Mivel ma reggelre nem tört ki a béke a Trump-Putyin csúcstalálkozó következtében, sőt, semmi sem tört, se be, se ki, érdemes…
Épp a minap jutott eszembe kamaszkorom egyik kedves olvasmánya, a Szibériai garnizon Markovits Rodiontól. Amúgy is annyi orosz dologgal foglalkozom nap,…
Előre szólok, ez a mai írás hosszú lesz, viszont meglehetősen alapos. Bár Afrika jövőjét ebből sem lehet majd megtudni, de azt…
Csodás volt az olimpia tegnapi nyitóünnepsége, valóban csodás, de – nem volt nyugodt. A látszólag felhőtlen ünnepséget terrorelhárítók ezrei biztosították, és…
Hátborzongató elemzést közöl a Carnegie Alapítvány honlapja Judy Dempsey tollából, aki nagyon borúlátó az Európai Unió jövőjét illetően. Márpedig nem akárkiről…
Kevesen gondolnák, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója, illetve az amiatt kiszabott szankciók milyen sokféle gazdasági ágazatot befolyásolnak: bajba kezd kerülni például…
„A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, kedden három darab érkezik a világ egyik legmodernebb harckocsijából Magyarországra. Az új…
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.