Szele Tamás: A „Vengeromajdan”-terv
Lehet húsvét, lehet hétfő, dolgozni akkor is kell. Az események nem állnak meg a mi locsolkodós ünneplésünktől – lássuk, mi a helyzet? Ahogy elnézem a világsajtót meg a honi termést, elég nagy bajban vagyunk, mert a választási kampány miatt – melyet napi botrányok közepette abszolválunk – rajtunk a világ szeme.
Ez azért baj, mert az még érthető, ha a magyar sajtó pártpreferenciák mentén elfogult, ilyenkor mi azt megszoktuk, csakhogy mit lát belőlünk a világ? Elborzasztó az a görbe tükör, az a ferde kép, ami még a szomszédos országok médiájából is visszaverődik rólunk.
Ezért megsértődni általában ostobaság, mert az átlagos magyar újságolvasó (és a legtöbb újságíró) sincs tisztában mondjuk az oregoni, jünnani vagy szisztán-beludzsisztáni politikai viszonyokkal, pedig az említett területek mindegyike többször nagyobb Magyarországnál. Jünnan még vagy ötször népesebb is.
Másfelől meg a külföldi kollégák többsége nem beszéli a nyelvünket, nem is érti, így aztán az elemzések többnyire korábbi elemzések alapján születnek, azokat meg még korábbiak alapján írták, és ez így meg tovább, egyenesen fel Anonymusig és a Gesta Hungarorumig – rendszerint vagy abszurd a végeredmény, vagy kimerül közhelyek pufogtatásában, és erről még csak nem is igazán a külföldi sajtómunkás tehet, hanem a mi saját, teljesen elhanyagolt országimázsunk. Mivel tudnánk mi dicsekedni akár Keleten, akár Nyugaton? A jó borunkkal? Van nekik is. Szép lányainkkal? Máshol is szépek a hölgyek. Finom ételeinkkel? Azok csak nekünk finomak, a világ többi részén kuriózumok. Irodalmunkkal, költészetünkkel? Csak mi tudjuk elolvasni. Kiváló szakembereinkkel? Elüldöztük őket, aki még maradt, az is lassan csomagol.
Maximum azt vehetjük elő, hogy tizenhat év alatt sikerült a sikkasztás világbajnokaivá válnunk, de az – egyelőre még – nem olimpiai sportág. Viszont a lomb nélküli lombkoronasétány tényleg osztatlan világsikert aratott a maga idejében.
Szóval, a világsajtó magyar tárgyú írásait, elemzéseit ritkán érdemes lefordítani, ugyanis ha magyar a szerzőjük, az van bennük, amit mindannyian tudunk, ha meg nem magyar írta őket, groteszk gondolatgörcsöket látunk, kínos erőlködést, de semmi lényegeset. Friss információval utoljára a The Washington Post szolgált rólunk, az derék munka is volt – de azóta inkább csak vagy önjelölt, vagy bot- és szerkesztő-csinálta szakértők foglalkoznak velünk. Még így is, hogy rajtunk a világ szeme. De hát nem is várhatjuk el másoktól, hogy átlássák a magyar belpolitika boszorkánykonyháját, ha egyszer még mi magunk sem értjük azt teljesen.
Hanem ma láttam egy kivételt.
Ez az elemzés már nem groteszk, nem szánalmas, nem nevetséges. Ez már bicskanyitogató, undorító és sértő. És nagyon érdekes, hogy a RIA Novosztyi egyik vezércikkeként jelent meg.
Ez azért fontos, mert a RIA Novosztyi az orosz kormánymédia egyik fő pillére, a másik a TASZSZ, a harmadik az „Orosz Egyes” tévécsatorna. De a RIA a mérce, abban szabják meg, hogy a kisebb orgánumok és a magánemberek miféle politikai irányvonalhoz igazodjanak, ha jót akarnak maguknak. Hát akkor lássuk, milyennek látják ennél a meghatározó médiumnál a magyar helyzetet (linket, hivatkozást nem adok meg, ugyanis ha adnék, a Facebook törölné minimum ezt az írást, de az is lehet, hogy az egész oldalt is – itt a forrás címe, ennek alapján meg lehet találnii az eredetit: „Выборы в Венгрии стали последней надеждой Зеленского – а зря”). Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.
„Ukrán zászlót láttak a Tisza-párt felvonulásán, amely a jövő hétvégi magyarországi választási eredmények után hatalomra szeretne kerülni. A zászlót azonban a Fidesz párt ifjúsági szárnyának aktivistái vitték, amelynek vezetője Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök. Tehát provokációról volt szó. Nem szerencsés. De sokatmondó.”*
*Sokatmondó bizony, de nem azért, mert történt egy ilyen affér, hanem azért, mert a szerző – Dmitrij Bavyrin – beismeri, hogy provokáció történt! Hát mi van, kiesett a világ feneke, igazat mond a RIA? Itt súlyos ébertelenség történt, ahogy Péter Gábor mondaná.
„A magyar politika utoljára 1989-ben volt ilyen érdekes, amikor szovjetellenes lázadás zajlott, előtte pedig 1956-ban, amikor szovjetellenes felkelés robbant ki. Az ellenzéki vezetést a választások előtti közvélemény-kutatásokban is úgy tüntetik fel, hogy „az orosz befolyással szemben áll”, de ennek semmi köze a valósághoz, pedig Magyar Péter Tisza-vezér már eldöntötte magának, hogy ő lesz az ellenségünk, legalábbis Oroszországot fenyegetésnek nevezte Magyarországra nézve.”*
*Mi zajlott itt 1989-ben, Gyima? Szovjetellenes lázadás? Én itt voltam akkor, szervezkedtem, pártot alapítottam, tüntettem, de itt adom neked írásba, hogy szovjet állampolgárnak haja szálát sem görbítettük meg. Az igaz, hogy nem láttuk szívesen a csapataitokat a határainkon belül, de fordított esetben ti sem lettetek volna túl vendégszeretőek. Lázadásnak meg nyoma sem volt, a rendszerváltás békésen, vértelenül, minden agresszió nélkül zajlott, pofon se csattant el, miről beszélsz, szép ecsém? 1956? Szovjetellenes felkelés? Ha itt nem vagytok és ha kivonulás közben nem fordultok vissza, hogy leverjetek minket, a kutya nem bántott volna titeket. Nem elég nektek, hogy akkor győztetek, mégy gyaláztok is minket utólag?
„A magyarok történelmi múltú és érzékeny méltóságú nemzet, ugyanakkor kulák nép: szorgalmasan művelik a földjüket, de nem néznek túl rajta. A „Tisza” azért vezet, mert az összeurópai hanyatlás Magyarországot is érintette, és Magyar magabiztosan, az egyszerű emberek problémáira fókuszálva kampányol. Orbánnal ellentétben ő ritkán említi Moszkvát és Kijevet, és csak akkor, ha közvetlenül kérdezik.”*
*„Történelmi múltú és érzékeny méltóságú” – köszönjük, de ezt minden népről el lehet mondani, a beduinoktól a pápuákig, a franciáktól a kínaiakig. Még az oroszokról is. Hanem mi vagyunk mi, „kulák nép”? Ostoba, zsíros parasztok, akik nem látnak tovább a földjüknél? Hát nem mondom, Gyima, rég udvaroltak nekünk ilyen szépen, mindjárt el is gyengülünk a bóktól. Ja, nem. Hanem megkeressük a karikás ostort, mert ahogy látom, szükség lesz rá. Azt a jó jekatyerinburgi nénikédet, mit képzelsz te magadról, hogy egész nemzeteket sértesz vérig? Ami az „összeurópai hanyatlást” illeti, szeretnétek ti ilyen szépen hanyatlani. De folytatja a legény, mert bátor bogatir:
„Paradox módon a lokalizált kapzsiság a gyökere a Magyarországon most lüktető történelmi idegességnek. A kulákok szívből gyűlölték az internacionalizmust és a társadalmi egyenlőséget, de a XXI. században rájöttek, hogy most nem a Szovjetunió, hanem az „euroszovjet” akadályozza őket az életben, miközben Moszkva segít nekik kompenzálni ősi traumájukat, az energiahordozók hiányát. Az európai hagyományok a magyar vállalkozók számára idegennek bizonyultak.”*
*Értem, kapzsik vagyunk és ostobák, kicsinyesek, sőt, szűk látókörűek is. Értesz te a mi nyelvünkön... hát ezt tanították neked, hogy így légy udvarias a nemzetközi kapcsolatokban?
„Magyarország általában nem Lengyelország. De nem is Bulgária, nem is Görögország, nem is Szlovákia, különösen nem Szerbia, ahol a társadalom egy részének ruszofíliája befolyásolja a politikát. A magyarságnak nincs ilyen rétege. Ellenkezőleg, történelmük legrosszabb pillanatait kötik Oroszországhoz, kezdve a Habsburg-ellenes felkeléssel, amelynek leverésében I. Miklós segített (és amiért később elátkozta magát). A magyar jobboldaliak pedig szemrebbenés nélkül az oroszok vétkei közé sorolják a második világháborút. Nem véletlen, hogy az európai fővárosok felszabadításáért adományozott szovjet kitüntetések sorában kivételesen nemcsak a náci Berlin és Bécs, hanem Budapest is szerepelt, nem „A felszabadításért”, hanem „A bevételért” felirattal.”*
*Sőt, Magyarország nem is Új-Zéland vagy Nepál. Megint okosat mondtál, mologyec. Még szép, hogy nincs ruszofil rétegünk, ti magatok oldottátok meg, hogy ne legyen. Amit viszont a kitüntetésekről írsz, az igaz: és mindig is hódítóként viselkedtetek velünk, ahányszor csak betettétek a lábatokat, akkor is, ha a németeket levettétek a nyakunkról: azt köszönjük, de több évtizedes megszállásról nem volt szó, mit szeressünk rajtatok?
Itt kicsit ugrunk, mert minden marhaságot nem érdemes bemutatni, de lássuk, mit mond Gyima a választásokról, úgy is, mint a Kreml embere, aki jottányit sem hajlandó eltérni a hivatalos irányvonaltól? Hogyan látják Moszkvában a „magyar ügyet”?
„Zelenszkij bunkósága még a Fidesznek is segíthet megnyerni a kampányt. A magyar parlamentnek 199 képviselője van, de csak 93-at választanak pártlistán, a többire a választókerületekben voksolnak. A Tisza a listákon valószínűleg valamivel többet fog nyerni, mint ahogy azt a közvélemény-kutatók jósolják, de az egyéni választókerületekben a vidéki régiók miatt a kormány eredménye megduplázódhat, míg az ellenzék csak a fővárosban és a nagyvárosokban (Debrecen, Szeged, Miskolc) járhat sikerrel.
Utolsó szalmaszálként a Fidesznek van egy mankója, a Mi Hazánk párt, amely öt-hat mandátumra tart igényt. Ezt be lehet venni koalícióba, így a mandátumok számát tekintve megelőzhetik a Tiszát, és Orbán maradhat a miniszterelnöki székben. Igaz, ez a szövetséges egy igazi szélsőjobboldali alakulat – az egykor híres Jobbik radikális (de oroszbarát) szárnya. Egy ilyen szövetséggel Brüsszel biztosan bojkottálni fogja Budapestet, és kizárja az uniós pénzekből. Ezt már megtette, amikor a Szabadságpárt bekerült az osztrák kormánykoalícióba, mert az eurobürokratáknál az a szokás, hogy a neonácikat csak Ukrajnában hagyják figyelmen kívül, máshol viszont kényelmes ürügyként szolgálnak az elvek felmutatására.”*
*Tudtam, hogy a nácizás és ukránozás nem maradhat el, de itt felhívnám a figyelmet egy érdekes momentumra. „Utolsó szalmaszál” a Fidesznek? Hát már nem bíznak Viktor Győzövics teljes, elsöprő diadalában? Moszkva ajánlja a Mi Hazánkat koalíciós partnernek? Ekkora tán a végszükség? Ezek szerint ekkora. És bizony, tovább temeti Orbánt a Kreml szócsöve:
„Orbán számára azonban nem ezért néz ki rosszul a helyzet. Vagyis összességében normálisnak tűnik, de a jeleket tekintve undorítónak. Amikor a kormány és ellenfelei között minimális a szakadék, az ellenzék uralja a városokat és élvezi Brüsszel támogatását, és valahol a közelben ukrán teherautók szaladgálnak feketén szállított pénzekkel – ezek a Majdan jelei. Akkor kezdődik majd el a lázadás, ha Tisza úgy dönt, hogy nem ismeri el a vereséget.
Az a véres gulyás, amivé az ország válhat, több mint egy hétig a világpolitika egyik központjává teszi Magyarországot. Kívánjuk, hogy a magyarok ússzák ezt meg. Az általános nyugati őrület légkörében az ő szűk látókörű óvatosságuk az ész hangját jelenti, ami hiányozni fog nekünk.”*
*Megáll az ész, kedves elvtársak, megáll és helyben toporog. Ez már több viccnél és több sértegetésnél is, mert ha a Kreml „Majdantól” tart Budapesten, akkor mérget vehetünk rá, hogy már el is kezdte szervezni. A Majdant is, az Anti-Majdant is, Magyarország belaruszizálását is. Most figyeljünk, mert ahogy látom, Gyima kikotyogott valamit, amit nem kellett volna.
Eddig az írás, eleget is mondott, sokat is. Mivel ez olyan orgánumban jelent meg, amit egyenesen az orosz Elnöki Adminisztráció irányít, és legalább három cenzor látta megjelenés előtt, azt nehezen tételezhetnénk fel, hogy a vodka szólt volna a szerzőből. Ezek szerint a Kremlnek van terve a magyar választások ügyében. De milyen lehet ez a terv? Megpróbálom kitalálni.
Ha a Fidesz kétharmaddal győz, semmi tennivaló, minden mehet tovább, ahogy eddig.
Ha a Fidesznek nincs kétharmada, koalícióra lép a Fekete Százakkal, bocsánat, a Mi Hazánkkal.
Ha ekkor sincs ki a kétharmad, baj van.
Ha még a többség sem jön össze, akkor meg piszok nagy a baj. Élesíteni kell a „Vengeromajdan”-tervet.
Amely szerint a vesztes Fidesz nem adja át a hatalmat. A köztársasági elnök újból Orbán Viktort bízza meg a kisebbségi kormány megalakításával.
Budapesten és a nagyobb városokban tömegtüntetések törnek ki. Ezeken megjelenik az erőszak is: ismeretlen, fekete ruhás figurák törnek-zúznak, gyújtogatnak. Senki sem tudja, kik: a kormány szerint ellenzékiek, az ellenzék szerint kormánypártiak.
A kisebbségi kormány „a rend megőrzése érdekében” bevezeti a szükségállapotot és a rendeleti kormányzást, így nincs is szükségük parlamenti többségre a törvényhozásban. De máshol sem. Az Oroszországi Föderációt kivéve Magyarország összes külföldi partnere tiltakozik, de ez nem érdekli a kormányt.
A tüntetések nem csitulnak, a kormánykommunikációban mindennapossá válnak a „Majdan”, „színes forradalom”, „háttérhatalom”, „mélyállam” és „külföldi ügynök” kifejezések használata. A rendőrség és a honvédség nem lelkesedik túlzottan a tömegoszlatásért. Nem is oszlat.
A kormány ebben a rendkívüli helyzetben nemzetközi segítségért folyamodik, de minden támogatást elutasít, kivéve az Oroszországi Föderációét.
Itt válik kétesélyessé a helyzet, ugyanis ezt a katonai támogatást csak egy ferihegyi vagy pápai bázisú légihíddal lehetne megoldani, és még akkor is bajosan, hiszen útban volna az ukrán, lengyel vagy román légtér. Viszont Moszkvának egy forrongó és instabil Magyarország Európa közepén van olyan jó, ha nem még sokkal jobb is, mint egy orosz befolyás alatt álló. Míg nálunk áll a bál, az Unió területén belül, addig sem jut energiája a kontinensnek Ukrajna támogatására. Meg nem is túl valószínű, hogy lennének most nekik felesleges, ráérő légi szállítású hadosztályaik, amiket ide át lehetne dobni.
Ez persze azzal járna, hogy elárulnák az itteni ügynökeiket, de az ilyesmi az orosz diplomáciát soha nem zavarta.
Mit lehet ez ellen tenni?
Nézetem szerint nem sokat: a „Vengeromajdan” terv a Fidesz teljes, elsőprő győzelmét kivéve minden esetben alkalmazható. Sőt, ha kétharmados Fidesz-győzelem születik, akkor is meg lehet szervezni egy burkoltan orosz irányítás alatt álló „Majdant”, ami ellen majd működésbe léphet a nyíltan oroszbarát „Antimajdan”.
Ezt kotyogta ki – burkoltan bár, de ezt – Gyima a RIA Novosztyin, ami azt jelenti, hogy nem lehet ez a terv akkora titok Moszkvában, nem őrzik hét lakat alatt.
Persze vannak még esélyeink: Putyin cserben hagyta Szíriát, cserben hagyta Venezuelát, cserben hagyta Iránt, miért ne hagyná cserben Orbán Viktort is?
Elég ehhez annyi, hogy ne érezze magát teljesen nyeregben, ne gondolja, hogy tökéletesen ura a helyzetnek.
Meglátjuk, mi történik.
Legyünk nagyon, de nagyon óvatosak ezen a héten – utána pedig még annál is óvatosabbak.
Szele Tamás