Könnyű volt neki. „Hercegnek” – mai értelemben olyan földesúr-félének – született, otthagyta a családját, egész életében eltartották, volt ideje gondolkodni és észt osztani. Nyolcvanévesen leült egy fikuszfa alá, a többit tőle tudjuk, illetve róla mondják.
Szerző: Rabbi
Hogy rövid legyek: ma megkaptam az első oltásomat, ennek alkalmából próbálnék egy kisokost írni a nagyközönség számára tapasztalataim alapján, leginkább azzal a szándékkal, hogy eloszlassak mindenféle félelmet, félreértést és burjánzó városi legendát. Épp ezért ez nem lesz hosszú írás, de
A valódi tudás mindig saját tapasztalatunk eredménye, sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. Amit másoktól veszek át, azt csak hihetem, de sohasem tudhatom. (Thorwald Dethlefsen)
E kettő már csak azért sem ugyanaz, mert a következtetés és a következtetés alapja (a következmény oka) egyáltalán nem biztos, hogy fedi egymást.
Ritkán írok ilyent, de most az egyszer, ha minden igaz – bár meglehet, hogy nem igaz, vagy nem úgy, ahogy tudjuk – sikerült világpolitikai problémát kavarnunk. Mindenesetre amennyiben Magyarország szerepet játszik a balkáni határok tervezett újraszabásában, azzal olyan történelmi hazárdjátékba
Kicsit bonyolult írás következik, ráadásul Kínáról, szóval kérem, aki egyszerű dolgokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást, mert ha valamit, ezt tényleg képtelenség pár szóban megmagyarázni. Arról lesz szó, kell-e nekünk kínai egyetem Budapesten és ha igen, miért nem.
Minden liftesben egy pilóta veszett el. (Karinthy Frigyes)
Akkor ma prókátorkodunk, mégpedig fogadatlanul, de nem lehet szó nélkül hagyni a kondorosi esetet – benne van ebben az egész mai Magyarország, mint cseppben a tenger, valósággal mintáját adja annak a különös társadalomnak, amiben élünk.
Néha egészen egyszerű kérdések akasztják meg az embert. Engem, na, nem „az embert”. Pontosnak kell(ene) most lennem. Ecce quaestio: „Honnan tudjuk, hogy mi van?”
Hölgyeim és uraim, járványhíreket mondunk, ugyanis a helyzet megérett rá: kicsit közérdekűek leszünk, kicsit pikírtek, ahogy azt már a Zónától megszokhatta mindenki, ez most nem egy átfogó tájékoztató, a teljesség igényével, inkább csak pár fontosabb információt bogarásztam össze a hírözönből.