Szele Tamás: Egy kis migrációpolitika
Abban, hogy mi a bevándorlók politikai világnézete, a világ összes országában pontos véleménye van az őslakos többségnek, éspedig az, hogy mindenképpen ellentétes az övékkel. A kérdés ennél azért jóval bonyolultabb, de ezt a társadalomtudósokon kívül kevesen veszik tudomásul – a The Insider tanulmánya megvizsgálta a helyzetet és időnként meglepő eredményekre jutott.
Például arra, hogy bevándorlásellenes retorikája ellenére a 2024-es választásokon a Latin-Amerikából érkezett bevándorlók 46%-a Trumpra szavazott. Bár a latin-amerikaiak körében támogatottsága csökken, az a jelenség, amely ezt a támogatottságot eredetileg lehetővé tette, továbbra is fennáll: sok asszimilálódott bevándorló kezd el bevándorlásellenes politikai preferenciákat tanúsítani. A már letelepedett bevándorlók – különösen gazdasági instabilitás idején – tévesen a munkahelyeikért versengő riválisoknak tekintik az újonnan érkezőket (bár az empirikus adatok azt mutatják, hogy a bevándorlás növekedése nem vezet magasabb munkanélküliséghez). Azok számára, akik már megszerezték az állampolgárságot, a szabad mozgás már nem prioritás, mivel figyelmük más társadalmi kérdésekre irányul.
Donald Trump a Fehér Házba való visszatérése óta heves kampányt folytat a migránsok ellen. Ennek lett egyik áldozata 2025 augusztusában Alexander Gud, az Orosz Libertárius Párt volt sajtótitkára, aki menedéket kért az Egyesült Államokban (és aki maga is a deportálások elkötelezett támogatója). Gud visszakerült volna Oroszországba, ha ő és felesége nem szöktek volna fel egy Kairóba tartó járatra Isztambulban, átszállásuk során.
A bevándorlásellenes politika világszerte tapasztalható térnyerése miatt az efféle esetek száma valószínűleg növekedni fog. Ilyen körülmények között a tekintélyes szakma vagy a hatalmat támogató politikai álláspont egyre kevésbé nyújt védelmet a kitoloncolások és a vízumkorlátozások ellen. Németország gyakorlatilag leállította a humanitárius vízumok kiadását, miközben tárgyalásokat kezdett a tálib mozgalommal az oda menekült afgánok deportálásáról. Az Egyesült Államok pedig deportálja még az orosz hadsereg dezertőreit is, és korlátozásokat vezet be a magasan képzett munkavállalói vízummal érkező szakemberek számára. Mi készteti tehát a bevándorlókat arra, hogy ellenezzék a szabad mozgást egy olyan helyzetben, amikor a további korlátozások veszélybe sodorhatják őket vagy szeretteiket?
Asszimiláció és illuzórikus verseny a munkahelyekért
A migrációt ellenző migráns meglehetősen gyakori jelenség. Az Alternatív Németországért (AfD) párt gelsenkircheni szervezetének vezetője, Enksi Seli-Zaharias eredetileg Albániából származik. A város török diaszpóráját az arabok ellen mozgósítja, hangsúlyozva, hogy az utóbbiak szinte gond nélkül kapnak útlevelet, míg a törököknek jelentős erőfeszítéseket kell tenniük a társadalomba való integráció érdekében.
Általános szabály, hogy az újonnan érkezők sokkal pozitívabban állnak a migráció kérdéséhez, mint a helyiek. Az asszimiláció során azonban gyakran más nézetet alakítanak ki. Az Egyesült Királyságban például a helyiek 83%-a és az országban több mint öt éve élő bevándorlók 53%-a ellenzi a további, újonnan érkezők befogadását. Azonban azok közül, akik kevesebb mint öt éve élnek az országban, csak 33% ellenzi az új bevándorlók érkezését.
A 24 európai országban végzett felmérések szerint a bevándorlók gyermekei, akik az új országban születtek, olyan kérdésekben, mint az azonos neműek házassága és a bevándorlás, inkább a helyi születésű lakosokkal vannak egy véleményen, mint a saját szüleikkel.
A bevándorlás korlátozását javasló 2014-es svájci népszavazáson a migrációs tapasztalattal rendelkező polgárok nagyjából ugyanúgy szavaztak, mint a helyi lakosok – többségük támogatta a kezdeményezést. Az „Immigrants Against Immigration” (Bevándorlók a bevándorlás ellen) elnevezésű, erről a szavazásról készült tanulmány kimutatta, hogy a korlátozások támogatása leginkább azok között volt elterjedt, akik nem rendelkeztek keresett szakértelemmel, valamint azok között, akik a széles körben elterjedt „másodlagos identitás” elfogadásával integrálódtak a svájci hierarchiába.
Mindezekben az esetekben a bevándorlók aggodalma a „riválisok” beáramlása miatt gazdasági okokból fakadt. Az Egyesült Királyságban az alacsony jövedelmű őslakosok és az újonnan érkezők egyaránt negatívabban álltak a migrációhoz, mint gazdagabb társaik. Németországban a fent említett albán bevándorló, aki egy AfD pártfiók vezetője, olyan térségben él, amely gazdasági hanyatlást tapasztal.
A helyi lakosok körében ez a mintázat széles körben elterjedt. A migrációval szembeni negatív attitűd erősebb azok körében, akik félnek a külföldiekkel szembeni versenytől. Ezzel szemben azok a válaszadók, akiknek képességeik előnyt biztosítanak, általában kedvezőbben viszonyulnak a migrációhoz. Azok az alkalmazottak is kevésbé ellenzik a migrációt, akik olyan ágazatokban dolgoznak, ahol munkahelyek számának növekedése várható.
Számos tanulmány bizonyítja, hogy az első hullámban érkezett bevándorlók félelmei alaptalanok: az újonnan érkezők nem okoznak nagyobb munkanélküliséget – sem azokban a régiókban, ahová költöznek, sem a saját diaszpórájukon belül.
Maguk a bevándorlók sokkal sebezhetőbbek a versenyben, mint a helyiek, akiknek fő előnye a társadalmi kapcsolatok és a jobb nyelvtudás. Ennek ellenére, miután az újonnan érkezők letelepednek és megszerzik az állampolgárságot, egyre inkább ellenezni kezdik a bevándorlást.
A „rossz” migránsokkal való összekapcsolódástól való félelem
Egy másik tényező, amely a bevándorlókat arra készteti, hogy azok ellen forduljanak, akik most indulnak útnak, az a félelem, hogy összekapcsolják őket a „rossz” újoncokkal. Az Egyesült Államokban a sikeres bevándorlók attól tartanak, hogy egy kalap alá veszik őket alacsony képzettségű, dokumentumok nélküli társaikkal. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol az „illegális” migránsok aránya alacsonyabb, ez a tendencia nem figyelhető meg.
A „rossz” bevándorlóktól való elhatárolódás vágya különösen erőteljes a muszlimok körében. A franciaországi magasan képzett afrikai bevándorlókkal készített mélyinterjúk kimutatták, hogy a rasszista előítéletekkel szembesülve a különböző vallású emberek eltérő stratégiákat alkalmaznak. Valamennyi csoport tagjai a francia társadalom szekuláris jellegére hivatkoztak, hangsúlyozva a tolerancia és az univerzalizmus fontosságát az európai kultúrában. Ugyanakkor a rasszizmust a fejletlenség és a civilizálatlan viselkedés jeleként ábrázolták.
A muszlim bevándorlók azonban kettős megbélyegzéssel szembesültek, amely mind a rasszizmushoz, mind az iszlamofóbiához kapcsolódik. Ahelyett, hogy szembeszálltak volna az utóbbival, inkább leplezték, sőt eltitkolták vallási identitásukat.
A származási ország hatása
A szocialista és poszt-szocialista országokból érkező bevándorlók számára szülőhazájuk történelme fontos szerepet játszik, mivel a politikai baloldallal kapcsolatos negatív tapasztalatok arra késztetik őket, hogy gyakrabban szavazzanak jobboldali pártokra – annak ellenére, hogy ezek a pártok gyakran használnak idegenellenes retorikát. A szocialista diktátorok által irányított Venezuelából és Kubából származó emberek hajlamosak támogatni a migrációs korlátozásokat új hazájukban, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államokba, Argentínába vagy Spanyolországba települtek. Sőt, az újonnan érkezőkkel szemben aktívabbak az ellenállásukban, mint a helyi lakosok és a latin-amerikai országokból érkező más bevándorlók.
Az Egyesült Államokban a kubaiak 58%-a és a közép- és dél-amerikai bevándorlók 32%-a szavaz a republikánusokra. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanez a tendencia érvényes a posztszovjet országokból érkező bevándorlókra is. A republikánusok támogatói közötti tíz leggyakrabban előforduló női név közül hat szláv eredetű.
A The Washington Post részletesebb elemzése szerint a szláv nevű emberek nagyobb valószínűséggel támogatják a republikánusokat, míg a latin vagy arab nevűek általában a demokratákra szavaznak. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol a kelet-európai és a volt szovjet köztársaságokból érkező bevándorlók hagyományosan gyakrabban szavaztak a konzervatív CDU-ra, mint a németek és más bevándorlók. A szélsőjobboldali AfD és a Sahra Wagenknecht Szövetség felemelkedésével a keletről érkező migránsok politikai preferenciái még inkább jobbra tolódtak. Az a tény, hogy az AfD kezdetben Kelet-Németországban szerzett népszerűséget, sokat elárul.
A jobboldali diktatúrák alatti életnek hasonló hatása van – természetesen ellenkező irányban. A jobboldali autoriter rezsimek alatt felnőtt szavazók kevésbé valószínű, hogy támogatják a szélsőjobboldali pártokat, derül ki egy 39 demokráciában végzett tanulmányból, amely a lakosok hátterének politikai preferenciákra gyakorolt hatását vizsgálta. Az 1936–1939-es spanyol polgárháború hatással volt az 1977-es első szabad választásokra mindkét oldalon: azok, akik a nacionalisták elnyomását szenvedték el, nagyobb valószínűséggel szavaztak a baloldalra, míg azok, akiket a baloldal üldözött, a nacionalistákra voksoltak.
A prioritások eltolódása
Nyugaton elterjedt sztereotípia, hogy a bevándorlók, különösen az arab országokból érkezők, ráerőltetik kultúrájukat a befogadó társadalomra, fokozatosan kiszorítva a progresszív értékeket. Ezzel szemben egy teljesen ellentétes előítélet szerint a baloldal a bevándorlást a választói bázis bővítésének eszközeként használja.
Bár az amerikai Demokrata Párt hosszú ideig a második elvet követte, és a latin-amerikaiakat alapértelmezett választói bázisának tekintette, a republikánusok – tudatában annak, hogy ez a diaszpóra alakítja a 21. századi Amerikát – George W. Bush ideje óta gyakran udvarolnak nekik, hangsúlyozva a republikánus párt jámborságát és tradicionalizmusát, miközben támogatják a kisvállalkozásokat. Ennek eredményeként a 2004-es választásokon George W. Bush a spanyolajkú amerikaiak 44%-os támogatását szerezte meg.
Annak ellenére, hogy retorikája nagyrészt a „latinok” – és különösen a mexikóiak – démonizálására épült, Donald Trump választásról választásra növelte támogatottságát ebben a csoportban. 2016-ban a szavazataik 28%-át kapta, 2020-ban 32%-át, 2024-ben pedig 46%-át.
Bár néhány spanyolajkú szavazó elutasította Trumpot, ő a kultúrharcok és a migráció helyett a számukra fontosabb kérdésekre összpontosítva nagy részüket meggyőzte. Azok a latin-amerikaiak, akik már megszerezték az amerikai állampolgárságot és a szavazati jogot, kevésbé aggódtak a migránsokra vonatkozó esetleges korlátozások miatt, viszont erősen érezték a Trump által hangsúlyozott gazdasági és munkaerő-piaci kérdéseket. Két további vonzó tényező volt számukra Trump vallásos meggyőződése és macsó imázsa, amely különösen a spanyolajkú férfiaknál talált visszhangra.
Beskatulyázható tehát a „migránsok” politikai szimpátiája? Talán igen: de pont annyi különböző skatulya kell hozzá, ahányan vannak. Ilyenformán minden kutatás és statisztika értelmetlen – a politikusoknak azt javasolnám, talán próbálják őket hasonló eszközökkel meggyőzni, mint az őslakos népességet.
Ugyanis, bár sokak számára hihetetlen, de mindkét társaság emberekből áll. Ez abból is látszik, hogy szükség és igény esetén képesek egymás ellen is fordulni.
Szele Tamás