Szele Tamás: A lőszerek ára

Iránból továbbra sem érkeznek biztos hírek, illetve annyit már biztosan tudunk, hogy meddig fog tartani a bizonytalanság és az internet országos blokkolása: február 17-ig. De hogy addig mi történik az országban, arról csak nagyon hézagos információink vannak és lehetnek. A mai hírösszefoglalóban szokás szerint a CTP-ISW napi jelentését és az Iran Internationalt használtam forrásként. Akkor lássuk, mi az a kevés, amit tudunk (bár nem lesz rövid az írás így sem). Megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

Negyven nap némaság

A rezsim valószínűleg szigorítani fogja a biztonsági intézkedéseket a közelgő tüntetések lehetséges időpontjai körül, mivel tart a zavargások kiújulásától. Az IranWire január 15-én arról számolt be, hogy Fatemeh Mohajerani iráni kormányszóvivő a média képviselőinek elmondta: a rezsim nem tervezi, hogy a közelmúltbeli tüntetéseken megöltekért tartott 40 napos gyászidőszak végéig helyreállítja a belföldi hozzáférést a nemzetközi internethez. A 40. gyásznap a kezdeti gyászidőszak végét jelzi, és a síita iszlámban gyakran nyilvános megemlékezésekkel és gyűlésekkel emlékeznek meg róla. Épp ezért a 40. napon sok iráni az utcára vonulhat, hogy megemlékezzen a tüntetések során megöltekről. A rezsim szokása szerint megpróbálja megakadályozni a temetési és megemlékezési szertartásokat, mert azok gyakran rendszerellenes tüntetésekbe torkollnak. Tiltakozások és összecsapások törtek ki a biztonsági erőkkel azon a gyűlésen is annak idején, amelyet a Mahsza Amini mozgalom során megölt tüntető, Hadisz Nadzsafi 40 napos gyászidőszakának lezárása alkalmából tartottak. 2019 novemberében a rezsim szintén tartott az akkor megöltek 40 napos gyászidőszakának lezárása utáni zavargásoktól, és december 25-én rövid időre blokkolta a mobilszolgáltatásokat. A tiltakozási aktivitás január 8-án és 9-én tetőzött, ekkor a rezsim kiterjesztette a halálos erő alkalmazását, és jelentős számú tüntetőt ölt meg. A január 8-án meggyilkoltak gyászidőszakának negyvenedik napja február 17-ére esik.*

*Ezért tehát ez a dátum. Mindenesetre az már világosan kiderült, hogy a világháló blokkolása szemben a korábbi, afganisztáni esettel, valóban a tiltakozók szerveződésének megakadályozása céljából történik. Az afgán afférról viszont épp ma derült ki, hogy voltaképpen – hitbéli okai voltak és az afganisztáni tálib vezetésben kialakult egyfajta belvillongás miatt került rá sor: Akhundzada emír valláserkölcsi okokból lekapcsoltatta az egész országban a netet, a kabuli vezetés meg, lévén, hogy lehetetlenné váltak a banki tranzakciók is, visszakapcsoltatta, viszont ennek az volt az ára, hogy Afganisztánban tiltsák meg a nők iskoláztatását 12 éves kor felett, ezt csikarta ki Akhundzada a világi hatalom vezetőjétől, Baradartól cserébe. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy lesz még harc Kandahar vallási fanatikus és Kabul világi tálibjai között.

A blokkolás költségei

A rezsim valószínűleg attól is tart, hogy a Nowruz, az iráni újév alkalmából tartott nyilvános összejövetelek rendszerellenes tüntetésekké alakulhatnak. A Nowruz 2026. március 20-án lesz. Ilyenkor az irániak nagy számban vonulnak ki a közterekre, ami növeli a tüntetések valószínűségét. Az iráni biztonsági erők 2025-ben Nowruz idején legalább három tartományban tartóztatták le tucatszám a helyi lakosokat, hogy visszaszorítsák a nyilvános gyülekezéseket és a elnémítsák a másként gondolkodókat. A közelmúltban lezajlott, példátlan méretű tüntetések valószínűleg fokozták a rezsim paranoiáját azzal kapcsolatabn, hogy bármely nyilvános gyülekezés tömeges zavargásokba torkollhat.

Továbbra sem világos, hogy a rezsim február 17. és Nowruz környékén célzottan zárja-e le az internetforgalmat, vagy inkább több, mint két hónapig fenntartja a jelenlegi zárlatot. Az elhúzódó blokkolás valószínűleg súlyosan megterhelné Irán gazdaságát. A NetBlocks internetes megfigyelő becslése szerint az internet országos leállása óránként több mint 1,5 millió USD-ba kerül, ami azt jelenti, hogy a leállás veszteségei február 17-ig meghaladnák az 1 milliárd dollárt, Nowruzig pedig a 2 milliárd dollárt, ha folyamatosan fenntartják.* A biztonsági erők elhúzódó mozgósítása az alakulatok kimerülését is kockáztatja, ami potenciálisan csökkentheti a hajlandóságukat és képességüket a tüntetők további terrorizálására. A biztonsági erők kimerülése még nagyobb mértékű lehet, ha Iránnak a tüntetések elfojtására és a határvédelemre is be kell vetnie egységeket. A rezsim továbbra is bizonytalansággal néz szembe azzal kapcsolatban, hogy a lakosság hogyan fog reagálni, miután egyes biztonsági intézkedéseket feloldanak.

*Ez nem lesz olcsó vígasság, de így mulat egy perzsa úr, főként, ha ajatollah. A veszteséget valószínűleg – mint később ki is térek erre – az elhunytak, lemészároltak családtagjaiból fogják kifacsarni.

Készenlétben a Forradalmi Gárda
Úgy tűnik, hogy az iráni rezsimet aggasztja az északnyugat-iráni kurd militancia, ami arra késztetheti a rezsimet, hogy a személyzetet és az erőforrásokat a határbiztonságra irányítsa át, és korlátozza a tiltakozások elfojtására irányuló kapacitását. Az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szárazföldi erőinek parancsnoka, Mohammad Karami dandártábornok január 16-án szemlét tartott az IRGC szárazföldi erőinek 3. Hamzeh Seyyed ol Shohada különleges hadosztálya felett Urmiában, Nyugat-Azerbajdzsán tartományban. Karami kijelentette, hogy az iráni fegyveres erők "készen állnak arra, hogy bármilyen támadásra válaszoljanak. Karami szemléje azt követően történt, hogy a Fegyveres Erők vezérkarához (AFGS) tartozó Defa Press január 12-én méltatta az IRGC szárazföldi erőinek, köztük az IRGC Hamzeh Seyyed ol Shohada műveleti bázisának és a Saberin különleges erők dandárjának azon képességét, hogy „bármilyen helyzetben szembeszálljanak a terroristákkal”. A Hamzeh Seyyed ol Shohada műveleti bázis felügyeli az IRGC szárazföldi erőinek Nyugat-Azerbajdzsán és Kurdisztán tartományokban lévő egységeit, és az IRGC legfontosabb védőbástyájának tekintik a politikai ellenzékkel szemben a kurdok lakta területeken. A különleges erők Saberin dandárja egy speciális terrorelhárító alakulat, amely 2015-ben az Aszad-rezsim védelmében harcolt Szíriában, és 2022-ben a Mahsa Amini-mozgalom idején elnyomta a teheráni és más nagyvárosokban zajló tüntetéseket. A rezsim nemrégiben, január 8-án telepítette az IRGC szárazföldi erők 29. Nabi Akram hadosztályát Kermanshah tartományba, ami azt jelzi, hogy az iráni rendszer kiemelt hadszíntérnek tekinti a kurdok lakta nyugat- és északnyugat-iráni területeket, ahol egyszerre kell kezelnie a határokon átnyúló militáns kockázatokat és a belföldi elégedetlenséget. A török hírszerző szolgálat figyelmeztette az IRGC-t, hogy a Reutersnek január 14-én nyilatkozó három, az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrás szerint „az elmúlt napokban” fegyveres kurd szeparatista csoportok próbáltak átkelni az iráni határon. A határbiztonság garantálására irányuló iráni erőfeszítések még tüntetések nélkül is tovább feszítik a biztonsági erők képességeit, a rezsim által országszerte bevezetett intenzív biztonsági intézkedések miatt.

Abdol Hamid, a sérthetetlen

Jelentések szerint január 16-án újabb tüntetés volt a Szisztán és Beludzsisztán tartománybeli Zahedánban. A zahedáni tiltakozó akció azonban egyedülálló, és nem biztos, hogy az egész Iránban újrainduló tiltakozó tevékenységet jelzi. A tüntetők egy kis csoportja a jelentések szerint rezsimellenes jelszavakat kiabált, mint például „Khamenei egy gyilkos” és „uralma törvénytelen.” A tüntetés a jelentések szerint a prominens iráni szunnita lelkész, Moulana Abdol Hamid pénteki prédikációja után történt, amelynek során Abdol Hamid elítélte a rezsim brutalitását és a tüntetések elfojtását. A rezsim általában óvatosan bánik Abdol Hamiddal, mivel Zahedanban képes volt a rendszerellenes tüntetőket mozgósítani. Ebben a városban még jóval a Mahsa Amini-tüntetések befejeződése után is sokáig demostrációk voltak, még a rezsim 2022 szeptemberében végrehajtott, „Véres péntekként” ismert erőszakos leszámolása után is. A közösségi médiában január 16-án közzétett felvételek azt mutatják, hogy a biztonsági erők fokozzák jelenlétüket a zahedáni Maki mecset körül, ahol Abdol Hamid tartja prédikációit. A biztonsági erők helyszíni jelenléte, ugyanakkor Abdol Hamiddal szembeni folyamatos tétlensége azt jelzi, hogy a rezsim továbbra sem akar szembeszállni vele vagy Zahedan lakóival. Teherán óvatos lehet a délkelet-iráni tüntetőkkel szemben, mivel azok a beludzs szalafi-dzsihádista csoportok is jelen vannak a térségben, amelyek folyamatosan támadják az iráni biztonsági erőket. Egy erőszakos fellépés lehetőséget adhatna ezeknek a csoportoknak a tagtoborzás kiterjesztésére. A rezsim nem próbálta megakadályozni Abdol Hamidot prédikációinak megtartásában, és a jelen pillanatban az egész országra kiterjedő internet-zárlat ellenére sem volt hajlandó vagy nem tudta bezárni a honlapját.*

*Tudhat valamit ez az Abdol Hamid, amit más nem, mert magam is emlékszem, hgy a Mahsa Amini-mozgalom idején sem merte senki bántani. Jó lenne kideríteni, ki áll mögötte.

Proxy-hóhérok az utcákon

További jelentések szerint az Irán által támogatott iraki milíciák az „elmúlt néhány hétben” Iránba települtek, hogy támogassák a rezsim tüntetések leverését. A rendszerellenes médiaforrások hasonló jelentésekre hivatkoztak az iráni tüntetések korábbi hullámai során. Egy iraki biztonsági forrás január 15-én azt mondta a CNN-nek, hogy közel 5000 iraki milicista fegyveres lépett be Iránba a Májszán tartománybeli Saib határátkelőn és a Wasit tartománybeli Zurbatiya határátkelőn keresztül. Egy európai katonai forrás megerősítette azt a jelentést, hogy milicisták léptek be Iránba, de a CNN-nek január 15-én azt mondta, hogy csak 800 milicista lépett át Iránba az iraki Diyala, Maysan és Basra tartományokból – vallási zarándoklat ürügyén. A CNN idézett egy meg nem nevezett „európai katonai értékelést” is, amely szerint a Kataib Hezbollah, a Harakat Hezbollah al Nujaba, a Kataib Sayyid al Shuhada és a Badr Szervezet milicistái érkeztek Iránba, iraki területről. Az említett értékelés szerint a milícia harcosai segítettek az iráni rezsimnek elfojtani a tüntetéseket Irán több területén, többek között Hamedan városában is.

Az európai katonai forrás és a másik európai katonai értékelés által idézett részletek összhangban vannak a közelmúltban megjelent rendszerellenes médiajelentésekkel az iraki milícia iráni bevetéseiről. Az Iran International című rendszerkritikus csatorna január 6-án arról számolt be, hogy meg nem nevezett iraki kormánytisztviselők „tudtak” a fegyveresek bevetéseiről, amelyek az iráni Mashhadban található Imam Reza szentélybe irányuló zarándoklatok álcája alatt történtek. Több közösségi médiafelhasználó is azt állította január 1-jén és 2-án, hogy az Irán által támogatott Népi Mozgósítású Erők (PMF) tagjai – amely egy Irán által támogatott milíciákat is magában foglaló iraki biztonsági szolgálat – leverik a tüntetéseket Iránban, többek között Hamedan városában. A CTP-ISW december 29. és január 8. között 13 tüntetést tapasztalt Hamedan városban, egészen pontosan öt közepes méretű és nyolc kisebb demonstrációt. Ha igaz, hogy bevetették a milíciákat, akkor ezez az alakulatok megerősíthetik a rezsim erőfeszítéseit a tüntetések megfékezésére és a folyamatban lévő országos biztonsági intézkedésekre, és további támogatást nyújthatnak Teheránnak, ha a tüntetések ismét elkezdődnek. Az iraki milíciák az iráni biztonsági erőknél hajlamosabbak lehetnek erőszakot és halálos erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, mivel irakiak, nem irániak, és nincsenek személyes kapcsolataik a tiltakozó iráni közösségekkel. A rendszerellenes média arról terjesztett jelentéseket, hogy már korábban is iráni proxy-erőket vezényeltek az országba a tüntetések elfojtására a zavargások idején, többek között a Mahsa Amini-tüntetések idején. 2019-ben viszont az iráni biztonsági erők segítettek a PMF-nek a tüntetések erőszakos elfojtásában Irak területén.*

*A proxy-erők országon belüli bevetése Khemenei kétségbeesését jelzi, ugyanakkor csak tovább hevíti az indulatokat: ne feledjük a tüntetőknek azt a jelszavát, miszerint „Se Gáza, se Libanon, az életem Iráné!”. Ha ehhez társítjuk azt is, hogy Khamenei az iráni polgárok nyomorának enyhítésére maximum havi hét amerikai dollárnak megfelelő összeget ígér, viszont például a Kataib Hezbollah tagjai fejenként havi 1800 dollár zsoldot kapnak, képet kapunk arról, miért is nem túl népszerűek Iránban ezek a proxy-terroristák. Konkrétan: utálják őket, ha még harcolnak is az iráni nép ellen, ez a gyűlölet történelmi méreteket fog ölteni.

De mi van az amerikai beavatkozással, hol késlekedik a könnyűlovasság? Donald Trump habozik, mint egy hagyományos mosópor, sőt, könnyen meglehet, hogy vissza is vonja ígéretét a tiltakozók támogatására. Ezzel a kérdéssel az Iran International foglalkozott.

Trump, a halogató

Az Irán elleni amerikai katonai csapás érdekében fokozódott az iráni közvélemény nyomása, mivel Donald Trump elnök fenyegetőzik, de „visszatartja magát” akatonai beavatkozástól, így sok iráni a beavatkozás követelése és az attól való félelem között ingadozik, hogy a további késlekedés csak az elnyomás és a vérontás meghosszabbítását eredményezi.

Az országon belüli és a diaszpórában élő irániak körében a trumpi habozást egyre inkább veszélyes bizonytalanságként értelmezik. nem pedig visszafogottságnak. A határozott katonai fellépésre való felhívásokat most már nyíltan a kivégzések és a tömeges erőszak megállításához szükséges lépésnek tekintik, míg a habozásra úgy tekintenek, mint a már elviselhetetlen feszültség súlyosbítására.

A késlekedés: megtévesztés

Az interneten széles körben keringő perzsa nyelvű kommentárokban Trump magatartását inkább kiszámított kétértelműségnek, mint óvatosságnak nevezik.

Trump nyilvános gesztusait, köztük azt a posztot, amelyben megköszönte az iráni vezetésnek és hatóságoknak, hogy nem végezték ki az őrizetbe vett tüntetőket, a kritikusok szándékos félrevezetésnek tartják. Szerintük a cél az, hogy időt nyerjenek, amíg az Egyesült Államok megerősíti támadó és védekező katonai pozícióit a Perzsa-öbölben.

Mások számára egyértelmű a következtetés: a katonai konfrontáció elkerülhetetlen. Mint egy felhasználó írta:

„A klerikálisok elleni katonai támadás elkerülhetetlen. Nem szabad túlságosan elmerülni a napi információs zajban. Ugyanilyen ingadozások voltak a 12 napos háború előtt is. Az egyetlen út a klerikusok bűneinek folyamatos dokumentálása, valamint az Egyesült Államokra és Izraelre gyakorolt nyomás követelése és alkalmazása a maximális támadás érdekében.”

Trump megjegyzései hitetlenkedést és dühöt szítanak

Trump személyes megjegyzései szkepticizmust szítottak. „Azt hallottuk, hogy az iráni gyilkosságok abbamaradnak, leállnak” – mondta újságíróknak az Ovális Irodában szerda délután. „És nem terveznek kivégzéseket vagy mészárlásokat. Szóval, ezt biztos forrásból mondták nekem. Majd kiderül.”

Pénteken azt is mondta: „Senki sem győzött meg engem, én magamat győztem meg. Tegnap több mint 800 akasztást terveztek. Nem akasztottak fel senkit. Lemondták az akasztásokat. Ennek nagy hatása volt rám”.

A Trump megjegyzéseire adott nyilvános reakciókat a múltbeli válságok emlékei és a később lelepleződött kormányzati narratívák is befolyásolták. „Persze, Mr. Trump” – írta egy felhasználó – „azt is mondták nekünk, pont ugyanezek, hogy nem lőtték le az ukrán gépet”. A PS752-es járatra való utalás, amelynek lelövését az iráni hatóságok napokig tagadták, mielőtt elismerték, hogy iráni rakéták semmisítették meg, felerősítette a szkepszist.

A kétértelműség taktikának tekinthető az előnyök megőrzése érdekében

Visszatérő téma az online közösségben Trump kommunikációs stílusa. „Ez Trump szokásos módszere” – állt az egyik bejegyzésben. „Lehet, hogy felhívtak, lehet, hogy tárgyalok, lehet, hogy támadok, lehet, hogy előbb támadok, aztán tárgyalok. Ezt a taktikát használja, hogy összezavarja a közönségét”. A megjegyzés azt a széles körben elterjedt felfogást tükrözi, hogy a kétértelműséget szándékosan alkalmazza, hogy fenntartsa a befolyását.*

*Meg az is lehet, hogy Trump szokása szerint össze-vissza beszél.

Mások azzal érveltek, hogy a kijelentések célja ennél bonyolultabb. „A politika összetett” – írta egy felhasználó. „Azért mondta ezt, hogy ha holnap támadás történik, a világ ne kérje számon tőle, miért csapott le. Azt mondhatja majd, hogy »figyelmeztettem őket, de nem hallgattak rám«”.

Vita a türelemről, a nyomásgyakorlásról és az időzítésről

A közösségi média az idő, a visszafogottság és a külföldi beavatkozás szerepéről szóló stratégiai viták fórumává is vált az irániak körében. „Ez a mozgalom nem egy amerikai támadás reményében kezdődött” – írta az egyik. „Nem lenne szabad kétségbeeséssel végződnie amiatt, hogy nem csap le ránk egy bombázás.”

Mások a kitartást hangsúlyozták. „Amíg az emberek az utcán maradnak, nem veszítjük el a reményt” – állt egy másik bejegyzésben, azzal érvelve, hogy a belső nyomás fogja meghatározni az eredményeket, nem pedig a külföldi csapások – még akkor is, ha a külső fellépés lerövidítheti az utat.

A viták egy taktikusabb szála a katonai logisztikára összpontosított. A felhasználók a repülőgép-hordozók mozgásáról, a csapatok átcsoportosításáról és a regionális előkészületekről szóló jelentéseket emelték ki annak jeleként, hogy a késlekedés nem egyenlő a feladással. „Mindezek a mozgások pénzt és ráfordítást jelentenek” – állt az egyik bejegyzésben. „Még ha Trump ma rendel is el egy támadást, annak megszervezése hetekbe telik – felszerelés, szállítás, orvosok, élelmiszer mind szükséges hozzá”.

Egyikük azzal érvelt, hogy egy azonnali csapás válogatás nélküli megtorlást válthatna ki az egész régióban – Iraktól a Perzsa-öbölön át Izraelig –, sőt, a PS752 precedensre hivatkozva akár külső hatalmakra fogott hamis zászlós támadásokat is kiválthatna. Ilyenformán a késlekedés lehetővé teszi a polgári áldozatok minimalizálását célzó taktikát.

Néhányan inkább pszichológiai szemszögből közelítették meg a kérdést. „Az, hogy Trump még nem támadott, megviseli az idegeinket” – írta egy felhasználó – „de képzeljük el, mit tesz ez a biztonsági erők idegeivel”. Az érvelés azt sugallja, hogy a várakozás önmagában is nyomásként működhet, kimerítve azokat, akiknek feladata az ellenőrzés fenntartása.

Néhányan megkönnyebbülésüket fejezték ki, hogy még nem történt csapás, azzal érvelve, hogy egy elsietett vagy korlátozott támadás inkább szimbolikus, mintsem döntő politikai hatással bírna, és lehetővé tenné a vezetők számára, hogy a mélyebb problémák megoldása nélkül elvonuljanak. „Trump nem vállal olyan csatát, amelyet nem nyerhet meg” – állt az egyik hozzászólásban, ami arra utal, hogy a felkészülés inkább számvetést, mint visszavonulást jelez.

A válsághoz már hozzászokott társadalom számára a várakozás valóságos megpróbáltatássá vált. Minden egyes cselekvés nélkül elmúló nap egyre nagyobb frusztrációt okoz. Ahogy egy felhasználó fogalmazott, félig tréfásan, félig rezignáltan: „Amíg nem érkezik közvetlenül Trump fiókjából egy Irán elleni támadásról szóló hír, addig semmit sem fogok többé elhinni”.

Bizonyosság hiányában az irániak továbbra is vitatkoznak, várnak és tűrnek az ország modern kori történelmének egyik legnehezebb időszakában, amikor ezreket, sőt, tízezreket öltek már meg értelmetlenül.

Sajnos nem lehetek optimista: Trump viselkedése kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan Ukrajnával kapcsolatban húzta és húzza az időt. Kerüli a konfrontációt, a határozott lépéseket, elvei soha nem is voltak: én nem bíznék benne vakon, ez az ember fellépés helyett valószínűleg megpróbálja „kibeszélni” magát az ígéreteiből. Nem bíznék benne, ha iráni lennék. Az árulás bűzét érzem, ahogyan akkor is azt éreztem, amikor ugyancsak Trump korábban a kurdokat hagyta cserben.

A lőszerek ára

Itt viszont jeleznem kell, hogy megrázó rész következik, amit nagyon nem ajánlok sem kiskorúaknak, sem érzékeny idegrendszerű olvasóknak. Még az edzettebbek is készítsenek maguk mellé egy féldecit, hogy ha szükségét érzik, valamivel nyugtassák meg szervezetüket, mert valódi borzalmak következnek.

Az évtizedek óta leggyilkosabb repressziók után az iráni hatóságok az utcákon túl a hullaházakba, kórházakba és családi otthonokba is kiterjesztették intézkedéseiket, és a tüntetők holttesteit a másként gondolkodók elnyomásának és a narratíva ellenőrzésének kulcsfontosságú eszközévé tették.

Az Iran International nagy mennyiségű videót, hangfelvételt és írásos beszámolót kapott arról, hogy a legutóbbi zavargásokban megölt tüntetők holttesteit hogyan gyűjtik össze, tárolják és adják ki szigorú biztonsági feltételek mellett.

Bár az országos internethálózat immár egy hete tartó blokkolása néhány esetben megnehezítette a független ellenőrzést, az Iran International a kulcsfontosságú elemeket a megerősítő felvételek, a szemtanúk kommentárjai és a több városból származó jelentések összehasonlítása révén ellenőrizte.

Az Iran Internationalnak nyilatkozó magas rangú kormányzati és biztonsági források szerint a jelenlegi zavargások során megölt tüntetők száma több ezerre tehető, a becslések szerint 12 000 főre is (egyes források azonban húsz- sőt, harmincezer áldozatról beszélnek).

Őrzött halottasházak

Az Iran International által ellenőrzött videókon látható, hogy a tüntetők holttesteit folyamatosan szállítják a Teherántól délre fekvő Kahrizak törvényszéki orvosi komplexumba. Az egyik szerdán készült, ellenőrzött videó több tucat holttestet mutat, amelyeket a létesítmény nagy, raktárszerű csarnokaiban helyeztek el. Ugyanezen a felvételen egy pótkocsi látható, amelyből a biztonsági erők további holttesteket rakodnak ki.

A Teheránból, Mashhadból, Iszfahánból és Rashtból érkezett hasonló videók és jelentések nagyszámú, törvényszéki létesítményekben és kórházakban tárolt holttestet mutatnak.

A helyszíni jelentések szerint erősen biztosított körülmények uralkodnak a hullaházak és kórházak körül, a biztonsági erők szigorúan ellenőrzik a hozzáférést. Az eltűnt hozzátartozókról információt kereső családok kaotikus jelenetekről, hosszú várakozásról és korlátozott kommunikációról számoltak be.

A családokra nehezedő nyomás

Több forrás is elmondta az Iran Internationalnak, hogy a hozzátartozóik holttestét előkeríteni próbáló családok megfélemlítéssel és nyomással szembesülnek a biztonsági erők részéről, beleértve a civil ügynököket és az Iszlám Forradalmi Gárda tagjait is.

E beszámolók szerint a biztonsági erők rajtaütöttek az áldozatok családjainak és szomszédjaiknak az otthonain, átkutatták a mobiltelefonokat, verbálisan bántalmazták a családtagokat, és egyes esetekben éjszakai razziák során lövéseket adtak le a házfalakra. A kórházi állapotokat is kritikusnak nevezték, a családok pedig arról számoltak be, hogy a biztonságiak jelen vannak az összes egészségügyi intézményekben.

Források szerint a hatóságok arról tájékoztatták a családokat, hogy a holttesteket csak a kora reggeli órákban adhatják ki. A temetési szertartásokat, mint mondták, egyéni temetésekre korlátozzák, és hajnali 4 óráig be kell fejezni őket.

Több család arról számolt be, hogy figyelmeztették őket, hogy ha nem hajlandóak eleget tenni ezeknek a feltételeknek, akkor hozzátartozóik holttestét a beleegyezésük nélkül tömegsírba temetik.

„Lőszerköltség”

Az Iran International által kapott beszámolók egyik legmegegyezőbb eleme, hogy pénzt követelnek a holttestek átadásáért cserébe.

Több forrás szerint a családoknak azt mondták, hogy fizetniük kell minden egyes lőszerért, amelyet rokonaik megöléséhez használtak. A követelt összegek az esettől függően 700 millió rial és 2,5 milliárd rial között mozognak lőszerenként.

A jelenlegi árfolyamon, amely körülbelül 1 450 000 rial az amerikai dollárhoz képest, ez nagyjából 480 és 1720 dollár közötti összeget jelent. Egy iráni munkavállaló havi átlagjövedelme kevesebb, mint 100 dollár, ami sok család számára megfizethetetlenné teszi az ilyen kifizetéseket.

Ez a gyakorlat nem új keletű, és az iráni hatóságok már alkalmazták a korábbi megtorlások során. A jelenlegi zavargások során történő alkalmazását azonban szokatlanul széles körűnek minősítették.

A Baszidzs „halottai”

A pénzügyi követelések mellett a családok arról is beszámoltak, hogy nyomást gyakoroltak rájuk: egyezzenek bele abba, hogy rokonaikat a Baszidzs milícia, a Forradalmi Gárda félkatonai önkéntes alakulatának tagjaiként azonosítsák.

Jogvédő megfigyelők és források szerint a családoknak azt mondták, hogy ha beleegyeznek abba, hogy posztumusz kiállítsanak egy Baszidzs-tagsági igazolványt a hozzátartozójuk nevére, akkor a holttestet fizetés nélkül megkaphatják.

A Dadban nevű jogvédő csoport szerint a hatóságok több városban a holttestek ingyenes kiadását attól tették függővé, hogy a családok elfogadják-e, hogy a megölt hozzátartozójukat a Baszidzs tagjaként regisztrálják, akit állítólag a tüntetők öltek meg.

A jogvédő csoportok szerint ez a gyakorlat a személyazonosság kényszerű megváltoztatását jelenti, és arra irányul, hogy a biztonsági erők áldozatairól szóló hivatalos állításokat felduzzasszák, alátámasztva a hatóságok azon állításait, hogy a zavargásokban „terrorista elemek” vettek részt.

A kórházak túlterheltek

A Tavaana nevű civil társadalmi platformhoz eljuttatott hangfelvételek arról számolnak be, hogy a kórházakat túlterhelik a sebesült áldozatok és a haldoklók, a biztonsági erők pedig közbelépnek, hogy megakadályozzák a holttestek kiadását vagy a temetések lebonyolítását.

Az egyik hangfelvétel szerint a biztonsági erők rajtaütöttek azon családok otthonain, akiknek sikerült visszaszerezniük a holttesteket. Egy másik beszámoló egy ápolónőről számolt be, aki öngyilkosságot követett el, miután a leírás szerint túl sok szenvedést és holttestet látott.

Iszfahánból további üzenetekben tömeges gyilkosságokról, széles körű letartóztatásokról és a holttestek kiadásának megtagadásáról számoltak be. Egyes beszámolók szerint egész városrészek veszítettek el családonként legalább egy lakost, az üzletek pedig félelem és düh miatt bezártak.

A gyász elfojtása

A temetésekre és megemlékezésekre vonatkozó korlátozások célja nyilvánvalóan az, hogy a nyilvános gyász ne váljon a további tiltakozások gyújtópontjává.

A családokat arra kényszerítették, hogy gyorsan, csendben és felügyelet mellett temessék el halottaikat. Egyesek szerint arra utasították őket, hogy ne beszéljenek nyilvánosan veszteségükről és ne osszanak meg képeket a szertartásról, míg mások arról számoltak be, hogy a temetés után is folyamatos megfigyelés alatt tartják őket.

Sok család számára ez a bánásmód a magánéleti gyászt elhúzódó tortúrává tette, amelyen a félelem, a pénzügyi kényszer és a megsemmisítés veszélye uralkodik el.

Ennyit tudunk ma a gyászoló, vérző Iránban történtekről. Ahol a cinikus hatalom már nem csak tömegeket gyilkol meg, de még áldozatainak holttestét sem tiszteli.

Lehet, hogy Khamenei nem hiszi, de meglesz még ennek a böjtje, nagyon is meglesz.

Szele Tamás