Legyünk pontosak, nem kizárólag a Facebookról van szó, hanem az összes komolyabb közösségi oldalról. Melyek már annyira közszükségletté váltak, hogy a…
Jelentem, feltaláltuk a csőben a lyukat, macisajtban a brummogást, mákos tekercsben az önindukciót. Tegnap találta fel az ügyészség, minek következtében aki…
Mindenkit figyelmeztetnék, hogy elvont eszmefuttatás következik, igaz, hogy valamennyire aktuálpolitikai ügyben, de messzire vezet majd, szóval ha nem tetszik valakinek, ne…
Kedves elhanyagolt Olvasóim, nekem ugyan most még egy kis ideig más dolgom van, de Önöket ez nem vigasztalja.
Én tegnap azt hittem, hogy megoldottam a Kásler-titkot, erre fel délután kötöttek rá még egy jó nagy csomót, most oldozhatom azt…
Akkor, kedves Watsonom, én most megtömöm a pipámat és megoldom a Kásler-ügyet, utána pedig hegedülni fogok, mert én vagyok Sherlock Holmes.
Elég fura helyzetben vagyok, ugyanis ma megyek harmadszor beoltatni magamat, előtte kell végeznem a napi munkával, és nem csak az általános…
Kérem, én sok mindent tudok Kínáról, még több mindent nem tudok róla, de igyekszem megtanulni, azt viszont először hallom, hogy vége…
Ma egy ítéletről lesz szó, amit viszonylag gyorsan hoztak meg, és nem is nevezném a legszigorúbbnak – szóba kell hozni, mert…
Tegnap már nem volt érdemes ismertetnem az érvénybe lépő szigorításokat délután, nem volt bennük új elem, annyi azért valószínűnek látszik azonban,…
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.