Szele Tamás: Egy elsikkadó háború

„Háború van most a nagy világban” – írná Vörösmarty, és én csak annyit tudok hozzátenni, hogy sőt: háborúk zajlanak, többes számban. A nagy, amerikai-izraeli-iráni konfliktus mellett szinte elsikkadni látszik a kicsinek tűnő, de meglehet, hogy roppant jelentős afganisztáni-pakisztáni háború. Ami vagy az, vagy csak konfliktus, bár a friss hírek egyre komolyabb összecsapásokat említenek.

A Novaja Gazeta Evropa Ruszlan Szulejmanov orientalistát kérdezte a történtekről, ezt fogom most bemutatni.

A Pakisztán és Afganisztán közötti fegyveres összecsapások sorozata február 27-én, tehát péntek este „nyílt háborúvá” fajult. Az afgán tálibok a határállomások elleni „nagyszabású offenzíváról” és a pakisztáni hadsereg „számos” katonájának likvidálásáról számoltak be. Utóbbiak viszont légicsapásokat indítottak kabuli, valamint Paktia és Kandahár tartománybeli célpontok ellen. Péntek délután a pakisztáni hadsereg tisztázta, hogy a pakisztáni területen zajló hadművelet még mindig tart. Ruszlan Szulejmanov orientalista, a NEST Központ szakértője azt vizsgálja, meddig mehet el két ország ebben a konfrontációban – amelyek közül az egyik ráadásul atomhatalom.

Mi zajlik Pakisztán és Afganisztán között?

Péntek reggel a pakisztáni hatóságok szerint az afgán erők megtámadták a hadseregük határ menti állásait, ami arra késztette Iszlámábádot, hogy légicsapásokat indítson afgán területen. „A türelmünknek vége. Most már nyílt háborút vívunk” – írta Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter az X közösségi médiában. A pakisztáni hadműveletet „Igazságos haragnak” nevezték el.

Ahogy az ilyen esetekben általában lenni szokott, mindkét fél a másikat okolja az eszkalációért. Kabul például arra hívja fel a figyelmet, hogy a pakisztáni hadsereg már február 22-én légicsapásokat mért az afgán Paktia és Nangarhar tartományokra. Iszlámábád azt állítja, hogy a támadások célpontja a Tehrik-i-Talibán Pakisztán és az Iszlám Állam csoport hét tábora volt.

A pakisztáni hatóságok a művelet szükségességét a fegyveresek destabilizáló tevékenységével magyarázták, különösen azzal, hogy február elején felrobbantottak egy iszlámábádi síita mecsetet. Pakisztán azt állítja, hogy a támadásokat a pakisztáni tálibok hajtották végre „afgán összekötők” irányításával.

Az Al-Dzsazíra jelentése szerint 70 fegyveres halt meg ezekben a csapásokban. A tálibok azonban azt állították, hogy a halottak között nők és gyerekek is vannak. A tálibok a pakisztáni légicsapásokat egyértelműen „provokációnak és határsértésnek tekintették Iszlámábád részéről”.

Válaszul egy tálib szóvivő szerint február 26-ra elhatározták, hogy hadműveletet indítanak a pakisztáni hadsereg létesítményei ellen. A tálibok állítása szerint 19 pakisztáni katonai állást és két támaszpontot sikerült elfoglalniuk. Állításuk szerint 55 pakisztáni katonát öltek meg (a pakisztáni hatóságok eddig „legalább 12” katona elvesztését és 27 további személy sérülését ismerték el). Eközben a Reuters iszlámábádi forrásokra hivatkozva 22 halottról írt a tálib oldalon.

Pakisztán ezeket a tálib akciókat „indokolatlan lövöldözésnek” minősítette, és bejelentette a megtorló „Igazságos harag” hadműveletet. A pakisztáni erők Kabult, valamint Kandahár és Paktia afgán tartományokat támadták. A fő célpontok állítólag lőszerraktárak és a katonai infrastruktúra részei voltak. „Erőink képesek bármilyen agresszív támadás szétzúzására” – mondta Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök. – „Az egész nemzet vállvetve áll a pakisztáni fegyveres erők mellett.”

Péntek reggel az afgán védelmi minisztérium bejelentette a Pakisztán elleni katonai művelet befejezését. „Fontos katonai célpontokra mértünk csapást Pakisztánban, és ez azt jelzi, hogy a torkukon a kezünk” – mondta nem sokkal később, pénteken Zabihullah Mudzsahed afgán kormányszóvivő. Közben a pakisztáni hadsereg szóvivője délután megjegyezte: „Pakisztán Afganisztánon belüli hadművelete a miniszterelnök utasításának megfelelően folytatódik”.

A hírek február 27-én egész nap érkeztek. A Bakhtar afgán állami ügynökség például arról számolt be, hogy a pakisztáni fél ágyútüzet nyitott egy kórházra Nangarhar tartományban, egy embert megsebesítve. Az Ariana News tévécsatorna arról számolt be, hogy az afgán fegyveres erők csapást mértek egy pakisztáni nukleáris kísérleti telephelyre és egy katonai támaszpontra Khyber Pakhtunkhwa tartományban (ezt az információt nem erősítették meg).

Az áldozatok számát illetően az előzetes adatok széles skálán mozognak. A pakisztáni hadsereg sajtóirodája azt állítja, hogy a támadásokban 274 tálib fegyveres halt meg, és több mint 400-an megsebesültek. Emellett azt állítják, hogy 83 tálib állást semmisítettek meg és 17 főt foglyul ejtettek. A tálib kormány ugyanakkor eddig csak nyolc halottról és 11 sebesültről számolt be a maga részéről.

Meglepő volt a konfliktus eszkalálódása?

Valószínűleg nem. Pakisztán és a tálibok közötti kapcsolatok azóta feszültek, hogy a csoport 2021 augusztusában hatalomra került Afganisztánban. És ez több alkalommal is komoly összecsapásokhoz vezetett.

Például 2025 októberében heves harcok törtek ki a két ország határán, amelyek során több tucatnyi katona vesztette életét. Akkor, akárcsak most, a pakisztáni hatóságok azt követelték Kabultól, hogy fokozza a harcot a pakisztáni területre betörő fegyveresek ellen. A kiváltó ok két kabuli robbantásos merénylet volt, amelyekért a tálibok Iszlámábádot okolták. Ezt szórványos lövöldözések követték a két ország közötti határ mentén. A pakisztániak nehéztüzérséget és vadászgépeket is bevetettek. Az enyhülés Törökország és Katar közvetítői tevékenységének köszönhetően jött létre. A válság okait azonban nem sikerült megszüntetni, ami a konfliktus újabb fordulójához vezetett.

„Az 1990-es években Pakisztánnak köze volt a tálib mozgalom létrehozásához, és sokáig azt hitte, hogy képes irányítani őket. Kiderült azonban, hogy a dzsinn kiszabadult a palackból” – mondta Ruszlan Szulejmanov orientalista és a NEST Központ szakértője a Novaja Gazeta Evropanak. „A tálibok első hatalomra kerülése idején – 1996-2001 között – Pakisztán még valahogy megbirkózott velük, és Szaúd-Arábiával, valamint az Egyesült Arab Emírségekkel együtt – egyike volt annak a három államnak, amely elismerte az afgán tálib rezsimet. De most, uralmuk második időszakában Pakisztán már nem bír velük.”

A szakértő szerint a tálibok teljes hatalmat és autonómiát követelnek maguknak: „Pakisztánon kívül más nemzetközi partnereik is vannak – mindenekelőtt az arab világ országai, például Katar, valamint Törökország. És most a tálibok úgy gondolják, hogy diktálhatják a saját feltételeiket Pakisztánnak”.

Miről szól a konfliktus?

Ruszlan Szulejmanov szerint „ellentmondások egész sora merül fel, elsősorban a biztonsági szférában”. Iszlámábád már régóta azzal vádolja az afgán tálibokat, hogy a pakisztáni tálibokkal kapcsolatban álló fegyveresek a területükön működnek. Válaszul az afgán tálibok azt állítják, hogy a pakisztáni táliboknak semmi közük hozzájuk, és hogy Kabul nem avatkozik Pakisztán belügyeibe.

Egy másik fontos pont, mint a szakértő megjegyzi, a Durand-vonal kérdése – az Afganisztán és Pakisztán közötti gyakorlatilag jelöletlen határ, amely a 19. század végén két angol-afgán háború eredményeként alakult ki. A tálibok nem ismerik el (bár hivatalosan nem nyilvánították ki szándékukat a határ vonalának újratárgyalására). Mint Ruszlan Szulejmanov rávilágított:

„De facto a tálibok úgy vélik, hogy a pashtuk egy megosztott nép. A menekültprobléma 2021 után különösen kiéleződött. Az afgánok, elsősorban a pashtuk, tömegesen kezdtek Pakisztán felé indulni. A tálibok logikája szerint ehhez minden joguk megvan, és a pakisztáni hatóságoknak nem szabad megakadályozniuk a szabad mozgásukat. Pakisztán ezt a saját szempontjából fenyegetésnek tekinti.”

Először is, mondja a szakértő, ez komoly terhet jelent a gazdaságnak – több százezer, ha nem több mint egymillió menekültről beszélünk. Másodszor, megnő a terrorveszély kockázata: nincs garancia arra, hogy a migránsok között nincsenek fegyveresek vagy politikai aktivisták.

„Pakisztán visszaküldi a menekülteket Afganisztánba. Az afgán félnek ez nem tetszik – kivéve, ha az ő kérésére utasítanak ki konkrét személyeket, akiket Kabulban gyanúsítanak valamivel” – mondja Ruszlan Szulejmanov. Mindezek az ellentmondások együttesen időszakos tűzharcokhoz vezetnek a határon.

Milyen a két ország hadserege?

Hatalmas különbség van Pakisztán és az afgán tálibok katonai képességei között. A Global Firepower elemző portál által készített, az országok katonai ereje szerinti rangsorban Pakisztán a 14. helyen áll a világon, míg Afganisztán a 121. helyen. A két hadsereg létszáma: 660 ezer, illetve 75 ezer fő. A harci repülőgépek száma: 1397 és 5. A harckocsik száma között még nagyobb a különbség: 2677 és 0. Végül ne feledjük, hogy Pakisztán atomhatalom: a Global Firepower számításai szerint 170 robbanófejjel rendelkezik. A katonai költségvetések közötti különbség is impozáns: 9,1 milliárd dollár a 145 millió dollárral szemben.

Ugyanakkor az elemzők hangsúlyozzák, hogy a tálibok jelentős tapasztalattal rendelkeznek a gerillaharcban. Emellett Abdul Basit, a szingapúri S. Rajaratnam School of International Studies kutatója az Al Jazeerának elmondta, hogy az afgán tálibok nem hagyományos hadviselési módszereket alkalmaznak: „Vannak öngyilkos merénylőik és kamikaze drónjaik, és szerintem ezeket nagy számban fogják használni”. Pénteken már három pakisztáni város elleni dróntámadási kísérletről érkeztek jelentések.

„A tálibok szeretik hangsúlyozni, hogy bármikor jelentősen megnövelhetik az afgán hadsereg létszámát – akár több százezer főre” – jegyzi meg Ruszlan Szulejmanov. – „Állításuk szerint az afganisztáni iszlám köztársaság hadseregének összes korábbi tagja, valamint nagyszámú újonc is bevethető. Azt is mondják, hogy a hadsereget állítólag újra felszerelték. A gyakorlatban azonban a tálibok főként azt használják, ami a korábbi hadseregtől megmaradt.” Először is, olyan felszerelésekről és fegyverekről van szó, amelyeket a tálibok az amerikai csapatok kivonása után kaptak.

Nem bonyolítanak le újabb nagyszabású fegyvervásárlásokat. Szulejmánov szerint „katonai téren a tálibok most valójában nem nevezhetőek teljes értékű katonai partnereknek senku számára, mivel még mindig nagy a bizalmatlanság velük szemben – a muszlim világban leginkább”. Sőt:

„Még olyan országok is, mint Katar és Törökország is rendszeresen bírálják a tálibokat a kemény belső utasításrendjük miatt. Recep Tayyip Erdogan török vezető például embertelennek és az iszlám elvekkel ellentétesnek nevezte törvényeiket. Ezért nincs okunk azt állítani, hogy a tálibok elérték azt a bizalmi szintet, amely lehetővé teszi számukra, hogy figyelemre méltó mennyiségben vásároljanak modern fegyvereket.”

Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter azzal vádolta a tálibokat, hogy Afganisztánt „India gyarmatává” változtatják. Valóban igaz ez?

India az afganisztáni hatalomváltás után gyorsan kapcsolatot létesített a tálibokkal, először humanitárius segélyek útján, majd politikai és diplomáciai csatornákon keresztül. 2025 októberében, Amir Khan Muttaki tálib külügyminiszter Újdelhiben tett látogatása során bejelentették, hogy a kabuli technikai missziót átminősítették indiai nagykövetséggé.

A tálibok fontos gesztust tettek Újdelhinek, amikor kijelentették, hogy Dzsammu és Kasmír India része (a terület 1947 óta indiai-pakisztáni vita tárgy). És most, a jelenlegi kiélezett helyzetben az indiai külügyminisztérium egyértelműen Afganisztán mellé állt, elítélve „Pakisztán afgán területre mért légicsapásait, amelyek a Ramadán szent hónapja alatt polgári áldozatokat követeltek, köztük nőket és gyerekeket”.

Ruszlan Szulejmanov eközben biztos benne, hogy az Afganisztánról mint „India gyarmatáról” szóló kijelentések csak „retorikai eszköznek, az ellenfél politikai lejáratása egyik formájának” tekinthetők. „A pakisztáni politikusokra és tisztviselőkre általában jellemző, hogy ellenfeleiket indiai kapcsolatokkal vádolják. Az ilyen kijelentések nagyrészt a pakisztáni, belföldi közönségnek szólnak” – jegyzi meg.

Az orientalista szerint, ha kereskedelemről beszélünk, Afganisztánnak minden bizonnyal vannak kapcsolatai Indiával, de „nincs okunk arról beszélni, hogy »gyarmattá« válna”. „Ebben az összefüggésben, ha egy külső szereplőt keresnénk, aki látványosabb gazdasági jelenléttel rendelkezik, akkor inkább Pekinget említhetnénk: a kínai vállalatok aktívan fejlesztik az afgán területeket, és hosszú távú szerződéseket kötnek, akár évtizedekre is”

Hogyan alakul a konfliktus?

Nem elhanyagolható tényező az Afganisztán és Pakisztán közötti szoros gazdasági kapcsolat. Iszlámábád mindig is Kabul legfontosabb kereskedelmi partnere volt, és az afgán termékek fő tranzitfolyosója a világpiacokra. Az afgán export – elsősorban a mezőgazdasági termékek (gyümölcsök, diófélék) és a szén – hagyományosan a kulcsfontosságú torkhami és chamani határátkelőkön keresztül jutott el délre. A szállítmányok ezután pakisztáni piacokra és kikötőkbe kerültek, ahonnan harmadik országokba szállították őket. Pakisztán viszont olyan alapvető árucikkekkel látta el az afgánokat, mint a rizs, búza, cement, gyógyszerek, építőanyagok és textíliák.

„A két ország közötti kereskedelem továbbra is aktív, bár időnként nem komplikációmentes. Pakisztán még mindig az afgán szén fő vásárlója, és a táliboknak aligha érdeke, hogy elveszítsenek egy ilyen partnert” – mondta Ruszlan Szulejmanov. – Ezért nincs okunk egy teljes körű háború kilátásba helyezéséről beszélni, amelynek célja az egyik fél teljes legyőzése. Nincs értelme afgán zászlót lobogtatni Iszlámábádban vagy pakisztáni zászlót Kabulban. Ezek nagy államok, jelentős népességgel, és egy győzelemig tartó háború őrültségnek tűnne"

A szakértő szerint a pakisztáni hatóságok most valószínűleg úgy döntöttek, hogy „demonstrálják, miszerint nem hajlandóak elviselni a tálibok megerősödését, és egy kicsit a helyükre akarták tenni a tálibokat”. „Újabb eszkalációról beszélünk – bár a korábbinál nagyobb mértékűről. Azonban még ez sem nevezhető a szó szoros értelmében vett háborúnak”.

Nos, összegezve: béke nincs Afganisztán és Pakisztán között, de háborúnak csak péntektől nevezik még ők maguk is a helyzetet. Azonban ha valódi háborút akarnak látni, elég átnézzenek a nyugati szomszédba, mert Iránnak ebből is nagyobb jutott: az egészen bizonyos, hogy nem fog beavatkozni a szomszédai konfliktusába, mostanság más dolga lesz. Ugyanezt nem biztos, hogy el lehet mondani Iszlámábádról: neki lennének Iránnal kapcsolatban is követelései, de egyelőre leköti az erejét a konfliktus Kabullal és gyűlölet, amit Újdelhi iránt érez. Vagy ki tudja? Arrafelé most minden elképzelhető és mindennek az ellenkezője is.

Szele Tamás