Iránban kulminálódni vagy inkább kifulladni látszik a tiltakozó mozgalom, legalábbis a CTP elemzése szerint, ám én magam nem osztom borúlátó véleményüket.…
A magyar politika visszatérő dilemmája és oldalak közötti vitája a Nyugat és Kelet között történő állítólagos választás kérdése. („Kompország”-mondta Ady, ugyebár.)
Ezt a mai második részt kezdjük azzal, hogy Oroszországban az állam létrejötte óta mindig a gazdaság egyik alappillére és a közerkölcs…
Putyin ölelkezne Lukasenkóval, de a téeszelnök ravasz, megkenekedett hájjal, hogy kicsússzon a medve-ölelésből – most még kicsúszhat, de őszre, meglehet, oda…
Hogy a végén kezdjem, Irán kormánya teljesen és tökéletesen megőrült. Ennek nem volna különösebb hírértéke, eddig is sejtettük, de a legutóbbi…
Ez a mai második rész tulajdonképpen egy rövidítés. Történt ugyanis, hogy a The New Yorker interjút készített Rob Lee-vel, megkérte a…
Putyin és Lavrov vetélkedője zajlik épp, a „ki tud nagyobbat mondani” kategória versenyét láttuk: az elnök szentpétervári beszédében a mostani háborút…
Szép nagy, mondhatni méretes tüntetések várhatóak ma és holnap Iránban, de nem is csoda, hiszen az országban kezd most már mindenből…
Ha annyi ezresem volna, ahányszor megkérdezték tőlem utóbbi időben, „miért olyan fontos az oroszoknak Bakhmut, mi van ott?” sarokházat talán nem…
Gesta-ajánló: Hanna – anonim perspektívák
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna Zahedan
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.