mindenképpen a vesztes oldalra keürlünk, jobban mondva még ha a későbbi győztest is választanánk, az is annyiba fog nekünk kerülni – minden szempontból – mint egy vereség.
Mi ebből a tanulság? Az, hogy hintapolitika létezik ugyan, bár sokáig nem lehet űzni, de körhintapolitika nincs. Ha van, akkor nagy árat fizet érte az, aki megpróbálkozik vele.
Ha azt játsszuk, hogy „mindenkivel egyformán jóban vagyunk”, hamar rosszban leszünk mindenkivel. De legalább – egyformán rosszban.
Szele Tamás