Gaál Péter: Hamu hús és hó pofa

Én minden ellenkező benyomás ellenére sem gondolom, hogy az amerikai elnökök hülyék lennének. Még akkor sem, ha tényleg hülyék. Miért is nem? Azért, mert felteszem, hogy ott a tanácsadók valóban tanácsot adnak.

Ilyenkor általában Henry Kissinger jut az eszembe, rögtön utána Zbigniew Kazimierz Brzezinski. Az amerikai rendszernek és adminisztrációnak bizonyos szempontból nagyon kis szereplője az elnök. Ő a védjegy, a márka, de a többi csapatmunka. Lehet – biztos –, hogy az elnökök kiválasztásánál már a jelöléstől kezdve sem a szellemi kvalitás a primer, de éppen az előbbiek miatt ez tulajdonképpen nem számít. Amerika északi felének politikacsinálói körében nem az a pátosszal megspékelt giccsgondolkodás uralkodik pro, illetve kontra, amit az Orbán-rezsim a közvélemény szemében rájuk akar aggatni, és ez alól még Trump se kivétel, pedig ő... szóval, ő. Ő csak olyan, mint, saját személyében.

Nem Biden kontra Trump. A demokraták se úgy demokraták, ahogy a republikánusok se úgy republikánusok. Ráadásul az egész csavarodott is egyet az utóbbi kétszáz évben. Jó nagyot, hogy úgy mondjam, felületesen és az emlegetett pátosszal szemlélve épp száznyolcvan fokot. Washington nem győzné a fejét vakarni.

„

Náluk van az atomkód!” Hát ez se ilyen pofonegyszerű, kérem szépen, elég most annyi, hogy Móricka képzelegjen más témákról inkább. Szerencsére Orbánnál nincs semmiféle atomkód, illetve.... mindig mellényúlok, mindig.

De attól nem lesz világvége. Csak egy kicsit, itt, és csak képletesen. Most Malthus tiszteletes, az első demográfus örvendezne: a Vezér megtalálta a szegénység egyik természetes fékjét. Ha sok szegény éhen hal vagy kivándorol, a helybéli szegénység feltétlenül csökkenni fog.

Maradjunk csak a biztonságos távolban. Tehát kötve hiszem, hogy ész nélkül csinálnák ott Ámerikában, inkább -ból, mert ez jön, amit csinálnak. Kötve hiszem, hogy Amerika háborúi arról az érzelgős mocsárról szólnának, mint amit beadni méltóztatnak nekünk itt és nekik ott. Kötve hiszem, hogy bárki olyan hülye volna Korea, Kuba és Vietnam után, hogy ne tudná, az efféle konfliktusokból a kvázi kívülállónak nem lehet jól kijönni. Afganisztán, mert most ez van a porondon, de lesznek mások is még. Ott és másutt, bár az egy kiváló, örök konfliktusforrás egy elég nagy sugarú körben. Olyannyira nem lehet ezekből jól kijönni, hogy éppen az ellenkezője lesz a végeredmény, mint amire törekednek.

Feltéve, ha arra törekednek, amit mondanak.

És ha nem arra? Ha ez is csak fogyasztás? Akkor ott vagyunk, ahol Occam lenne, ha a fejét is leborotválná. Akkor megint a kocsmában vagyunk. A fogyasztás – a fegyverrendszerek kipróbálása és elhasználása – lehet szempont, egy másik szempont lehet az úgynevezett újjáépítés, amihez az előkészítést, jelesül a rombolást illetően a táliboktól az Iszlám Államig sokan járulnak hozzá készségesen, még Putyin is, persze ő magának csinálja, nem Amerikának. De ott van még a stratégia, amely stratégia ismét csak az üzletet szolgálja persze, előzményeket illetően se kell nagyon visszamenni a múltba (lehetne pedig, legalább a görögökig, később a rómaiakig), elég megnézniük az Erzsébet-kori Angliát, majd a sokáig mindenkori brit politika lényegét. Bizonyos értelemben a mai brit politikáét is, ami azért egy szelíd Brexitben kimerülni is látszik.

Hiába, Wendriner Aladár megöregedett. (Rejtő oroszlánja A tizennégy karátos autó-ból, ha valakinek nem ugrana be rögtön.)

Ezek is összetett dolgok, akár a Fidesz lépései. Ha lehet, több bőrt húzzunk le ugyanarról a kutyáról, összekötve a kellemeset a hasznossal, személyessel és nem személyessel. Mert előbbi is belejátszik, nagyon is.

Maradnak viszont a nézőpontok. A végtelenül bárgyú magyar és nem magyar közemberé, aki azt hiszi, hogy „ott fönt, a politikacsinálóknál valami nagy harag van”, és a politikacsinálóké, akik tulajdonképpen... sakkoznak. Kalkulálnak. Előnyöket, hátrányokat, és akkor még a mindenkori belpolitikáról nem beszéltünk. Most Afganisztánban az az előny, hogy a következő választásokon Kamala asszony majd odadörgölheti a választók orra alá, hogy Trump nem, de mi igen. Mi kivonultunk. Hogy mit hagytunk magunk után, az a vázolt értelmi képességű választót nem érdekli. Az elkezdés – majd a következőé – is csak annyiban, hogy kárt szenved-e, és végeredményben neki jobb lesz-e tőle? Hogy igen, azt másképp fogják felé kommunikálni, gazdasági felfutással, ilyesmivel, amit óvakodnak majd összekapcsolni bármiféle háborúval, azt megőrzik a nemzeti és ideológiai pátosznak. Hogy nem, azt a mindenkori ellenzék fogja harsogni, egy másféle pátosszal, amiben a kevésbé buta, de mégsem elég okos háborúellenesekben készséges partnerre talál majd. Meg lehet ebből is élni, nemcsak a sarki farkasok fogainak vizsgálatából.

Azért abból is, kétségük ne legyen felőle.

És mi marad a publikumnak? A istenadta népnek? Szép versek, kedves Olvasó. Tényleg szép versek, nem pátoszilag, ha van egy kis ízlésük, legyenek akkor inkább jó versek. Mint például Allen Ginsbergé, Amerika egy hasonlóan zaklatott időszakából. Saigon vagy Kabul, egykutya. Egykutya módjára is végzik, utóbbi nagyon nemsokára. (Vigasztalja, akit ez vigasztal, hogy a Talibán se örökéletű, mint semmi és senki.)

Itt a versük:

Csontjaimon csupasz hús

Ha tüzes Apolló sarkantyúz

Fagyjankó ha kirúg rám

Zsákvászon a lábkapcám

Hamu hús és hó pofa

Sínek közt lötyögök ide oda

Hulla a város az út kopár

Fekszem a töltés oldalán

Levesem bádog csajkában

Cukrom a mások markában

Közel a sitthez a Tigris-sor

Jól élek szemetes tartályból

Korom az éj és vakul a szem

A gyár belében odalenn

Mezítláb rovom a puszta követ

Gyere és hallgasd nyög az öreg

Futok és félek pucér srác

Szívem hidege híd alatt ráz

Visítok rakpart parazsadon

Testem egy gáztartálynak adom

Lángol a hajam álmomban

Tüzel a karom és karmom van

Vas-királyé a törzsem

Szárnyam lecsüng törötten

Bujálkodók az éjben

Vak úton csontos holdfényben

Szüzek szajhák férfiak

Vétkezhettek leplem alatt

Ki tapad rám ha jő a sötét

Hashoz a has térdhez a térd

Ki tekint csuklyás szemembe

Ki tapad zúzós ölemre?

Ugye, nem a Németh Szilárdra gondolnak ilyenkor, ha már csak ez a vers jutott?

Isten áldja Önöket mára, találkozunk az Aranyalmánál.