Kétségtelen (és eléggé elkeserítő), hogy a szélsőjobboldali AfD a német belpolitika egyik vezető erejévé válhatott, annak ellenére, hogy akárcsak a román AUR, koalíciós karanténban van, egyetlen más parlamenti párt sem hajlandó vele szövetségre lépni vagy akár csak hivatalosan is tárgyalni. Most azonban – leginkább oroszbarátságuk miatt – választaniuk kell, nem folytathatják úgy tovább a politizálást, ahogyan eddig tették. A kérdést a Riddle: Russia járta körül.

A szélsőjobboldali Alternatív Németországért (AfD) párt válaszúthoz érkezett. Egyrészt a népszerűségi indexe továbbra is rendkívül magas, és választási áttöréseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Másrészt viszont jelöltjei katasztrofális eredményeket értek el az észak-rajna-vesztfáliai nagyvárosok idei polgármester-választásának második fordulójában. A helyzetet tovább nehezíti a tartós „tűzfal” – azaz a németországi mainstream Bundestag-pártok közötti paktum, amelynek értelmében elutasítanak minden együttműködést az AfD-vel. Ebben a bizonytalan helyzetben a párt új politikai identitás kialakítására törekszik. Ennek központi eleme az Oroszországgal kapcsolatos álláspontja.

Növekedési patthelyzet

Még az AfD legelkötelezettebb ellenzői – akik statisztikailag többségben vannak Németországban – is be kell lássák a nyilvánvaló tényt: a párt az 1990-es újraegyesítés óta az ország talán legerősebb politikai erejévé vált. Az AfD, amely a pénzügyi válság idején a dél-európai gazdaságok megmentését ellenző euroszkeptikus szervezetként jött létre, alig hét hónappal alapító kongresszusa után majdnem bejutott a Bundestagba, 2013-ban mindössze 0,3%-kal maradt el az 5%-os küszöbtől. 2017-re, felvállalva az ultrajobboldali ideológiát, a párt a háború utáni német történelem első szélsőjobboldali pártjaként bejutott a nemzeti parlamentbe, és megszerezte a harmadik helyet.

A 2024-es európai parlamenti választásokon, az az évi két tartományi választáson és a 2025-ös előrehozott szövetségi parlamenti választásokon az AfD mindenhol a második helyet érte el. Tavaly Türingiában diadalmaskodott, Brandenburgban pedig az önkormányzati választásokon az élen végzett. Összességében a párt jelenleg 420 képviselővel rendelkezik az európai, szövetségi és tartományi törvényhozásban, valamint több mint 500 helyi tanácsi hellyel. A legutóbbi országos felmérések szerint szűk különbséggel vezet vagy felzárkózik a CDU/CSU kormányzó blokkhoz, a közvélemény-kutatóktól, a helytől és az időponttól függően. Az öt kelet-német tartományban az AfD több mint 30%-os fölénnyel rendelkezik, két számjegyű különbséggel a riválisok, például a CDU és az SPD előtt. Az elmúlt három évben a tagsága 2,5-szeresére nőtt, a 2022-es 28 000 főről 2025-re 60 000 tagra.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy az AfD szilárdan beépült a német politikai ökoszisztémába, és jobboldali-konzervatív spektrumon belüli dominanciája megdönthetetlen. Azonban tornyosulnak a viharfelhők. A választók egyre inkább unják a párt örökös ellenzéki szerepét; viszont a hatalomhoz vezető út tele van akadályokkal.

Először is, 2025 májusában a hatóságok az AfD-t „határozottan jobboldali szélsőségesnek” minősítették. A rendfenntartó szervek a párt programjában és vezetőinek retorikájában olyan elemeket soroltak fel, amelyek ütköznek a „demokratikus alapértékekkel és szabadságjogokkal”. Ez nem jelenti a párt működésének azonnali korlátozását, és nem is rontotta a népszerűségét, de ronthatja a közvéleményben róla kialakult képet. Sőt, felgyorsítja az elmúlt évek tendenciáját, amikor a párt körül a szélsőségesség gyanúja lebegett. A berlini vállalkozó Christian Krachwinkel, aki egykor hat számjegyű összeget adományozott az AfD-nek, most komoly hibának tartja ezt, és a párt „antidemokratikus és alkotmányellenes” magatartásának megerősödését hozza fel okként arra, hogy minden további támogatást megtagadjon tőlük.

Másodszor, az AfD nem tudta áttörni a tűzfalat – a mainstream pártok fogadalmát arra, hogy nem működnek együtt vele –, így politikailag karanténba került. A riválisok még Kelet-Németországban is, ahol nagy győzelmeket aratott, olyan koalíciókat hoztak létre, amelyek kizárják a szélsőjobboldalt. Szászországban például kisebbségi kormányt alakítottak, hogy megakadályozzák az AfD befolyását. Az ellenfelek továbbra is kerülik a közös kezdeményezéseket és az együttműködést a szélsőségesekkel. Újságírók észrevettek néhány elszigetelt, önkormányzati szintű kezdeményezést a szélsőjobboldali és konzervatív szereplők között; a CDU néhány helyi szervezete felszólított a tűzfal újragondolására és a párbeszéd megkezdésére. Friedrich Merz kancellár azonban továbbra is kitart. Nemcsak a szélsőjobboldalt ostorozza, hanem bemutatott egy új, szélsőségesség elleni doktrínát is. Álláspontja széles körű támogatást élvez: egy 2025. szeptemberi közvélemény-kutatás szerint a németek 63%-a támogatja az AfD-től való távolságtartását, a CDU/CSU szavazók körében ez az arány eléri a 74%-ot is.

Harmadszor, az AfD a német civil társadalom heves ellenállásával küzd, amely a jobboldali szélsőségesség ellen mozgósít. 2024 januárjában közel 1,5 millió ember tüntetett a szélsőjobb ellen. A pártnak nehézségeket okoz a rendezvények helyszínének biztosítása, legyenek azok nyilvánosak vagy magánjellegűek. A parányi Nordhastedt városától Berlinig a tulajdonosok nem hajlandók ingatlanokat bérbe adni az AfD-nek, ami a pártkongresszusok lemondását eredményezi. Még egy berlini központi iroda bérbe vétele is nehézségekbe ütközik számukra. A nyilvános gyűlések az ellenzők blokádjával szembesülnek, míg az interneten egyre több útmutató jelenik meg a szélsőjobboldali összejövetelek megakadályozásáról. A tiltakozások arra kényszerítették az AfD-t, hogy lemondja a rendszeres pártgyűléseket.

A helyi önkormányzatokon keresztül történő hatalomra törés politikája még a legjobb esetben is vegyes eredményeket hozott. Legalább 10 keletnémet településen választottak szélsőjobboldali polgármestert, de Pirna – egy 40 000 lakosú szász város – kivételével ezek szerény falvak, önkéntes vezetőkkel. A szeptemberi brandenburgi eredmények ígéretesek voltak, az AfD jelöltjei jóval a riválisok előtt jutottak be a polgármesteri választások második fordulójába. Mégsem elég, ha „Kelet-Németország pártjának” tartják őket. Nyugaton a helyzet rosszabb: a Ruhr-vidék nagyvárosaiban, mint Gelsenkirchenben, Duisburgban és Hagenben – ahol az AfD sikere hatalmas meglepetés lett volna – jelöltjeik akár 50 ponttal is alulmaradtak.

Az AfD stratégái tudják, hogy a párt imázsának javítása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy napon a mainstream erőkkel koalíciós tárgyalásokat folytathassanak. Míg a párt alapvető programja – például a bevándorlásellenes retorika – nem hagy teret kompromisszumokra, más kérdésekben van lehetőség a rugalmasságra. Az oroszbarát álláspont pedig kiváló alkupozíciót jelenthet.

Az oroszbarát „Alternatíva Németországért”

Az AfD az eurószkepticizmustól a szélsőjobboldali fanatizmus felé fordult, és azóta is kiáll az Oroszországgal fenntartott szoros kapcsolatok mellett. A globalizált világ liberális modelljét, a multikulturalizmust, a kisebbségek politikai és társadalmi jogait, valamint az európai integrációs projektet egyaránt hevesen bírálják. Az AfD vezetői és Moszkva egyaránt az Amerika-ellenességet hirdetik, és az „erős kezű” vezetést dicsőítik, amely „elavult, haszontalan demokratikus rituálék” nélkül teremt rendet. Véleményük határozottan megegyezik a „hagyományos család” értékeiről és a feminizmus elutasításáról. Az AfD alapvető programja (7.3. szakasz) kijelenti: „Elutasítjuk a nemi ideológiát és a korai szexualitást. Harcolunk a hagyományos férfi és női szerepek megőrzéséért.” Ez a megfogalmazás simán elhangozhatna bármely magas rangú orosz tisztviselő szájából, Vlagyimir Putyint is beleértve.

Az ipari gazdaságra helyezett hangsúlyt és a „zöld átállás” megvetését hangsúlyozva az AfD Oroszországot tekinti a Németország számára megfizethető energiahordozó-forrásnak. Az utóbbi időben minden szövetségi parlamenti választáson a szankciók eltörlését és a korlátlan kereskedelem újraindítását szorgalmazták.

Moszkva eközben hozzáférést biztosított az AfD-nek médiaarzenáljához, beleértve az RT platformjait is. Ez lehetővé teszi a párt számára, hogy elérje azt a közönséget, amely szkeptikusan áll a német mainstream médiához, de fogékony az orosz propagandára, mint „alternatív álláspontra”. Az orosz médiában és az interneten az AfD képviselői olyan lázító retorikát alkalmaznak, amely a hazai médiában elfogadhatatlan lenne, ezzel is erősítve „megingathatatlan” népszerűségüket az új tagok körében.

Az AfD aktívan építette fel oroszbarát hálózatát Németországban. Vezetőik barátságot hirdettek Oroszországgal a Bundestagban tartott beszédeikben, 2022-ben a RIA Novosztyinak azt mondták, hogy „Európa békéje és jóléte elképzelhetetlen Oroszország nélkül”, és többször is elzarándokoltak Moszkvába. Legalább kilenc AfD-képviselő jelent meg „nemzetközi megfigyelőként” a megszállt ukrajnai területeken tartott látszatválasztásokon. A párt képviselői rendszeresen szerepelnek orosz talkshow-kban és lobbiznak Németországban; néhányan még cikkeket is írtak orosz lapokba. Egyes nagy horderejű esetek, mint a bajor AfD vezetője, Petr Bystron és a 2024-es európai listavezetője, Maximilian Krah, korrupciós ügyei és Oroszországgal kapcsolatos kapcsolatai miatt nyomozást indítottak ellenük. A Bundestag először megfosztotta őket mentelmi joguktól, majd képviselői mandátumuktól is búcsút kellett vegyenek.

A változás szele?

Az AfD-n belül már régóta forrong az oroszbarát vonallal szembeni ellenállás. Jörg Meuthen, a párt társelnöke 2015 és 2022 között, valamint az Európai Parlament képviselője, nyíltan szkeptikus volt a Moszkvához való közeledéssel kapcsolatban. Ellenezte, hogy Oroszországgal kapcsolatban álló személyeket vegyenek fel a párt EU-csoportjába, és egy 2021-es Deutschlandfunk interjúban arra szólított fel, hogy Oroszországot tekintsék „partnernek”, „Putyin politikájának feltétlen támogatása” nélkül. Miután vereséget szenvedett a belső harcokban és kilépett, a párt „féktelen lojalitását Oroszország iránt” nevezte meg a kilépés fő okaként. A párt másik Oroszország-ellenes politikusa, Joana Cotar, a Bundestag képviselője és a hesseni szervezet társelnöke volt. 2022 novemberében kilépett a parlamenti frakcióból és a pártból, majd bírálta az AfD-t azért, hogy „túl sok vörös vonalat” lépett át az orosz, kínai és iráni „diktatórikus és embertelen rezsimekkel” való kapcsolatok terén.

Mivel az AfD „tiszteletre méltó, konzervatív” átalakulásra törekszik, hogy megnyerje a CDU jobboldali tagjait és szavazóikat, vezetése hallgathat ezekre a száműzöttekre, vagyis Meuthenre és Cotarra. Az „orosz vektor” lehet az az „áldozat” vagy „mainstream engedmény”, amelyet megengedhet magának. Egy 2025. szeptemberi felmérésből kiderült, hogy az AfD támogatóinak 29%-a tartja Oroszországot komoly fenyegetésnek – ez alacsonyabb az országos 50%-os átlagnál, de így is jelentős arány. Ráadásul Moszkva Amerika-ellenessége most megnehezíti a párt helyzetét: nemrég a Fehér Ház váratlanul kedvezően viszonyult az AfD-hez.

A Bundestag legnagyobb ellenzéki blokkjának, az AfD-nek oroszbarát, ukránellenes álláspontja miatt magányos szerep jut. Még a Die Linke is, amely pedig egykor nagyon engedékeny volt Moszkvával szemben, 2022-ben elítélte az ukrajnai inváziót, és most támogatja az Oroszország elleni szankciókat, bár a Kijevnek nyújtott katonai segítségnyújtást nem. Az Európai Parlamentben az európai szélsőjobboldal jeles képviselői szintén elítélték Moszkvát. A francia Marine Le Pen elítélte Oroszország agresszióját és Európa „kollektív naivitását” Putyinnal szemben; a Nemzeti Tömörülés vezetője, Jordan Bardella bírálta Putyin „expanzionista törekvéseit”, miközben támogatta az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítást. A holland Szabadság Párt vezetője, Geert Wilders barbárnak nevezte a háborút. Egy máris szélsőjobboldalinak bélyegzett és titkosszolgálati megfigyelés alatt álló párt számára bármilyen Oroszországgal folytatott flört súlyos következményekkel járhat.

Az utóbbi időben azonban a Moszkvától való távolodás jelei látszanak, nem utolsósorban a személyi változások miatt. Eugen (Jevgenyij) Schmidt, a Kreml hangos támogatója, aki orosz állampolgársággal rendelkezik, lekerült a 2025-ös pártlistáról és nem kapott helyet a Bundestagban. Robbie Schlund, a szankciók ellenzője, aki egykor Oroszország COVID-vakcinájának megvásárlását és egy moszkvai AfD-iroda megnyitását javasolta, nem került be a parlamentbe. Ditmar Friedhoff és Ulrich Oehme, a 2018-as krími látszatszavazás „megfigyelői” szintén kiestek. Olga Petersen, Putyin nyílt támogatója elvesztette hamburgi képviselői helyét. A Kreml híve, Matthias Mösdorf – parlamenti képviselő és a moszkvai Gneszin Zeneakadémia professzora – lemondott a külpolitikai munkacsoport elnöki posztjáról.

2022 szeptemberében az AfD vezetése szigorú intézkedéseket hozott az orosz rendezvényekre utazó képviselőkkel szemben. Három tartományi törvényhozó kénytelen volt megszakítani oroszországi útját amelynek célja a megszállt Donbássz volt. A médiaértesülések szerint a párt utasítására tértek haza. Azóta az AfD mandátummal rendelkezőknek ilyen kirándulásokhoz a legfelsőbb szintű jóváhagyására van szükségük. 2025-re a végrehajtó hatalom fokozta a szigorítást: Mösdorf, aki részt vett a júniusi szentpétervári gazdasági fórumon, 2000 eurós bírságot és hathetes vitatiltást kapott. Robert Risch hamburgi képviselőt, aki szeptemberben részt vett egy szélsőjobboldali orosz konferencián, kizárták az AfD frakcióból „engedély nélküli részvételért egy külföldi antidemokratikus konferencián”.

A 2025. februári előrehozott választási kampány során Alice Weidel pártelnök külön kihangsúlyozta: „Mi nem Putyin pártja vagyunk”. Szeptemberben határozottan felszólította Oroszországot, hogy enyhítsen a NATO-val szembeni feszültségen, és engedjen a Trumppal folytatott tárgyalásokon. Ez a vonal legalább részben meggyőzte a frakciót. Megfigyelők szerint Bystron és Krah védelmét mérsékelten fogadták, kollégáik hangsúlyozták, hogy az AfD „nem hagyhatja magát külföldi hatalmak eszközeként manipulálni”. Mösdorf, akit „a csoport külpolitikai irányvonalának megsértésével” és „orosz narratívák terjesztésével” vádoltak, kevés együttérzésre talált.

Túl korai lenne ezeket az AfD és Oroszország közötti távolodást jelző jeleket doktrinális átalakításnak nyilvánítani. A Kreml és az AfD közötti rokonszenv továbbra is fennáll, és az oroszbarát poltikusok eltávolítása szelektívnek tűnik. Markus Frohnmaier, az új külpolitikai szóvivő, egyszer már magáévá tette Moszkva álláspontját – a Krím annektálása során „gratulált a krími népnek”, és látogatásokat tett a megszállt területeken. Ugyanakkor legutóbbi felhívásai az „orosz kapcsolatok újragondolására” és a „Németország és a német–amerikai kapcsolatok” prioritásként való kezelésére ellentmondanak elődje nyílt Kreml-párti álláspontjának.

Frohnmaier legújabb ígérete, hogy 2026 márciusában Moszkvába látogat, egységes bírálatot váltott ki a demokratákból, a koalíciós partnerektől az ellenzékig, sőt kémkedési vádakat is kiváltott. Látszólag ez az AfD régi oroszbarát hajlamának köszönhető. De vannak árnyalatnyi különbségek: Frohnmaier előre bejelentette a látogatást, ellentétben a korábbi gyakorlatokkal, amikor a bejelentés utólag történt. És indoklása – „a nyitott kommunikációs csatornák fenntartása Oroszországgal” – tükrözi a tisztességes német demokraták által az utóbbi időben hangoztatott érveket.

Frohnmaier előrelépése valószínűleg belső számítások eredménye: ő vezeti a pártot a „nyugati” Baden-Württembergben, amely az AfD számára kulcsfontosságú határvidék. A párt szélsőjobboldali szárnyából (ami egy szélsőséges szervezetben relatív kifejezés) indult, Weidel bizalmasa, és idén tavasszal, öt hónappal a választások előtt választották meg a párt listavezetőjévé.

Továbbra is kétes, hogy a párt valóban új irányt vesz-e. Sok függ attól, hogy politikai stratégái ebben az „új irányban” a hatalomhoz vezető létra egyik fokát látják-e.

A kérdés talán nem is az, hogy az AfD elengedi-e a Kreml kezét. Hanem sokkal inkább az, hogy a Kreml elengedi-e az övéket.

 

Szele Tamás