Szele Tamás: Háború Európában

Tegnap írtam ugyanezeken a hasábokon Andrej Szoldatov véleményéről, mely szerint bármiféle békeszerződés is születne az ukrajnai háború ügyében mostanság, abból mindenképpen az Oroszországi Föderáció háborúja lenne Európa ellen. Ma lássuk ma lássuk Alekszandr Sulga véleményét arról a Moscow Times alapján, milyen lesz ez a háború, mert azért az sem mindegy. A szerző egyébként a szociológiai tudományok doktora, az Oroszországi Konfliktustani Elemző Intézet igazgatója.

Nem véletlen, hogy Putyin azt mondta a minap, Oroszország bármikor készen áll a háborúra Európa ellen. Ezeket a szavakat nem lehet kizárólag a helyzetre vonatkozóan értelmezni, mondván, hogy csak feszültséget akart kelteni az amerikai delegációval folytatott tárgyalások előtt, vagy egyszerűen felhergelte magát. És még kevésbé lehet őket könnyedén venni, és elhinni a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor ismétlődő állításait, miszerint Oroszország jelenleg túl gyenge ahhoz, hogy megtámadja az EU-t és a belátható jövőben is az lesz.

A háború, amelyről Putyin olyan magabiztosan beszél, nem olyan lesz, amilyennek az átlagember elképzeli.

Oroszország jelenleg nem képes egyszerre hét irányból hosszú harckocsioszlopokat indítani a balti államok felé, vagy szárazföldi folyosót nyitni Kalinyingrádig. Ugyanakkor sokkal változatosabb háborús taktika áll a rendelkezésére, amelyek rendkívül érzékenyen érinti az európai országok polgárait, és ezáltal az európai vezetést is. Ezeket a módszereket a teljes körű háború évei alatt tesztelték, és most már csak a mértékük és egyidejű alkalmazásuk maradt kérdéses.

Lángoló üzenet

Minden a légtérbeli provokációkkal, a polgári hajók GPS-jének zavarásával, a tengeralatti kábelek ellen elkövetett szabotázsokkal kezdődött, de idővel olyan módszereket is teszteltek, amelyek már a polgári lakosságra is veszélyt jelentenek. Az egyik legismertebb ilyen kísérlet az öngyulladó csomagok DHL-en keresztül történő terjesztése volt. Az orosz titkosszolgálatok műveletére 2024 júliusában derült fény, amikor nemzetközi vállalatok révén robbanásveszélyes csomagokat küldtek Európa különbözõ helyszíneire: egy német repülõterûre, a DHL brit részlegének raktárába és a DPD lengyel részlegének raktárába.

Ezzel nemcsak azt tesztelték, hogy képesek-e káoszt okozni az EU területén, hanem azt is, hogy – a káosz részeként – képesek-e civil áldozatokat megölni. Ezzel párhuzamosan egyéni, célzott likvidálásokra is készültek a hatóságok megfélemlítése céljából, ilyen volt például a merényletkísérlet a vezető német védelmi-ipari vállalat, a Rheinmetall AG vezérigazgatója, Armin Papperger ellen.

Jelenleg nyilvánvaló, hogy az orosz titkosszolgálatok új akciókat készítenek elő, vagy már meg is tervezték azokat, és a végrehajtók csak a parancsra várnak. Az új műveletek nagyságrendjéről csak találgatni tudunk. De érdemes odafigyelni arra a folyamatra, amelyet – bár csak töredékesen – de figyelemmel kísérhetünk: a Jaroszlav Mihajlovért folyó küzdelemre. Ő egy orosz állampolgár, akit közvetlen részvétellel gyanúsítanak az öngyulladó csomagok ügyében, és aki elmenekült az EU-ból, de Azerbajdzsánban elfogták.

Nem hagyják cserben a sajátjaikat?

Jaroszlav Mihajlov rendkívüli fontossága és sorsának jelentősége az orosz titkosszolgálatok új diverzánsakcióinak végrehajtása szempontjából a nyugati országok területén igen fontos és jelképértékű is. Moszkva erőfeszítései a szabadon bocsátásáért egyértelműen ezt bizonyítják. Valószínűleg nincs olyan orosz titkosszolgálat, amely jelenleg ne venne részt ebben a folyamatban – ide tartozik a GRU, az FSZB és a SZVR is.

Másrészt, és ez is aláhúzza, miért fontos értenünk Jaroszlav Mihajlov esetét, őt szeretnék megszerezni azok a titkosszolgálatok is, amelyeknek hazája az orosz különleges művelet áldozata lett – a lengyel, a brit és más szolgálatok egyaránt. Ők Mihajlov európai igazságszolgáltatás elé állítását követelik, és erről tárgyalnak hivatalosan Bakuval.

A Kreml számára rendkívül fontos megmutatni, hogy „nem hagyják cserben a sajátjaikat”. Ez annál is fontosabb, mivel Jaroszlav Mihajlov nem a titkosszolgálatok állományához tartozó tiszt, mint például a gyilkos Vagyim Krasikov volt. Krasikov kollégáinak tömeges kiutasítása után a Kreml kénytelen új stratégiákat keresni a „terepen végzett munkához”, és egyre inkább nem hivatásos hírszerzőkre bízza azt, hanem bárkire, aki hajlandó elvégezni a piszkos munkát.

Az orosz hivatásos hírszerzőtiszteknek garantálják, hogy ha külföldön letartóztatják őket, még ha gyilkosságot is követtek el, Moszkva mindent megtesz a cseréjükért – hiszen őket mindig kicserélhetik valamelyik túszra.

Ezt bizonyította Krasikov esete is.

De új idők járnak. Most a „krasikovokat” főként „mihajlovok” váltották fel. Az új időknek pedig új törvényei vannak: meggyőzően kell bizonyítani ugyanazokat a garanciákat a nem állandó, mondhatni "amatőr" ügynököknek is, akiket tömegesen terveznek bevetni aszimmetrikus akciók során Európában. Mihajlov ügyének kimenetele megmutatja, hogy Oroszország számára a jövőben könnyebb vagy nehezebb lesz-e ilyen ügynököket toborozni. Bármi is legyen az eredmény, az biztosan nem fogja megakadályozni a Kreml szándékát, hogy szabotázsakciókat hajtson végre, amelyek esetlegesen tömeges áldozatokat követelhetnek a civil lakosság körében, politikai gyilkosságokat hajtsanak végre, és nem fogja megakadályozni a kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciók végrehajtását az Európai Unió és Nagy-Britannia területén.

Az agresszió mint lehetséges jövőkép

Az orosz propaganda már régóta előkészítette a terepet az ilyen provokációk legitimálására a nyugati országok ellen, Dmitrij Medvegyev extrém és egyben nyílt bejegyzéseitől kezdve a mindennapi narratívákig, amelyek nem csak Ukrajna, hanem a „kollektív Nyugat” elleni háborúról is szólnak. Donald Trump Fehér Házba való beköltözésével és Moszkva reményeivel egy „nagy üzletre” a hangsúly áthelyeződött egyes európai országokra, különösen Nagy-Britanniára és az EU egészére. Ezért a diverziók szükségességét (elsősorban ezekkel az államokkal szemben) az orosz propaganda 2025 eleje óta koncentráltan szentesíti, a „kollektívan bűnös Nyugat” koncepciója alapján pedig még korábban elkezdték a munkát.

Ezenkívül Putyin harcias retorikája az európai országokkal kapcsolatban és annak napról napra történő folyamatos eszkalációja egyre inkább hasonlít a 2021 végi hozzáállására, néhány hónappal az Ukrajna elleni támadás előtt. Ez a retorika a motorja az orosz propagandának, amely többszörösen felerősíti és terjeszti, az agressziót magától értetődő tényként beállítva, amelyről állítólag mindenki tud.

Saját propagandájával, amely erősíti szavait, ugyanazt a trükköt ismételgeti – tárgyiasítja az EU-t, ahogyan egykor Ukrajnát is tárgyiasította. Ez olyasmi, ami 2025-ig elképzelhetetlen volt, még a zsarnok Putyin részéről is!

Ismét biztos abban, hogy ellenfele (ezúttal az EU) gyenge, és már a puszta gondolatától is megremeg, hogy katonai konfliktusba kerüljön Oroszországgal – csak ezt szemléletesen be kell majd mutatnia európai területen. Egy ilyen demonstráció terrorakciókkal fog kezdődni az EU-ban és Nagy-Britanniában, valamint azok rutinszerűvé válásával – hasonlóan ahhoz, ahogy már senkit sem lep meg az ismeretlen kis drónok jelenléte a polgári repülőterek és katonai bázisok felett ezekben az országokban. Ezután – és csakis ezután! – jöhet a reguláris hadsereg támadása.

Putyin eszkalációs retorikájának magabiztosságát elősegítik több EU-ország kormányának nyilatkozatai és intézkedései, amelyek minden lehetséges módon igyekeznek kedvezni a Kremlnek. Ehhez hozzájárul az Európai Unió is lomhasága is, amikor például még olyan kérdésben sem tud megegyezni, mint Ukrajna pénzügyi támogatása védelmi háborúja során. Csakhogy Putyin annak idején meg volt győződve az ukrán államiság gyengeségéről is és arról, hogy az képtelen összpontosítani erőfeszítéseit az Oroszországi Föderáció agressziójának visszaszorítására.

Nyilvánvaló, hogy az európai átlagemberek aligha szeretnék kipróbálni, megremegnek-e vagy sem, miután Oroszország megtámad egy vagy több országot az Unió tagjai közül. 2022-től eltérően most Ukrajna köti le az Oroszországi Föderáció főerőit, és van idő arra, hogy Európa felismerje, mivel kell szembenézzen.

Sőt, az egyesült Európának még van egy kis ideje arra, hogy jelentősen csökkentse egy nagy kontinentális háború valószínűségét. A lépések, amelyeket ebben az időszakban meg kell tenni, szintén mindenki számára ismertek. Most már csak meg kell tenni őket, bármennyire is csábító az illúzió, hogy minden valahogy magától megoldódik.

Az átlagemberek ebben reménykednek.

Mint 2022. február 24-én, hajnali négy óráig. A béke utolsó pillanatáig.

Ez a háború már megkezdődött. Szedjük össze magunkat, hogy ne megszállással folytatódjon.

Szele Tamás