Beiktatták hát Putyint az Oroszországi Föderáció elnökének, úgy be van iktatva, mint a cövek, nehéz is volna kiiktatni a helyéből, már a kormányát is alakítja. Az meg alakul, ha kicsit furcsán is, valószínűleg még nem döntötte el Vlagyimir Vlagyimirovics, hogy
Kategória: Külpolitika
Kezdjük azzal, hogy aki a cím miatt fölényeskedve-humorkodva-reklamálva elkezd kommentelni, miszerint „nem talp az”, rögvest tiltom, ugyanis legalább a címbe nem írunk segget, hogy a Facebook ne kössön belénk, a szövegbe már lehet. Na, akkor kezdjünk is neki. Mindig is
Megsokasodtak az orosz olajfinomítók elleni támadások az elmúlt napokban, minden amerikai rosszallás ellenére, és ez felveti a kérdést: ez a harcmodor eldöntheti a háború menetét? Hogy a végén kezdjem: csak ez nem, de erősen befolyásolhatja a harci cselekményeket. De lássuk
Bizony, ilyen is van. Jobban mondva: kell lennie, hozzám csak a paródiája jutott el, de nem tudom elképzelni, hogy ne létezzen ez a történelemtudományi alapmű. Sőt, valószínű, hogy még a cári időkben is létezett. De lássuk, miről van szó. Miután
Ma volt Vlagyimir Putyin ötödik elnöki beiktatásának napja, letette az esküt, elmondott egy teljesen közhelyes, érdektelen beszédet, amivel nem is éri meg foglalkozni, de hogy valami izgalmasabbról legyen szó, tegnap – valószínűleg az ünnepi alkalom miatt – az egész orosz
Több évtizeddel ezelőtt elvittek egy Hit gyülis nemtudommire. Azért nemtudommi, mert istentiszteletnek a legnagyobb jóindulattal se nevezhetem, talán valaminek, félúton az európaiak által elképzelt afrikai-amerikai őslakos révületek és a rákosista-sztálinista idők nagygyűlései között. „Erősen járkál a Szentlélek”, és hasonló mélységek
Kína nagy, és amennyire tőle telik, erős is. A hatalma természetesen inkább gazdasági, mint katonai, de azért nem kéne lebecsülni a Népi Felszabadító Hadsereget és annak haditengerészetét sem. Igen ám, de Kína állandóan területi igényeket jelent be (annak ellenére, hogy
Háború van most a nagy világban, ahogy a költő mondaná, de most nem az ukrajnai, közel-keleti vagy afrikai eseményekről lesz szó, hanem a Kína és az Egyesült Államok között zajló gazdasági harcról, melyet a The Insider elemzett igen alaposan. És
Kissé meglepőnek tűnhet a hír a nemrég történt terrortámadás után, de minden jel arra mutat, hogy Moszkva valósággal rehabilitálni készül a tálibokat, akikkel kapcsolatban jelenleg ez nem volna természetes ötlet, sőt, talán jó sem. A dolognak persze van magyarázata, csak
Oroszország teljes körű inváziója Ukrajna ellen eddig sem válogatott az eszközökben, de most már mintha átszakadt volna az utolsó morális gát Moszkvában, válogatás nélkül mindent bevetnek, mint az ISW mai jelentése írja, gyermekrablástól a NATO-tagállamok területén elkövetett szabotázsakciókig. De lássuk