Szele Tamás: Háború magyarázat nélkül

Hogy az Irán elleni háborúról mi a teheráni vezetés véleménye, azt tudjuk. Erősen helytelenítik. Az iráni lakosság véleménye már megoszlik róla, de azért közülük sokan helyeslik, még ha áldozatokkal is jár, ugyanígy vannak ezzel az amerikaiak is. Az egyetlen társaság, amelynek a jelek szerint fogalma sincs arról, miért törtek ki a harcok, Donald Trump és kormányzata. Illetve, mint a The Insider elemzése mutatja, éppenséggel túl sok fogalmuk is, van, egyszerre többféle indokot is felhoznak mellette, nem baj, ha ezek ellentmondanak egymásnak. Lássuk az elemzést, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Az amerikai szenátus elutasította azt a határozatot, amely korlátozta volna Donald Trump elnök jogkörét arra, hogy kongresszusi jóváhagyás nélkül katonai akciót hajtson végre Irán ellen. A dokumentum a múlt hétvégén megkezdett iráni hadművelet leállítását követelte. Az Egyesült Államok és Izrael rakétacsapásokat mért iráni területre, amelyekben az ország vezetésének nagy része, köztük a legfőbb vezető, Khamenei ajatollah is életét vesztette. A támadás oka és célja azonban továbbra sem világos, és a Fehér Ház egymásnak ellentmondó verziókat hangoztatott. A republikánusok támogatják az elnök döntését, annak ellenére, hogy a demokraták és egyes konzervatívok törvénytelenséggel vádolják. Trumpnak azonban még nem sikerült meggyőznie az egyszerű amerikai polgárokat a művelet célszerűségéről. Az amerikai elnök azonban már kijelentette, hogy nem aggódik túlságosan a közvélemény-kutatások eredményei miatt.

Célpontot keresve

Az Egyesült Államok február 28-án indította el az Epic Fury hadműveletet, és az izraeli hadsereggel együtt rakétacsapások sorozatát indította iráni területre. A támadásokban számos politikai és katonai vezető, köztük Khamenei ajatollah és családtagjai is életüket vesztették. Az iráni Vörös Félhold szerint a halálos áldozatok száma összességében meghaladja a 650-et.*

*Megjegyezném, ez nagy szám, de tekintve a támadások mennyiségét és méreteit, sokkal több is lehetne – azért persze ezt sem kell ünnepelni. De az Ukrajna elleni orosz támadás az első héten ennél sokkal több halálos áldozatot követelt.

Irán erre válaszul Izrael és az Egyesült Államok közel-keleti katonai létesítményeit támadta meg, többek között Irakban, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, Ománban, Bahreinben, Katarban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben. Hivatalos közlések szerint hat amerikai katona elesett, 18 másik pedig megsebesült. Az iráni támadás visszaverése közben a kuvaiti légvédelmi erők tévedésből lelőtték az amerikai légierő három F–15-ös gépét – a pilótáknak azonban sikerült katapultálniuk.

A hadműveletet egy amerikai-iráni tárgyalássorozat előzte meg – az amerikaiak arra próbálták rávenni Teheránt, hogy adja fel nukleáris programját. Egy nappal a harcok kezdete előtt Badr al-Busaidi ománi külügyminiszter, aki közvetítőként vett részt a tárgyalásokon, azt mondta, hogy a feleknek állítólag még az atomfegyverek előállításához szükséges urándúsítás kérdésében is sikerült megállapodniuk. A háború azonban mégis elkezdődött. A sajtóban még olyan verziók is megjelentek meg nem nevezett forrásokból, hogy a tárgyalások megtartása és azok állítólagos sikere csak egy amerikai csel volt Teherán figyelmének elterelésére.*

*Azért ez valószínűleg nem igaz: ehhez olyan színészi képességekkel kellett volna rendelkezzen elsősorban Witkoff, amelyekért minimum Oscar-díj járna, és azért neki ilyen képességei nincsenek. Hogy ezzel szemben milyenek vannak, azt külön kutatócsoport elemzi a Yale egyetemen, de még nem találtak semmit.

Így vagy úgy, de minden háború igényel valamilyen magyarázatot. Donald Trump elnök közvetlenül a harcok kezdete után a nemzethez intézett beszédében azt mondta, hogy Irán nukleáris programja és rakétafegyverei fenyegetik az USA nemzetbiztonságát. Egyúttal felszólította az iráni hadsereget, hogy adja meg magát, a nép pedig vegye át az ország irányítását:

„Irán nagyszerű, büszke népének ma este azt mondom: eljött a szabadságotok órája. Ha mi végeztünk, vegyétek a hatalmat a saját kezetekbe. A tiétek lesz. Ez talán az egyetlen esélyetek az elkövetkező nemzedékek számára.”

Néhány nappal később az elnök ismét megszólította az amerikaiakat. Ezúttal a hadművelet céljaként Irán rakétáinak és haditengerészetének megsemmisítését jelölte meg, valamint azt, hogy Irán ne legyen képes atomfegyvereket építeni és terrorista szervezeteket finanszírozni.

Trump elismerte az első veszteségeket is az amerikai hadsereg tagjai körében. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a harcok folytatódni fognak, és még több halálos áldozattal kell számolni. Az elnök újságírókkal beszélgetve ismét bejelentette, hogy Irán vezetésének megváltoztatására törekszik, ugyanakkor megnevezte a hadművelet időtartamának különböző terminusait: kettőtől öt hétig terjedő intervallumot jelölt ki erre a célra.
A Pentagon a maga részéről azt közölte, hogy a támadás célpontját Irán rakétaerői és haditengerészete jelentette, amelyek veszélyt jelentenek az amerikai katonai létesítményekre a Közel-Keleten. Pete Hegseth „hadügyminiszter” személy szerint pedig egy másik verzióról számolt be: a csapások oka a tárgyalások kudarca volt. Ugyanakkor szerinte az USA-nak nem célja az iráni hatalomváltás. „Ez nem egy úgynevezett rendszerváltásért folytatott háború, de a rezsim minden bizonnyal megváltozik, és a világ csak jobban jár ezzel” – mondta a miniszter.

Ezután Marco Rubio külügyminiszter lépett be a vitába. Ő kissé másképp fogalmazta meg az harcok megkezdésének okát. Egy kongresszusi tájékoztatót követően újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy az USA azért csatlakozott Izrael bombázásához, hogy biztosítsa magát. „Tudtuk, hogy Izrael valamilyen akciót tervez. Tudtuk, hogy ez támadást provokálna az amerikai csapatok ellen, és ha nem teszünk megelőző lépéseket, akkor nagyobb veszteségeket szenvednénk” – mondta Rubio.

Azonban ez a verzió sem tartott sokáig. Maga Trump cáfolta meg, mondván, hogy Irán volt az, aki megtámadta volna az Egyesült Államokat. „Úgy gondoltam, hogy ők fognak először támadni. Ők támadnának, ha mi nem tennénk. Erről szilárdan meg voltam győződve” – mondta az amerikai elnök, aki a rá jellemző módon többször is megismételte ugyanazokat a szavakat. „Ahogy a tárgyalások egyre haladtak, ők támadtak volna először, és én nem akartam, hogy megtámadjanak. Szóval ami azt illeti, lehet, hogy én voltam az, aki cselekvésre kényszerítettem Izraelt” – osztotta meg Trump.*

*Így egymás után felsorolva ezt a sok casus bellit, én már csak egyet hiányolok közülük: azt, hogy Iránt meg kellett támadni, mert a kismacska szőrös és nem borotválkozik. A harcok elfogadható indokaként bőven elég lett volna különben az iráni nép elnyomását, a terrorizmus támogatását és az atomprogramot említeni: minden egyéb csak felesleges szószaporítás, ami többet árt, mint használ.

A politikusok véleménye megoszlik

A katonai akció kimondott okainak és céljainak ez a kavalkádja kritikát váltott ki a demokrata táborból.

„ Irán részéről nem volt közvetlen fenyegetés az Egyesült Államokra nézve” – mondta Mark Warner demokrata szenátor, a hírszerzési bizottság tagja. A demokraták még a Trump-kormányzat illetékeseivel tartott tájékoztatók után is megjegyezték, hogy nem kaptak teljes körű magyarázatot. „Sok kérdést feltettünk, de a válaszok teljesen elégtelenek voltak. Valójában, legalábbis számomra, ez a tájékoztató sokkal több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt” – mondta Chuck Schumer, a szenátusi demokrata frakció vezetője.

A Demokrata Párt azonban megosztott az akcióval kapcsolatban. Egyes törvényhozók, mint például John Fetterman és Mark Kelly szenátorok, támogatták a fő kinyilvánított célt, hogy megakadályozzák Irán atombombájának létrejöttét, és üdvözölték Khamenei ajatollah halálhírét. Ugyanez a frakció az „egyszerű irániak” jogainak védelméről is beszél a diktatórikus rezsimmel szemben.

A kritikusok azonban két típusba sorolhatók. Az egyik arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fehér Háznak nincs világos stratégiája, és hogy egy háború egy másik ország rendszerváltásának érdekében elhúzódhat, mi több, kiszámíthatatlan következményekkel járhat. „Minden, amit a kormánytól hallottam az Irán elleni csapások előtt és után, megerősíti, hogy ez egy stratégiai végkifejlet nélküli agressziós háború” – mondta Jim Himes, a képviselőház hírszerzési bizottságát vezető demokrata képviselő.

Más kritikusok ragaszkodtak ahhoz, hogy az elnöknek nem volt felhatalmazása arra, hogy a kongresszus beleegyezése nélkül csapást mérjen Iránra, amely az alkotmány szerint kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a hadüzenetek kihirdetésére. Bernie Sanders szenátor azzal vádolta Trumpot, hogy a törvényhozás megkerülésével „törvénytelen, szándékos és alkotmányellenes háborút” folytat.

Az érvelés még néhány republikánusnál is visszhangra talált. Thomas Massie konzervatív képviselő, aki korábban más ügyekben – a kereskedelmi vámoktól kezdve az Epstein-akták kiadásának késleltetéséig – bírálta Trumpot, azt írta: „Ellenzem ezt a háborút. Ez nem arról szól. hogy »Amerika az első«”.*

*Milyen szépen egymásra talált az amerikai politikai paletta két széle...

A szenátusban egy hasonló, Trump korlátozását célzó határozat, amelyet a republikánus Rand Paul és a demokrata Tim Kaine javasolt, már megbukott. A felsőház 53 tagja szavazott a korlátozás ellen, míg csak 47-en támogatták azt. Paul előző nap azt mondta, hogy a kongresszusnak kellene ellenőriznie a fegyveres erők alkalmazását, és ő személy szerint ellenez „egy újabb elnöki háborút”.

A szenátus republikánusai közül várható volt, hogy Susan Collins és Lisa Murkowski, akik korábban támogattak egy hasonló, Venezueláról szóló határozatot, és elvileg Trump állandó ellenfelei közé tartoznak, csatlakozhatnak hozzá. Végül azonban Rand Paul egyedül maradt, viszont csak egyetlen demokrata szenátor – a pennsylvaniai John Fetterman – támogatta az elnököt és háborúját.

Ugyanez a forgatókönyv megismétlődött a képviselőházban is. Mike Johnson republikánus frakcióvezető nem véletlenül mondta, hogy demokrata képviselőtársainak elég szavazatuk van ahhoz, hogy blokkolják a törvényjavaslatot, amelyet a demokraták „veszélyes játékának” nevezett.

„Maga a gondolat, hogy elvennénk a főparancsnokunktól, az elnöktől a felhatalmazását, hogy most azonnal befejezze, amit elkezdett, megrémít engem” – állította Johnson. Szerinte a Fehér Háznak minden joga megvan a katonai akcióhoz, mert az önvédelem volt, nem pedig invázió. Hasonlóan vélekedett John Thune szenátusi republikánus vezető is, aki szerint az elnöknek joga van 60 napig terjedő időtartamon belül véget érő katonai akciót indítani a kongresszus jóváhagyása nélkül.

Tekintettel a Képviselőházban fennálló erőviszonyokra, valamint arra, hogy számos demokrata törvényhozó támogatja Trumpot ebben a háborúban, az ilyen kezdeményezéseknek most nincs semmi esélyük. Azonban még ha a határozat át is megy, a hatása inkább szimbolikus lenne. Trump valószínűleg megvétózná, és a felülbírálatához a kongresszus mindkét házában kétharmados szavazásra lenne szükség, ami jelenleg egyszerűen elképzelhetetlen.

A helyzet azonban idővel változhat. Annak ellenére, hogy a republikánus törvényhozók közel egyhangúan támogatják az Irán elleni csapásokat, a konzervatív táborban kezd kialakulni az elégedetlenség a Fehér Ház politikájával kapcsolatban. Tucker Carlson, a Fox News korábbi műsorvezetője, aki rendszeresen találkozik Trumppal a Fehér Házban, „abszolút undorító gonoszságnak” nevezte az Irán elleni csapásokat. Válaszul Trump azt mondta, hogy Tucker „eltévedt”, és már nem tagja a MAGA mozgalomnak.

A republikánus Marjorie Taylor Greene, aki nemrég az elnök nyomására távozott a kongresszusból, azzal vádolta Trumpot , hogy elárulta a MAGA-mozgalmat, és kormányát „egy rakás beteges, véres hazudozónak” nevezte.*

*Tucker és Greene álláspontjában pont az az érthető, ami igazából érthetetlen: míg Greene valóban, őszintén és komolyan hitt minden konteóban, amiknek a hátán Trump belovagolt a Fehér Házba, az opportunista Tucker egy percig sem hitt ugyan bennük, de csodálatosan kihasználta őket demagógiája támogatására. Viszont az Epstein-akták mindkettőjük számára problémát jelentettek, ez is távolította el őket a MAGA-tól: nagyon nem az volt bennük, amire ők számítottak, sőt, amit ők mintegy a nyilvánosságra hozatalt megelőlegezve terjesztettek is. Így aztán összetépték a babarongyot és most örihari van a kiscsoportban.

A konzervatív mozgalom értelmiségi magjának képviselői, akik nagyban hozzájárultak Trump második ciklusra való megválasztásához, szintén elégedetlenek. Curt Mills, a befolyásos American Conservative magazin szerkesztője például azzal érvel, hogy Trump antiglobalistából „birodalmi elnökké” vált. „Úgy tűnik, hogy vége. A kormányzat oligarchákat szolgál, és háborúkat folytat idegen országok érdekében” – panaszolja Mills.

Az irániak támogatják, az amerikaiak ellenzik a háborút

Az Irán elleni hadművelet híre az amerikai átlagembereket is megosztotta. Az Egyesült Államokban élő, több mint 400 ezer főt számláló iráni diaszpóra reakciója igen szembetűnő volt. Közülük sokan az 1979-es iszlám forradalom után menekültek el az országból a vallási és nemzetiségi alapú üldöztetés miatt.

Los Angelesben, ahol több mint 150 000 iráni él, több száz tüntető vonult az utcára. Néhányan a sah uralkodásának idejéből származó zászlókat vittek magukkal. Táncoltak és énekeltek, miközben Khamenei ajatollah halálhírét ünnepelték. Hasonló gyűléseket tartottak Washingtonban, New Yorkban, San Franciscóban, Portlandben és Houstonban is. Ugyanakkor azok közül, akiknek élnek Iránban barátaik és rokonaik, néhányan aggodalommal fogadták a csapások hírét, aggódva szeretteik biztonságáért.

Ugyanakkor háborúellenes tüntetéseket tartottak az ország számos nagyvárosában. New Yorkban, Chicagóban, Philadelphiában, Atlantában, Minneapolisban és Bostonban a tüntetők azt követelték, hogy a Fehér Ház állítsa le az Irán elleni háborút. A szervezők az 50501 és a Code Pink mozgalmak voltak, amelyek korábban a Trump-kormányzat kritikusait mozgósító No Kings tüntetéssorozatot tartottak.*

*Nos, ezért is nincs értelme azoknak a magtalan vitáknak, amiket a közösségi oldalakon látni – valaki megosztja az egyik oldal tüntetésének fényképét és azt hiszi, hogy csak ez az egyetlen demonstráció zajlott le az ügyben, tehát egyedül neki van igaza. Ha valaki ellentmond neki, az bizonyára gonosz és hazug ember – pedig hát az igazság az, hogy sok tüntetés volt a háború mellett is, ellene is, és a kép épp ezért nem egyértelmű, a „nép mennydörgő hangja” nem uniszónóban követeli a háborút vagy a békét. De mire ez kiderül, addigra egy csomó ember összevész.

Az Irán elleni csapások megkezdése után azonnal elvégzett közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az amerikaiak meglehetősen szkeptikusak a Fehér Ház döntésével kapcsolatban. A Reuters/Ipsos felmérésében a megkérdezettek mindössze 27%-a helyeselte az Irán elleni bombázást, míg 43% ellenezte azt. A republikánusok 55 százaléka támogatta a csapásokat, de 42 százalékuk azt mondta, hogy kevésbé támogatná a hadműveletet, ha az amerikai hadsereg tagjai megsérülnének vagy meghalnának benne.

Újabb felmérések hasonló eredményeket mutatnak. A CNN megbízásából készült felmérésben például a megkérdezettek 41%-a támogatta a katonai akciót, míg 59% ellenezte azt. Ráadásul a demokraták körében 82 százalék nem támogatja a háborút, a pártonkívüliek körében 68 százalék, a republikánusok körében 23 százalék. Ugyanezt a megoszlást adta az a kérdés is, hogy az emberek kételkednek-e abban, hogy az elnöknek világos cselekvési terve van Iránnal kapcsolatban.

A Washington Post felmérése szerint a megkérdezettek 39 százaléka helyeselte Trump döntését az Irán elleni támadásról, míg 52 százalékuk helytelenítette. Ugyanakkor csak 25 százalék gondolja úgy, hogy az Egyesült Államoknak folytatnia kellene a bombázást, míg 47 százalék azt szeretné, ha leállítanák. A megkérdezettek 74 százaléka attól tart, hogy a konfliktus teljes körű háborúvá eszkalálódik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek nincsenek egyetértésben az iráni hadművelet okait illetően. 14% szerint erődemonstrációról van szó, 12% szerint a kormányzó rezsim megváltoztatására tett kísérletről, ugyanennyien az irániak megsegítését látják benne, 9% pedig meg van győződve arról, hogy a cél az iráni atomprogram megállítása. Közel 20% ért egyet azzal, hogy a pénzről és az olajról van szó, vagy arról, hogy eltereljék a figyelmet az Epstein-ügyről, míg 13% egyáltalán nem érti a Fehér Ház céljait.*

*És akkor még a korábban említett szőrös kismacska szóba sem került.

Ezekből a számokból ítélve a Trump-kormányzatnak eddig nem sikerült meggyőznie az amerikaiakat az iráni hadművelet szükségességéről. Az előző hónapokban, amikor a Washington és Teherán közötti feszültség egyre nőtt, az elnöknek nem sikerült népszerű indoklást találnia agresszív politikájához.

Trump, Hegseth védelmi miniszter és Rubio külügyminiszter még most is különböző okokat és célokat nevezett meg a háborúval kapcsolatban, ami csak akadályozza az egységes narratíva felépítését. Ennek eredményeként a Fehér Házban elsősorban azok a republikánusok bíznak, akik készek támogatni az elnök bármilyen döntését.

Ebben a helyzetben azonban maga Trump nem nagyon aggódik az amerikaiak többségének támogatásának hiánya miatt. „Úgy gondolom, hogy a közvélemény-kutatások eredményei nagyon jók, de nem foglalkozom velük. Nekem a helyes dolgokat kell megtennem. Ezt például már régen meg kellett volna tennem” – jelentette ki.

A háború leállítása a kongresszus nyomására, még kevésbé a közvélemény nyomására, nyilvánvalóan nem olyasmi, amit az elnök szándékában állna megtenni. Ráadásul Trump arra számíthat, hogy a kongresszusi hangulat az idei félidős választásokig megváltozik, ha egyértelmű győzelmet arat Iránban.

Most már csak arra kéne rájönnünk, hogy Irán esetében mit nevezünk egyértelmű győzelemnek. Mert ez is sok mindent jelenthet.

Szele Tamás