A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein,…
Putyin mágus a szokásos orosz varázscsapdát próbálja alkalmazni, azt, amikor bármit tesz a másik fél, csak baja lehet belőle. Úgy tesz,…
Az iráni események legújabb fordulata az, hogy felébredtek a rendszer gumitalpú szolgálatai is, és próbálnak beszivárogni a tiltakozók közé, eddig meglehetősen…
Kesernyés lesz ez a második rész, mert Ilja Jasin ítéletéről szól. Igen, tudtuk, hogy el fogják ítélni. Mindenki tudta, aki tudja,…
A harcok változatlan hevességgel tombolnak Bakhmut körül, míg Putyin bonyolult táncot lejt a Kreml tükörsima márványpadlóján a milbloggerekkel, Peszkov lágy hegedűszavára.…
Iránban most már egyre komolyabb a helyzet, Mohsen Shekari tegnapi kivégzése és annak körülményei – még a családjának sem árulták el,…
„Történelmi esemény: nem fogod elhinni, ki lett a magyar állam legnagyobb hitelezője”, írja a Portfolio.hu. De. El fogom hinni. A kezdetektől…
A mai második rész megint vegyes lesz, de a maga módján mindhárom hír érdekes: szó lesz majd benne Putyin aviatikai szakértelméről,…
A harcok kicsit sem csitulnak, és ha igaz, nem is fognak, mégpedig nagyon sokáig: a jelek arra mutatnak, hogy Putyin elhúzódó,…
Iránban tegnap véget ért a három napos tüntetés-sorozat, de nemsokára kezdődik az újabb, pár nap pihenő után. A tiltakozások kezdenek egyre…
Címkefelhő
Bakhmut Iszfahán Karaj Kreminna Kína Moszkva Moszkva Oroszország Oroszország propaganda Putyin Putyin Sanandaj Szeverodonyeck Szvatove Trump Ukrajna Ukrajna
Támogasd a független sajtót, támogasd a Zóna blogját! Köszönjük!
Yesterday, we looked at the AfD’s past activities and rather turbulent history, but what can we expect from them now after the snap elections? Not much good, that’s for sure.