Nagyon ritka alkalom mostanában, hogy észrevételezek – ami nem egyenlő az észrevétellel – valamit. Ezt se kellene, mert annyira evidens, de ha már hétfő van, bár tulajdonképpen lehetne kedd is. Vagy inkább borjúnyúzó péntek. Minden öregszik, azaz változik. Lassan. Nem
Kategória: Belpolitika
Mottó: „De hagyjuk ezt… ne törődj vele, inkább… mondd csak, nincs véletlenül egy térképed arról a vidékről? Tudniillik egy jó térkép… – Arra a dologra gondolsz, uram, amit nemrégiben hoztak a hitetlenek a nagy tengereken túlról, s ha olajban megfőzzük,
Épp a minap jutott eszembe kamaszkorom egyik kedves olvasmánya, a Szibériai garnizon Markovits Rodiontól. Amúgy is annyi orosz dologgal foglalkozom nap, mint nap, hogy néha már azon kapom magamat: ha nem is Puskin, de Szorokin nyelvén káromkodok. Hát vegyük elő,
„A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, kedden három darab érkezik a világ egyik legmodernebb harckocsijából Magyarországra. Az új eszközökkel immáron tizennyolcra bővül a Magyar Honvédség tatai nehézdandárjának harckocsi flottája – ismertette a tárcavezető.” (Origo)
Hozott anyagból dolgozom én is, és hozott anyagból dolgozik a politika is. Itt van például Donald Trump és az a szerencsétlen (jobb sorsra érdemes) Joe Biden. Háromszázmillió amerikai közül csak a gerontokráciából lehet választani?
Nagyon alapos tanulmány jelent meg az ukrán Detector Media című kiadványban, ami az uniós választások előestéjén elemezte az addig lezajlott kampányt. Akkor még nyilván nem foglalkozhatott az eredményekkel, melyeket mára már ismerünk – az uniós szélsőjobb szerzett némi előnyt, de
Meglehetősen érdekes tanulmány olvasható a tavaly hivatalosan megszüntetett (de titokban továbbra is működő) Szaharov Intézet honlapján, a Sztrana i Miren, aminek a neve egyszerűen „Ország és világ”-ot jelent. Az írás a populizmus természetét elemzi, szerzője Marija Sznyegovaja politológus, a Walsh
Hát akkor essünk neki ennek az írásnak is, bár se testem, se lelkem nem kívánja. A világ tele van csodás, érdekes vagy borzalmas dolgokkal, de a honi közönség ma reggel óta mintha kizárólag Magyar Péter és az ATV viszonyára lenne
…az a nad elefánt az oroszlán barlangjába? Hát így. Nem győzöm csodálni azt a profizmust, ami Magyar Pétert és a Tisza pártot felfuttatta. Ami a vezetőt (formálisan alvezetőt) kiválasztotta. Még a nevekre is figyeltek (Magyar, Tisza). A nevek üzenetére. Hogy
Trójai faló, írja egy kedves hölgy a Facebookon. „Magyar rátalált a Szent Grálra, a nemzeti érzület Fideszétől eltérő, produktív változatára (‘modernizációs nacionalizmus’), ami az elkövetkező fél évszázadban a magyar politikai kultúra nyugati felzárkózásának alapja lehet”, írja Béndek Péter ugyanott.