Szele Tamás: Az európai szuverenizmus vége?

Roppant figyelemreméltó elemzés jelent meg a mai The New York Timesban – nem kevesebbet állít a szerző, Mark Landler, a lap párizsi irodájának vezetője, mint azt, hogy Orbán Viktor bukása a teljes európai szélsőjobboldal, vagyis a mai „szuverenisták” bukásának előfutára. Amiben igaza is lehet, csak kicsit fordítva. De lássuk, mit mond.

Azt állítja, hogy korrupció és a gazdaság rossz irányítása döntötte meg Magyarország autoriter vezetőjének hatalmát. Vajon politikai követői képesek lesznek elkerülni ezeket a buktatókat?

JD Vance alelnök nem Orbán egyetlen jobboldali szövetségese volt, aki utolsó pillanatban hiába próbált segíteni rajta. Azokban a hetekben, mielőtt Orbán vasárnap elsöprő választási vereséget szenvedett, a meggyengült magyar populista kampányában francia, olasz, belga és holland szélsőjobboldali vezetők is támogatták.

Most ezeknek a politikusoknak szembe kell nézniük annak a súlyos vereségével, akit egyszerre tartottak vezetői példaképüknek, szellemi atyjuknak, és egyes esetekben távoli pénzügyi támogatójuknak is. Az, hogy milyen tanulságokat vonnak le vereségéből, előre jelezheti, hogy a populista, szélsőjobboldali hullám továbbra is folytatódik-e Európában.

Mivel a szélsőjobboldali pártok Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban egyaránt a hatalom küszöbén állnak, Magyarország példát mutat arra, hogyan térhetnek rossz útra a populista mozgalmak – mondta Jean-Yves Camus, a párizsi baloldali gondolkodóközpont, a Jean Jaurès Alapítvány szélsőjobboldal-szakértője.

Orbánt – mondta – 16 évnyi hatalom után azok a választók döntötték meg, akiknek elegük lett kormányának korrupciójából, a gazdaság iránti érdektelenségéből és az Európai Unióval folytatott szüntelen csatározásából. Trump elnökkel való baráti viszonya, amelyet Vance látogatása is hangsúlyozott, egyáltalán nem segített, sőt, az Irán elleni háború népszerűtlensége és az energiahordozók árának abból következő emelkedése miatt még fokozhatta is az ellenérzéseket.

Ez utóbbi ponttal kapcsolatban vannak jelek arra, hogy a vezetők komolyan veszik a tanulságot. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, akinek szélsőjobboldali háttere és Trump iránti elkötelezettsége miatt „Trump suttogója” néven vált ismertté, a héten nyíltan szakított vele, és „elfogadhatatlannak” nevezte a háborúval kapcsolatos, XIV. Leó pápát kritizáló kijelentéseit.

Meloni asszony a háború kérdésében is eltávolodott Trump úrtól. Csatlakozott a középútat képviselő európai vezetőkhöz, mint például Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, hogy megakadályozzák az amerikai harci repülőgépek számára, az európai légitámaszpontok felhasználását kiindulópontként Irán elleni támadó csapásokhoz.

Nigel Farage, a brit szélsőjobboldali Reform U.K. párt vezetője, Trump három elnöki kampánya során is támogatta őt, és rendszeresen meglátogatta Palm Beach-i birtokátn, a Mar-a-Lago-ban, remélve, hogy cserébe támogatást kap.

Amint világossá vált, hogy Trump milyen népszerűtlen lett Nagy-Britanniában, még a Reform szavazói körében is, Farage saját leírása szerint a közeli barátból alkalmi ismerőssé vált. „Véletlenül ismerem őt” – mondta a Financial Timesnak a héten –, „de ez mellékes.”

Mégis, más szempontból az elemzők szerint Európa szélsőjobboldali pártjai továbbra is ki vannak téve azoknak a hibáknak, amelyek Orbán Fidesz nevű pártját tönkretették.

Farage helyettese, Richard Tice, nemrég vádak kereszttüzébe került, miszerint ingatlanvállalkozása nem fizetett megfelelő összegű adót (Tice szerint a vita csupán „technikai részletkérdésekről szól”). A walesi Reform párt egykori vezetőjét tavaly börtönbe zárták, mert az Európai Parlament tagjaként kenőpénzt fogadott el azért, hogy Oroszországról kedvező nyilatkozatokat tegyen.

„Farage-nak nagyon óvatosnak kell lennie a korrupcióval kapcsolatban” – mondta Tim Bale, a londoni Queen Mary Egyetem politikatudományi professzora, aki figyelemmel kíséri a jobboldal működését. „Ez az ő Achilles-sarka.”

Franciaországban a szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés vezetője, Marine Le Pen fellebbezést nyújtott be az Európai Parlamenttől elkövetett sikkasztás miatti ítélete ellen, amely sikkasztás célja pártja működésének finanszírozása volt. Ha fellebbezése nem jár sikerrel, akkor nem indulhat a jövő évi francia elnökválasztáson. Várhatóan pártfogoltja, Jordan Bardella indul majd helyette.

„Örülnék, ha az én hazám is tanulna ebből, és megváltoztatná a viselkedését” – mondta Camus a Nemzeti Gyűlésről. „De attól tartok, nem képesek rá. Nincs hozzá elég képzelőerejük.”

Le Pen asszonyt Orbán veresége nemcsak egy hűséges szövetségesétől fosztja meg, hanem egy potenciális finanszírozási forrástól is. 2022-ben, amikor utolsó elnökválasztási kampánya pénzügyi nehézségekkel küzdött, 10,7 millió euró (12,5 millió dollár) kölcsönt kapott egy magyar banktól, amelynek részben Orbán egyik barátja a tulajdonosa. Orbán támogatta őt az ellene hozott ítélet után is, Le Pen pedig mellé álltaz úgynevezett „Európa patrióták” gyűlésén, mielőtt Orbán vereséget szenvedett.

Le Pen asszony Orbánt „szépreményű és mindenekelőtt úttörő” személyiségként dicsérte, és kijelentette, hogy győzelme sorozatot indít majd el a szélsőjobboldali pártok számára Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban. Ezzel megvalósulna a szélsőjobboldal áhított célja: hatékony többséget szerezének az Európai Unió tagállamaiban, ami véget vetne annak, amit Le Pen asszony „Brüsszel romboló túlkapásainak” nevez.

Orbán vereségével azonban a Nemzeti Gyűlés egyre nagyobb figyelem középpontjába kerül, amiért a kritikusok szerint nincs hiteles gazdasági terve – ez egy másik gyengeség, amelyben osztozik a magyar Fideszzel. Egy olyan időszakban, amikor az iráni háború súlyosbítja a megélhetési válságot, a közgazdászok kételkednek abban, hogy a Franciaországban R.N. rövidítéssel ismert párt rendelkezik-e azokkal az eszközökkel, amelyekkel kezelni tudja Franciaország gyenge termelékenységét és hatalmas deficitjét.

„Ez lényegében a választók mindennapi valósága” – mondta Pascal Perrineau, a párizsi Sciences Po egyetem szélsőjobboldal-szakértője. „És itt látható, hogy a populisták ígéretei semmit sem értek – hogy Trump kudarcot vallott az infláció elleni küzdelemben, hogy Orbán kudarcot vallott az infláció elleni küzdelemben, és hogy holnap az R.N. is kudarcot fog vallana az infláció elleni küzdelemben.”

Bardella és Le Pen asszony megpróbálták a pártot üzletbarátabbá tenni. Le Pen asszony a múlt héten Párizsban zártkörű vacsorán találkozott s nsgxvállalatok vezetőivel. Egy évvel az elnökválasztás előtt ő és Bardella még mindig vezetnek minden riválisuk előtt a közvélemény-kutatásokban.

De a szélsőjobboldal győzelme már nem tűnik elkerülhetetlennek. Egy friss közvélemény-kutatás, amely Bardellát a vezető jobboldali jelölttel, Édouard Philippe-pel állította szembe a második fordulóban, azt mutatta, hogy Philippe 52 százalékos támogatottsággal vezet 48 százalék ellenében; ez volt az első alkalom hónapok óta, hogy Bardella nem állt az élen.

„Elvesztettek valami igazán fontosat” – mondta Ben Ansell, az oxfordi egyetem demokratikus intézményeket tanulmányozó professzora. „Elvesztették a biztos győzelem érzését.”

Ansell azonban megjegyezte, hogy Franciaországban, Németországban és más országokban a szélsőjobboldali pártok még mindig megőrizték egy nyilvánvaló előnyüket: ők a lázadók, akik a meggyökeresedett politikai érdekek ellen lépnek fel – ez ugyanaz a dinamika, amely lehetővé tette a Magyar Péter számára, hogy megdöntse Orbán hatalmát.

Franciaországban a leköszönő elnök, Macron kilencedik évét tölti hivatalában, és ezzel Európa egyik legnagyobb országának leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetője. Németországban Friedrich Merz kancellár összehozott egy megszokott, de nehezen kezelhető koalíciót a jobboldali Kereszténydemokrata Unió és a balközép Szociáldemokraták között – ez ugyanaz a két párt, amelyek évtizedek óta uralja a német politikát.

Ez a német szélsőjobboldali párt, az Alternatíva Németországért (AfD) számára kiváló célpontot jelent a hagyományos politika elleni keresztes hadjáratához. Egyes elemzők ezzel ellentétes nézetet fogalmaztak meg: bár az AfD, jobboldali társaikhoz hasonlóan, szövetségre lépett Orbánnal, a párt felhasználhatja egy régóta hivatalban lévő politikus vereségét arra, hogy a német választókat arra ösztönözze, szavazzák le saját hivatalban lévő politikusaikat. Az AfD táborának, az elégedetlen keletnémet választóknak ez akár a berlini fal 1989-es leomlásának emlékét is idézheti.

„Bármihez ragaszkodnak, ami nekik kényelmes” – mondta Constanze Stelzenmüller, a washingtoni Brookings Institution Egyesült Államok- és Európa-központjának igazgatója. „Ha kell, ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez is, hogy ők az utolsó mohikánok.”

Tehát láthatjuk: nem Orbán rántja magával az euroszkeptikus szuverenistákat, hanem az a helyzet, hogy Orbán gazdasági programjának hiánya miatt bukott meg, és mivel követői ebben is utánozták, ugyanezért bukhatnak.

Végül is nem azért kel a Nap, mert kukorékol a kakas, hanem azért kukorékol a kakas, mert kel a Nap. De a két jelenség valóban nem független egymástól.

Szele Tamás