Előre jeleznem kell, hogy most kissé gyomorforgató ügyekről és hazugságokról, rágalmakról lesz szó, konkrétan arról az orosz konteóról, miszerint Ukrajna állítólag támogatná az illegális szervkereskedelmet. A valóságban erről szó sincs, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Detector Media alapos,
Kategória: Tudomány
Nincs még két élőlény, amelyik olyan messze élne egymástól természetes körülmények között, mint a jegesmedve és a pingvin, hiszen az egyik az Északi-sarkvidéken él, a másik a Délin. Legfeljebb az állatkertben találkozhatnak – és a Jamestown Alapítvány tanulmánya szerint Moszkva épp
Úgy tűnik, nincs világcég, amely ne esne bele abba a csapdába, hogy a saját mesterséges intelligencia-fejlesztéseihez ne akarná felhasználni a világhálón felgyülemlett információ-mennyiséget vagy inkább: adattömeget. Mint a Meduza írja, most éppen az Nvidiáról derült ki, hogy semmibe veszi a
Rossz hírrel jövök ma, de mielőtt belekezdenék, szeretném jelezni: a vak véletlen műve, hogy a mai témámhoz is van köze Havas Henriknek, nem harcolok én ővele, csak éppen ezt a mostani esetet nem lehet nem megírni – és neki is
Nem kevés problémát vet fel a mesterséges intelligencia betörése a mindennapi életbe, ha mind fel akarnám sorolni, kötet lenne belőle (jövőre esetleg egész könyvtár is). Most elég, ha a deepfake pornóval foglalkozunk, aminek több formája van, a leggyakoribb az, hogy
Először is azonnal elnézést kell kérnem Isaac Asimov szellemétől, mert a cím tőle származik – de meg tetszenek majd látni, mást nem is használhattam volna. Aki ezek után egy hardcore, klasszikus sci-fi történetre számít, annak csak félig van igaza: az
Új korszak kezdődött a törvényszéki bizonyítási eljárások és eszközök világában, ugyanis rövidesen semmi szükség nem lesz a cselekmények helyszíni rekonstrukciójára: egyszerűen lemodellezik a helyszínt, lefuttatnak egy számítógépes szimulációt és már ki is derül, mennyire vétkes a vádlott. Természetesen egyelőre ezt
Tetszenek tudni, mennyi energiára van szüks sen fel lehetne tölteni egy okostelefont. És naponta több százmillió ilyen kép születik. Igen, az MI nagyon energiaigényes. Többet zabál, mint a bitcoinbányászat. Ennek a ténynek és az amerikai kormányzatnak a viszonyáról közölt hosszú,
Mint tudjuk, az orosz kiberbűnözők szinte érinthetetlenek. Az országban működő hackerek évek óta pusztító zsarolóvírus-támadásokat indítanak kórházak, kritikus infrastruktúrák és vállalkozások ellen, milliárdos veszteségeket okozva. A nyugati bűnüldöző szervek számára azonban elérhetetlenek, és az orosz hatóságok is nagyrészt figyelmen kívül
– Megtalálták Magyarország legnagyobb (értsd: legkövérebb) görényét, írta tegnap a 444. Ne viduljanak, nem azt. Ez csak két deka híján két kiló.