A héten elég sokat foglalkoztam az orosz külpolitikával, de már régóta nem esett szó az ottani kultúra és belpolitika híreiről. Pedig nagyon lényeges dolgok történtek ezen a téren is – vagy mondjuk inkább őket vérforralónak?
Nyugodtan fogalmazhatunk így, de közben ne feledjük: a jelenlegi magyar kormányzat oly mértékben csodálja a Kreml rendszerét, hogy ha most szél kerekedne a moszkvai Régi Baszmannaja utcában, holnap már mi fáznánk meg a huzattól itt, a Duna mentén: ami jelenleg még csak moszkvai hír, maholnap budapesti lesz. Ha hagyjuk. És sokan hagynák, még olyan magyar is akad, aki örülne minálunk egy orosz típusú rendszernek.
Vegyük hát az első hírünket a Meduza nyomán. A moszkvai 2. Nyugati Kerületi Katonai Bíróság távollétében 14 év szigorított börtönbüntetésre ítélte Borisz Akunyin írót (valódi neve: Grigorij Cshartisvili). Nem mellesleg talán a legnépszerűbb kortárs orosz író, irodalmi szintű bűnügyi- és kalandregényeiről ismert.
Az írót három büntetőjogi paragrafus alapján találták bűnösnek, ezek: terrorista tevékenység elősegítése (a Büntető Törvénykönyv 205.1. § 1. bekezdése), terrorizmus igazolása (a Büntető Törvénykönyv 205.2. § 2. bekezdése), valamint a „külföldi ügynök” kötelezettségeinek elmulasztása (a Büntető Törvénykönyv 330.1. § 2. bekezdése).
A bíróság emellett 400 ezer rubel pénzbírságot szabott ki Akunyinra, és négy évre eltiltotta az internetes oldalak üzemeltetésétől a büntetés letöltése után is.
A vád szerint Akunin 2025 januárja és áprilisa között „legalább 33 bejegyzést” tett közzé Telegram-csatornáján anélkül, hogy jelezte volna, hogy azok „külföldi ügynöki” tevékenységéhez kapcsolódnak.. Az író egyik bejegyzését – egy 2024. február 18-i publikációt – a vád „terrorizmus igazolásának” minősítette. „Terrorista tevékenység elősegítésének” minősítette az orosz hatóságok Akunyin beszélgetését is a Vovan és Lexus nevű „telefonos tréfamesterekkel” (vagyis provokátorokkal), akik Ukrajna elnökének, Volodimir Zelenszkijnek és kulturális miniszterének, Aleksandr Tkacsenkonak adták ki magukat.
Az ügyészség 18 év börtönbüntetést kért Akuninra. A kirendelt védő, Oleg Dubinyin a író felmentését követelte. A bíróságon csak egy tanú jelent meg a vád oldaláról: egy bizonyos nyugdíjas, név szerint Natalja Kopilova, aki Vlagyimir Szolovjov műsorából értesült Akunin kijelentéseiről és az írót sohasem ismerte. Hogy ezek után mit tanúsított? Elmondta azt, amit a tévében hallott…
A tárgyalás közben a TASZSZ állami hírügynökség közzétette a hírt, hogy Akunyin állítólag nem ismerte el bűnösségét „terrorizmus nyilvános igazolásában”. A bírósági tárgyaláson jelen nem lévő, Oroszországon kívül tartózkodó író hazugsággal vádolja az ügynökséget.
„A TASZSZ, mint mindig, hazudik. Nem „tagadom bűnösségemet”. Nem ismerem el a bíróságukat. Nem hatalmaztam fel senkit, hogy képviseljen az úgynevezett bíróságukon, és egyáltalán nem veszek részt ebben a cirkuszban”
– nyilatkozta Akunyin a közösségi médiában. Az, hogy Oroszországban büntetőeljárást indítottak Borisz Akunyin ellen a Kreml-barát provokátorokkal folytatott beszélgetése után, 2023 végén vált ismertté. Az ASZT kiadó leállította Akunyin könyveinek kiadását, a nagy áruházláncok pedig kivonták őket a forgalomból. A Roszfinmonitoring felvette az írót a „terroristák és szélsőségesek” nyilvántartásába. Az orosz igazságügyi minisztérium pedig bejelentette, hogy Akunyin „külföldi ügynök”.
Akunyin sajnos nem fiatal ember már, és egyébként is Londonban él, a büntetését nem tudják végrehajtani, maximum a nyugdíját tilthatják le – meg is tették, sőt, még a felesége sem kapja meg a járandóságát, de ennél többet nem tudnak ártani neki, míg az Oroszországi Föderáció el nem foglalja az Egyesült Királyságot, az pedig odébb van. De kicsinyességből jelesre vizsgázott a moszkvai rezsim.
Rendben, azt látjuk, mi történik a rebellis íróval – elítélik, aztán vagy meg tudják büntetni, vagy nem – de mi lesz az olvasójával?
Mostanáig nem történt semmi. Hiszen lehetetlen volt utólag bizonyítani, ha csak az illető maga nem vallotta be, hogy olvasott-e a vádlott valamit, avagy sem. Ahogy Sütő András „Csillag a máglyán” című darabjában mondja Szervét Mihály a házkutatást tartó hitnyomozónak:
„A tiltott könyvespolcot a fejünkben keresse.”
Mostantól Oroszországban ez is másként lesz, mint Andrej Percev, az ellenzéki tehát emiatt körözött elemző és publicista írja. Az Állami Duma két olvasatban is elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely pénzbírságot vezet be a „szélsőséges tartalmak” keresése és VPN-en keresztüli elérése miatt. A jogsértők 3000 és 5000 rubel (38-63 dollár) közötti közigazgatási bírságra számíthatnak. A törvényben szereplő „szélsőséges anyagok” meghatározása homályos, és magában foglalja a Roszkomnadzor által felsorolt dokumentumokat (több mint 5000 tétel), valamint azokat a kiadványokat, amelyeket a bűnüldöző szervek vagy a bíróságok úgy értelmezhetnek, hogy nemzeti, vallási vagy társadalmi viszályra uszítanak, a kormány megdöntésére szólítanak fel, illetve „álhíreket terjesztenek a hadseregről”. Mint sok olyan törvényjavaslat, amely közfelháborodást válthat ki, ezeket az új intézkedéseket is a szállítmányozókról szóló, első olvasatban már elfogadott salátatörvény módosításaiba ágyazták. Ezt a taktikát a Kreml a potenciálisan vitatható dokumentumok elrejtésére és megvitatásuk időtartamának lerövidítésére használja. A módosítások szerzője hivatalosan a kormány, de valójában a Kremlből származnak.
A törvénymódosítások elrejtésére tett kísérlet kudarcot vallott, mivel a média gyorsan beszámolt róluk. A kritika olyan kormányközeli a rendszer oszlopaiként ismert személyiségektől érkezett, mint Margarita Szimonjan, a Russia Today főszerkesztője és Jekatyerina Mizulina politikus, aki a weboldalak, valamint a kulturális élet szereplői és a reklámcégek elleni feljelentéseket állítja össze. A Dumában a módosítások ellenzése nemcsak az „Új Emberek” pártjának frakciójától származott, amely a rendszerváltó liberálisok imázsának fenntartása érdekében kritizálhatja a túlzottan elnyomó intézkedéseket, hanem az ultra-patrióta „Igazságos Oroszország” párttól is.
Az orosz hatóságok megkezdték a nemkívánatos tartalmak „olvasásának kriminalizálását”. Egyelőre a hangsúly a házkutatások alkalmával lefoglalt bizonyítékokon van, amelyeket nehéz kezelni, és amelyeknél szükség van a gyanúsított készülékéhez vagy az internetszolgáltató adataihoz való hozzáférésre. A bírságok továbbra is viszonylag csekélyek maradnak, és a visszaeső jogsértések nem vezetnek szigorúbb büntetésekhez vagy büntetőügyekké való átminősítéshez.
A rendszerváltó ellenzék („Új Emberek”, „Igazságos Oroszország”) és Szimonjan kritikája arra utal, hogy a Szergej Kirijenko vezette politikai blokk, amelyhez a pártok igazodnak, és a Kreml Alekszej Gromov vezette információs tömbje, amely szorosan kötődik az RT főszerkesztőjéhez, nem lelkesedik ezért a kezdeményezésért. Feletteseik jóváhagyása nélkül sem Szimonjan, sem a pártok nem bírálták volna nyilvánosan a Kreml által támogatott javaslatot. Az „Új Emberek” például korábban nem ellenezte a helyi önkormányzati törvény új változatát, amelyet a politikai blokk támogatott, annak ellenére, hogy az ellentmondott a programjuknak.
A kezdeményezés valószínűleg a biztonsági ügynökségektől és a Biztonsági Tanácstól származik, amely szintén a Kremlhez tartozik. Az olvasás kriminalizálása megnehezíti a civil politikai ügyintézők és az információs blokk munkáját. A „szélsőséges tartalom” homályos kritériumai a büntetéstől való félelem miatt visszatarthatják az oroszokat a hírportálok és Telegram-csatornák felkeresésétől, még a kormányhoz lojális forrásokétól is.
Az állampolgárok ugyanis jól ismerik az orosz bűnüldözés működését: ha egy törvény előírja a jogsértések üldözését, akkor biztos, hogy fognak találni „jogsértőket” is. Ennek eredményeképpen az emberek el fogják kerülni az internet „veszélyes” szegmenseit. Az internet azonban népszerűségben már régen megelőzte a televíziót, és a Kreml politikai és információs blokkjai aktívan használják. Ez a kezdeményezés valószínűleg akadályozni fogja erőfeszítéseiket, és növeli a társadalmi szorongást, ami kihat a kormány általános támogatottságára. Mivel nem fejezhetik ki nyíltan az elégedetlenségüket, Kirijenko és Gromov az ellenőrzött pártokon és az állami média szerkesztőin keresztül lépnek fel.
A törvényjavaslat előterjesztői nem hátrálnak meg. A Duma támogatja a jogszabályt, és hamarosan sor kerülhet az első bírságok kiszabására a „szélsőséges tartalmak” keresése miatt. A „light változat” gyakorlati kipróbálása után a törvényt szigoríthatják. A Kreml hagyományosan nehezen állítja le az információs tér cenzúrájának kiterjesztését. A külföldi ügynökökről szóló törvény például kezdetben enyhébb volt, de ma már könnyen büntetőjogi felelősségre vonáshoz vezet, még azok számára is, akik betartják a szabályait, és a jegyzékbe vett külföldi ügynököknek tilos Oroszországban ingatlant értékesíteni vagy bevételre szert tenni. Az olvasás, keresés kriminalizálásának szabályozása is fejlődhet. Fehéroroszországban a „szélsőséges” média és a Telegram-csatornák olvasása már büntethető, és a törvényjavaslat szerzői valószínűleg ebből a modellből merítenek ihletet.
Azt szoktam mondani kesernyésen, Oszip Mandelstam gondolatát idézve, hogy az orosz az a nép, amelyik mind közül a legtöbbre becsüli az irodalmat. Máshol ha egy író, költő valami olyant ír, amit a hatalom nem szeret, legfeljebb nem adják ki, vagy ha már kiadták, hát bevonják, bezúzzák, elégetik a kötetét. Orosz földön viszont letartóztatják, börtönre, kényszermunkára ítélik, rossz esetben főbe is lőhetik. Ekkora megbecsülés, ilyen magas honorárium tollforgatásért máshol nem jár.
De Moszkóviában igen – és most már az olvasást is büntetik! Nem tehetek róla, megint az idézett Sütő-dráma jut eszembe (mely egyébként a legsötétebb Ceaușescu-diktatúra idején született, csoda, hogy a szerzőt nem honorálták börtönnel érte). Abban mondja a hitnyomozó Szervétnek és Kálvinnak, miszerint:
„Intézményünk szolgálatos könyvellenőrei sajnos elfelejtik, hogy nem a szerző, hanem az olvasó a veszélyesebb. A szerzőt, ha tévelyeg, máglyára lehet küldeni. Az olvasó – az eszmékkel fertőzött – tömegében ki nem irtható. Óvni kell tehát.”
Lám, óvják is. Az olvasót épp úgy, mint a szerzőt. Hiszen az orosz gondolkodás szerint a legfőbb érték az ember – épp ezért kell lakat alatt tartani.
Lesz még író-olvasó találkozó a magadáni gulágon. És mindkét fél elítélt lesz. Az egyik azért, mert írt, a másik azért, mert olvasott.
Szele Tamás