Mint ismeretes, Texasban vasárnap villámárvíz pusztított, mely sokak – főként táborozó gyermekek – életét követelte. A halálos áldozatok száma eddig 111,…
A cím szándékosan végződik kérdőjellel. Hadtudományok irnát érdeklődő körökben már nem is az ukrajnai orosz invázió, hanem a Hegyi-Karabahot visszafoglaló azeri…
Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ahogy egy mostani magyar miniszterelnök kezdené, nagy nap ez a mai. A Magyar Kormánymédia Megújulásának Napja.…
Vigyázat, a cím megtévesztő, az írás nem rejtői humorral megírt történetről szól, aminek jó vége lesz, sőt, tulajdonképpen még vége sincs.…
A Kaukázusban eddig krétakörről tudtunk, de most háromszöget figyelhetünk meg ott, éspedig diplomáciai-hatalmi háromszöget, melynek csúcsai Moszkva, Baku és Jereván –…
Eleven ember nem gondolta volna, hogy 2025-ben olyan államok fogják követelni Sztálin egyik tervének megvalósítását, amelyek talán a legtöbbet szenvedtek a…
Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, egész estét, sőt valószínűleg egész évadot betöltő, ami sokat árthat az Oroszországi Föderáció világhatalmi ambícióinak…
Ha Magyarországon hazudik egy sajtótermék, és le is lepleződik, akkor rendszerint hosszú csata kezdődik az ügyben: először megesküsznek, hogy sosem hazudtak,…
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.