Andrej Percev, a kiváló orosz újságíró az utóbbi években nem csak sebészi pontosságú elemzésekkel örvendezteti meg a közönséget, de heti hírlevéllel is, amiben az aktuális moszkvai és vidéki híreket ismerteti, sőt, a saját véleményét is hozzájuk teszi. A múlt heti összefoglalót mutatom be, és ahol lesz, ott én is megteszem a magam megjegyzését, szokás szerint csillag alatt, a bekezdés végén.
Moszkvában vallási körmenetet szervezett az Orosz Ortodox Egyház (ROC) a „Cárgrád” szervezet és az azonos nevű tévécsatorna támogatásával, amelynek tulajdonosa az ortodox oligarcha Konsztantyin Malofejev, valamint olyan nacionalista mozgalmak is részt vettek az eseményen, mint az „Orosz Közösség”. Becslések szerint mintegy 20-40 ezer ember vett részt a moszkvai utcákon és rakpartokon végigvonuló körmeneten.* Sok résztvevő cári zászlókat hozott magával, és nacionalista szervezetek szimbólumait ábrázoló pólókat vagy kapucnis pulóvereket viseltek. A tömegben sok fiatal és idősebb férfi volt, akik megjelenésükben a jobboldali mozgalmak támogatóira emlékeztettek, hasonlóan a korábbi „Orosz Menetekhez” vagy „Orosz Futásokhoz”.
*Ismerve a moszkvai utcák szélességét és hosszát, még negyvenezer ember is inkább tűnhetett csellengő csoportnak, mint körmenetnek abban a nagy térben.
A hazafias egyházi rendezvények az utóbbi időben a nacionalisták gyülekezőhelyévé váltak, bár a háború előtt tevékenységüket – enyhén szólva – nem fogadták örömmel a hatóságok. Az „Orosz Meneteket” sokáig Moszkva külvárosaiba száműzték. Az Ukrajna elleni teljes körű invázió óta a jobboldali mozgalmak komoly jelentőségre tettek szert: az önkéntesek toborzásának és a katonai szükségletekhez szükséges pénzügyi források gyűjtésének bázisává váltak. 2022–2023 óta tagjaik együttműködnek a biztonsági erőkkel (és nyilvánvalóan azok közvetlen ellenőrzése alatt állnak) a migránsok elleni „rajtaütésekben”. Az „orosz közösség” különösen szoros kapcsolatot ápol az ortodox egyházzal. Ez a hazafias tevékenység lehetővé tette a nacionalisták számára, hogy kilépjenek a politikai ismeretlenségből.*
*Azért annyira ismeretlenek nem voltak: viszont az állami hátszél a háború elején tényleg növelte a népszerűségüket és így a létszámukat is.
A hatalmas felvonulás valóban lenyűgöző volt: Moszkva a háború kezdete óta nem látott ennyi embert az utcákon. Nem meglepő, hogy gyorsan terjedtek a pletykák – például az olyan állítások, hogy több mint 100 000 ember vett részt az eseményen, éspedig többnyire nacionalisták, nem pedig hívők. Az orosz hatóságok gyakran két-háromszorosan alulbecsülik az ellenzéki rendezvényeken résztvevők számát, de a ROC felvonulása nem ellenzéki rendezvény volt – a Kreml és a moszkvai polgármester jóváhagyásával került megrendezésre. A számok eltúlzása arra utal, hogy a hatóságok még mindig potenciálisan veszélyes jelenségnek tekintik az ultranacionalista jobboldaliakat. Ez a narratíva néhány ellenzéki beállítottságú polgárnak is megfelel, akiknek tetszik az a gondolat, hogy a Kreml veszélyben van.
A rendelkezésre álló fotók és videók alapján a bejelentett 20 000–40 000 résztvevőszám reálisnak tűnik. Miért becsülnék alá a hatóságok a hagyományos egyházi értékekhez kötődő hazafias rendezvényen résztvevők számát? Egy közel 15 milliós városban, ahol több mint ezer templom található, a 40 000 résztvevő – átlagosan körülbelül 40 ember egyházközségenként – inkább szerény, mint lenyűgöző szám.* Ez rávilágít a moszkvai egyházi élet voltaképpen alacsony népszerűségére. A Kommerszant jelentése árnyalja a képet: a résztvevők között nemcsak moszkvaiak voltak, hanem a Moszkvai Régióból és Oroszország más részeiből érkezők is, akik mind az egyházat, mind az „orosz közösséget” képviselték. Ezzel a „külső” tényezővel a 40 000 fő már nem is tűnik olyan soknak.
*Bozse moj, akkor mit szóljunk mi, itt, Budapesten? A városnak 1 700 000 lakója van, a Pride-ra pedig, ami aztán végképp nem kormánypárti és főként nem egyházi rendezvény, félmillióan mentünk ki. Ez az arány Moszkvában olyan hatmillió ellenzéki érzelmű tüntetőt jelenteni. Ekkora tömeg téglánként szedné szét a Kreml vörös falait. De még az alapjait is felásná puszta kézzel. Arról viszont nincsenek adataim, hogy minálunk hányan járnak valódi, vallási körmenetre. De megkockáztatnám, hogy ennyien nem.
A felvonulás azt mutatja, hogy a hazafiak, az ortodox hívők és a nacionalisták mozgósítása egy hivatalosan jóváhagyott eseményre kihívást, sőt, problémát jelent. Körülbelül ugyanennyi ember vett részt az ellenzéki tüntetéseken Moszkvában 2012-ben, igen ám, de akkor, amikor a tiltakozó mozgalom már hanyatlásnak indult. A „hazafiak” a népszerűségük csúcspontján mutatják ezt a részvételi arányt – háború idején, az állam által irányított propaganda maximális támogatásával. Ugyanez vonatkozik a nacionalista mozgalmakra is: megtanultak zajongani a médiában és híreket kreálni, de amikor valódi mozgósításra kerül sor, nem képesek teljesíteni.
Ugyanez a minta vonatkozik a „dühös hazafiak” – Igor Sztrelkov és Jevgenyij Prigozsin üzletember támogatói – eltúlzott befolyására is, akik a teljes mozgósítást, a háborús gazdaságot és Ukrajna teljes meghódítását szorgalmazták. Sokan komoly fenyegetésnek tartották őket a Kreml számára, de a „dühös hazafiak” végül tájékozatlannak, sőt, tévelygőnek bizonyultak. Sztrelkov támogatói nem tudtak jelentős tiltakozást szervezni letartóztatása után, Prigozsin megpróbált bevonulni Moszkvába, de visszafordította zsoldosait, és később rejtélyes körülmények között meghalt.*
*Az „ördögi orosz romantikusok, a pokoli kalandorok”, ahogy magamban hívni szoktam őket… Sztrelkov-Girkin magára maradt, Prigozsin viselkedését még azok sem értik, akik a szláv lélek ismerőinek állítják magukat, a harmadik jelentős képviselőjük, Ramzan Kadirov vesebajával kínlódik, Szurovikint, katonai támogatójukat elküldték Afrikába jeget aszalni – nincs már, kérem, romantika még a Pokolban sem, Moszkvából meg főleg kiveszett.
Nem valószínű, hogy azok, akik hivatalos eseményeken a ROC égisze alatt vonulnak fel, lázadást vagy elégedetlenséget szítanának. Ők elsősorban lojalitásukat demonstrálják. A felvonuláson résztvevők száma arra utal, hogy Oroszország nacionalista háborús lelkesedése nem olyan erős, mint állítják, és a hatóságoknak nehézséget okoz ennek a társadalmi rétegnek a teljes mozgósítása.
Ezzel szemben az „új populizmus” egyre népszerűbb az orosz bürokraták körében. Egyesek számára ez a megközelítés növeli a népszerűségüket és fenntartja Vlagyimir Putyin érdeklődését irántuk – Kirill Dmitrijev, az RFPI (Orosz Közvetlen Befektetési Alap) vezetője ennek az egyik legjobb példája. Ez a szerep azonban nem könnyű, és az „új populizmus” máris áldozatot követelt.
Vjacseszlav Fedoriscsev, Szamara régió kormányzója gyorsan az „új hullám” extravagáns kormányzói közé került. Jellegzetes egyenruhát visel, nyilvánosan szidalmazza beosztottjait és támogatja a háború résztvevőit. Fedoriscsev aktívan működtetett egy Telegram-csatornát, ahol videókat tett közzé követői számára, bár ez elsősorban a felsőbb vezetők lenyűgözését szolgálta. Ehhez a szerephez azonban politikai ösztönre van szükség, ami Fedoriscsevnek nyilvánvalóan hiányzott.
A kormányzó azzal igyekezett növelni ismertségét, hogy beavatkozott a Biztonságos Internet Liga vezetője, Jekatyerina Mizulina és a popénekes Jegor Krid közötti konfliktusba. Mizulina azzal vádolta Kridet, hogy aláássa a hagyományos értékeket. Krid azzal válaszolt, hogy kritizálta Mizulina nyilvános házasságon kívüli kapcsolatát Samannal, a „patrióta énekessel”. Hamarosan kiderült, hogy Kridnek befolyásos támogatói vannak, köztük a Kremlhez kapcsolódó Nemzetközi Bokszszövetség elnöke, Umar Kremlev. A fent említett felvonuláson Krid és Kremlev egymás mellett sétáltak.
Fedoriscsev, aki kritizálta Kridet és meghívta őt Szamarába egy beszélgetésre, nyilvánvalóan nem volt tisztában ezzel. Röviddel ezután bejelentette, hogy elhagyja a Telegramot az állami MAX messenger kedvéért. Ez nem az egyetlen hibája volt: korábban megpróbálta cáfolni a túlzott alkoholfogyasztásról szóló pletykákat, bár azok nem voltak széles körben elterjedtek. Egy interjúban PR-menedzserével, Erneszt Sztarateljevvel Fedoriscsev indokolatlanul megemlítette a „Szuhodriscsev” Telegram-csatornát, mint olyant, amely rendszeresen bírálta őt, ezzel akaratlanul is erősítve saját ellenzékét. Fedoriscsev nyilvánosan is összetűzésbe került egy helyi üzletemberrel, Vlagyimir Avetiszjannal. Végül elhagyta a Telegramot.
Fedoriscsev folytatta viszályát Kriddel, követelve, hogy a Biztonságos Internet Liga „védje meg” a fiatalokat Kridtől, amelyet „pornográfia népszerűsítésével” vádolt. Ez a „háború” valószínűleg kudarccal végződik – Fedoriscsev nyilvánvalóan nem alkalmas a nyilvános populizmus gyakorlására. Olyan botrányokba keveredik, amelyekkel nem tud megbirkózni. A PR-képességgel nem rendelkező bürokraták számára a populizmus kockázatos. Ez a furcsa konfliktus azt is mutatja, hogy a középvezetők gyakran félreértik a hatalmi struktúra hierarchiáját, és olyan látszólag gyenge ellenfeleket támadnak meg, akiknek hatalmas támogatóik vannak.
Nos, kérem, ezek a hírek Moszkvában, ezt pletykálják csája mellett a raszkolnyikok a narodnyikokkal (hogy elég széles legyen a társadalmi paletta). Amondó lennék a fentiek alapján, hogy ha a hatalom lojális hívei Moszkva közepén csak maximum negyvenezer embert tudnak összeszedni, komoly, több heti szervezőmunkával, akkor nem csak az egyház népszerűtlen arrafelé, hanem a kormány is – és a legendás orosz propaganda is hatásosabb külföldön, mint odahaza.
Hiszen, mint látjuk, Magyarországon széles rétegek hisznek neki, Moszkvában meg – mint a számok mutatják – minden háromszázhetvenöt emberből egy, nem több. Nem haragudnék egy ilyen arányért mifelénk sem: ez azt jelentené, hogy csak 26 666 putyinista lakna Magyarországon.
Ez sajnos még odébb van.
Szele Tamás