Hogy Ukrajnában lesz mozgósítás, az már bizonyos, a Verhovna Rada második olvasatban is jóvá hagyta az erről szóló törvényt, nyár elejére meg is kezdődhet a dolog. De vajon Oroszországban lesz-e? Nos, Vlagyiszlav Inozemcev a Riddle hasábjain arra tippel, hogy nem – de lássuk az érveit!
A 2022 őszi „részleges mozgósítás” befejezése után szinte azonnal arról beszéltek, hogy a Kremlnek újabb mozgósításra lesz szüksége, hogy pótolja az Ukrajna elleni háború frontjain elszenvedett hatalmas veszteségeket. Ezek a viták 2023 őszén felerősödtek: ekkor úgy tűnt, hogy az új zsoldosok (vagy a hivatalos terminológia szerint „vállalkozók”) toborzása visszaszorulóban van, és az „elnökválasztáshoz” közelebbi mozgósítás bejelentését kockázatos, veszélyes lépésnek tartották. A 2023 őszi mozgósítással kapcsolatos várakozásokat az orosz ellenzéki sajtó is megerősítette, bár logikusabb volt azt feltételezni, hogy az ezzel kapcsolatos döntéseket a márciusi szavazás után hozzák meg.
És most, hogy az „elnökválasztásnak” vége, a Kreml nagyszabású terveket jelentett be a fegyveres erők létszámának növelésére (Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint idén két általános páncélos hadsereggel és harminc alakulattal, köztük tizennégy hadosztállyal és tizenhat dandárral egészítik ki őket), gyakoribbá váltak a szerződéskötések lassulásáról szóló hírek, megkezdődött a tavaszi sorozás, de a mozgósításra nem került sor. A „választások” utáni első napokban még március 25-re „tervezték”, nemrég pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy június 1-jén kell számítani a kezdésre. Sok katonai elemző szerint a hadseregnek több százezer új katonára van szüksége a következő offenzívához, míg „ellenőrzött forrásokból” kiszivárgott információk szerint legalább 300 ezer embert hívnak be.
Ma megpróbálkozhatunk egy újabb előrejelzéssel a 2024-es mozgósítással kapcsolatban, és ismét megkockáztatható a tipp, hogy elmarad, bár a fronton továbbra is nehéz a helyzet: a 486 000 újoncról szóló történetek nem hitelesek, és a fronton szolgáló katonák hiányát sok megfigyelő észleli.
A 2022-es mozgósítás kétféle költséggel járt: egyesek „részben várhatóak” voltak, mások teljesen váratlanok. Egyrészt a Kreml nem tudta nem megérteni, hogy a hadsereg növekedése jelentős költségekkel jár. Nem valószínű azonban, hogy előre látta azok valódi mértékét: 2022 őszéig egy szerződéses katona havi fizetése 30 000-42 000 rubel (300-420 eurónak megfelelő összeg) volt, és a katonai magáncégek (PMC-k) által toborzott foglyokat állítólag nem az állami költségvetésből, hanem más forrásokból fizették. Putyinnak csak jóval később „jutott hirtelen eszébe”, hogy ez az elítéltek toborzása több mint 200 milliárd rubelbe került az államnak.
Eközben a mozgósítás alatti társadalmi zavargások megelőzése érdekében a hatóságok új, 195 000 rubeles (kb. 1 959 euró) havi minimálbért hirdettek meg a szerződéses katonák számára, és a régi katonákat az újakkal azonos bérszintre kellett emelniük. Emellett világossá vált, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajnában elszenvedett hatalmas veszteségei arra kényszerítették a kormányt, hogy a „temetési költségekre” áldozzon. A 17. századi sztrelec ezredek óta először fordult elő, hogy a kincstár komolyan kezdett költeni a sorállományú katonáknak járó kifizetésekre. Zárójelben jegyezzük meg, hogy Nagy Péter alatt egy közlegény fizetése minden levonás után alig több mint 5 rubel volt évente, I. Sándor uralkodása alatt pedig 10 rubel, ami az ezüst árát tekintve a mai 12 000 és 25 000 rubel (120 vagy 250 euró) összegnek felel meg. A közelebbi, ismert szovjet időkben egy közlegényt az 1980-as évek végéig havonta három rubelt fizettek. Ez a változás tehát orosz viszonylatban példátlan. Másrészt a 2022. szeptember 21-ét követő évben a mozgósítás egyik mellékhatása a közel egymillió ember külföldre menekülése volt, ami súlyos munkaerőhiányhoz vezetett (ez önmagában nem katasztrofális, de kritikus az orosz gazdaság számára, amely rendkívül rugalmatlan a foglalkoztatás szempontjából). A hadiüzemek növekvő munkaerőigényével együtt a mozgósítás okozta emberhiány nemzeti problémává vált egy olyan időszakban, amikor a legtöbb vállalat nemcsak elfelejtette, de soha nem is tudta, mit jelent a termelékenység növelése technológiai innovációval. És míg a mozgósítás közvetlen költségeit a hatóságok könnyen kezelték, a másodlagos költségeket még messze nem sikerült leküzdeniük.
Ezért a Kreml más módokat fog keresni a csapatok harcképességének fenntartására, még akkor is, ha az újabb mozgósítás közvetlen költségei a szövetségi hatóságok számára nem tűnnek katasztrofálisnak: elvégre a cél nem a hadsereg létszámának megduplázása, hanem a keletkezett veszteségek pótlása és a csapatok megerősítése a front kritikus területein. Ezért a teljes létszám „csak” 100-150 ezer fővel fog növekedni, amelynek költségei (minden szükséges dolog biztosításával együtt) nem fogják meghaladni a havi 25-30 milliárd rubelt, vagyis évente mintegy 300-350 milliárd rubelt (3-3,5 milliárd euró). Ez az összeg csekély – a védelmi minisztérium 2024-es költségvetésben tervezett összes kiadásának mindössze 3%-át teszi ki. A mozgósítás azonban számos negatív következménnyel járhat a hatóságok számára, mivel komolyan megingathatja a háborúval szembeni szinte általános apátiát, amely 2023-ban visszatért az orosz társadalomba. Ráadásul a mozgósítás bejelentése ütközne az orosz csapatok támadó műveleteinek sikeres alakulásáról szóló jelentésekkel (2022 szeptembere egészen más híreket hozott), és valószínűleg növelné a NATO vezetői nyilatkozatainak radikalizmusát, amit Moszkva aligha kíván.
Ebben az összefüggésben Sojgu kijelentései a fegyveres erők létszámának növeléséről inkább stratégiai szándéknak tűnnek, amelynek megvalósítását egész 2024-re (vagy akár 2025 jelentős részére) tervezik, amely esztendőt a Kremlben az erők és erőforrások felhalmozásának évének tekintenek, és egyáltalán nem a háborúban való döntő fordulat idejének. Európa az, amely most azon aggódik, hogyan biztosítható a NATO-politika folytonossága abban az esetben, ha Trump visszatér a hatalomba az Egyesült Államokban, míg Moszkva a jelek szerint elhúzódó patthelyzetre készül. Az orosz hatóságok figyelemmel kívánják kísérni az ukrajnai politikai helyzet alakulását Volodimir Zelenszkij elnök mandátumának lejárta és az ukrán mozgósítás bejelentése után, valamint a világpolitika trendjeinek alakulását, amelyet az európai parlamenti választások eredménye, a NATO évfordulós washingtoni csúcstalálkozója és az amerikai választási kampány fordulatai fognak meghatározni.
A háború harmadik évében azonban kezd kiderülni, hogy a hadsereg kommercializálódása és a katonai kiadások növekedése nemcsak pozitív, hanem negatív következményekkel is jár. Egyrészt a hadiipari komplexum finanszírozásának és a katonáknak nyújtott kifizetéseknek a növekedése minden bizonnyal serkenti a gazdaságot (a legóvatosabb becslések szerint 2023-ban a GDP-növekedés egyharmadát ezek az injekciók adják), és a haditechnikai eszközökben esett hatalmas veszteség lehetővé teszi, ahogy Putyin nemrég kijelentette, hogy a védelmi ipart még 5-10 évig le lehessen foglalni megrendelésekkel. Másrészt 2024 közepére kialakult egy bizonyos pénzügyi disszonancia: míg két évvel ezelőtt egy 62 000 rubeles (620 euró) orosz átlagfizetés mellett majdnem 200 000 rubel (2000 euró) sok pénznek tűnt, ma már egyre inkább lehetséges 100 000 rubelt (1000 euró) vagy még többet keresni azzal, hogy valaki egy hadiüzemben dolgozik ahelyett, hogy a fronton kockáztatná az életét. A jövedelmek emelkedésének spirálját elindítva a Kreml olyan kényszerhelyzetben találta magát, amelyben hamarosan érdemben meg kell emelnie a katonák juttatásait, ami különösen nehéz feladat, tekintve, hogy a mozgósítás gondolata mennyire népszerűtlen.
A hatóságok egyelőre enyhítő intézkedésekkel kívánják beérni, mindenekelőtt a szerződéskötéskor esedékes regionális egyösszegű kifizetések gyors növekedésével (a szövetségi kifizetés továbbra is 195 000 rubel, azaz 1950 euró): míg a 2022-es mozgósítást követő első hónapokban az illetmény 20 000 és 200 000 rubel (vagy 200 és 2000 euró között) között mozgott, az utóbbi hónapokban ezt az összeget Krasznodar körzetben rövid időn belül kétszer is megemelték, Szentpéterváron 300 000 rubelről 1 millió rubelre (3 000 és 10 000 euró között) emelkedett, egy szerződéses katonának most 905.000 rubelt (9.050 euró), Rosztovi területen 700.000 rubelt (7.000 euró), Nyizsnyij Novgorodi területen 500.000 rubelt (5.000 euró), a legtöbb más régióban pedig 200.000 és 400.000 rubel (2.000 és 4.000 euró) közötti összeget kínálnak. Ráadásul az év eleje óta ez a szám kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenhol növekedett az országban.
Ezenkívül számos szövetségi vállalat bekapcsolódott az újoncok anyagi támogatásába, toborozza a potenciális önkénteseket, a sorkatonákéhoz hasonló, jelentős fizetést fizet nekik, és a teljes szolgálati időre teljes egészében megtartják a kifizetések összegét, ha „hirtelen” kiderülne, miszerint az új alkalmazott úgy döntött, hogy „a hazát szolgálja” (vagyis hivatásos katona lesz). Mindezek a kiadások a szövetségi költségvetési források formális bevonása nélkül történnek, ami lehetővé teszi, hogy különösebb felindulás nélkül kezeljék őket (még ha minden újoncnak fejenként 1-1,5 millió rubelt fizetnének is, 200 000 ember toborzásához 250-300 milliárd rubelre, vagyis a szövetségi költségvetésből a régióknak 2024-ben átutalt összeg kevesebb mint 10%-ára lenne szükség). Ezek azonban nem oldják meg a fő problémát, vagyis a munkaerőhiányt, ezért a juttatások 40-60%-os indexálása (ami a kincstárnak évente becslések szerint 400 milliárd rubelbe fog kerülni – ez sok pénz, de még mindig kezelhető) lesz az a mutatója annak, hogy a hatóságok folytatni kívánják-e a kereskedelmi toborzást, vagy a mozgósítás felé hajlanak.
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Kreml úgy döntött, hogy a jelentős katonai kiadások okozta költségvetési hiányt nem hitelfelvétellel és adósságkibocsátással finanszírozza, és most az adóreformra összpontosít, amelyet Putyin homályosan megemlített már a Szövetségi Gyűléshez intézett beszédében. Ha a reform nemrég bejelentett paraméterei helytállóak, és a felső jövedelemadó-kulcs 20 százalékra emeléséről van szó, a jövedelemtől függő nagyobb diverzifikációval, valamint a személyi jövedelemadó 25 százalékra emeléséről, akkor ez évi 2 billió rubelt hozhat az államkasszába, és a bevételek jelentős része a regionális költségvetésekbe kerül, amelyekből az új sorkatonák kezdeti toborzását is ki lehetne fizetni. 2025-ben tehát az Ukrajna elleni háborúban részt vevő alakulatok sorállományának illetményét jelentősen meg lehet emelni anélkül, hogy a költségvetési egyensúlyhiány növekedne – és ez jelentősen megkönnyítené a toborzást (egy év szolgálat – 1,2 millió rubel szerződéskötési díjjal és havi 300 000 rubel fizetéssel – ugyanolyan jövedelmet hoz egy szerződéses katonának, mint hat év a „civil” munkaerőpiacon az orosz átlagfizetés mellett, és ez komoly motiváció a katonasággal való szerződéskötésre). Ugyanakkor a hatóságok tisztában vannak azzal, hogy az önkéntesek halálának nincsenek politikai vagy társadalmi következményei, hiszen kizárólag az elesett katonák felelősek azért, ami velük történt. Látva, hogy a hadiipar fejlesztésére és a katonák közvetlen kifizetéseire fordított kiadások növekedése mennyire élénkíti a gazdaságot, az ország vezetésének nem kellene túlságosan aggódnia az újabb kiadások miatt (különösen, hogy a vállalkozásoknak most már nincs hová menekülniük Putyin szárnyai alól).
Természetesen csak Putyin tudhatja, hogy a közeljövőben milyen döntés születik a mozgósításról. Tisztán gazdasági szempontból azonban semmi nehézséget nem okoz, hogy évente plusz egy billió rubelt költsenek a hadseregnek történő kifizetésekre, ezzel támogatva a fogyasztói keresletet, és megelőzve a mozgósítással járó társadalmi felfordulást. Különösen jelenleg, amikor a helyzet a fronton viszonylag stabil, és kevés a remény a nagyobb katonai sikerekre. Ezért az tűnik valószínűnek, miszerint a Kreml végül azt az utat választja, hogy létrehozza a „kereskedelmi hadsereget”, amely képes megoldani a harci zónában a különböző feladatokat, és felhagy a tartalékosok erőszakos frontra küldésének ötletével. Annál is inkább, mivel a hatóságoknak az elkövetkező években új támogatási forrásokat kell találniuk, és egy olyan emberekből álló, jól fizetett hadsereg, akiknek a „civil világban” nincs sok lehetőségük, jó támogatói bázist jelent.
Természetesen alakulhat minden másképpen is, sok függ az olaj és földgáz világpiaci árának alakulásától vagy a putyini adóreform sikerétől épp úgy, mint egy esetleges drámai fordulattól a háború menetében.
„Kereskedelmi hadsereg”? Tulajdonképpen a jelen helyzet fenntartására, konzerválására elég volna. Csak győzni volna nehéz vele. Márpedig mindkét fél azt akarja.
Szele Tamás
