független sajtótermék

Szele Tamás: Egyetlen lövéssel

Oszd meg másokkal is!

Ebben az írásban nem fogom elemezni miféle ember vagy milyen személyiség volt Charlie Kirk. Azt azonban leszögezem, mielőtt belekezdek, hogy mindenféle és bármiféle politikai gyilkosságot helytelenítek. A minimálisan szükségesnél alaposabban a merénylet körülményeit sem fogom részletezni, ugyanis megtette ezt helyettem a világsajtó egésze. Én most a merénylet következményeivel, és csakis a következményeivel foglalkozom.

Teszem pedig ezt a WIRED magazin által összegyűjtött adatok alapján. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, az adott bekezdés végén teszem meg.

Percekkel azután, hogy a jobboldali aktivista Charlie Kirköt egy merénylő megölte, miközben egy szerdai rendezvényen beszélt Utahban, a szélsőjobboldali influencerek és a radikális közösségek elkezdtek nyílt erőszakra felszólítani a baloldal ellen a közösségi médiában.

Kirk, a konzervatív Turning Point USA (TPUSA) ifjúsági szervezet társalapítója, az Utah Valley University-n tartott rendezvényen éppen kérdéseket fogadott, amikor rálőttek és egy lövéssel megölték. A rendőrség szerdán késő délután közölte, hogy egy „gyanúsítottat” őrizetbe vettek, de az illetőt később szabadon engedték. A hatóságok még nem jelentették be a gyilkosság indítékát. (Azóta már elengedtek egy másik „gyanúsítottat” is, de az elkövető még mindig nincs meg).*

*Tegyük hozzá: a merénylő többek között mesterlövész is lehetett. Nagy tömegben, egyetlen lövéssel kizárólag a célszemélyt találta el, senki mást és utána láthatatlanná vált – ez magas fokú képzettségre utal. És nem feltétlenül amerikaira.

Ennek ellenére számos szélsőjobboldali influencer és republikánus politikus azonnal a baloldalt okolta a lövöldözésért. Egyes szélsőséges csoportok tagjai polgárháborút és erőszakos megtorlást szorgalmaznak. „Ez háború, ez háború, ez háború”* – mondta Alex Jones, influencer és iskolai lövöldözésekkel kapcsolatos összeesküvés-elméletek híve, az Infowars csatornáján közvetített élő adásában.

*Az Amerikai Egyesült Államok utolsó valódi polgárháborúja 1861 és 1865 között zajlott, Fort Sumtertől Appomattoxig. Reméljük, senki sem feledkezik meg arról, hogy körülbelül 970 ezer áldozata volt, akiknek többsége nem is a harcmezőn esett el, hanem járványok áldozatává vált.

A radikális baloldal évek óta a nácikhoz és a világ legrosszabb tömeggyilkosaihoz és bűnözőihez hasonlítja az olyan csodálatos amerikaiakat, mint Charlie” – mondta Donald Trump elnök egy felvételről sugárzott beszédében, amelyet Truth Social fiókján tett közzé. „Ez a fajta retorika közvetlenül felelős a terrorizmusért, amelyet ma az országban látunk.”

Stewart Rhodes, az Oath Keepers alapítója, akinek a január 6-i Capitolium-ostromot megszervező összeesküvésért kiszabott büntetését Trump idén év elején elengedte, az Infowars-on bejelentette, hogy ideje újraindítani milíciáját, hogy az olyan személyiségeknek, mint Kirk, nyilvános védelmet nyújtson.

Újra fel meg fogom szervezni az Oath Keepers-t, és újra védelmet fogunk nyújtani a mieinknek” – mondta Rhodes. „Ha a biztonsági csapatom ott lett volna azon az eseményen, ha ők a helyzet magaslatán állnak és figyeltek volna a potenciális fenyegetésekre, akkor megmentették volna Charlie Kirköt attól, hogy lelőjék.”*

*Egy ilyen merénylőtől egy teljes gyalogezred sem tudta volna megvédeni az áldozatot.

Rhodes ezután felszólította Trumpot, hogy „tegye meg, ami helyes és szükséges”, és „hivatkozzon a lázadásról szóló törvényre” a lövöldözés miatt. „Kijelenthetné, hogy az ország baloldala nyilvánvalóan nyílt lázadást folytat az Egyesült Államok törvényei ellen. Lázadást követnek el, segédkeznek és bűnrészesek egy invázióban, és megakadályozzák a szövetségi törvények végrehajtását” – mondta Rhodes.*

*Mint majd látni fogjuk, a „baloldali” kifejezés itt nem kommunistát, anarchistát, szocialistát, szociáldemokratát vagy marxistát jelent, hanem mindenkit, aki nem Trump elkötelezett híve, tehát a törvényesen működő Demokrata Párt tagjait is, sőt, a szintén törvényesen működő Republikánus Párt mérsékelt tagjaira ugyanúgy vonatkozik.

A mainstream jobboldali kommentátorok és törvényhozók is csatlakoztak a „baloldal” hibáztatásához és cselekvésre szólítottak fel.

Ed Martin, kegyelmi kérdésekkel foglalkozó ügyvéd és volt washingtoni államügyész-helyettes az X-en írta: „Mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” – hivatkozik a Rómaiakhoz írt levél 12:19 részére.

Elon Musk, az X tulajdonosa és az úgynevezett Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) korábbi vezetője a következőket írta: „A baloldal a gyilkosság pártja.” Ezután idézett egy hozzászólást, amely „a baloldali mainstream médiát, valamint olyan személyiségeket, mint Gavin Newsom” okolta azért, hogy az embereket radikalizálják Kirk-hez hasonló jobboldali személyiségek ellen. „Pontosan” – írta Musk.

Katie Miller, aki szorosan együttműködött Muskkal a DOGE-nál, és Trump politikai főtanácsadó-helyettesének, Stephen Millernek a felesége, az X-en azt írta, hogy még a liberálisoknak is, akik elítélik az erőszakot, „vér tapad a kezéhez”.

Te lehetsz a következő” – írta a konteó-influencer és Trump nem hivatalos tanácsadója, Laura Loomer az X-en. „A baloldal terroristákból áll.”*

*És azt, hogy ki a baloldali – ők mondják meg.

Christopher Rufo, a kritikai fajelmélet démonizálását népszerűsítő konzervatív aktivista egy X-bejegyzésben azt sugallta, hogy a „radikális baloldal” felelős a lövöldözésért, és felszólította az amerikai kormányt, hogy „szivárogjon be közéjük, zavarja meg őket, tartóztassa le és zárja börtönbe mindazokat, akik felelősek ezért a káoszért”.

Derrick Van Orden, Wisconsin republikánus képviselője szintén a „baloldali politikai erőszakot” okolta a lövöldözésért, és az X-en figyelmeztetett, hogy „aki nem ítéli el ezt, az része a problémának. A glaszékesztyűk lekerültek”.*

*Aki tehát nem üvölt együtt a farkasokkal, a vacsorájuk lesz.Világos beszéd.

A képviselőházban, miután a demokraták és a republikánusok Mike Johnson házelnök vezetésével „néma fohászt” mondtak Charlie Kirkért és családjáért, Lauren Boebert képviselő fennhangon imádkozni kezdett. Néhány demokrata nemet mondott az imára, és a szerdán Colorado-ban történt iskolai lövöldözésre hivatkozott – feltéve a kérdést, hogy azért mi okból nem imádkoznak? Kiabálás tört ki, és Anna Paulina Luna republikánus képviselő átkiáltott a folyosón: „Ti okoztátok ezt.” A The New York Times szerint egy demokrata így válaszolt neki: „Fogadjatok el néhány fegyverviselést szabályozó törvényt!”

Az X-en Luna képviselőasszony továbbra is a baloldalt okolta:

MINDENKI, AKI FASZISTÁKNAK NEVEZETT MINKET, BŰNRÉSZES EBBEN. Túl elfoglaltak voltatok azzal, hogy gyógyszerekkel tömtétek a gyerekeket, levágtátok a nemi szerveiket, faji erőszakot szítottatok azzal, hogy támogattátok a kisebbségeket kizsákmányoló szervezeteket, védtétek a bűnözőket és szítottátok a gyűlöletet. Ti vagytok a gyűlölet, amely ellen állítólag harcoltok. A szavaitok okozták ezt. A gyűlöletetek okozta ezt.”*

*Tehát aki nem oltásellenes: vétkes és vesszen. Tizenöt éve mondom, hogy a konteók nem ártatlan hóbortok, nagy kár, hogy igazam lett.

Marjorie Taylor Greene képviselő szintén posztolt Kirk haláláról, és felszólította az ország népét, hogy „keljen fel és vessen véget ennek”.*

*Mit tetszik parancsolni, polgárháborút, vagy egyelőre csak pogromokat, világnézeti, felekezeti, faji és bármilyen más alapon?

Blake Masters, aki kétszer is elbukott az amerikai kongresszusi választásokon, és akit egykor a Palantir társalapítója, Peter Thiel támogatott, sőt Trump is mellé állt, a lövöldözés eredményeként a nem kormányzati szervezetek korrupciós vizsgálatát szorgalmazta.

A baloldali erőszak kicsúszott az irányítás alól, és ez nem véletlen” – írta Masters az X-en.

„Vagy mi pusztítjuk el az NGO/adományozói támogatói hálózatot, amely ezt lehetővé teszi és szítja, vagy az pusztít el minket.”*

*Akit agyon nem ütnek, vesszen éhen, értem én.

Masters egy jobboldali podcaster és összeesküvés-elméleti teoretikus, Mike Cernovich bejegyzését idézte, aki a baloldalt okolta a lövöldözésért. „Kongresszusi meghallgatások most” – írta Cernovich az X-en. „Minden milliárdos, aki a szélsőbaloldali radikalizmust finanszírozza. Soros, Bill Gates, Reid Hoffman. Most hatalmas korrupciós vizsgálatokra lesz szükség.”

Chaya Raichik, aki az anti-LGBTQ „Libs of TikTok” fiókot üzemelteti, egyszerűen így írt: „EZ HÁBORÚ.”

Olyan szélsőséges platformokon, mint Trump saját Truth Socialja és a The Donald, a fanatikus Trump-párti üzenőfal, amely felelős volt a 2021. január 6-i Capitolium elleni támadás egy részének megszervezéséért, számos felhasználó értett egyet Jones háborús megjegyzéseivel.

Háború közeleg” – írta a The Donald egyik felhasználója egy, a Kirk elleni merényletről szóló threadben. „A háború itt van” – válaszolta egy másik.

Más threadekben, ugyanazon a platformon a felhasználók a Kirk elleni merényletet egyéb konzervatív személyiségek elleni támadásokhoz kapcsolták. „Ezek polgárháborús időknek tűnnek” – írta egy felhasználó.

Az első lövést Ashli Babbitt, a másodikat Donald Trump, a harmadikat is Trump, a negyediket pedig Charlie Kirk kapta. A mi oldalunk nem lőtt ki egyetlen golyót sem.”

Babbittot egy rendőr lőtte le önvédelemből a Capitoliumban a január 6-i zavargások során, amikor a hölgy megtámadta; annak az embernek pedig, aki állítólag megpróbálta meggyilkolni Trumpot tavaly júliusban, nem volt egyértelmű politikai indítéka.

Még Kirk néhány szélsőjobboldali kritikusa is, akik nem tartották elég szélsőségesnek, potenciális toborzási eszközként értelmezi a halálát.

Életében Charlie Kirk az ellenségünk volt, mert mindent megtett, hogy aláássa a fehér kollektivizmust” – írta Christopher Pohlhaus, a fehér felsőbbrendűséget hirdető Blood Tribe csoport neonáci vezetője. „Halálában mártír, mert olyan politikai légkörben ölték meg, amelyben egyikünknek tekintették, annak ellenére, hogy nem tartozott közénk.”

Reméljük, hogy ez tanulság lesz a még megmaradt mérsékelt jobboldaliak számára” – írta az American Futurist neonáci csoport a Telegram oldalán. „Reméljük, hogy azok, akik nem hajlandók elkötelezni magukat, felismerik a helyzetünk valóságát, mielőtt úgy végzik, mint Charlie. Akárki is vagy, gonosz rasszista náci leszel. Te vagy az ellenségük.”

Azokat a szélsőségkutatókat, akik figyelemmel kísérik ezeket a csoportokat, a Kirk halálára adott azonnali és egységes reakció különösen aggasztja.

Rufo az összes felelős letartóztatását követeli; Cernovich és Blake Masters a demokratákat támogatók elleni korrupcióellenes fellépést szorgalmazza; rengeteg hétköznapi ember pedig kijelenti, hogy leveszi a glaszékesztyűt és odacsap” – mondja Jeff Sharlet, a The Undertow: Scenes from a Slow Civil War című könyv szerzője.

Ennek 99,9 százaléka csak üres beszéd. De a mai nap, ha egyebet nem is, azt megmutatta nekünk, hogy milyen kárt tud okozni az a 0,1 százalék.”

A sok és magvas amerikai poszt után mutatnék egy magyart is. Magyarabb már nem is lehetne. Az X-en osztották meg:

Tegnap elvesztettük a hit és a szabadság igazi védelmezőjét. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki a Kirk családnak és az amerikai népnek. Charlie Kirk halála a progresszív-liberális baloldal által indított nemzetközi gyűlöletkampány eredménye. Ez vezetett Robert Fico, Andrej Babiš és most Charlie Kirk elleni támadásokhoz. Meg kell állítanunk a gyűlöletet! Meg kell állítanunk a gyűlöletkeltő baloldalt!”

Ki írta ezt?

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Én, kérem, abból élek, hogy értelmezem a híreket és megjegyzéseket fűzök hozzájuk, tehát remélem, hogy eleget mond, ha ebben a kivételes esetben csak annyit mondok: no comment.

Egyszóval, a fél világ szélsőjobboldala feni a kést, melegíti a csizmát egy amerikai influencer halála miatt, csak épp nem a merénylőnek – az még valahol érthető volna – hanem bárki másnak, akit nem szeretnek, akivel nem értenek egyet, akire ráhúzhatják, hogy nem kedvelte az áldozatot, akkor is, ha életében sem hallott róla. Ezért nem sajnálnának egy amerikai polgárháborút és rengeteg emberéletet sem. Végre már le lehetne számolni úgy minden második polgártárssal… és természetesen nem csak Amerikában, az európai szuverenisták, autokraták és lakájaik is igyekeznek csatlakozni az ötlethez.

Halkan megjegyezném, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok polgárháborúba süllyed, akkor az Oroszországi Föderáció nagyjából azt tesz Európával, amit akar, és Kína is szabad kezet az Egyesült Államokkal kapcsolatban, hiszen mindenki teljesen védtelen marad: a fegyveres erők egymással fognak hadakozni. Ehhez csak egy polgárháború kell, a polgárháborúhoz meg – amint látjuk – egyetlen, bár ismert, mártírrá váló áldozat.

A merénylethez pedig elegendő egyetlen lövés. Amit egy megfelelő mesterlövész ad le. Aki utána eltűnik, mint ostrom után az aranyóra.

Egyetlen lövéssel meg lehet semmisíteni a nyugati civilizációt – vagyis inkább elérni, hogy az meggyengítse és ezzel megsemmisítse saját magát.

Egyetlen lövés.

A hülyének is megéri.

Moszkvának és Pekingnek meg főleg.

 

Szele Tamás