Szele Tamás: Afrika újrafelosztása

Mint tudjuk, jó ideje nem léteznek gyarmatok, azonban a jelek szerint igény megint volna rájuk, ha nem is abban a formában, ahogy a gyarmatosítást korábban művelték. De a gazdaságnak nagy szüksége volna a kontinens ásványkincseire, terményeire, ezért aztán egyre többször ütköznek orosz, kínai, amerikai és most már európai érdekek Afrikában.

Persze a mostani gyarmatok nem minden esetben fognak hasonlítani a régiekhez. A régiekkel elég sok baj volt: az adott területet őrizni kellett, katonai megszállás alatt tartani, nem is annyira az esetleges lázadások miatt, hanem inkább azért, hogy meg ne hódítsa a szomszéd gyarmatosító, meg kellett szervezni, ki kellett építeni – ha angol vagy francia volt a gyarmat – a vasutat, postát, iskolarendszert, egészségügyi ellátást, jogrendszert, közigazgatást, ami bizony az anyaországnak került pénzbe, ha mondjuk német, portugál vagy belga volt ez az anyaország, akkor az ilyesmivel nem törődtek, de épp emiatt jóval alacsonyabb is volt a kitermelhető haszon. Amikor pedig már többe került a gyarmat, mint amennyi bevételt hozott, érdemes volt kivonulni és többé-kevésbé sorsára hagyni – ami aztán eléggé kaotikus állapotokkal járt és például gazdasági téren nem is zajlott le teljesen sehol.

Nos, ma már nem gyarmatosít senki, épp a költségek miatt, hanem beruház, aztán arról ő már nem tehet, hogy a vállalkozás hasznának az adott államra eső részét esetleg nem a helyi oktatás- vagy egészségügy javára fordítják, hanem az elnök vesz belőle magának néhány aranyozott luxusautót, ez már a helyiek belügye. De nagyon érdekes beruházások kezdenek kialakulni, olyan is akad, amiben az Európai Unió is érdekelt.

Arról van szó, hogy jelenleg az USA és az EU vasútvonalat épít, amely összeköti a létfontosságú ásványi nyersanyagforrásokat Zambiában, a KDK-ban az angolai tengerparttal. Vajon a transzatlanti együttműködés képes kiszorítani Afrika bizonyos részeiról a kínai Egy Öv, Egy Út projektet? A Lobito-folyosó Zambiából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból az angolai Lobito kikötőjébe vezet. Ez egy gigantikus vállalkozás Kína egyre növekvő befolyásának ellensúlyozására. Mintegy 800 kilométernyi új nyomvonalat kell megépíteni Afrikában. A kezdeti 1,6 milliárd dollárnyi befektetésből 1500 vasúti kocsit és 35 mozdonyt vásárolnak, valamint a meglévő vasútvonalak és kikötői terminálok korszerűsítését finanszírozzák. Az USA már további 2,3 milliárd dollárnyi részesedést vállalt a vasútvonallal és a kapcsolódó bányászati és finomítói projektekkkel kapcsolatos kiadásokból, a legtöbbet a Development Finance Corporation és az Export-Import Bank által nyújtott hitelek formájában. A potenciális haszon óriási: Kongó és Zambia a legnagyobb afrikai réztermelők, 2022-ben 2,3 millió, illetve 797 000 tonnával. A réz létfontosságú az elektromos akkumulátorok, szélturbinák és az elektromos autók töltőportjainak gyártásához (és a hadiipar számára is nélkülözhetetlen). Angola szintén gazdag nyersanyagokban, a zöld technológia szempontjából létfontosságú 51 ásványi anyagból 32-ből rendelkezik tartalékokkal. A Lobito-projekt a nyugati világ Kína elleni óriási próbatételének ígérkezik. A siker érdekében a Nyugatnak most mozgósítania kell a magánszektort, és ellen kell állnia saját protekcionista késztetéseinek. A Lobito azonban kedvező időpontban lép színre. Kína afrikai beruházásai visszaesőben vannak, és mind az USA, mind az EU pénzügyi támogatást ígér a projektnek. Az elmúlt évtizedekben Peking utakat, kikötőket és egyéb infrastruktúrát épített Afrika-szerte, és ezzel fojtogató befolyást, majdhogynem monpóliumot szerzett a kontinens gazdag ásványkincseinek kitermelésében és kereskedelmében. A kínai hitelek gyakran szankciós feltételeket tartalmaznak, és az adósságcsapda kockázatát hordozzák magukban. Srí Lanka nem törlesztette Kínának a Hambantota kikötő építésére felvett hiteleit, le is foglalták emiatt a kikötőt – most a kínai állam kizárólagos tulajdonában van. Az alacsony és közepes jövedelmű országoknak nyújtott 1,1 billió dolláros kínai hitelek több mint felének már lejárt a törlesztési határideje, ami arra késztette Pekinget, hogy csökkentse a bajba jutott vagy veszélyben forgó adós államoknak való gazdasági kitettségét. Kína közvetlen külföldi befektetései a szubszaharai Afrikában 2022-ben 55%-kal csökkentek 2021-ről 2022-re. Angola, Zambia és Kongó kormányai tudomásul vették ezt, és elkezdték a Nyugat kegyeit keresni. Amikor Joe Biden elnök tavaly novemberben az Ovális Irodában fogadta João Manuel Gonçalves Lourenço angolai elnököt, Lourenço méltatta Biden szemléletét a kontinenssel kapcsolatban, és kijelentette, hogy országa szorosabb gazdasági és biztonsági kapcsolatokat kíván kialakítani az Egyesült Államokkal. A Lobito-folyosó tervezete már alakulóban van. Az európai Trafigura, Mota-Engil és Vecturis vállalatok 30 évre szóló koncessziót nyertek a három afrikai ország kormányától. Megkezdték a meglévő 500 kilométernyi pálya korszerűsítését és a lobitói kikötő fejlesztését. A finanszírozás terén is történt előrelépés. Az Afrikai Fejlesztési Bank és az Africa Finance Corporation pénzt és projektmenedzsment-szervezetet biztosít. Egy februári befektetői fórumon kanadai, japán, holland és kongói vállalatok, köztük néhány állami tulajdonú cég is bejelentette részvételét. Az akadályok azonban továbbra is fennállnak. Zambia fenntarthatatlan államadóssága elmaradt kifizetésekhez és adósságátütemezéshez vezetett. A kongói polgárháború a vasút kongói szakaszának építését megszakadással fenyegeti. További akadályt jelent a létfontosságú ásványkincsekről szóló transzatlanti megállapodás hiánya. Az ásványi anyagokra vonatkozó közös amerikai és uniós szabványok nélkül az import vámtételek alá eshet és késedelemmel járhat. Eddig a szövetségesek nem kínáltak szabadpiaci kereskedelmet az afrikai ásványkincseknek. Lehetséges megoldás volna a Lobito folyosó és kikötő különleges gazdasági övezetté nyilvánítása, amely lehetővé tenné a beszállítók számára a teljes hozzáférést az EU és az USA piacaihoz. Az EU és az Egyesült Államok illetékesei azt remélik, hogy a kihívások legalább egy részét a helyi, jól fizető munkahelyek teremtésével tudják megoldani. Az EU támogatást, az USA pedig koncessziós kölcsönt nyújt, összesen eddig több mint 1,6 milliárd dollár értékben a Lobito vasútvonal, valamint a kapcsolódó iparágak és a kritikus ásványi nyersanyagok ellátási láncának finanszírozására. Ezekből fedezik továbbá az 5G-tornyok és napelemek építését, valamint a hűtőházi szállítmányozásba történő beruházásokat, amelyek segítik a helyi mezőgazdasági exportot. A terv a vasútvonal mentén és a lobitói kikötő közelében finomítók építését is magában foglalja, válaszul arra, hogy Kína uralja a világ finomító-kapacitását. Siker esetén a Lobito projekt fordulópontot jelenthet a kínai Egy Öv, Egy Út projekt alternatívájaként. A kudarc viszont azt jelentené, hogy Kína tovább erősítheti befolyását Afrikában – és ráteheti a kezét a kontinens létfontosságú ásványkincseire.

Ha ehhez még hozzátesszük a Száhel-övezeten át, tehát jóval északabbra húzódó orosz befolyási övezetet – amit azonban legalább annyira katonai-politikai, mint gazdasági célokból hoztak létre – és a kínai befolyás térvesztését, félő, hogy a kontinens megint izgalmas időknek néz elébe. Ugyanis ha egyszer összeérnek ezek a befolyási övezetek (melyek nem gyarmatok, á, a világért sem azok), akkor kitörhetnek olyan méretű és intenzitású konfliktusok, amik a világ más részein folytatódhatnak majd.

Egyelőre még csak gyanakodva méregetik egymást a hatalmak Afrikában, összehúzott szemmel, összevont szemöldökkel.

Afrika meg erős aggodalommal figyeli őket. Látott már ilyent, és annak az árát is ő fizette meg.

Nehogy elkezdjenek verekedni.

Szele Tamás