Szele Tamás: Az al-Kaida feltámadása

Magyarországon még művelt társaságban is az szokott lenni a közvélekedés, ha szóba kerül az al-Kaida, hogy ez a terrorszervezet megszűnt Oszama bin Laden halálával. Jelentem: dehogy szűnt meg, sőt, különös kifejezéssel élve jelenleg piacvezető cég a globális terroriparban, még az Iszlám Államot is maga mögé utasította.

Persze a külpolitikai folyamatok iránt érdeklődők számára ez nem újdonság. Tudjuk, hogy aktívak a Kaukázusban, majdnem teljesen elfoglalták Malit és hétmérföldes papucsban menetelnek Közép-Ázsián át, de még saját, nyomtatott politikai programot is kiadtak nemrégiben. A szervezet jelenlegi helyzetét mutatja be a The Insider tanulmánya.

Az al-Kaida, a világ egyik legnagyobb nemzetközi terrorszervezete, a harmadik világháború közelgő kitörését jósolja, és komolyan számít arra, hogy annak az egyik győztese lesz. Pontosabban ki akarja használni a globális konfliktust, amelyben mindenki mindenki ellen harcol, hogy növelje befolyását Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten, és ha szerencséje van, akkor Európában is. De a csoport már most, világháború nélkül is átveszi az irányítást bizonyos régiókban, ahol a cselekvésképtelen hatóságok helyébe lép.
2026. január végén több, az al-Kaidához kötődő arab nyelvű online médium közzétett egy szöveget „Az iszlám jövője a mai globális átalakulások fényében” címmel. A szöveg, amelyet állítólag a csoport Arab-félszigeten (elsősorban Jemenben) működő ágának elemző részlege írt, azt állította, hogy a bolygó a harmadik világháború felé tart.
Az al-Kaida még a közelgő globális katasztrófa jeleit is felsorolta: A dokumentum számos feltételezést és égbekiáltóan szemtelen manipulációt tartalmaz. Például Nicolas Maduro volt venezuelai elnök amerikaiak általi elrablását a szövegben valamiért a Nyugatba vetett hit válságával magyarázzák. Trump (akit egyébként „rosszarcú kalóznak” neveznek) azon vágyát pedig, hogy mindenáron az Egyesült Államok élén akar maradni, még hivatali idejének lejárta után is, magától értetődőnek mondják. A jelentésben azonban van néhány, a világ számára nyugtalanító momentum is. Úgy látják, hogy
- az USA feladja a „puha hatalmat” és áttér az agresszívabb külpolitikára;
- élesedik a nyugati és keleti országok (Kína, Oroszország, Irán és Törökország) közötti konfrontáció, amely mindkét tábort gyengíti;
- az amerikai-európai szövetség felbomlik Donald Trump amerikai elnök erőfeszítései következtében;
- gazdasági és lelki válságok kitörése várható, amelyek a feszültségek növekedéséhez, sőt fegyveres konfliktusokhoz vezethetnek.

Széttagolt, de nagyon aktív

Először is, maga a tény, hogy ez a dokumentum megjelent, azt mutatja, hogy az al-Kaida még mindig létezik, sőt, van elemző részlege és ellenőrzött médiája. És ami a legfontosabb, a szervezet ambíciói folyamatosan nőnek: globális dzsihádot akar indítani, a közel-keleti rezsimeket a hozzá hű vagy akár általa irányított csoportokkal akarja felváltani, és minimalizálni akarja a Nyugat kulturális, politikai és katonai befolyását a túlnyomórészt muszlim országokban.

Másodszor, a szöveg azt sugallja, hogy az al-Kaida nem fog hátradőlni és megvárni, hogy a nyugati világ magától összeomoljon. A dzsihadisták aktívan készülnek a nagyobb krízisekre és konfliktusokra, hogy megragadják a pillanatot, amikor a régi világrend végleg lejáratja magát. Ennek a munkának fontos területe a dzsihád hirdetése minél több olyan ember számára, akik készek lesznek harcolni és meghalni az eszméért.

Nem lehet azzal vigasztalódni, hogy mindezek a tervek értelmetlen rémmesék szakállas remeték tollából, akik már régen elvesztették egykori hatalmukat és tekintélyüket. Alig néhány nappal e dokumentum megjelenése után az ENSZ kiadta újabb (már a harminchetedik) jelentését az ISIS, az al-Kaida és a hozzájuk kapcsolódó csoportok tevékenységéről. Ebből kiderül, hogy nem szabad leírni az al-Kaidát.

Természetesen a csoport nem fog már holnap reggel támadást indítani Brüsszel vagy Washington ellen, és nem veszi át a világuralmat. Már csak azért sem, mert (erről az ENSZ szakértői már a jelentésük legelején írnak) a szervezet súlyosan széttöredezett, és a központi vezetés nem mindig élvezi az egyszerű fegyveresek bizalmát. Ráadásul a csoport sorkatonái közül sokan azt sem tudják, ki a főnök, és csak a közvetlen parancsnokaik utasításaira hallgatnak.

Azok az idők, amikor az al-Kaidát Oszama bin Laden vezette, akit mindenki ismert látásból, és aki bizonyos tekintetben megteremtette a világot, amelyben élünk, már régen elmúltak. A közel-keleti ügyektől távol álló emberek számára a csoport jelenlegi emírjének – az egyiptomi Seif al-Adelnek – a neve valószínűleg nem mond semmit. Ráadásul az al-Kaida hivatalosan nem ismerte el őt vezetőjének, és al-Adel néhány évvel ezelőtti emírré emelése nem bizonyított tény, hanem csak kelet-kutatók és újságírók találgatása.

Ez a bizonytalanság a legfelső vezetéssel kapcsolatban egyrészt a szervezet gyengeségét mutatja. Hiszen egy – légyen bár baljós, de mindenképp karizmatikus – vezető jelenléte garantálta a csoport ismertségét és népszerűségét az olyan emberek körében, akiktől nem idegenek a dzsihád eszméi. Másrészt ebben a kétértelműségben rejlik a modern al-Kaida ereje. A merev hatalmi vertikum (és ezzel együtt a domináns ideológia) hiánya nagyobb cselekvési szabadságot és mozgásteret biztosít a szervezet regionális ágai számára.

Az al-Kaida al-Shabaab nevű szervezete például aktívan toboroz új tagokat Szomáliában és Kenyában, kihasználva a klánok közötti viszályokat, és gyakran a gyengébb és kisebb klánok védelmezőjeként vagy békeközvetítőként lép fel. Az al-Kaida az Iszlám Maghrebben pedig igyekszik aktívan részt venni az észak-afrikai államok politikájában, éspedig úgy, hogy a korrupt kormányok és külföldi pártfogóik ellenségeként pozícionálja magát. Más szóval, az al-Kaida regionális sajátosságok szerint működik azokban az országokban, ahol aktív, ami lehetővé teszi, hogy ágai közelebb kerüljenek és érthetőbbek legyenek az iszlám világ különböző részein élő emberek számára.

A rugalmasság és a decentralizáció volt az ISIS-szel folytatott versenyben a túlélésének egyik fő tényezője. Utóbbi tulajdonképpen a bin Laden által alapított csoport iraki ágaként jött létre, de 2014-ben elszakadt az anyaszervezettől. A két csoport közötti szakadásra azután került sor, hogy az al-Kaida elhatárolódott iraki szárnyától, mivel túl radikálisnak ítélte azt.

Miben különbözik az al-Kaida az ISIS-től?

Az ISIS egy sokkal engesztelhetetlenebb szervezet volt (és még mindig az), amely feltétlen engedelmességet követel vezetője-kalifája iránt. Az ISIS nem habozott megölni még azokat a muszlimokat sem, akiket a vezetés iránti lojalitás hiányával gyanúsítottak, míg az al-Kaida kerülte a szektákon belüli erőszakot.

Egy másik kulcsfontosságú különbség az volt, hogy az ISIS az „igazságos kalifátus” kiépítésére összpontosított rögtön és azonnal a Közel-Keleten, tekintet nélkül az áldozatokra vagy a globális kontextusra, amelybe egyáltalán nem illett bele egy, az egész bolygóval szemben ellenséges kvázi-állami entitás.

Az al-Kaida, miközben nem mondott le arról, hogy a jövőben saját kalifátust hozzon létre, a helyi problémákra koncentrált, arra építve, hogy fokozatosan népszerűségre, és ezzel együtt befolyásra és saját területre tesz szert. És ez a taktika nyerőnek bizonyult. Az ISIS szíriai és iraki veresége után az al-Kaida visszanyerte státuszát a bolygó fő terrorista erejeként.

A régió és ideológia szerinti diverzifikációra irányuló sikeres stratégia eredményeként a szervezet ma már akár 25 000 fegyveressel is büszkélkedhet a soraiban. Ez a szám talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek annak fényében, hogy még a nem is a legharcosabb államok reguláris hadseregei is mekkora létszámúak. Egy terrorista csoport számára azonban valóban soknak számít.

A 2015-2016-os területi térnyerések csúcsán például, amikor az ISIS több mint 100 000 négyzetkilométert ellenőrzött Szíriában és Irakban (több millió fős lakossággal), a csoportnak az amerikai kormányzat szerint 15-20 000 főnyi aktív tagja volt. Amikor maga az al-Kaida 2001 szeptemberében az Egyesült Államok elleni támadásával világhírűvé vált, mindössze 500 fő volt a szervezetben. Ma már ötvenszer ennyien vannak. És ezeknek az embereknek a száma folyamatosan növekszik.
„Emberbarát” terroristák a diszfunkcionális állam helyett

A csoport folyamatosan toboroz új harcosokat mind az aktív jelenlétének helyszínein (Afrika, Közel-Kelet, Afganisztán, Pakisztán), mind pedig azokon kívül. Számos iszlám ország gyenge és korrupt kormánya, amely képtelen eleget tenni a polgárai igazságosság iránti igényének, a kezére játszik. Az al-Kaida, mint a legtöbb hozzá hasonló csoport, olyan erőként pozícionálja magát, amely képes megvédeni az egyszerű embereket a korrupciótól, a rendfenntartók által elkövetett törvénytelenségektől, a hivatalnokok közönyétől és a hivatalos vallás lelketlen bürokráciájától.

Afrikában a csoport különböző ágai által finanszírozott humanitárius programok ezt a képet hirdetik. A fent említett al-Shabaabnak például még Humanitárius Segélyosztó Irodája is van, amelyen keresztül ténylegesen jelentős mennyiségű élelmiszer, víz és gyógyszer jut el a szomáliaiakhoz. Ennek eredményeképpen a helyi lakosság szemében a fegyveresek hősökké válnak.

Pakisztánban az állam képtelen ténylegesen kezelni a gazdasági, természeti, politikai és katonai válságok egész sorát. Ott az al-Kaida a kormány tehetetlensége miatt frusztrált embereket toboroz, akik egy „erős kézre” vágynak annak érdekében, hogy helyreállítsák a rendet. A propaganda módszerei a hagyományos prédikációktól kezdve az olyan mecsetekben tartott szentbeszédeken át, amelyek imámjai szimpatizálnak az al-Kaidával (és ez a nyugati országokban is előfordul ), egészen a saját számítógépes játékok készítéséig terjednek, amelyek a „dzsihádista harcosokat” dicsőítik.

Az al-Kaida aktív a darkneten és a közösségi hálózatokon, ahol egy új, igazságos világ felépítésének ígéretével vonzza a támogatókat. A gyenge internetkapcsolattal rendelkező régiókban a dzsihádra felhívó online prédikációkat pendrive-ra rögzítik és így terjesztik a potenciális harcosok között.

Általánosságban elmondható, hogy a csoport számos módszerrel vonzza az embereket a soraiba. Adam Gadahn például, egy iszlámra áttért amerikai, az al-Kaidában találta magát, miután önkéntesként dolgozott egy áljótékonysági szervezetnél. Ez valójában egy titkos toborzóközpont volt. Ibrahim Khalil, a csoport európai ágának egyik vezetője uránt akart vásárolni a feketepiacon. Ehhez beszivárgott az alvilágba, ahol a radioaktív anyagok felkutatásával párhuzamosan a csoport toborzójaként dolgozott.

Afrikában az al-Kaida integrálódik a központi kormánnyal szemben álló lázadó mozgalmakba, és fokozatosan leigázza őket, vagy szövetséget köt kevésbé radikális csoportokkal, amelyekkel közös a célja, vagyis a rezsim megdöntése. Az al-Kaida toborzási módszerei olyan sokszínűek és dinamikusak, hogy nemcsak a terrorizmus szakértői, hanem a szociológusok és pszichológusok is élénken érdeklődnek irántuk.

És gyakorlatilag mindenhol (kivéve Afganisztánt, ahol - mint feltételezik - az al-Kaida szoros kapcsolatban áll az államot irányító tálibok egy részével, és ahol a globális szervezet vezetősége is székelhet) a csoport „árnyékkabinetként” működik. Ez egyfajta alternatív kormány, amely hajlandó átvenni a szociális, rendőrségi, sőt, még az adóügyi feladatokat is ott, ahol az állam már nem képes teljes mértékben működni.

E megközelítés egyik legbeszédesebb példája a mali helyzet. Az al-Kaida helyi ága valóságos háborút folytat a központi hatóságok ellen, és már az ország nagyobb részét ellenőrzi, mint a hivatalos mali kormány. Ezen a területen az al-Kaida de facto államapparátusként működik, nemcsak humanitárius segélyeket osztogat, hanem harcol a bűnözés ellen, adókat szed, sőt még a helyi bíróságokat is ellenőrzi. Az al-Kaida Szomáliában és Jemenben is hasonló, teljes ellenőrzés alatt álló zónákat alakított ki.

A csoport szíriai ágát külön meg kell említeni. Bashar al-Assad rendszerének bukása és az Ahmed al-Sharaa vezette ideiglenes kormány hatalomra kerülése után (ő maga a Hayat Tahrir al-Shamegyik parancsnoka volt, amely az al-Kaida egyik ágaként jelent meg, de hamarosan elszakadt az anyaszervezettől) a szervezet helyi ága bejelentette önfeloszlatását. A harcosok egy része azonban nem volt hajlandó letenni a fegyvert, és még az amerikai hadsereget is megtámadta. Most, hogy az Egyesült Államok katonai jelenléte Szíriában csökken, és al-Sharaa nyilvánvalóan eltávolodott az iszlamizmustól, az al-Kaida kísértésbe eshet, hogy visszatérjen Szíriába, és átvegye az ország egy részének irányítását.

Globális taktika

Az al-Kaida globális taktikája az, hogy fokozatosan növeli befolyási övezeteit a különböző régiókban, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy egész államokat igázzon le (ahogyan ez jelenleg Maliban történik), vagy - ahogyan Afganisztánban már megtörtént - mélyen beépüljön egy baráti rezsim struktúráiba. Ráadásul az Iszlám Állammal ellentétben, akik szándékos brutalitással léptek fel, és azt ígérték, hogy az egész világot kivéreztetik, az Al-Kaida tartózkodik a demonstratív mészárlásoktól. Hajlandónak mutatkozott arra, hogy felvegye a kapcsolatot azokkal, akiket az ISIS ellenségnek és hitehagyottnak tart, akik a konkuerncia szerint csak a halált érdemlik.

Jemenben például az al-Kaidának sikerül fegyverszünetet kötnie a síita houthikkal, akiket a legtöbb iszlamista csoport eretneknek és hitehagyottnak minősít, sőt, egyes jelentések szerint időnként a kölcsönös előnyök érdekében együtt is működik velük.

Az új globális konfliktus, amelyre az al-Kaida elemzései utalnak, valóban segíthet céljai elérésében. A csoport ügyesen használja ki a harmadik világbeli káoszt, és már régóta dolgozik azon, hogy kiépítse hálózatait Oroszországban (elsősorban az Észak-Kaukázusban), sőt Európában is. A harmadik világháború kitörése esetén minden bizonnyal igyekeznek majd színre lépni és letenni a névjegyüket. Ha azonban egy ilyen háború kitör, az al-Kaida messze nem az egyetlen, és valószínűleg nem is a legfontosabb fenyegetés lesz a bolygóra nézve.

Nos, kérem, itt tartunk: minden viccet félretéve nagyon komoly kihívás előtt áll az emberiség. Ha ugyanis a mindenféle államok hivatalos politikája ott tart már a különböző hülyeségek miatt, hogy a terroristák alternatívát jelentenek a kizsarolt, elnyomott, kizsigerelt polgáraik számára, akkor felvetődik a kérdés: miben különbek a szó klasszikus értelmében vett politikusok a tömeggyilkos vallási fanatikusoktól? Maximum a módszereikben, de az általuk elért eredmény nem különb, sőt, gyakran pocsékabb annál, amit a véreskezűek produkálnak. De ez sem új: Németországban az NSDAP Hitler hatalomátvétele előtt valóságos külön társadalombiztosítási rendszert működtetett a tagjai számára – magas volt a tagdíj, de ha valamelyikük elveszítette a munkáját (ami akkor, a nagy gazdasági világválság idejében nem volt ritka), a párt etette, öltöztette, ha kellett, néha itatta is. Csak cserébe elvárta tőle a feltétlen hűséget és engedelmességet. A mai orosz hadsereg is többnyire olyan „szövetségi szubjektumokban” toborozza a szerződéses tagjait, például Burjátföldön vagy Dagesztánban, ahol ha valaki nem élsportoló, vagy éhező földműves lehet belőle, vagy hivatásos katona, egyéb lehetősége szó szerint nincs. Szóval a nyomor és az elnyomás mindig csodafegyvert jelentett a politikai szörnyetegek kezében és ügyesen is forgatták.

Nem kéne hagyni, hogy egész nyomorgó országok terroristákat és szélhámosokat (ne feledjük a Jemenben kiadott „politikai programot”) gondoljanak hősnek és megmentőnek. Most kéne lépni ez ügyben, míg nem késő.

Bár az is lehet, hogy már késő van.

Akkor legalább ne rendezzük meg a terroristák kedvéért a harmadik világháborút, ha kérhetném. Ne kaparjuk ki nekik a gesztenyét a parázsból.

Szele Tamás