Magaddal versenyezz! Akkor csak te nyerhetsz. (John Travolta)
Szerző: Rabbi
Nos, ha igaz a hír – bár nem lehetünk benne biztosak – érdekes világ jön, minden járványtól függetlenül. Sok jel mutat arra, hogy Pekingben számolnak nem csak az elkerülhetetlen gazdasági válsággal, ami már a nyakunkon is van, de Kína lakosságának
Hát, ez bizony vagy az, aminek látszik, vagy valami egészen más. De mindenképpen valami. Miről beszélek? Arról, hogy úgy látom: hatalmas politikai botrány készülődik, akkora vihar, ami az elmúlt tizenegy évben sem volt talán, csak arra vigyázzunk, hogy el ne
A karizmatikus vezérek ugyanolyanok a politikában, mint a háborúban (amely von Clausewitz örökérvényű megállapítása szerint a politika folytatásaként maga is politika) a nagy kaliberű fegyverek. Nem többek. Eszközök a sok egyéb eszköz között, helyzetfüggő hatásfokkal.
Mereng az ember, a Prédikátor Könyve jut eszébe Donald Trump bölcsességéről, mert bizony mondom néktek: minden hiábavalóság. Ezt azért viszonylag régóta tudjuk, de Trumpnak mégis sikerült újra értelmeznie az általános hiábavalóság fogalmát.
„Hiszem, mert képtelenség”, „credo quia absurdum est”, mondta (volna) Quintus Septimius Florens Tertullianus egyházatya.
Kérem, Gulyás Gergely meglátta a Fényt, az igaz, még kissé szűrt fényt lát, de ha érvényes a „jó zsaru-rossz zsaru”-elméletem, mely szerint a kormánykommunikációban ő a „rossz zsaru”, a miniszterelnök játssza a „jót”, arra tippelnék, hogy a Pfizer-vakcina tömeges bevetése
Így mondaná Szele Tamás barátom.
Nem vagyunk mi tisztában a dolgok fontosságával, kérem. Én legalábbis nem: majdnem kihagytam szerény, mindennapos krónikámból a nap hírét, mely szerint Müller Cecília megengedte, hogy a gyerekek bevigyék az óvodába a nyunyókát. Ez a hír, a többi csak sallang.
Sok van, ami csodálatos, de a vasárnapi magyar kormánysajtónál nincs semmi csodálatosabb. Az ember belepislog, mert tudni kell arról is, mit gondolnak azok, akik nem értenek velünk egyet, és egy teljesen más, párhuzamos világba csöppen.