Ígéretemhez híven folytatom a méreteiben talán legnagyobbnak nevezhető, orosz propagandát terjesztő álhír-aggregát elemzését, bár az eredmény részben kétértelmű lesz, részben meglepő,…
Khamenei és Raisi keményvonalas rendszere most sem tagadta meg magát: az iráni diáklányok mérgezésének ügyében megtörténtek az első letartóztatások, bár keveset…
Akárhogy is vélekedtünk eddig, Bahmut sorsa még mindig nem dőlt el véglegesen. Illetve, az valószínűleg eldőlt, hogy Ukrajna feladja, az nem…
Iránban folytatódnak az iskolák elleni, vegyi anyagokkal történő támadások és az egekig csapnak az indulatok. Az eddigi bajokra mégis lehetett valamiféle,…
Ez a mai második rész arról szól, hogy sikerült megoldani az Oroszországi Föderáció összes problémáját, mindenestől. Még csak nem is nekem…
Hétfő van, így az ISW újból elméleti napot tart, de ideje is, mert változik a harci helyzet. Mivel az ukrán kivonulás…
Ahogyan Moltke mondta, egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, azt meg már én teszem hozzá, hogy ugyanez érvényes…
A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár…
Bakhmutban már csomagol az ukrán hadsereg, a város – mint hadszíntér – megtette a magáét, épp elég orosz harci kapacitást kötött…
A mai (és holnapi) iráni hírek kicsit kevésbé lesznek pontosak, ugyanis a hétvégén a megbízható forrásnak számító CTP pihen, de ettől…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.