Különös, de figyelemre méltó ellentmondásra világít rá a Moscow Times (és eredetileg a The Hill) hasábjain Alexander John Motyl amerikai történész és Oroszország-szakértő. Nevezetesen arra, hogy habár Oroszország Ukrajna elleni háborúja jelenleg mintha a Donbássz hovatartozásáról szólna, a valódi győztes mégis az az állam lesz, amelyik majd elveszíti ezt a régiót. Hogy is van ez?

Kegyetlen és nagyrészt fel nem ismert paradoxon rejlik a Donbásszért folyó háború szívében – egy olyan területért folyik a harc, amely Donald Trump amerikai elnök figyelmének fókuszában áll, mióta csúcstalálkozókat kezdeményezett a háború befejezése érdekében.

Oroszország még az első ukrajnai invázió során, 2014-ben megszállta a Donbássz nagy részét, az ipari régiót, és rendkívül valószínűtlen, hogy a közeljövőben kiszorulna erről a területről. Azt lehet mondani, hogy Oroszország már elvesztette ezt a háborút – függetlenül annak időtartamától és az esetleges fegyverszünettől vagy az Egyesült Államok közvetítésével elérhető békétől.

A Donbássz évtizedekig a Szovjetunió ipari központja volt, amelynek hanyatlása még az 1970-es és 1980-as években kezdődött meg. Amikor Ukrajna 1991-ben függetlenné vált, örökölte ezt a területet, amely jelentős mértékű gazdasági veszteség forrásává vált. A Donbássz táptalaja lett a helyi politikusok körében elterjedt korrupciónak, az oligarchák machinációinak és a szervezett bűnözésnek. Munkásosztálya különleges státuszt követelt, de ezek az igények már akkor sem voltak indokoltak.

Anders Oslund közgazdász 2015-ben így írt: „A Donbasz egy rozsdaövezet, amely régi bányákból, kohászati és vegyipari üzemekből áll. Szinte az összes szénbánya és vegyipari üzem leállt… A felkelők felrobbantották a vasúti hidakat, megnehezítve ezzel a nyersanyagok szállítását.”

2016-ban Oslund a Donbássz helyreállításának költségeit 20 milliárd dollárra becsülte. 2025-re Ukrajna háború utáni teljes helyreállításának becsült költségei 524 milliárd dollárra, azaz 26-szorosára nőttek. Ebből jelentős rész a Donbásszba fog kerülni, ahol a leghevesebb harcok folytak.

A Donbássz újjáépítésének jelenlegi költségeit körülbelül 200 milliárd dollárra becsülik, ami Oroszország éves GDP-jének egytizede és valamivel több, mint Ukrajna teljes GDP-je. A háború folytatódása esetén ezek a kiadások kétségtelenül megduplázódnak, vagy akár meg is háromszorozódnak.

Sem Ukrajna, sem Oroszország nem rendelkezik ekkora összegekkel. Feltételezhető, hogy Vlagyimir Putyin fasiszta rezsimje képes lesz valamennyi pénzt kicsikarni a lakosságból, de Ukrajna demokráciája semmiképpen sem. A Donbássz helyreállítása bármelyik államot csődbe juttatná, különösen azt figyelembe véve, hogy a nemzetközi közösség és a magánszektor aligha nyújtana jelentős segítséget.

De a Donbássz feletti uralom kérdése nem csak pénzről szól. Demográfiai, ökológiai és politikai problémák is nehezítik a helyzetet. Oslund (2016) szerint:

„Ukrajna 1,2 millió belső menekültről beszél, Oroszország félmillió Donbásszból érkezett menekültről, az ENSZ pedig 100 ezerre becsüli a többi menekült számát. Ha ezek a számok helyesek, akkor összesen 1,8 millió ember távozott, és 1,5 millió maradt. Közülük körülbelül 45 ezren harcolnak, a maradék lakosság pedig főként nyugdíjasokból és nincstelenekből áll.”

Ezek a Donbásszra vonatkozó adatok közel tíz évvel ezelőttiek. Hogy hányan hagyták el a régiót Oroszország 2022-es teljes körű inváziója után, azt nem tudni pontosan, de a számuk bizonyára jelentős. A „LNK” és „DNK” álköztársaságok fegyveres egységeit a frontra küldték, ahol azok hatalmas veszteségeket szenvedtek. Bármilyen forgatókönyv is valósuljon meg a békeszerződsé szerint, a Donbássz túlnyomórészt idős és szegény lakossága aligha válhat a gazdasági újjáéledés alapjává.

És hány menekült fog visszatérni? Hány ember érkezik oda más régiókból Ukrajnából vagy Oroszországból, ha béke lesz? Ezek a kérdések többnyire retorikusak, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a Donbásszban környezeti katasztrófa zajlik.

A Conflict and Environment Observatory adatai szerint 2014 óta a harcok „környezeti vészhelyzetek kockázatát teremtették és a talajvíz hosszú távú szennyezéséhez vezetnek az elárasztott bányák miatt”. Sőt, „Oroszország 2022 februárjában történt ukrajnai inváziója után több száz környezetvédelmi szempontból érzékeny objektum került a harcok övezetébe”.

A Donbássz a politikai instabilitás gócpontjává is vált. Ha Ukrajna visszanyeri az ellenőrzést a terület felett, az oroszbarát erők, együttműködve az orosz titkosszolgálatokkal, provokációkat szerveznek, helyi tisztviselőket gyilkolnak meg, vállalkozásokat szabotálnak majd – és így tovább. Ha Oroszország megtartja a Donbásszt, valószínűleg Ukrajna is hasonlóképpen fog cselekedni. Nem világos, hogyan lehet majd szabad és tisztességes választásokat tartani ilyen körülmények között.

A helyzetek hasonlósága ellenére Oroszország és Ukrajna között egy alapvető különbség van. Putyin fasiszta rezsimje elnyomás és erőszak segítségével működik, Ukrajna demokráciája viszont nem. Putyin egyszerűen leverhet minden ellenállást, Ukrajnának viszont le kell csillapítania a tiltakozókat és integrálnia kell őket – ez egy olyan feladat, amelyet 2014-ig nem tudott megoldani, és hosszú évek háborús viszálya után aligha fog sikerülni. Ha Ukrajna ismét elbukik ezen a vizsgán, nőnek vagy csökkennek az esélyei az EU-ba és a NATO-ba való belépésre? A kérdés ismét csak költői.

A Donbássz állandó instabilitási forrásává válása legalább két negatív hatást fog gyakorolni Putyinra.

• Először is, Oroszország kénytelen lesz átcsoportosítani más problémás régiókból a represszív erőforrásait.
• Másodszor, ez megerősítheti egyes nemzeti köztársaságok – elsősorban az Észak- Kaukázus – törekvését a nagyobb autonómia és a moszkvai ellenőrzés gyengítése felé.

Franciaország és a német államok évszázadokig harcoltak Elzászért, Lotaringiáért és a Rajna-vidékért. Ennek volt logikája, mivel ezek a régiók gazdaságilag és politikailag fejlettek voltak. A Donbássz nem ilyen. Ez a terület minden szempontból egy fekete lyuk, és még sok évig az is marad.

Viszont sem Ukrajna, sem Oroszország nem tudna egyszerűen lemondani a régióról anélkül, hogy megsértené tulajdon alkotmányát és ezzel tömeges tiltakozásokat váltana ki. Természetesen Putyin számára az alkotmány csak egy darab papír. De a Donbásszról való lemondása mégis vereséget és politikai öngyilkosságot jelentene. Ugyanez vonatkozik Ukrajnára és Volodimir Zelenszkij elnökre is.

Ha a győzelem vereséget jelent, akkor a vereség győzelemmel jár?

Függetlenül attól, hogy mi lesz a válasz és milyen feltételek mellett jön létre a békeszerződés, az ukránok azzal vigasztalhatják majd magukat, hogy Putyin területi törekvései miatt Oroszország hosszú időre „beragad” ebbe a fekete lyukba.

Sőt, Oroszország maga is fokozatosan egy hatalmas Donbássszá fog válni. És talán ez lesz Ukrajna legnagyobb győzelme.

A fentiekben sok igazság lehet – mondom most már én és nem Motyl – de valamit ne feledjünk: a Donbássz feladása egyben az ukrán erődövezet feladását is jelentené, ami az ország átfogó védelmének a kulcsa. Ha ez odalesz, semmi sem állítja meg az orosz erőket akár Kijevig sem.

Valóban, mintha meg volna átkozva a Donbássz: legalábbis érte és miatta folynak a harcok – melyeket nem lehet megnyerni sem vele, sem nélküle.

 

Szele Tamás