Szele Tamás: Finlandizáció – új értelemben

A múlt hónap legvégén megkísérelt, újabb orosz szabotázs a Balti-tengeren kezdi már elérni a szemtelenség csúcsait: nem is csoda, hogy az udvarias és lagymatag diplomáciai megközelítések helyett Finnország ebben az esetben már drasztikusabb eszközökhöz folyamodott, és úgy odacsapott, ahogyan azt már korábban is kellett volna. Ezzel a kérdéssel foglalkozik a CEPA legújabb tanulmánya.

A hidegháború évtizedei alatt Finnország Oroszország árnyékában élt, kényszerített semlegességben, öncenzúrát alkalmazva és korlátozott gazdasági lehetőségek közepette. A finn állam alapvető intézményei azonban megőrizték integritásukat és fenntartották az ország szuverenitását. Ennek a szürke zónában zajló életnek a leírására született meg a pejoratív „ finlandizáció” kifejezés.

Most Finnország nemcsak a Nato tagja, hanem a nyugati döntéshozatali folyamatok egyik vezető szereplője. Példát mutat, nemcsak az Ukrajnának nyújtott segítséggel, hanem azzal is, hogy a védelem és az elrettentés mesterének mutatkozik abban a nem hagyományos háborúban, amelyet Oroszország most a Nyugat ellen folytat. A Nato finnesítését (finlandizációját, ha úgy tetszik, csak most már teljesen mást jelent ez a kifejezés) aligha lehetne ennél nagyobb örömmel fogadni.

Ennek éles példáját láthattuk karácsonykor, amikor egy orosz olajszállító tartályhajó, az Eagle S tönkretette a Finnország és Észtország közötti Estlink 2 áramkábelt. Ez volt a balti-tengeri infrastruktúra elleni szabotázstámadások sorozatának legutóbbi esete. A korábbi incidensek tétovázást és félénkséget váltottak ki, amit Washington és Németország eszkalációtól való félelme táplált.

Ez az eset most más volt. A finn határőrség zászlóshajója, a Turva követte az Eagle S-t , és tetten érte. Száz kilométeren át vontatott horgonya már több kábelt is elvágott, majd megközelítette a megmaradt Estlink 1 áramkábelt és a Balticconnector gázvezetéket, amelyet tavaly egyszer már szabotáltak. A Turva utasította az Eagle S-t, hogy vegye az irányt a finn felségvizek felé, és jelezték, hogy a finn kormány engedélyével szükség esetén nemzetközi vizeken is lefoglalhatják. Ezután egy helikoptert indított a Turva, amelyen rendőrök és a határőrség különleges bevetési egységei tartózkodtak, hogy megszállják a hajó fedélzetét. Az Eagle S-t most egy finn kikötőben őrzik.

Robin Häggblom katonai blogger megjegyzi, hogy a művelet jól példázza Finnország megközelítését. De lássuk a véleményét a maga teljességében!

„Az Eagle S-művelet megérdemel némi kommentárt. A főbb események és fejlemények máshol is megtalálhatók, de néhány olyan elemet, amelyek nem nyilvánvalóak, de mégis megérdemlik, hogy szóba kerüljenek:

1) A finn védelmi erők részvétele korlátozottnak tűnik. A finn határőrség zászlóshajója, a Turva volt az, amelyik követte a tartályhajót, tetten érte, és az ő H215 Super Puma helikopterük repítette a hajóhoz a rendőrség különleges kommandóját („Karhu”) és a határőrség saját 5. számú különleges bevetési egységét. Más szóval, az ügyet nagyrészt a Belügyminisztérium/rendészeti minisztérium kezelte.

2) A sajtótájékoztatón elhangzott szóváltás, amikor a rendőrség gátlástalanul közölte egy riporterrel, hogy nem tervezik, hogy kapcsolatba lépnek az orosz hatóságokkal („Ei olla.”), kisebb internetes mém-sláger lett, de azt állítom, hogy ez valójában egy kicsit más okból figyelemre méltó, mint azt sokan gondolják, és ez az, hogy Finnország nem kezeli másképp Oroszországot, mint a többi államokat. A finlandizáció hosszú árnyékot vetett ránk, de végre látjuk, hogy elsorvad.

3) Ha az oroszok elég ostobák voltak ahhoz, hogy A) az árnyékflotta hajóját SIGINT platformként használják, és B) aztán ugyanazt a hajót szabotázsakciókban vessék be, ami ahhoz vezetett, hogy a finn erők megyszállták a hajót és le is foglalták, akkor nagyot hibáztak. Az árnyékflotta-koncepció az ártatlan áthaladás jogán nyugszik, míg a hírszerzés kifejezetten úgy szerepel, mint ami nem része ennek az UNCLOS 19. cikkelyének 2. c) pontja szerint. Ha okkal gyanítható, hogy nem tartják be az ártatlan áthaladás feltételeit, az új jogi lehetősgeket nyit meg. Érdekes részlet ebben az esetben, hogy a súlyos bűncselekmény (azaz a kábelek elvágása) miatt folytatott nyomozás mellett a tartályhajót súlyos szabálysértés (azaz szankciók megsértése) elkövetésével is gyanúsítják, ami a hajó átkutatásának velejárója volt.

4) A művelet jellemző arra, ahogyan Finnország a hibrid műveleteket kezeli. Minden a szabályok szerint és világos jogi keretek között zajlik, de az is világos, hogy jelzésértékű a gesztus, és talán csak egy kicsit több az erőfitogtatás, mint amennyire szükség lett volna – csak azért, hogy az üzenet biztosan célba érjen.

5) A tengerfenéki infrastruktúrát köztudottan nehéz megvédeni, de a Finn-öböl elég keskeny ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, amint azt az OPV Turva példája is mutatja, amely tetten érte az Eagle S-t. Bár ez még mindig kemény munkát igényel több különböző érdekelt féltől, de lehetséges.

6) És végül, ez ismét azt mutatja, hogy nem lehet megkerülni a platformok (és a személyzet) jelenlétét a helyszínen. Az OPV Turva mind itt, mind más közelmúltbeli esetekben bizonyította, hogy jelentős súlyát megéri aranyban, és a testvérhajóit is értékelni fogják. De tényleg el kell kezdeni az eszmecserét arról, hogy szükség van egy haditengerészeti légierőre is.”

Az egyik kérdés, hogy Oroszország hogyan fog reagálni. Elítélte a finnek „kalózkodását”, és felvetette, hogy haditengerészeti kíséretet adhat a kereskedelmi hajóinak, hogy megvédje őket a nyugati beavatkozástól. Ez azt jelzi, hogy a két ország viszonya kölcsönös ingerültségből potenciális geopolitikai szembenállássá kezd válni, és rávilágít egy fontos szempontra: ahogy Dovilė Šakalienė, Litvánia új védelmi minisztere megjegyzi, az ilyen „hibrid” vagy „nem hagyományos” támadások már nem számítanak rendhagyónak. Ez a mainstream.

Más kérdés, hogy a Nyugat levonja-e a megfelelő következtetéseket. A tengerfenéken elkövetett szabotázs csak a legutóbbi eleme a destabilizáló akciók és provokációk egyre fokozódó sorozatának, amely a gyújtogatásoktól és merényletektől kezdve a kibertámadásokon át a fegyveres diverzánsok bevetéséig terjed. Šakalienė megjegyzi, hogy ezek mindegyike „valójában a képességek tesztje”. A céljuk pedig a védelmi képességek és a közbizalom aláásása a megtámadott országban, valamint a lakosság megfélemlítése és megdöbbentése.

A rossz reakció az lenne, ha a nyugati országok minden áron megpróbálnák elkerülni az eszkalációt. Ez az 1991 utáni korszak közhelyein és önelégültségén nevelkedett döntéshozók ösztönös reakciója. Ez a viselkedés mostanra már veszélyesen elavult. Az igazság az, hogy Oroszország évek óta szisztematikusan fokozza támadásait. A gyengeség képének mutatása a legjobb módja annak, hogy az eddigieknél is több hasonló tevékenységet bátorítsanak.

A Nato megkésve fokozza tevékenységét a Balti-tengeren. Ez javíthatja a védelmet. De az agresszióra a legjobb válasz az elrettentés. Jó válasz lenne, ha lefoglalnák Oroszország szankciókat sértő tankhajóinak „árnyékflottáját”, vagy másodlagos szankciókat alkalmaznánk azokkal szemben, akik biztosítják, finanszírozzák, üzemanyaggal töltik fel és ellátják őket. Ugyanígy az orosz központi bank befagyasztott pénzeszközeinek – összesen mintegy 300 milliárd dollár – lefoglalása sem volna rossz ötlet. A legjobb válasz pedig az lenne, ha Ukrajnát ellátnák fegyverekkel és pénzzel, amire nagyon nagy szüksége van.

Egy biztos: ha az orosz árnyékflotta tovább folytatja szabotázs- és hírszerzőtevékenységét a Baltikumban, annak most már nagyon komoly következményei lesznek. Nem túl rég egy orosz zsoldban álló kínai teherhajót fogott el a Dán Királyi Haditengerészet, most a finnek kapták el az orosz tartályhajót – a balti-skandináv összefogás képes lehet és képes is lesz gátat szabni a gátlástalan orosz szabotázsakcióknak.

Még csak hibrid háborús eszközök sem kellenek ehhez. Elég pár teljesen átlagos hadihajó.

Szerintem megfelelő harci morál esetén talán még néhány drakkar, néhány viking sárkányhajó is megfelelne ezek ellen a rozsdás orosz ócskavasak ellen.

Szele Tamás