Kísértett a gondolat, mikor tegnap fél füllel végighallgattam Pete Hegseth és Donald Trump quanticói beszédeit – valóban fél füllel, ugyanis még a fülhallgatóm egyik csatornája is megadta magát ennyi őrültség hallatán – hogy lefordítom szó szerint mindkét szónoklatot, de aztán, mikor ma délben megtaláltam a leiratokat, rájöttem, hogy egyrészt ilyen terjedelemben senki sem olvasná végig az elmebajt, másrészt az olvasók hamisítással vádolnának. Magam is alig hiszem, hogy azok, akik ezt a rengeteg zöldséget összehordták, felelős politikusok, akik képesek voltak Amerikában választást nyerni.

Amellett maradtam, hogy a The Washington Post jegyzetére támaszkodva inkább egy elemzés-féleséget próbálok adni az elhangzottakról.

A keddi gyűlés vagy inkább gyülekező legijesztőbb része mindenképpen az volt, hogy a jelek szerint Donald Trump elnök és Pete Hegseth védelmi miniszter – a harcosok megjelenésére, a fizikai alkalmassági követelményekre és a „belső ellenségre” összpontosítva – egyáltalán nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a 21. századi háborúkat a drónok és a mesterséges intelligencia fogja dominálni, valamint azok a parancsnokok, akik értenek ezekhez a high-tech fegyverekhez.

Az amerikai tábornokok és admirálisok megkövülten ültek, miközben Trump és Hegseth beszédét hallgatták. Arcizmuk sem rezzent – kevés kivétellel – de képzelhető, mi játszódott le bennük. Egy olyan pillanatban rendelték őket Washingtonba, amikor éppen azzal küszködnek, hogy az amerikai hadsereget hozzáigazítsák a harci rendszerek és doktrínák szédítő változásaihoz. Mit kaptak? Hegseth előadást tartott nekik az arcszőrzet, a „kövér tábornokok” és a laza kiképzés veszélyeiről, Trump pedig egy nyakatekert beszédben ostorozta politikai ellenfeleit. (Nahát… ismerek még valakit, aki nem kedveli a „kövér tábornokokat”, ha rokonok Hegsethtel, mindent értek).

Trump és Hegseth beszédei a katonai nosztalgiáról szóltak. Trump a csatahajók reaktiválásáról beszélt, amelyek már a második világháború idején is elavultak voltak. Hegseth arra sürgette a katonai vezetőket, hogy alkalmazzák a „1990-es tesztet” – ami azt jelenti, hogy minden azóta megváltozott szabvány és elv gyanús. A múlt század tábornokait – George Pattont és Norman Schwarzkopfot – dicsérte, akik osztoztak vele a showmanség iránti vonzalomban.

A politikai színházat vagy inkább tragikomédiát néző magas rangú katonai vezetőkből álló közönség illedelmesen hallgatott. A végén udvariasan tapsoltak. De mit gondolhattak azokról az utasításokról, amelyeket egy olyan védelmi minisztertől kaptak, akinek a nézetei 20 évvel ezelőtt alakultak ki, amikor a Nemzeti Gárda tisztjeként szolgált Irakban, és egy olyan főparancsnoktól, aki orvosi felmentés útján kerülte el a katonai szolgálatot?

A keddi „kulcsfontosságú vezetők összehívása” – ahogy hivatalosan nevezték – implicit üzenete az volt, hogy vagy csatlakozzanak a Trump-csapathoz, vagy távozzanak. „Ha az általam ma elmondott szavak elszomorítanak titeket, akkor tegyétek meg a tisztességes lépést, és mondjatok le” – mondta Hegseth. Remélhetőleg a quanticói tengerészgyalogsági bázison összegyűltek figyelmen kívül hagyják ezt az utasítást. Nemzeti katasztrófa lenne, ha Amerika elveszítené azokat a harcedzett vezetőket, akik megértik és felismerik a hadsereg előtt álló valódi kihívásokat az elkövetkező évtizedekben.

Trump és Hegseth számára a hadsereg előtt álló problémák inkább szimbolikusak, mint lényegiek. Ezért is helyeztek olyan nagy hangsúlyt a Védelmi Minisztérium átnevezésére – így lett Hadügyminisztérium belőle. És ezért is ismételgetik vég nélkül a kultúrharc kérdéseit: „Nincs több identitáshónap, DEI-iroda, női ruhás srácok. Nincs több klímaváltozás. Nincs több megosztottság, figyelemelterelés és nincsenek többé téveszmék a nemi identitásról” – mondta Hegseth.

Oké, ez világos. El akarják törölni a Pentagonban kialakult „woke” kultúra meglehetősen szerény elemeit. De mit építenek a jövő számára?

Hegseth annyira elszántan törekszik egy kemény hadsereg létrehozására, hogy az intelligens hadsereg eszméje teljesen másodlagosnak tűnik. Vissza akarja állítani a régi, harcias arculatot. Alapvető kiképzést akar, amely „ijesztő, kemény és fegyelmezett”. Olyan kiképző tiszteket, akik „egészséges félelmet keltenek” és „alaposan ráteszik a kezüket az újoncokra”. Úgy tűnik, Hegseth meg van győződve arról, hogy a katonák harci képességei attól függenek, hogy hogyan néznek ki. „A szakszerűtlen megjelenés korszaka lejárt” – mondta. „Nincs több szakáll.”

Hegseth nem csak a megjelenési normákat akarja megváltoztatni. A kedden kiadott tíz irányelv között szerepel a zaklatásra és a beavatkozásra vonatkozó normák felülvizsgálata is, hogy a vezetők „megtorlástól való félelem nélkül érvényesíthessék a magas követelményeket”. Ez úgy hangzik, mint egy biankó csekk olyan viselkedésre, amely elriaszthatja például azokat a matematika- és természettudományi zseniket, akik a jövő harci rendszereit fogják megtervezni és működtetni.

Egy másik, még fel nem robbant gránát Hegseth utasítása, amely szerint felül kell vizsgálni a főfelügyelői eljárást, amely szerinte „fegyverré vált, és a panaszosokat, az ideológusokat és a gyenge teljesítményt nyújtókat helyezte vezető pozícióba”. Ha egy parancsnok megsértette ezt az elvet, annak nyomát mostantól törölhetik a nyilvántartásból. „Támadunk és véget vetünk a tojáshéjon járásnak és a hibátlan parancsnokok kultúrájának.”

Hegseth kemény katonákról szóló elképzelése meggyőző lehet, ha úgy gondoljuk, hogy a jövőbeli harcok az Omaha Beach-i vagy az Iwo Jima-i partraszállás megismétlését jelentik. De a hadászati konfliktusok jellege változik – a drónokkal teli ukrán csatatereken és a technológiailag fejlett Kína jövőbeli elrettentésének forgatókönyveiben. Peking nagyon örülne annak, ha Amerika inkább arra koncentrálna, hogy egy katona hány fekvőtámaszt tud csinálni, mint arra, hogy hány informatikai eszközt tud használni.

A keddi prezentációkban egy szélesebb körű koncepcionális hiba is megmutatkozott. Trump többször is a hadsereg felhasználására összpontosított a „belső ellenség” elleni küzdelemben, amivel úgy tűnik, az illegális bevándorlókat, és talán azokat a „radikális baloldali őrülteket” is értette, akik szimpatizálhatnak a bevándorlók helyzetével. A hadsereg felhasználása a belföldi rendfenntartás céljára az 1878-as Posse Comitatus törvény szerint illegális. De ennél is rosszabb a helyzet: egyszerűen ostobaság egy olyan időszakban, amikor Oroszország és Kína egyre növekvő katonai fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára.

A Trump hallgatóságához tartozó katonai vezetők kötelesek engedelmeskedni a főparancsnok utasításainak – amennyiben azok törvényesek. Mit gondoltak azok a magas rangú tisztek, amikor Trump elmagyarázta nekik a belföldi tüntetésekkel kapcsolatos bevetési szabályait – „Ha leköpnek minket, mi ütünk” – és ismételt állításait, miszerint „belső invázió alatt állunk”? Remélhetőleg szakszerű jogi tanácsot kérnek arról, hogy mi minősül megfelelő parancsnak az Egyesült Államok területén történő bevetésekre vonatkozóan.

Az amerikai hadsereg egy kincs. Trumpnak és Hegsethnek ebben igaza van. Kiválósága olyan értékeken alapul, amelyek túllépnek a politikán. Ahogy a West Point-i amerikai katonai akadémia mottója fogalmaz: „Kötelesség. Becsület. Haza.” Mindazok, akik Trumpot és Hegsetht hallgatták, esküt tettek az alkotmányra – és ők nem szegik meg az ígéretüket, függetlenül attól, hogy ki próbál rájuk nyomást gyakorolni.

Azt értem, tehát, hogy a tábornokok mit kerestek Quanticóban. Odarendelték őket, ez világos. De hogy Trump és Hegseth mit kerestek a katonák között? És mit keresnek a mostani pozíciójukban?

Csak ne maradjanak sokáig a helyükön, mert így tönkreteszik az Egyesült Államokat is, a világot is.

 

Szele Tamás