Szele Tamás: Good news – no news

Ha rövid akarok lenni, azt mondom: Iránból nem érkezett semmiféle jó hír. Ha kicsit pontosabb akarok lenni, még rövidebben fogalmazok: Iránból nem érkezett semmiféle hír. Ami nem teljesen igaz, de minden eddiginél kevesebbet tudunk az ott zajló eseményekről, kifejezetten az országos hírzárlatnak és internetblokkolásnak „köszönhetően”. De azért mégis be lehet számolni a helyzetről, ha nem is könnyen.

Először is lássuk, hogyan sikerült még a Starlink-terminálokat is blokkolni az ajatollahoknak? Úgy, hogy nem ők blokkolták, ők csak a terepet adták egy komoly katonai kísérlethez. Az izraeli Jfeed szerint a „blokkolhatatlan” műholdas internet mítoszát megtörve Teherán szinkronizált földi zavaróberendezéseket használ 40 000 terminál elvakítására, ezzel gyakorlatilag az országot Peking jövőbeli tajvani háborújának kísérleti terepévé változtatva.

Ezzel az iráni ellenzék egyik legfontosabb infromációs kapcsolata szakadt meg. Azok után, hogy hírek szerint Iránban a Starlink terminálok akár 80%-a is offline állapotba került, új részletek láttak napvilágot, amelyek szerint a leállítást fejlett kínai technológia és orosz hardver segítségével hajtották végre.

A művelet látszólag sikeresen bizonyította az „Ellenállás Tengelyének” koncepcióját, bemutatva egy módszert, amellyel meg lehet fojtani a műholdas internet-hozzáférést, amelyet korábban interferenciától védettnek tartottak.

A közös erőfeszítés egyértelmű munkamegosztáson alapul: Oroszország biztosítja a hardvert, Kína a taktikai „kézikönyvet”, vagyis a szoftvert és a módszert, Irán pedig a tesztelési helyszínt.

Ennek eredményeként közel 40 000 Starlink terminál vált szinte teljesen használhatatlanná, amelyeket a rezsim internetes blokádjának kijátszása érdekében csempésztek be az országba.

Mielőtt ezek az események bekövetkeztek, a katonai körökben az volt az általános vélemény, hogy a Starlinkhez hasonló alacsony Föld körüli pályán (LEO) keringő műholdak hatékony zavarása szinte lehetetlen. Védelmük a műholdak állandó, gyors mozgásán és „frekvenciaváltó” képességén alapult, amelynek segítségével elkerülhették a statikus zavarásokat. Az iráni leállás azonban megdöntötte ezt a feltételezést.

Míg a SpaceX korábban képes volt gyors szoftverfrissítésekkel ellensúlyozni az orosz zavarást Ukrajnában, az iráni helyzet másfajta kihívást jelent. A szakértők úgy vélik, hogy a jelenlegi zavar egy hardveralapú „brute force” támadás, amelyet a szoftverjavítások nem tudnak könnyen megkerülni.

Az Iránban alkalmazott módszer megegyezik egy, kínai kutatók által alig két hónappal ezelőtt közzétett elméleti modellel, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy invázió esetén kikapcsolja a Starlink-lefedettséget Tajvan felett.

A stratégia körülbelül 935 szinkronizált földi zavaró berendezés telepítését foglalja magában, amelyek célja a megfelelő frekvenciasáv – a Starlink terminálok által a műholdakkal való kommunikációra használt elsődleges csatorna – elárasztása. A több földi forrásból származó zajjal való túlterheléstől a vevőkészülékek használhatatlanná válnak.

A 40 000 terminál hatékony blokkolásával a rezsim fellépésével kapcsolatos információk áramlása elakadt. Az Elon Musk hálózatára támaszkodó, atrocitásokról, tiltakozások koordinálásáról és segítségkérésekről szóló videók már nem jutnak el a külvilágba.

A következmények azonban messze túlmutatnak Teheránon. Pekingben a katonai elemzők kétségtelenül tanulmányozzák az akció adatait. Sikeresen élő hadgyakorlattá alakították az iráni válságot, továbbfejlesztve azt a technológiát, amelyet Tajvan és a nyugati világ elvakítására szánnak a Csendes-óceánon.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszország és Kína most különösebb áldozatokat hozott volna Khamenei rendszerének fennmaradásáért, ez csak azt jelenti, hogy kipróbálhatták ezt az új kis játékszerüket, ami legnagyobb sajnálatunkra működik is. Viszont lássuk, mi az, amit a CTP-ISW a hírzárlat dacára is sikerült összeszedjen. Jobb híján ennek nagy része is elméleti okfejtés és következtetés...

Az iráni rezsim a tüntetéseket egyfajta előforradalomnak tekinti, amelyet teljes mértékben és azonnal le kell törnie. Egyes irániak ellenállnak a rezsimnek, bizonyos esetekben erőszakkal is, ami megerősíti a rezsim azon nézetét, hogy a tüntetésekben megvan a forradalommá válás lehetősége. A rezsimnek valószínűleg sikerülni fog elfojtania ezt az ellenállást, ha meg tudja tartani a biztonsági erők lojalitását, és meg tudja akadályozni, hogy az ellenállók megszerezzék a szükséges eszközöket ahhoz, hogy szembeszálljanak a rezsim azon képességével és hajlandóságával, hogy fenntartja az elnyomást. A rezsim felhagyott minden olyan erőfeszítéssel, amelyet a tiltakozó mozgalom kezdetén tett annak érdekében, hogy különbséget tegyen a törvényes (gazdasági jellegű) tiltakozások és a törvénytelen (vagyis rendszerellenes) tüntetések között. Az iráni média és a hatóságok, beleértve azokat is, akik a tüntetések kezdetén szimpátiájukat fejezték ki a tiltakozók iránt, most kategorikusan „terroristáknak” minősítik a demonstrálókat. Amir Hoszein Rahimi iráni igazságügyi miniszter január 14-én kijelentette, hogy minden olyan tüntető, aki január 8-a után – amikor a tüntetések aránya és kiterjedése drámaian megnőtt – részt vett a tiltakozásokban, vétkes a „belháborúban” való részvételben. Rahimi kijelentése rávilágít arra, hogy a rezsim már nem tanúsít semmiféle toleranciát a tiltakozásokkal szemben, ahogyan azt a protestmozgalom kezdetén bizonyos mértékig tette, és minden tiltakozást komoly fenyegetésnek tekint a rezsimre nézve.

A rezsim által a tüntetések leverése érdekében alkalmazott erőszak mértéke és szélsőségessége tovább bizonyítja, hogy a rezsim a tüntetéseket előforradalomnak tekinti. Az iráni szemtanúk és tiltakozók beszámolói szerint a rezsim soha nem látott mértékű brutalitással lépett fel a demonstrálókkal szemben. Iráni lakosok január 11-én a BBC perzsa nyelvű műsorában azt mondták, hogy a jelenlegi tiltakozó megmozdulás halálos áldozatainak és sérültjeinek száma „példátlan és összehasonlíthatatlan” a korábbi tiltakozási hullámokhoz képest. Az Amnesty International január 14-én arról számolt be, hogy a rezsim biztonsági erői „törvénytelen gyilkosságokat követtek el... soha nem látott mértékben.” A nyugati média a halálos áldozatok számát 2000 és 20 000 közé becsülte (a húszezres becslés áll közelebb a valósághoz). Ezek a számok meghaladják a 2019-ben megölt mintegy 1500 és a 2022-2023-as Mahsa Amini mozgalom során megölt mintegy 550 tüntető mennyiségét. Egy amerikai székhelyű emberi jogi szervezet becslése szerint a rezsim a jelenlegi tiltakozási hullámban eddig több mint 10 000 személyt tartóztatott le. A rezsim korábban a 2019-es tüntetések során mintegy 7 000 személyt, a Mahsa Amini mozgalom során pedig 20 000 személyt vett őrizetbe. Most nagyjából három hónap alatt 20 000 személyt tartóztattak le, ebből elmúlt két és fél hétben 10 000 főt vettek őrizet alá.

A CTP-ISW január 14-én semmilyen tüntetést nem regisztrált, de a rezsim fenntartja az elnyomó intézkedéseket, amelyek jelentős terhet rónak rá. Ez arra utal, hogy a rezsim nem úgy ítéli meg, hogy a tüntetésekből származó fenyegetés csökkent volna. A rendszer fenntartja a biztonsági erők mozgósítását, ami azzal a kockázattal jár, hogy kimeríti és kiégeti ezeket az erőket. A biztonsági erők Irán-szerte az utcákon és városokban járőröznek, hogy megakadályozzák az irániakat a tüntetések megtartásában. A Mazandaran tartománybeli Chalusból származó források például január 11-én azt mondták a BBC fárszi nyelvű adásának, hogy „a biztonsági erők gépfegyverekkel állomásoznak minden utcában.” A járőrök széles körű bevetése valószínűleg hozzájárul a regisztrált tiltakozási aktivitás csökkenéséhez, mivel ezek valószínűleg visszatartanak néhány iránit a tüntetéseken való részvételtől. A biztonsági erők tartós mozgósítása növeli annak kockázatát, hogy a rezsim túlterheli ezeket az erőket, ami potenciálisan csökkenti a hajlandóságukat és képességüket a tüntetők további visszaszorítására. Az iráni reformista média korábban, 2022 szeptemberében – napokkal a Mahsa Amini mozgalom kezdete után – arról számolt be, hogy Hossein Ashtari akkori rendfenntartó parancsnok magas rangú katonai és hírszerzési tisztviselőkkel tárgyalt a biztonsági erők kimerültségéről és létszámhiányáról. A biztonsági erők valószínűleg hasonló állapotot fognak tapasztalni, ha a rezsim továbbra is hosszú ideig mozgósítva tartja őket.

A rezsim azt is jelezte, hogy még legalább egy hétig fenn fogja tartani az internet országos blokkolását. Az internet leállása káros hatással van az iráni gazdaságra, és egy tartós üzemszünet valószínűleg súlyosbítja az amúgy is rossz gazdasági helyzetet, amely ezt a tiltakozó mozgalmat kiváltotta. Az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) által támogatott média január 14-én arról számolt be, hogy a „megfelelő intézmények” a „következő egy-két hétben” döntenek arról, hogy nagyobb mértékű internet-hozzáférést biztosítanak-e a lakosság számára. Egyes iráni illetékesek elismerték, hogy az internet leállása megakadályozza az állampolgárokat abban, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, és ezért negatív hatással van az iráni gazdaságra. A NetBlocks becslései szerint az internet leállása óránként több mint 1,5 millió dollárba kerül Iránnak. Egy teheráni lakos január 14-én külön elmondta a rendszerellenes médiának, hogy Teheránban a legtöbb üzlet zárva marad. Az üzletek bezárása valószínűleg súlyosbítja az internetleállás negatív hatását az iráni gazdaságra. A jelenlegi tiltakozó megmozdulást teheráni kereskedők és boltosok kezdeményezték 2025 decemberének végén, válaszul Irán romló gazdasági helyzetére.

Az irániak egy része ellenáll a rezsim erőfeszítéseinek, melyek a tiltakozások megfékezését szolgálnák, ami tovább jelzi, hogy a kormányzat nem szerezte vissza az ellenőrzést a belbiztonsági helyzet felett. Egy európai székhelyű, a jelek szerint iráni forrásokkal rendelkező hírügynökség január 13-án arról számolt be, hogy a Fars tartománybeli Shirazban egyes irániak késekkel és machetékkel védekeznek a biztonsági erők ellen. A hírügynökség szerint a biztonságiak könnygázzal és gumibotokkal próbálták megfékezni a tömeget, és fegyverhasználathoz folyamodtak. A kiadvány hozzátette, hogy a közösségek „önszerveződőek” és segítik a rezsimnek ellenálló egyéneket, például biztonságos szálláshelyek nyújtásával, hogy fenntartsák a tiltakozó tevékenységet.A fegyverekkel bőségesen ellátott biztonsági erőkkel szembeni ellenállás eleve veszélyesebb, mint a békés tüntetéseken való részvétel, ami jól mutatja a biztonsági erőkkel szemben ellenállók elkötelezettségét a rezsim elleni harcban. Az IRGC-hez kötődő média arról számolt be, hogy január 11. és 12. között megnőtt a biztonsági állomány veszteségeinek száma Fars tartományban, ami alátámaszthatja ezt az ellenállásról szóló shirazi jelentést. Shiraz korábban a 2019-es tüntetések során a zavargások egyik gócpontja volt. A nyugati és a rendszerellenes média január 12-én, illetve 14-én külön-külön arról számolt be, hogy Iszfahánban és Teherán keleti részén továbbra is zajlanak tüntetések, ami rávilágít arra, hogy az irániak Shirazon kívüli területeken is folytatják a biztonsági erőkkel szembeni harcot.

A rezsimnek valószínűleg sikerül majd elfojtania ezt az ellenállást, ha meg tudja tartani a biztonsági erők lojalitását, és meg tudja akadályozni, hogy a biztonsági erőkkel szemben ellenállók sikeresen próbára tegyék a rezsim képességét és hajlandóságát a kemény fellépés fenntartására. A rezsim nem jelezte azon szándékát, hogy felhagyna a gyilkos erőszak és a brutalitás alkalmazásával a jelenlegi zavargások elfojtása érdekében. A tiltakozók sikerének legvalószínűbb eszköze a biztonsági erők dezertálása lenne, mivel a tiltakozók nem valószínű, hogy képesek lennének csökkenteni a rezsim azon képességét, hogy fenntartsa a megtorlást. A biztonsági erők jelentik a rezsim stabilitásának alapját, és a biztonsági erők zavargások elfojtására való hajlandóságának elvesztése egzisztenciális fenyegetést jelenthet a rendszer számára.

Az iráni rezsim tisztviselői különböző tüntetések halálos áldozatainak számát szivárogtatták ki a nyugati médiának. Ez a rezsim egyes tisztviselői részéről arra utal, hogy ezek a funkcionáriusok elégedetlenek lehetnek a rezsimnek a tüntetésekkel szembeni brutális fellépése miatt. Két iráni tisztviselő január 13-án azt mondta a New York Timesnak és a Reutersnek, hogy egyes tüntetéseken 3000, illetve 2000 ember halt meg. Mindkét hivatalnok azt állította, hogy „terroristák” okozták a haláleseteket, és a New York Timesnak nyilatkozó tisztviselő hangsúlyozta, hogy a halálos áldozatok között „több száz” biztonsági tiszt is szerepel. Ezek az állítások arra utalnak, hogy ezek a tisztviselők támogatják a rezsim erőszakos fellépését, és a „terroristák” szerepét próbálják hangsúlyozni a jelenlegi zavargásokban, hogy igazolják a fellépést. Egy, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácshoz (SNSC) közeli forrás, két forrás az iráni elnöki hivatalból és több IRGC-forrás ezzel szemben azt mondta a rezsimellenes médiának, hogy a tüntetők halálos áldozatainak száma legalább 12 000. A halálos áldozatok ilyen magas számának kiszivárogtatása a rezsim tisztviselői részéről arra utal, hogy a korányzat egyes tagjai ellenezhetik a demonstrációk brutális leverését. Ezek a kiszivárogtatások olyan jelentések kíséretében történtek, amelyek szerint az iráni biztonsági erők között megosztottság van a tüntetésekre adott válaszlépésekkel kapcsolatban.

Az iráni rezsimnek a határokon átnyúló kurd militáns tevékenységgel kapcsolatos aggodalma valószínűleg arra fogja késztetni a rendszert, hogy erőforrásokat vonjon el ennek a fenyegetésnek a kezelésére, ami túlterhelné a tüntetéseket elfojtó iráni biztonsági erőket. A rendszer jelenleg megpróbál egyszerre védekezni a kurd militáns tevékenység ellen és elnyomni a tüntetéseket Irán határ menti vidékein, különösen Ilam, Kermanshah és Nyugat-Azerbajdzsán tartományokban. A török hírszerző szolgálat figyelmeztette az IRGC-t, hogy fegyveres kurd szeparatista csoportok „az elmúlt napokban” megpróbáltak Irakból Iránba átkelni, a Reutersnek január 14-én nyilatkozó három, az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrás szerint. A Reuters jelentése azt követően született, hogy az elmúlt napokban kurd rendszerellenes csoportok több támadást intéztek iráni katonai létesítmények ellen. A Kurdisztáni Nemzeti Gárda január 9-én bejelentette, hogy megtámadott egy IRGC-bázist a Lorestan tartománybeli Nourabadban, és megsebesített három IRGC-tagot. A Kurdisztáni Szabadságpárt (PAK) külön magára vállalta egy január 12-én Kermanshah tartományban az IRGC állásai ellen elkövetett támadást, amelyben meg nem határozott számú IRGC-alkalmazott halt meg. A kurd militancia felerősödése Nyugat- és Északnyugat-Iránban az elmúlt napokban valószínűleg arra kényszeríti a rezsimet, hogy olyan állományt és erőforrásokat vonjon el e kérdéssel való szembenézésre, amelyeket egyébként a tiltakozások leverésére használt volna.

A rezsim konfrontációja a kurd militáns csoportokkal Irán nyugati és északnyugati részén akkor következett be, amikor Teherán igyekezett elfojtani az intenzív tiltakozó tevékenységet ezeken a területeken. A rezsim csak az IRGC szárazföldi erőinek egységeit vetette be a nyugat- és északnyugat-iráni tiltakozások elfojtására, ami arra utal, hogy az ezeken a területeken zajló tiltakozások intenzitása kihívást jelentett a Rendfenntartó Parancsnokság és a Baszidzs számára, amelyek nem voltak képesek megfékezni azokat. A rezsim a 29. Nabi Akram hadosztályt vetette be a kermanshahi tüntetések elfojtására, és azzal fenyegetőzött, hogy a Hamzeh Seyyed ol Shohada műveleti bázis alá tartozó egységeket is beveti például az északnyugat-iráni tüntetések elfojtására. Egy kurd emberi jogi szervezet január 9-én arról számolt be, hogy a biztonsági erők a Kermanshah tartománybeli Eslamabad-e Gharbban erősítést kértek, de nem kaptak létszámhiány miatt. Az állomány hiányát, amellyel a biztonsági erők a jelentések szerint Nyugat-Iránban szembesülnek, súlyosbítják a kurd militánsok támadásai, és a rezsim nem biztos, hogy képes lesz egyszerre mindkét problémával hatékonyan szembenézni. Korábban a rezsim nemcsak eszkalációval fenyegetőzött, hanem a Mahsa Amini-mozgalom idején a rendszerellenes kurd fegyveresek állásait is lőtte az Iraki Kurdisztáni Régióban (IKR), de az iráni biztonsági erők a jelenlegi tiltakozó megmozdulások során nem fenyegetőztek és nem is tettek ilyet. A kurd fegyveres csoportok elleni fellépés hiánya arra utal, hogy a biztonsági erőknek problémákkal kell szembenézniük, amikor egyszerre próbálnak szembeszállni a kurd fegyveresek kérdésével és az utcai tiltakozó tevékenységgel.

Irán továbbra is egyeztet Törökországgal és Irakkal a határokon átnyúló kurd militáns tevékenység megfékezése érdekében. Abbas Araghchi iráni külügyminiszter január 14-én telefonbeszélgetést folytatott Hakan Fidan török külügyminiszterrel a közelmúltbeli iráni tüntetésekről és a valószínűsíthetően határokon átnyúló kurd militáns kurd tevékenységről. Ali Laridzsáni iráni nemzetbiztonsági titkár külön tárgyalt a 2023. márciusi iráni-iraki biztonsági megállapodás végrehajtásáról az iraki nemzetbiztonsági tanácsadóval, Kaszem al-Aradzsival január 14-én folytatott telefonbeszélgetés során. A 2023. márciusi megállapodás előírja az iraki hatóságok számára, hogy lefegyverezzék és áthelyezzék a kurd rendszerellenes csoportokat az iráni-iraki határtól a lehető legtávolabbra.

Egyelőre ennyit tudunk. Iránból nem érkezett semmilyen jó hír, sőt, nagyon kevés hírnek nevezhető valami érkezett – de paradox módon épp ez lehet a jó hír. Ugyanis az hihetetlen, hogy egyik napról a másikra megszűntek volna a tiltakozások, legfeljebb arról lehet szó, hogy nem tudnak róluk beszámolni, mert nincs erre megfelelő információs csatorna. Ellenben ha valóban nem lennének már tüntetések és sikerült volna minden tiltakozást elfojtani, arról bezzeg tudnánk, mert Khamenei médiája minden platformon és minden hullámhosszon világgá trombitálta volna a győzelmet. Tehát jelenleg bármi lehetséges, a radikális sikereken, kudarcokon és a csodákon kívül, bár csodára még mindig van esély.

Létezik egy angol nyelvű szakmai közmondás vagy inkább szállóige a sajtóban, ami pont a kétértelműsége miatt szellemes. Úgy szól, hogy „Good news – no news”. Amit fordíthatunk úgy is, hogy „A jó hír nem hír”, és ez is igaz: annak jóval kevesebb a hírértéke, ha minden rendben van, mint annak, ha kitört az Apokalipszis. És a valódi sajtónak nem is feladata az optimista és semmitmondó üzenetek terjesztése. A szállóige másik lehetséges fordítása az, hogy „Az a jó hír, hogy nincs hír”. Esetünkben ez az állapotok helyes értelmezése.

Good news – no news, kérem. Reméljük, holnapra már okosabbak leszünk.

Szele Tamás