Amikor az erdélyi kérdés terítékre került, Göring megjegyezte, hogy ő igazán nem érti sem a magyarokat, sem a románokat, amikor azon vitatkoznak, hogy Erdély most akkor magyar, vagy román, amikor az sokkal inkább német. Volt a Reichsmarschallnak humorérzéke, annyi biztos.
Szerző: Rabbi
Kutyakomédia ez az egész. Április elsején, Bolondok Napján ez természetes volna, csak az a baj, hogy nálunk minden nap ilyen és teljesen komolyan vesszük ezt. Ma például azt hiszem, világrekordot sikerült döntenie Hunniának: sikerült bedeszkázni egy szobrot a Ferenc téren.
Lehetséges, hogy Istennek az emberiség iránti érdeklődése és szeretete merő illúzió, csakúgy, mint a feltámadás ígérete. De ez az illúzió százmilliókat vigasztalt életükön át és a halálos ágyon. (Faludy György)
Valami egészen különleges, nagyívű indulat lephette meg az elmúlt huszonnégy órában a magyar kormányoldal vezetőit, olyasmit érezhettek, csak kicsiben, mint Sztálin, mikor elhatározta a folyók irányának megváltoztatását, vagy mint Micsurin, mikor keresztezte a paradicsomot a káposztával és így feltalálta a
Csehül állunk, nem mondom, illetve bár állnánk csehül, mert az arany Prágában nem csak nagy hagyományai vannak a sajtónak, de szabadsága is. A Fidesz mindeközben születésnapi levelet kapott, olyant, amit nem tesz az ablakba. Viszont Orbán Viktor a kies Taskentben
„Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.” (Márai Sándor)
Azt hiszem, reménytelenül kezdek megöregedni. Harminc évvel ezelőtt voltam utoljára igazi házibuliban, és az sem sikerült a legjobban: a társaság ugyan kiváló volt, az akkori újságíró-főiskolai évfolyam, csak az egyik ifjú hölgynek támadt egy olyan bohókás ötlete, miszerint kipróbálja az
Azért lassan már az is öröm, ha rendesen átgondolt, felépített manipulációt, propagandát olvas az ember, és nem merül ki a szerző munkája a szimpla anyázásban. Manapság – komolyan mondom – megsüvegelendő az is, ha fektettek egy kis munkát abba a
És ha már egy ilyen érdekes, ritka témára bukkantunk, mint a koronavírus. Épp elég baj nekünk, de szerencsére… hogy is mondjam. Van nekem otthon egy huszonöt éves Wertheim páncélszekrényem.
Azért különös dolog ez a vírustagadás, aminek az oltásellenesség és Qanon a szülei, rendszerint kéz a kézben jár közöttünk ez a kis család és szedi az áldozatait. Nyugalom: lehet eltenni azokat a bicskákat, ma nem a magyar vírusszkeptikus bálványokkal és