Szele Tamás: A Lapos Föld gerillái

A régi mondás szerint „a békéért harcolni olyan, mint a szüzességért szeretkezni”. Donald Trump, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke ezek szerint ifjabb korában sokat tett a szüzességért, harcostársával, Jeffrey Epsteinnel vállvetve vívtak csatáról csatára (bár lehet, hogy inkább a szüzesség ellen küzdöttek inkább, ez értelmezés kérdése), most pedig a békeharcon a sor.

Trump akkora barátja a békének, hogy hetente fenyegetőzik hadüzenettel, most éppen Venezuela van bajban miatta, de korábban Nigériát vette célba: amiről viszont elvileg a többek között laposföld-hívő Boko Haram tehet. Azt viszont, hogy igazából mi is a Boko Haram és miért nagyon veszélyes, a The Insider elemzése mondja el, amit az alábbiakban mutatok be.

A Donald Trump amerikai elnök által állítólag befejezett háborúk több mint kétséges listája hamarosan kiegészülhet a nigériai vallási konfliktussal. Trump már azzal fenyegette meg ezt az afrikai államot, hogy közvetlenül beavatkozik, ha a nigériai hatóságok nem tudják megállítani a dzsihádista csoportok által elkövetett erőszakot, amelynek gyakran a keresztények az áldozatai. Az amerikai elnök ezután a földrajzilag hozzá sokkal közelebb lévő Venezuelára fordította a figyelmét, de aligha felejtette el teljesen Nigériát. Eközben a konfliktus az országban egyre élesebbé válik, a saría bevezetésével és humanitárius válsággal jár együtt, amelynek eredményeként a menekültek száma már milliókban, az éhezők száma pedig tízmilliókban mérhető.

A junta öröksége

Alig néhány nappal azután, hogy az amerikai védelmi minisztériumot átnevezték hadügyminisztériummá, úgy tűnt, Donald Trump már eldöntötte, hogy a megújult minisztérium melyik háborút kezdi meg elsőként.

„Ha a nigériai kormány továbbra is tűri a keresztények mészárlását, az Egyesült Államok azonnal megszünteti minden segítségnyújtását és támogatását Nigériának, és könnyen lehet, hogy „fegyverrel a kézben” indul el ebbe a jelenleg meggyalázott országba, hogy teljes mértékben megsemmisítse azokat az iszlamista terroristákat, akik ezeket a szörnyű atrocitásokat elkövetik.”

– írta Trump a Truth Social közösségi oldalon. A fenyegetések okai a dzsihádista csoportok által elkövetett tömeges mészárlások voltak, amelyek után a helyi papok és híveik a nigériai keresztények elleni népirtásról kezdtek beszélni, és segítségért fordultak az ország hatóságaihoz. Trump bejegyzéséből azonban úgy tűnik, hogy ő a nigériai hatóságokra azoknak a terroristáknak a bűntársaiként tekint, akiket megsemmisítéssel fenyeget.

A nigériai tisztviselők megpróbálták mentségül felhozni, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság az országban törvény által védett, hogy az erőszak nem minősül népirtásnak, hogy a terroristák nemcsak a keresztényeket, hanem a muszlimokat is üldözik, és végül, hogy a hatóságok mindent megtesznek az erőszak megállítására. Nigéria elnöke, Bola Tinubu aktivizálta az Egyesült Államokkal fennálló minden hivatalos és nem hivatalos kapcsolattartási csatornát, hogy megakadályozza az ország szuverenitásának durva megsértését és az amerikai beavatkozást.

Ez azonban már felesleges volt. Trump elég gyorsan elvesztette érdeklődését a távoli afrikai országban zajló események iránt. Áttért Venezuelára, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy véget vessen a legitimitásában megkérdőjelezhető és az Egyesült Államokkal barátságtalan „olajrezsimnek”, melyet Nicolas Maduro elnök vezet.

Ennek ellenére a nigériai terror, beleértve a vallási indíttatású erőszakot is, nem enyhült. A keresztények intézményes üldözésének világlistáján Nigéria a hetedik helyen áll. A listát az Open Doors nemzetközi jogvédő szervezet állítja össze évente. Ez nagyon magas mutató. Nigéria felett csak olyan államok szerepelnek a listán, ahol nincsenek vagy alig vannak keresztények, vagy olyan országok, ahol paranoiás zsarnokok uralkodnak, mint Észak-Korea vagy Eritrea, akik a szervezett vallásban fenyegetést látnak saját személyiségük kultusza ellen.

Nigériában viszont a keresztények az ország lakosságának körülbelül felét teszik ki, az alkotmány működik és valóban garantálja a vallásszabadságot, és a kormány, amely nagyrészt keresztényekből áll, nem folytat vallási alapú diszkriminációt. A probléma az, hogy az állam néhány évtizeddel ezelőtt maga korlátozta tulajdon lehetőségeit, és ezzel együtt a polgári szabadságjogokat is, az ország jelentős területén. Ezt pedig a polgárháború elkerülése érdekében tette.

Minden 1999-ben kezdődött, amikor összeomlott a katonai diktatúra, amely még az 1960-as évek közepén alakult ki Nigériában. A diktatúra fennállása alatt a puccsok és lázadások következtében körülbelül tucatnyi tábornok váltotta egymást az ország élén. Közülük csak ketten voltak keresztények, a többiek mind muszlimok voltak Nigéria északi államaiból.

A muszlim tábornokok 1983 és 1999 között folyamatosan zsarnokok voltak, és ahogyan az diktatúrákban szokás, a kormány és a biztonsági szervek magas tisztségeibe elsősorban hozzájuk hasonló vallású és származású embereket neveztek ki. Az utolsó ilyen tábornok, Abdusalami Abubakar, visszaállította a demokráciát az országban, megrendezve az első valódi elnökválasztást évtizedek óta, és habozás nélkül átadta a hatalmat a győztesnek, a keresztény Olusegun Obasanjónak.

Obasanjo egyébként korábban már kormányozta az országot, mint az egyik „keresztény” tábornok-diktátor, de a 1999-es választásokon már demokratikus jelöltként indult. Megígérte, hogy megszabadítja az országot a katonai diktatúra olyasféle maradványaitól, mint a nepotizmus, a korrupció és az emberi jogok semmibevétele.

A kormányzati rendszer hirtelen és radikális változása és a vezető tisztségviselők cseréje zavargásokhoz vezetett a politikai elit körében, főként az ország többségében muszlim északi részén. Az ottani miniszterek és kormányzók, akik közül sokan részt vettek az egymást követő junták korrupciós ügyleteiben, attól tartottak, hogy elveszítik befolyásukat, lemondásra kényszerülnek, vagy akár bírósági eljárást is indíthatnak ellenük.

Saját maguk és a fennálló rend védelme érdekében elkezdték követelni a központi hatóságoktól, hogy őrizzék meg a muszlim identitást és védjék meg a nyugati hatásoktól, amiket a választásokkal, a világi bíróságokkal és a keresztény közigazgatással társítottak. Ezekkel a lépésekkel ügyesen konszolidálták maguk körül a társadalom legaktívabb és leghatározottabban vallásos részét, amely a muszlim politikusokban látta védelmezőit a szekularizációval vagy a keresztény térítéssel szemben.

Az északiak, akik hittek a helyi politikusok iszlámbarát jelszavaiban, védelmet biztosítottak nekik a központi hatóságok üldözése ellen – Obasanjo nem tudta őket elbocsátani vagy bebörtönözni anélkül, hogy kockáztatta volna egy nagyszabású muszlim lázadás kirobbanását. A politikusoknak, akik ilyen egyszerű módon menekültek meg, nem maradt más választásuk, mint betartani ígéreteiket, és elérni a központi hatóságoktól az északi régió maximális iszlamizálását. Ezt is tették, rákényszerítve a szövetségi központot, hogy elfogadja a saría törvények bevezetését Nigéria egy részén.

A saría nem csodaszer

Feltételezték, hogy a két jogrendszer – a liberális-alkotmányos és a saríán alapuló – párhuzamosan fog létezni, és olyan büntetések, mint a kéz amputálása lopásért vagy a megkövezés házasságtörésért, csak a muszlimokat fogják érinteni. A keresztények és a hagyományos afrikai hiedelmek követői azonban attól tartottak, hogy az iszlám tilalmak és előírások rájuk is kiterjednek. Ezért tiltakozásokba kezdtek, amelyekkel muszlim szomszédaik ellenségesen fogadtak. Vallási összecsapások és valódi harcok törtek ki, amelyek több ezer ember életét követelték.

Lehetetlennek bizonyult a saría hatályát csak a muszlim közösségekre korlátozni. Kilenc államban teljes egészében bevezették, és további három állam egyes területein, amelyek összesen az ország területének alig kevesebb mint felét teszik ki. Ezekben a régiókban a nem muszlimoknak megtiltották az alkohol értékesítését és vásárlását, a zene nyilvános előadását vagy hallgatását, a nyilvános vallási összejövetelek tartását, és gyakran még a gyermekek vegyes, nemek szerint nem elkülönített iskolákba való beíratását is.

A szövetségi központnak alárendelt rendőrség, amelynek formálisan feladata lenne gondoskodni arról, hogy a saría bíróságok döntéseivel elégedetlenek azokat világi bíróságok előtt megtámadhassák, korruptnak és hatástalannak bizonyult. Ezért nem lehet teljes értékű együttélésről beszélni a két különböző jogrendszer között. Sok régióban a saría szó szerint kiszorította az alkotmányt.

Azok a politikusok, akik a ország északi részének jogrendszerét iszlamizálták, azt ígérték, hogy a saría sokkal gyorsabban és hatékonyabban fogja megoldani Nigéria fő problémáit – a korrupciót, a szegénységet és a javak igazságtalan elosztását –, mint a világi jog. Az ország az olajtermelés és -értékesítés terén élen jár a kontinensen, ugyanakkor rendszeresen vezeti a világ legrosszabb életkörülményekkel rendelkező országainak rangsorát is.

De a saría nem lett csodaszer. A korrupció nem szűnt meg, ahogy a szegényesség sem. Sőt, a politikusok gyakran egyszerűen alávetették magukat a saría bíróságoknak, és azokat saját gazdagodásuk eszközévé tették. Sok saría-bíró, akik a helyi elitet szolgálja vagy azok befolyása alatt áll, nem az igazságosság, hanem a pártfogóik érdekeit szem előtt tartva hozza döntéseit.

„A hivatalos saría hamis. Álcázás a korrupt politikusok számára. Mi viszont igazi iszlám jogot hozunk az embereknek” – magyarázta a regionális iszlamizációs politika kudarcát egy Muhammad Yusuf nevű prédikátor.

„Boko Haram”

Muhammad Yusuf elég ismert és népszerű volt. Még a BBC-nek is adott interjút, amelyben elmondta, hogy a Föld valójában lapos, és az eső nem a víz természetes körforgásának eredménye, hanem a Mindenható ajándéka. Emellett ellenezte a lányiskolákat, és általában elégedetlen volt az oktatási rendszerrel. Emiatt Yusuf harcias követőit táliboknak is nevezték – az ideológiailag rokon afgán mozgalomhoz hasonlóan.

A nigériaiak maguk másképp nevezték el a csoportot: „Boko Haram”. Ezt a nevet gyakran úgy fordítják, hogy „a nyugati oktatás bűn”. De ez valószínűleg költői túlzás. A „Boko” valószínűleg a book, azaz „könyv” jelentésű, Afrika-szerte elterjedt pidgin english nyelven, az angol nyelv egyszerűsített változatában. A „Haram” pedig valóban bűn, az iszlám által tiltott cselekedet. Tehát helyesebb lenne a csoport nevét „Könyvtilalomnak” fordítani.

A „Boko Haram” 2002-ben jött létre. A kezdetektől fogva azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Nigériában bevezesse a „helyes” saríát – amely nem korlátozódik az államok és régiók határaira, hanem országos, az eredetivel párhuzamosan működő alkotmány, világi bíróságok és világi rendőrség nélkül. Vagyis minden nélkül, ami a prédikátor szemében „hiányossá” tette az északi régiókban bevezetett saríát.

A szövetségi hatóságokkal és az északi muszlim elittel szemben ellenséges csoportosulás alapítása óta illegalitásban működött, időnként rajtaütéseket szervezett rendőrőrsök ellen vagy tistviselőket merényelt meg. 2009-ben a Boko Haram fegyveresei megpróbálták átvenni az irányítást Bauchi városa felett – az azonos nevű északi állam fővárosában –, és felkelést szerveztek a helyi hatóságok ellen. A lázadás kudarcot vallott, Muhammad Yusuf börtönbe került, ahol hamarosan rejtélyes körülmények között meghalt. De a Boko Haram túlélte alapítójának elvesztését, sőt, jelentősen megerősödött.

Ehhez hozzájárult a csoport közeledése az ideológiai szempontból hozzá nagyon hasonló elveket valló Al-Kaida mali és algériai ágaihoz. A nigériaiak az Al-Kaida táboraiban kaptak kiképzést, ahol elsajátították a nagyszabású gerillaháborúhoz szükséges készségeket. 2011-ben, Miután Líbiában összeomlott Muammar Kadhafi rezsimje, Afrika elárasztották a líbiai raktárakból származó, hirtelen gazdátlanná vált fegyverek. Ezeknek a fegyvereknek jelentős része a Boko Haram militánsai kezébe került.

Az új ismeretek és fegyverarzenál, valamint a helyi lakosság egy részének szimpátiája és a gerillahadviselés taktikája segített a csoportnak jelentős területeket ellenőrzése alá vonni Nigéria északkeleti részén. A fegyveresek előnyét biztosította az utak rossz minősége és a kommunikáció hiánya ezeken a területeken, ami megnehezítette a szövetségi csapatok odaérkezését és a hadsereg egységeinek koordinációját. Ezenkívül a katonák gyakran nem tudták, kivel kell harcolniuk: a rajtaütések között a dzsihádisták elrejtették fegyvereiket és beolvadtak a békés lakosság közé.

A „Boko Haram” megtanulta, hogyan kell titokban, de hatékonyan cselekedni. A nigériai hatóságok több kétségbeesett hadművelet után sem tudták visszaszerezni a szövetségi ellenőrzést az északkeleti területek felett. Kénytelenek voltak elismerni, hogy erővel nem képesek legyőzni a csoportot, és megpróbáltak tárgyalásokat kezdeményezni vele. Ráadásul valószínűleg még a kormányban is voltak szimpatizánsaik. De a dzsihádisták elutasították a párbeszédet.

A radikálisok elleni küzdelmet bonyolította az is, hogy az „eredeti” Boko Haram messze nem az egyetlen dzsihádista csoport volt Nigériában. Lényegében a „Boko Haram” egy egész terrorista „ernyőszervezetet” jelent, amelynek nevét több tucat nagy és kicsi, hasonló ideológiájú, de különböző vezetők által irányított csoport összefoglalására használják. Ezek a csoportok eseti szövetségeket köthetnek egymással, de gyakrabban versengenek az északi régiók feletti ellenőrzésért. Ezért az egyik csoport hadműveletek következtében történő gyengülése általában a másik csoport megerősödéséhez vezet.

A legnagyobb és legharcképesebb azonban mindig az volt, amelyet még Yusuf alapított. Pontosan ennek a csoportnak a képviselőivel próbáltak megegyezni a hatóságok, és éppen ez a szervezet emelte új szintre a konfliktust Nigéria északi részén, amikor 2015-ben csatlakozott az ISIS-hez. A helyi csoportosulásból, amely időnként együttműködött a szomszédos államok dzsihádistáival, a „Boko Haram” a globális dzsihádista kalifátus részévé vált.

Az új státusz új lehetőségeket is hozott magával. A „Boko Haramhoz” más országokból is csatlakoztak harcosok. A csoport, amely nevét „Wilayat West Africa”-ra változtatta, kiterjesztette tevékenységi körét a déli államokra és a szomszédos országokra is, és hozzáférést kapott az ISIS más „fiókjainak” taktikai és stratégiai tapasztalataihoz.

De nem minden ment simán a Boko Haram számára. A parancsnokok egy része nem volt hajlandó engedelmeskedni a közel-keleti kalifa döntéseinek, akit soha nem láttak. Elszakadtak a főszervezettől, és egy ideig még a korábbi társaik ellen is harcoltak.

Összességében azonban a nigériai csoport olyan életképességet mutatott, amellyel más regionális ISIS-ágak nem dicsekedhettek. Így, az önjelölt kalifátus szétzúzása után Szíriában és Irakban a Boko Haram gyakorlatilag az ISIS legfontosabb és legéletképesebb „fiókja” lett. A mai napig működő nemzetközi anti-ISIS koalíció a szíriai és iraki dzsihádista csapatok maradványainak megsemmisítésével van elfoglalva, és nem merészkedik az afrikai dzsungelbe.

A „Boko Haram” égisze alatt Nigériában és a szomszédos országokban jelenleg legalább tízezer aktív fegyveres harcol. További néhány ezer ember tartozik más dzsihádista csoportokhoz, amelyeknek nincs történelmi vagy ideológiai kapcsolatuk a „Boko Harammal”. Tevékenységüket az adókból finanszírozzák, amelyeket a dzsihádisták az általuk ellenőrzött területeken szednek be, valamint a más nigériai régiókból árukat szállító kereskedőktől beszedett vámokból és adományokból. A pénzt nem csak fegyverekre és a harcosok fizetésére fordítják, hanem a szegény közösségek támogatására is, ami biztosítja a dzsihádistáknak a helyi lakosság szimpátiáját. De az ISIS és a hozzá kapcsolódó csoportok fő tevékenységi köre természetesen nem a jótékonyság, hanem a háború.

Keresztények és ateisták

Ellenfeleik ebben a háborúban hagyományosan a katonák, a rendőrök, a tisztviselők és a keresztények. Az utóbbiakat a dzsihádisták az ellenséges nyugati befolyás ügynökeinek, a hit ellenségeinek nyilvánították, akik akadályozzák a „valódi saría” bevezetését, ezért ki kell őket űzni vagy meg kell őket semmisíteni.

A „Boko Haram” fennállása óta mindenféle módon körülbelül 30-60 ezer ember halt meg a militánsok keze által, akiknek legalább a fele civil, főként keresztény volt. Több millió ember volt kénytelen elmenekülni. A Boko Haram tevékenysége a világtörténelem egyik legsúlyosabb és leghosszabb humanitárius válságát váltotta ki, amely áldozatainak száma (beleértve a meggyilkoltakat és a dzsihádisták tevékenységének következtében éhínség és betegségek miatt elhunytakat) megközelíti a félmilliót.

A munkájukat és megélhetésüket vesztett menekültek, a gerillaháború által megszakított gazdasági kapcsolatok, a harcok által tönkretett termelés és a harci cselekmények miatt megművelhetetlen mezőgazdasági területek – mindezek a dzsihádisták tevékenységének következményei, amely Nigériát már a tömeges éhínség szélére sodorták. Az ENSZ adatai szerint már most körülbelül 27 millió nigériai alultáplált. Ez az ország lakosságának több mint 10%-a. A szakértők előrejelzései szerint jövőre ez a szám 36 millióra nőhet.

Nem mondhatjuk, hogy Trump semmit sem tud Nigériáról. Első elnöki ciklusa alatt még figyelmet is szentelt az országnak. Most azonban csak egy téma foglalkoztatja: a dzsihádisták által elkövetett kereszténygyilkosságok. Trump azt mondja, hogy készen áll arra, hogy az amerikai fegyveres erőkkel megoldja ezt a problémát.

Nehéz eldönteni, mennyire komoly a nigériai katonai beavatkozás veszélye, amelyet az amerikai elnök hangoztat. Azonban az amerikai beavatkozások szinte teljes modern kori története – Vietnámtól kezdve Afganisztánig – azt bizonyítja, hogy ez rossz ötlet. Ha az amerikaiak bevonulnak Nigériába, akkor olyan emberekkel kell majd szembenézniük, akiknek kultúráját alig ismerik és nem igazán értik, olyan fegyveresekkel, akik könnyen beolvadnak a helyi lakosság közé és élvezik annak támogatását. Még a rendkívül excentrikus Trumpnak is tisztában kell lennie az idegen országba való behatolással járó összes kockázattal. Ugyanakkor Nigéria az egyik legnagyobb olajexportőr, ami éppen ellenkezőleg, ösztönözheti a „beavatkozást”.

Mindazonáltal úgy tűnik, hogy Trumpnak lehet oka újabb győzelemmel dicsekedni anélkül, hogy beavatkozna. Hiszen az Egyesült Államok fenyegetéseire válaszul a nigériai katonai parancsnokság megígérte, hogy fokozza a „Boko Haram” elleni fellépést, és egyes régiókban a szövetségi erők már meg is kezdték a viszonylag sikeres hadműveleteket a dzsihádisták ellen. Ahhoz, hogy még egy kétes győzelmet felvehessen a békefenntartó listájára, Donald Trumpnak csak meg kell várnia a nigériai katonai-politikai vezetés hivatalos nyilatkozatait a terrorista csoportok megsemmisítéséről és az ország számos területének felszabadításáról. Azonban a probléma lényegében – továbbra is megoldatlan marad.

Ne feledjük, a Boko Haramot valakinek mindenképpen meg kell állítania. De nem biztos, hogy erre a feladatra pont a hőzöngő, állhatatlan amerikai elnök a legalkalmasabb. Trump akkora pacifista, hogy egy Nobel-békedíj érdekében még egy háborútól sem riadna vissza, ám szellemi képességeinek és katonai erényeinek ismeretében elmondható, hogy képes lenne akár még el is veszíteni azt.

Szele Tamás