Ez a mai második rész kicsit hosszú lesz, de érdemes elolvasni. Arról szól, hogy miképpen akarja a Kreml talán nyílt háború…
Egyre aszimmetrikusabb ez a háború, egyre kevésbé hagyományos, már misztikus elemek is keverednek belé, bár szerencsére csak a propaganda szintjén: pár…
Iránban pont az történt, amire számítani lehetett: a perzsa újév előestéjének hagyományos ünnepén fellángoltak a tüntetések. Ez most nem szókép, az…
Egyfelől egy totális diktatúra előkészítése folyik, arra az esetre, ha már végképp nem tudják kezelni, amit eddig se tudtak, de kitartott.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy vannak helyzetek, mikor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, mikor a tolvajt lopják…
Ha tegnap azt hittük, Prigozsinról kiderült, hogy beborult, ma még roszabbul áll a szénája: már nyíltan vádolják azzal, hogy Putyinnal próbál…
Tüzes újévre számít az Iráni Iszlám Köztársaság, fennállása óta a legtüzesebbre és nem lehetetlen, hogy az utolsóra is: könnyen elképzelhető, hogy…
Manapság sokan tanakodnak arról, mi lesz a háború után, mikor az Oroszországi Föderáció elbukik. Arról ugyanis nem lenne érdemes gondolkodni, mi…
Hölgyeim és uraim, hétfő van, nincsenek komoly harci cselekmények, csak az állóháború tombol szokás szerint, tehát az ISW megint elméleti napot…
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.