Szele Tamás: Gyors váltás, lassú változások?
Még két nap. Még ennyit kell kibírni ebből az átkozott választási kampányból. Aztán lesz valami, jó esetben változás. De hogy aztán ez miféle lesz, azt jó lenne tudni. Az új magyar kormány várható politikai és gazdasági irányvonalát elemzi a Chatham House, vagyis a brit Királyi Nemzetközi Ügyek Intézete honlapján Grégoire Roos, az említett elemző agytröszt európai, oroszországi és eurázsiai programjainak igazgatója. Érdemes rá odafigyelni.
Roos szerint a május 12-i magyar parlamenti választások hatása messze túlmutat Budapesten. 16 évnyi kormányzás után Orbán Viktor miniszterelnök komoly, hiteles kihívással szembesül Magyar Péter részéről, akinek Tisza pártja a legtöbb független közvélemény-kutatás szerint vezet (bár a győzelem még nem dőlt el).
A választás kimenetele meghatározó lesz Magyarország belpolitikai pályájára, az Európai Unió (EU) összehangolt fellépési képességére, valamint az Oroszország és a Nyugat közötti befolyási egyensúlyra nézve Közép-Európában. Emellett próbára teszi Donald Trump elnök kialakulóban lévő, hozzá hasonló gondolkodású politikai szövetségeseinek hálózatát Európában.
JD Vance alelnök e heti magyarországi látogatása, amelyen nyíltan támogatta Orbánt, az amerikai politikai szerepvállalás szokatlanul közvetlen formáját jelenti egy európai választáson – valamint Washington és hagyományos transzatlanti szövetségesei közötti egyre mélyülő szakadékra utal.
Sokkal több, mint kormány: ez egy rendszer
Tisztán belpolitikai szempontból tekintve ez a választás nem egyszerűen a folytonosság és a változás közötti döntés, hanem annak a próbája is, hogy a politikai rendszer gyökerei milyen mélyre nyúlnak.
Az elmúlt évtizedben Magyarország egy olyan modellt alakított ki, amelyet erős centralizáció és az állam aktív gazdasági szerepe jellemez.
Ez konkrét intézkedésekben nyilvánult meg: az energiaárak korlátozása, a háztartások közvetlen támogatása, valamint a stratégiai ágazatok állami irányítású kezelése mind ennek a része volt. Ugyanakkor a gazdasági nyomás is érezhetőbbé vált. Az infláció aláásta a vásárlóerőt, és az államháztartás helyzete nehezebb, mint a korábbi választási ciklusokban.
A magyar modell másik kulcsfontosságú aspektusa a szuverenitásra és a külső kényszerekkel szembeni ellenállásra épülő politikai narratíva. Orbán kapcsolataát az EU-val folyamatos, egyre mélyülő viták jellemezték: a jogállamiságtól és a migrációtól az ukrajnai háborúig terjedő kérdésekig semmiben sem értett egyet Brüsszellel.
Közel 20 milliárd eurónyi uniós forrás maradt ennek következtében befagyasztva. Az uniós finanszírozáshoz kapcsolódó késedelmek vagy feltételek mára láthatóvá váltak Magyarországon: infrastrukturális projekteket halasztottak el és/vagy állítottak ke végleg. Kevesebb fejlesztési támogatást nyújtanak a vállalkozásoknak. És korlátozottabb a közkiadásokra fordítható keret is.
Miután az EU-val való konfrontációt tette projektje központi elemévé, az Orbán-rendszer most azt látja, hogy ez a stratégia visszaüt – ami a késleltetett forrásokban, szűkebb költségvetésekben és kevesebb politikai lehetőségben nyilvánul meg. Ennek a politikai ára végzetes lehet.
Magyarország és az EU: fokozódó konfliktusok vagy nagyobb összhang?
A választás fontos az EU belső dinamikája szempontjából is. Magyarország többször kihasználta helyzetét, hogy késleltesse vagy megváltoztassa a közös döntéseket, különösen az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás tekintetében. Ez feszültséget okozott az EU-n belül, ahol a legfontosabb külpolitikai kérdésekben továbbra is egyetértésre van szükség.
Orbán választási győzelme valószínűleg felerősítené Németország és mások azon követelését, hogy vezessék be a minősített többségi szavazást az EU-ban – Budapest vétójogának minimalizálása érdekében.
A vezetés változása csökkenthetné a magyarok által támasztott akadályokat. Ez azonban nem jelentené automatikusan, hogy Magyarország minden tekintetben igazodna az EU fő áramlatához. A migráció kérdésében például a belföldi közvélemény valószínűleg továbbra is óvatos maradna.
Ukrajna és Oroszország ügyében Magyarország eddig is sajátos álláspontot képviselt az EU-n belül: a szankciókhoz és a NATO-kötelezettségekhez való formális igazodást egy óvatosabb – olykor opportunisztikusan pragmatikus – megközelítéssel ötvözte Moszkva kedvéért. Ez magában foglalta az Oroszországgal folytatott energiaügyi együttműködést, valamint az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás tekintetében tartózkodóbb álláspontot.
A legutóbbi, nem megerősített jelentések, miszerint Orbán egy 2025-ös telefonbeszélgetés során azt mondta Vlagyimir Putyinnak, hogy „szolgálatára állok”, megerősítik az európai fővárosokban a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatokkal, valamint azoknak az EU-s egységre gyakorolt hatásaival kapcsolatos aggodalmakat. Ugyanezt teszi a Politico egyik cikke is, amely a kormány 12 pontos tervén keresztül a Moszkvával folytatott kapcsolatok elmélyítésére irányuló erőfeszítéseiről szól.
A Magyar Péter vezette kormány újrahangolhatja ezt az egyensúlyt. De azok a földrajzi, gazdasági és politikai korlátok, amelyekkel bármely magyar kormánynak szembe kell néznie, nem tűnnek el egyik napról a másikra
A folytonosság elkerülhetetlen része
A változás kilátásait itt óvatosan kell kezelni. Magyar Péter nem egy kívülálló, aki a rendszert alapjaival kezdve fel akarja számolni, hanem egyfajta politikai bennfentes, aki érti, hogyan működik a szisztéma.
Kampányában szándékosan elkerülte, hogy a választásokat két, egymással összeegyeztethetetlenül szemben álló Magyarország összecsapásaként állítsa be. Ez a pozicionálás fontos. Olyan forgatókönyvre utal, amelyben a változás valószínűleg inkább szelektív és fokozatos lesz, mint rendszerszintű és teljes körű.
Egyes területeken viszonylag gyors változások történhetnek. A Brüsszellel való kapcsolatok stabilizálódhatnak, felszabadítva az uniós finanszírozás egy részét. A külpolitika hangvétele is változhat, nem utolsósorban Kijev és Moszkva vonatkozásában.
Más elemek azonban mélyebben gyökereznek: az állam központi szerepe a gazdaságban, vagy ami még fontosabb, a nagyszabású energetikai projektek jelentősége nem veszít fontosságából.
Energiapolitika: változás a periférián
A Perzsa-öbölben zajló háború ismét az energiabiztonságot helyezte a kampány középpontjába.
Az energiapolitikai döntéseket gyakran pusztán politikai kérdésként mutatják be, de azokat strukturális korlátok is befolyásolják.
A magyarországi paksi atomerőmű az ország villamosenergia-termelésének körülbelül felét adja. Az új reaktorok építése orosz technológiára és a Roszatom, az orosz állami energiavállalat által biztosított finanszírozásra támaszkodik. Magyarország gázinfrastruktúrája pedig hagyományosan az orosz ellátási útvonalakra irányul.
A közelmúlt eseményei rávilágítottak ennek az infrastruktúrának a sebezhetőségére. A hétvégén robbanószereket találtak Szerbiában egy olyan gázvezeték közelében, amely orosz gázt szállít Magyarországra.
Ukrajna azt állítja, hogy az eset orosz álcázott művelet. Bár ez nem valószínűtlen, egyelőre nem bizonyított az állítás. Az eset azonban jól illusztrálja, hogy az energiafüggőség nem csupán gazdasági, hanem stratégiai kérdés is.
Lehetséges a diverzifikáció, azaz a függőség csökkentése az orosz energiától. De ez több éves befektetést igényel alternatív gázvezetékekbe, a hálózat fejlesztésébe és a regionális koordinációba – ami rövid távon korlátozza bármely kormány mozgásterét.
Az EU elvárásait ennek megfelelően kell kalibrálni. Egy új kormány alatt a valószínű forgatókönyv nem a teljes és azonnali szakítás lesz Oroszországgal, hanem egy fokozatos egyensúlyteremtés, amelyet egyaránt alakítanak a gyakorlati korlátok, mint a politikai szándék.
A kampány elszabadult?
Maga a választási kampány lefolyása is felkeltette a közfigyelmet. Újságírók és civil szervezetek olyan intézkedéseket és módszereket mutattak be, amelyek elmoták a határt a politika és a társadalmi mozgósítás között – különösen a gazdaságilag kiszolgáltatott térségekben.
A kormányt azzal vádolják, hogy anyagi juttatásokat osztogat és állami foglalkoztatási programokat szervez, a kulcsfontosságú területeken a szavazatok támogatásának biztosítása érdekében, valamint megszervezi a voksolók elszállítását a szavazóhelyiségekhez, hogy megkapja a szavazatukat.
Ezt a politikai vitákban gyakran „szavazatvásárlásnak” nevezik. De a megalapozottabban vizsgált mintázat egyaránt utal helyi klientúra-hálózatokra és függőségi viszonyokra és széles körű, szisztematikus programokra.
Ez talán nem elegendő a választási eredmény érvénytelenítéséhez. Ugyanakkor azt jelzi, hogy a verseny egyre egyenlőtlenebb pályán zajlik, amelyet részben klientúra-gyakorlatok alakítanak – és amelyben Orbán valószínűleg minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósít majd a választások végéig.
A hold felkelhet, de nem fogja azonnal felváltani a napot
Mindebből inkább a korlátozott választási lehetőségek képe rajzolódik ki, mint a világos alternatíváké. Magyarország gazdaságpolitikáját a korlátozott költségvetési mozgástér és a feltételekhez kötött külső finanszírozás alakítja. Az energiapolitikát a hosszú távú infrastruktúra és a meglévő függőségek befolyásolják. A külpolitika az EU-tagság, a NATO-kötelezettségek és a pragmatikus megfontolások metszéspontjában helyezkedik el.
A vezetés változása nem jelentené automatikusan a rendszer átalakulását. Az elmúlt évtizedben Magyarország politikai rendje olyan irányba fejlődött, amely egyes strukturális és társadalmi preferenciákat tükröz – a szuverenitás, az állam szerepe és a külső befolyás határai tekintetében. Ezeket nem lehet könnyen visszafordítani pusztán választás útján.
„A nemzet nem csak az, amire emlékszik, hanem az is, amit elfelejt” – bizonyos értelemben a magyar irodalom óriásának, Márai Sándornak ezek a szavai ma is ugyanolyan relevánsak, mint amikor Magyarország függetlenné vált. Az, hogy Magyarország mit kíván megőrizni – vagy fokozatosan félretenni – a választások után, ugyanolyan fontos lehet, mint maga az eredmény.
A változástól tehát ne várjunk azonnal csodát. De elég nagy csoda lesz már maga a változás is.
Szele Tamás