Aki azt hiszi, hogy manapság nincs rabszolgaság, vagy ha van is, az a fejlett országok polgárait nem fenyegeti, hatalmasat téved. Csalás révén bárki a modern rabszolgakereskedők markába kerülhet, akik aztán őt kényszerítik szélhámosságra – sok milliárd dolláros üzletág ez, amit a Meduza beszámolója alapján mutatok be.

Az a helyzet, hogy Délkelet-Ázsiában virágoznak a csalási központok: a szélhámosok dollármilliárdokat csalnak ki rajtuk keresztól, főként amerikai állampolgároktól. Ráadásul ezt olyan emberekkel végeztetik, akiket elraboltak és rabszolgaként tartanak fogva.

Októberben az orosz SHOT híroldal számolt be egy 27 éves belorusz állampolgár, Vera Kravcova mianmari haláláról. Szeptemberben Thaiföldre utazott, ahol modell-munkát ajánlottak neki, de azonnal Mianmarba vitték és csalásra kényszerítették. Néhány hét múlva megszűnt a kapcsolata a családjával, októberben pedig kiderült, hogy meghalt. Kravcova az egyik a több százezer ember közül, akiket rabszolgasorba taszítottak, és csaásra kényszerítettek. Lássuk, hogyan működnek a csalási központok Délkelet-Ázsiában, és miért nem tudnak a hatóságok hatékonyan fellépni a bűnözők ellen.

A délkelet-ázsiai emberrablásokat többnyire kínai bandák végzik, az elmúlt tíz évben a probléma jelentősen súlyosbodott – csaknem 400 ezer ember él rabszolgaságban

A burmai Myawaddy városa már az 1990-es években a szervezett bűnözés regionális központjává vált. A településen számos, illegális szerencsejáték-létesítmény, kártya- és rulettbarlang működött. A 21. század elején ezek tulajdonosai elkezdték aktívan fejleszteni online kaszinóikat. Az elmúlt 10 évben azonban a kibercsalás nemzetközi szintű problémává vált Délkelet-Ázsiában. Ennek egyik oka a szerencsejátékokra vonatkozó jogszabályok szigorítása: 2016-ban a Fülöp-szigeteken betiltották az állami engedély nélküli online kaszinókat, 2019 augusztusában pedig a kambodzsai kormány tiltotta be az internetes szerencsejátékokat.

Hamarosan – a Covid-járvány miatt – a régió legtöbb országában bezárták a hagyományos kaszinókat is. Ennek eredményeként a kínai bűnözői csoportok, amelyek korábban egész Délkelet-Ázsia szerencsejáték-iparát irányították, alternatív bevételi forrásokat kezdtek keresni: az internetes csalást és az emberkereskedelmet. Azóta egyre gyakrabban fordulnak elő az emberrablások.

Az ENSZ adatai szerint csak Burmában 120 ezer embert raboltak el. Kambodzsában legalább további 100 ezer helyi állampolgár és több tízezer külföldi foglalkozik akarata ellenére csalással Thaiföldön, Laoszban és a Fülöp-szigeteken. Az Operation Shamrock nevű nemzetközi nonprofit szervezet, amely a nemzetközi szervezett bűnözés ellen küzd, 2025 nyarán bejelentette, hogy a délkelet-ázsiai csalási központokban körülbelül 375 ezer embert tartanak fogva rabszolgaként a világ minden tájáról.

Ahogyan Vera Kravcova esetében is, az áldozatokat általában hamis, magas fizetéssel kecsegtető állásajánlatokkal csábítják el más országokból. A The Guardian adatai szerint sok rabszolgasorba süllyesztett ember több nyelven beszél és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Nekik azt ajánlják, hogy költözzenek Délkelet-Ázsiába, ahol marketinggel vagy programozással kapcsolatos munkát kapnak. Az áldozatoknak munkát ígérnek Thaiföldön, de amikor megérkeznek, azonnal átszállítják őket Burmába, és karanténra hivatkozva őrzött lakótelepen helyezik el.

Ebben a szakaszban sokan már rájönnek, hogy becsapták őket, de nem szabadulhatnak: elveszik a telefonjaikat és útleveleiket. Azokat, akik nem hajlandók együttműködni, megkínozzák.

„Levetkőztettek, leültettek egy székre, elektródákat rögzítettek a lábaimhoz, és árammal kezdtek kínozni” – mesélte újságíróknak a csalási központban szerzett élményeiről a Srí Lankából származó Ravi. „16 napig nem voltam hajlandó együttműködni velük. Ez idő alatt egy cellában tartottak fogva. Csak szennyezett vizet adtak inni, benne cigarettacsikkekkel és hamuval.” Ravi szerint az ötödik vagy hatodik napon a rablók két lányt hoztak hozzá és a többi „makacs” fogolyhoz, akiket megerőszakoltak a szemük láttára. „Amikor ezt láttam, azt gondoltam: „Mit fognak ezek az emberek velem csinálni?” – emlékezett vissza Ravi. – Akkor már kétkedtem abban, hogy élve kiengednek.”

A rabszolgaságból kiszabadult pakisztáni Shabaz elmondta, hogy a csalási központban árammal kínozták, mert nem akart csalni. Később 10 ezer dollárért eladták egy másik, hasonló központnak.

Egy másik nő, Yui Tan Tajvanról, elmondja, hogy egy honfitársa vette fel vele a kapcsolatot a Facebookon, és elmagyarázta, hogy látta őt egy álláskeresőknek szóló csoportban. Yui Tannek felkínált egy állást egy online kaszinó ügyfélszolgálatán. A lány eleinte szkeptikus volt, de a beszélgetőpartnere felajánlotta, hogy kifizeti a repülőjegyét, és személyesen találkoznak. A találkozón a potenciális munkaadók jó benyomást tettek Yui Tanra, és ő elfogadta az állást. Azonban, amikor megérkeztek Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe, őt és leendő kollégáit ismeretlen emberek fogadták, akik „gengsztereknek” tűntek. Utazási ügynökként muttakoztak be, és elvették az elraboltaktól a telefonjaikat – állítólag azért, hogy kicseréljék a SIM-kártyákat.

Ekkor Yui Tan rájött, hogy rabszolgaságba került. Átszállították a kikötővárosba, Sihanoukville-be, ahol arra kényszerítették, hogy részt vegyen egy csalási ügyletben. Az emberrablók azt mondták az elrabolt személyeknek, hogy csak akkor engedik szabadon őket, ha toboroznak valakit a helyükre, és fizetnek 17 ezer dollárt. Yu Tan szerint, amikor az egyik férfitársa nem volt hajlandó engedelmeskedni, súlyosan megverték, majd elektromos sokkolóval elkábították.

A csalók levelezés útján ismerkednek meg az áldozataikkal, és felajánlják nekik, hogy fektessenek be hamis cégekbe – ezt a csalást „disznóvágásnak” nevezik

A csalási rendszer kezdeti szakaszában a központokban fogva tartott embereknek meg kell ismerkedniük áldozataikkal és közeledniük kell hozzájuk, ha lehet, fórumokon vagy társkereső oldalakon. Az elrabolt emberek a kínzástól rettegve barátságot vagy romantikus kapcsolatot alakítanak ki célpontjaikkal, hamis fiókokat használva. Amikor az áldozat már megbízik bennük, a csalók mintegy mellékesen pénzügyi tanácsokat adnak – például olyan platformokat ajánlanak, ahol állítólag jövedelmezően lehet befektetni kriptovalutába. Valójában ezeket a platformokat a csalási központok szervezői hozták létre és ők is ellenőrzik működésüket.

Az áldozatot addig zsákmányolják ki, amíg az nem hagyja abba a pénz befektetését. Amikor a megtévesztett személy visszaköveteli a teljes összeget, a csalók blokkolják a már befizetett pénzeszközökhöz való hozzáférést, és felajánlják, hogy további díj ellenében visszaállítják azt. Ha az áldozat beleegyezik, a befizetett összeg a korábbi „befektetések” után eltűnik.

Ezt a csalásfajtát „disznóvágásnak” nevezték el. A „disznó” alatt a hiszékeny beszélgetőpartnert értik. A csalók „hizlalják”, vagyis illúziót keltenek benne közeli, baráti vagy intim kapcsolatokról. Frank Fisher FBI-ügynök szavai szerint a csalók gyakran idősebb amerikaiakat választanak célpontjaiknak, mivel nekik általában van félretett pénzük és könnyelműbbek, mint a fiatalok.

A manipulációknak engedve a csalások áldozatai gyakran elveszítik minden megtakarításukat. Pontosan ez történt a 82 éves amerikai nyugdíjas Dennis Jones-szal. Gyermekei és unokái szerint Jones szerette fotózni a természetet, aktívan futott és önkénteskedett. De 2024 elején eltávolodott a családjától – később kiderült, hogy Jones egy Jessie nevű nő hatására szakította meg a kapcsolatot a rokonaival, akivel a Facebookon ismerkedett meg. Sokat leveleztek egymással. Néhány héttel az ismerkedés után Jessie meggyőzte Dennist, hogy fektesse be pénzét kriptovalutába.

Végül Dennis elköltötte az összes megtakarítását. A férfi gyermekei azt akarták javasolni neki, hogy költözzön hozzájuk, hogy könnyebben gondoskodhassanak róla, de nem sikerült: 2024 márciusában Jones öngyilkos lett.

Az FBI ügynökei szerint, akik a „disznóvágási” eseteket vizsgálják, a 2020-as években az amerikai középosztálytól az ázsiai csalókhoz történő pénzátutalások tömeges jelleget öltöttek. A hivatal adatai szerint 2023-ban több tízezer amerikai állampolgár esett áldozatul a csalóknak, akik összesen közel négy milliárd dollárt utaltak át nekik. Ez 53%-kal magasabb, mint a 2022-es hasonló adatok.

Az amerikai Béke Intézet elemzői kiszámították, hogy a délkelet-ázsiai csalóközpontok összesen 63,9 milliárd dollár bevételre tesznek szert évente. Ebből több mint a fele Kambodzsában, Burmában és Laoszban köt ki.

A csalók hamis személyiségeket hoznak létre a konkrét áldozatok megközellítése céljából. Például a filippínó Susan elmesélte, hogy kitalált – mert ki kellett találjon – egy gazdag, Brooklynban élő fiatal nőt, akinek a nevében egyedülálló vagy elvált férfiakkal ismerkedett meg.

„Kaptunk forgatókönyveket, amelyeket be kellett tartanunk a levelezés során” – mesélte Susan.

„Amikor improvizálni kellett, fordítóprogrammal ellenőriztem a helyesírásomat. Abban az esetben, ha az ügyfél videohívást szeretne kezdeményezni, vannak modellek, akik eljátszhatják a karaktert. A modelleket is elrabolták, ők is rabszolgák.”

„ Nem egyetlen ember csapta őt be – mondta Dennis Jones lánya, Adrianna, aki öngyilkos lett, miután elvesztette megtakarításait. – „Egy bűnszervezet csapta be, amely milliárdos költségvetéssel rendelkezik, és tudja, hogyan kell manipulálni az embereket. Meggyalázva, tönkrementen és összetört szívvel halt meg.”

A csalóközpontok a rendszeres razziák ellenére is virágoznak, ráadásul a rendőrök nehezen tudják megkülönböztetni a bűnözőket az áldozatoktól

A thaiföldi rendőrség emberkereskedelem elleni központjának adatai szerint a délkelet-ázsiai csalásközpontokat 30-40 kínai bűnszervezet irányítja. Maguk a csalási központok szigorú hierarchia szernt működnek: azokat az elrabolt külföldieket, akik jobban teljesítik feladataikat, mint a többiek, 10-12 fős csoportok élére állítják. A pakisztáni Shazab szerint, aki az egyik ilyen csoportot vezette, neki és beosztottjainak minden nap legalább 10 ezer dollárt kellett keresniük. Ha ez nem sikerült nekik, egy hétre bezárták őket egy sötétzárkába, megverték őket és több mint ezer guggolást kellett végezniük.

„Arra utasítottak, hogy kínozzam a csapatom tagjait” – mesélte Shazab. „Miután azt mondtam, hogy nem vagyok képes rá, három napig verték a testvéreimet.” A Shazabot fogva tartó csalási központ elleni rajtaütés során, 2025 elején a Karen-buddhista Demokratikus Hadsereg 260 embert szabadított ki, akik több mint fele etióp állampolgár volt. A többiek Kínából, Brazíliából, Kambodzsából, Malajziából, Pakisztánból, Srí Lankából, Indonéziából, Indiából, Laoszból, Bangladesből, Kenyából, Ugandából, Nigériából és Tanzániából érkeztek. A médiainformációk szerint orosz nők is áldozatul estek az emberkereskedelemnek.

A csalási központok ellen azért is nehéz küzdeni, mert a bűnözők szoros kapcsolatban állnak a helyi politikai és gazdasági elittel. Például az egyik kambodzsai épület, ahol a rabszolgákat fogva tartották, 2022-ig a néhai pénzügyi mágnás, Ritthi Samnang testvére tulajdonában állt, aki a kormánypárt egyik vezetőjének, Kokának a veje volt. Az amerikai külügyminisztérium elemzői 2022-ben már kritizálták a kambodzsai kormányt, mert nem volt hajlandó felelősségre vonni az emberkereskedelem szervezőit.

Az elmúlt három évben a nemzetközi közösség fokozta a nyomást azokra az országokra, ahol csalási központok működnek. Például 2025 elején a kínai hatóságok felszólították szomszédjaikat, hogy fokozzák az emberkereskedelem elleni küzdelmet, miután az egyik csoport elrabolta Wang Xing ismert kínai színészt. Wang Xinget egy találkozó ürügyével csábították Thaiföldre, majd Burmába vitték. A kínai és thaiföldi nyomozóknak négy nappal később sikerült kiszabadítaniuk.

Annak ellenére, hogy időnként sikerrel járnak az emberrablók elleni küzdelemben, a régióban továbbra is több tucat csalási központ működik. A 2023-as ENSZ-jelentés a délkelet-ázsiai szélhámosság és emberkereskedelem elleni küzdelem kudarcait a helyi rendőrség hanyagságával hozza összefüggésbe: a rendőrök gyakran nem veszik a fáradtságot, hogy megkülönböztessék az emberrablókat áldozataiktól, akik kínzás fenyegetése miatt kénytelenek voltak részt venni a csalásokban. Mint az ENSZ idevágó nyilatkozata megjegyzi:

„Néhány délkelet-ázsiai állam elfogadott ugyan bizonyos törvényeket az emberkereskedelem elleni küzdelemről, de nem minden irányelvük felel meg a nemzetközi szabványoknak. Gyakran nem veszik figyelembe a helyzetet és az online csalások bonyolult felépítését. Az emberkereskedelem és más emberi jogi jogsértések áldozatait tévesen bűnözőnek vagy a migrációs törvények megsértőjének nyilvánítják. Ahelyett, hogy védelmet nyújtanának számukra és segítenének nekik talpra állni, üldözik és büntetik őket.”

Tatthai Pitanilabut, a thaiföldi rendőrség ezredese, aki az informatikai bűncselekmények elleni küzdelemmel foglalkozó szolgálatot vezeti, úgy véli, hogy a csalók gyakran úgy kerülik el a felelősségre vonást, hogy az emberkereskedelem áldozatainak adják ki magukat: „Néhányan közülük önként mennek oda, dolgoznak, megpróbálnak minél több pénzt keresni, és visszatérni”.

Amíg az ázsiai országok hatóságai eldöntik, hogy a csalási központokból kiszabadított embereket bűnözőknek vagy áldozatoknak tekintsék-e, azok bizonytalan helyzetben vannak: több ezer embert hetekig tartanak fogva a migránsok számára fenntartott fogolytáborokban a burmai-thai határon.

A pakisztáni Shazab, akit 2025 februárjában szabadítottak ki egy burmai csalóközpontból, elmesélte, hogy hat hónapos rabszolgaság alatt több mint 30 levelet küldött titokban, e-mail útján a thaiföldi pakisztáni és kínai nagykövetségnek, segítségért könyörögve. A diplomaták azonban egyikre sem válaszoltak.

Mint látjuk, ez a módszer már messze túl jár a korábban megszokott „nigériai 419-es” szélhámosságok technikáján, itt már nem csak fejlettebbek a módszerek és a technikák, de aljasabbak is: egész rendszerek és szervezetek vadásznak nagyipari módszerekkel az áldozatok minden fillérjére.

Jelezném, hogy az áldozatnak nem kell okvetlenül amerikainak lennie, ahogyan a csalásra kényszerített, rabszolgasorba taszított szélhámosnak sem. Nyugodtan lehet mindkettő magyar.

Legfeljebb az amerikai piac jobban fizet: de a valódi gazember az aprópénzért is lehajol. Legyünk nagyon, de nagyon óvatosak.

 

Szele Tamás