Aki én vagyok, de ez Önöknek természetesen nem újság. Valójában nekem se.
Szerző: Rabbi
Persze, megint Orbán Viktor, mindig Orbán Viktor, ma még ráadásul péntek is van, amikor interjúnak nevezett monológokat prezentál a nagyérdeműnek a Kossuth rádióban és azt a sajtónak meg kell írnia. Hát, mivel ma semmi határozottat nem mondott, nehéz a sajtómunkás
Két hír áll előttem, egyik rosszabb, mint a másik, melyiket válasszam? Választom mindkettőt, úgyis van köztük némi összefüggés. Persze különbség annál több akad, és erre a különbségre nem árt, ha felhívjuk a figyelmet, mielőtt megindul pár százezer peres eljárás.
Hogy rövid legyek: nagyon tessék figyelni, mindenhonnét alakváltó gyíkemberek leselkednek ránk, hadra kelt a Háttérhatalom, minek következtében azonnal ki kell lakoltatni mindenkit, akit csak lehet. Főleg így, járvány idején okos lépés ez. De főleg emberséges.
Ritkán írok ilyent, de most a bőség zavarával küszködöm, annyi hülyeség történt tegnap óta, hogy mindegyikkel nem is lesz módom foglalkozni, a legtöbbjét meg kell hagynom holnapra. Vegyük ma csak a legfontosabbat, ami valódi ritkaságnak számít: ellopták a magyar igazságügyi
Nem meglepődni. Én csak duplikáltam e gyöngyszemet. Szógyöngyöt, helyesírási remeket. Nem mi írunk így, nem is ti írtok így, hanem így írnak ők. Olyan ez a gyönyörűség, mint a Grill Internacionál volt a békebeli, bocsánat, átkosbeli Astoriánál, a mai Mekdöglesz
Megáll az eszem. Vagy az is lehet, hogy metál, már nem tudom biztosan. Most már valóban szeretnék leülni Mark Zuckerberggel egy-két-tizenkét italra, és meghallgatni a véleményét abban a lényeges kérdésben, hogy végső soron szerinte mi a szabad és független sajtó
Ma szerencsénk van, nem tolonganak a szenzációk, a sajtómunkás délután talán szusszanhat kicsit, de addig is nézzünk körül: biztos, hogy nem történt valami fontos? Dehogynem történt, csak nem a valódi, fizikai világban, hanem a virtuálisban.
„Nem vagyok marxista”, írta Szele Tamás barátom egy – Dinnyés Józsi halálához fűzött – posztjában. Mást is írt, általában őt se ússzuk meg röviden, ahogy engem se, neki is felpanaszolták már, nekem is, mindegy, ha valakinek sok, hagyja abba ott,
Az ember aggodalommal figyeli a nemzetközi híreket és felteszi magának a kérdést: mi lesz Biden diplomáciai doktrínájának a vége? Azt elgondolkodik rajta kicsit és belátja, hogy nem lesz belőle semmi különös, azt a folyamatot látjuk, amelynek során összecsiszolódnak az alkatrészek.