Szele Tamás: Hét dollár

Mennyibe kerül egy iráni állampolgár politikai véleménye? A teheráni ajatollahok szerint havonta hét dollárba. Hát nem mondom, elég kevésre tartják a saját polgáraikat, ha ilyen olcsón árazták be őket, ez inkább sértés, mint segítség, de vizsgáljuk meg alaposabban is a kérdést a The New York Times és az Iran International alapján.

Alamizsnapolitika

Az egyre mélyülő gazdasági válság miatt kirobbant tüntetésekkel szemben az iráni kormány hétfőn bejelentette, hogy a legtöbb állampolgár részére havi 7 dollárnak megfelelő összegű kifizetést tervez.

A terv célja a kormány szóvivője, Fatameh Mohajerani szerint „a háztartások vásárlóerejének megőrzése, az infláció megfékezése és az élelmezésbiztonság biztosítása”. De valószínűleg keveset fog enyhíteni a legtöbb iráni gazdasági gondjain, akiknek a minimális szükségletei havi 200 dollár fölött vannak.

December végén a gazdasági nehézségek miatt a kereskedők, a vállalkozók és az egyetemi hallgatók számos városban tiltakozó megmozdulásokba kezdtek, lezárták a piactereket és tüntetéseket szerveztek az egyetemeken. Az elmúlt egy év során az iráni valuta értékének több mint felét veszítette el a dollárral szemben, és a hivatalos statisztikák szerint az infláció csak decemberben meghaladta a 42 százalékot.

A tüntetések, amelyek immár tizedik napja tartanak, Irán 31 tartományából 22-ben zajlanak, és a jelszavak sok esetben túlmutatnak a gazdasági követeléseken: szabadságot és az Iszlám Köztársaság tekintélyelvű vezetésének leváltását követelik.

A mostani tüntetések közel sem olyan széles körűek, mint az országon végigsöprő korábbiak – a 2022-es, Mahsa Amini-féle mozgalom, és a 2019-es, a benzinárak miatt kirobbantott tiltakozás. Ezúttal azonban Irán szorongatott helyzetben lévő kormánya nemcsak erővel, hanem gazdaságpolitikájának kiigazításával is megpróbált reagálni.

Nehéz idők, rossz döntések

A tüntetések csak a legutóbbiak az iráni államot az elmúlt évben sújtó bajok sorában.

Az Izraellel júniusban vívott rövid háború súlyosan megviselte az ország hadseregét és nukleáris létesítményeit. Iránnak egy sor környezeti problémával is szembe kellett néznie, beleértve az elmúlt hat évtized legsúlyosabb aszályát. Gazdasági zavarai pedig tovább súlyosbodtak, mióta az ENSZ tavaly év végén újra szankciókat vezetett be az ország ellen, miután Irán és az európai kormányok nem tudták újratárgyalni a nukleáris megállapodást.

Röviddel a decemberi tüntetések kitörése után a kormány leváltotta a központi bank vezetőjét. A múlt héten a kormány megreformálta valutaváltási politikáját, amely korábban támogatta egyes alapvető fontosságú termékek behozatalát. Maszúd Pezeskian iráni elnök szerint az árfolyamot egyes ágazatok kihasználták anélkül, hogy a szándéknak megfelelően csökkentették volna az árakat.

Mohajerani szóvivő vasárnapi nyilatkozatában azt mondta, hogy az eddig bizonyos importtermékek támogatására évente elköltött 10 milliárd dollárt mostantól inkább közvetlenül odaadják az iráni állampolgároknak. A kifizetések összege egymillió iráni tomán – körülbelül hét dollár – lesz, és hitel formájában nyújtják majd a jogosult irániaknak bizonyos áruk megvásárlásához. Nem részletezte, hogy a hiteleket milyen árucikkek beszerzésére lehet felhasználni.

A havi kifizetés körülbelül 100 tojás, egy kilogramm vörös hús, illetve néhány kilogramm rizs vagy csirkehús ellenértékét fedezné a jelenlegi iráni árakon. A kifizetéseket a munkaügyi miniszter szerint 80 millió iráni, a lakosság túlnyomó többsége kapná meg.

Az iráni hatóságok talán abban reménykednek, hogy ez a kereskedők és Irán legszegényebb rétegeinek megnyugtatását célzó politika elég lesz ahhoz, hogy a tüntetések fő mozgatórugóit, a fő sérelmeket csillapítsák – mondta Esfandyar Batmanghelidj, a Bourse & Bazaar Foundation, egy Nagy-Britanniában működő gazdasági agytröszt alapítója. De, mint mondta:

„Ezek az új kifizetések valószínűleg nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy megváltoztassák az irániak általános kétségbeesését a gazdaság és a jövőjük miatt. Ez egy kis összeg a középosztály számára, és nem fogja érdemben javítani az életszínvonalukat, de a legszegényebb réteg helyzetén mindenképpen javítani fog. A kormány egyértelműen úgy gondolja, hogy megengedheti magának ezt. De amit megengedhetnek maguknak, az nem elég ahhoz, hogy enyhítse a legtöbb iránira nehezedő nyomást.”

Irán gazdasági gondjai 2018-ban kezdtek súlyosbodni, amikor Trump elnök kilépett a Teheránnal kötött atomalkuból, és újra szankciókat vezetett be az olajeladásokra és a nemzetközi banki tranzakciókra. Miután szeptemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa is visszaállította a szankciókat, az iráni valuta tovább zuhant.

A megoldás a rendszerváltás lesz

A válság kezeléséhez sokkal átfogóbb politikai változásokra lenne szükség. Ezek közé tartozik a szankciókat feloldó nukleáris megállapodás, valamint a rossz, pazarló gazdálkodás és a korrupció visszaszorítása, amely a javak sokkal egyenlőtlenebb elosztásához vezetett.

A világsajtó és iráni aktivista csoportok jelentése szerint a tüntetések hétfőn több városban, köztük a fővárosban, Teheránban és Jaszudzsban is folytatódtak.

Az iráni hatóságok óvatosan, de dacosan reagáltak Donald Trump többszöri fenyegetésére, miszerint be kíván avatkozni a tüntetők érdekében. A múlt héten például arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok „készségesen” és azonnal hajlandó a segítségükre siet, ha a tüntetőket tovább ölik. Vasárnap megerősítette ezt az álláspontját, amikor a sajtónak elmondta, hogy a venezuelai elnök elfogása után hajlandó más országok vezetői ellen is fellépni.

„Ha elkezdenek embereket gyilkolni, ahogyan a múltban tették, akkor szerintem az Egyesült Államok nagyon kemény csapást fog mérni rájuk” – mondta.

Hétfőn Esmail Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője „pszichológiai hadviselésnek és az ország elleni médiapropagandának” nevezte a megjegyzéseket, és „az Iránra való nyomásgyakorlás stratégiai részének” – ezzel le is tudta a helyzet értékelésének kényes feladatát.

Közfelháborodás és népharag

Az iráni sajtó és közvélemény kifejezetten felháborodással fogadta a könyöradomány ötletét.

A Setareh Sobh napilap január 5-én megjelent vezércikkében ezt a politikai intézkedést „gazdasági szerencsejátéknak” nevezte, és arra figyelmeztetett, hogy a múltban hasonló erőfeszítésekkel sohasem sikerült stabilizálni az árakat vagy helyreállítani a közbizalmat.

A lap megjegyezte, hogy az iráni valuta az 1979-es forradalom óta, amikor a dollár árfolyama hét tomán volt, nagyjából 20 000 százalékot veszített értékéből. Mint írták:

„Ez a leértékelődés olyan politikai módszerek eredménye, mint a túszejtés, a Nyugattal és Izraellel szembeni ellenségeskedés, a rossz gazdálkodás, valamint a szakértők kizárása a parlamentből és a kormányból.”

A megvalósíthatóság kérdései

Mahmoud Jamsaz, egy vezető iráni közgazdász ennél is tovább ment, és azzal érvelt, hogy az alamizsnálkodás azzal a kockázattal jár, hogy éppen azt a nyomást súlyosbítja, amelyet enyhíteni hivatott.

„A jelenlegi körülmények között” – írta – „az elnök nagyon jól tudja, hogy még a kormányzati alkalmazottak fizetésének kifizetéséhez sincs meg a végrehajtó hatalma”.

A kormány elismerte az inflációs kockázatokat. Fatemeh Mohajerani kormányszóvivő vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy az alamizsnapolitika 20-30 százalékkal emelheti egyes alapvető termékek árát.

Ahmad Maydari munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a kifizetéseket nem készpénzátutalások formájában, hanem alapvető árucikkekre beváltható kuponok formájában adják majd ki, az árnyomás korlátozására törekedve. Ez esetben viszont már nyugodtan lehet majd élelmiszer-jegyrendszerről beszélni.

A kritikusok mégis megkérdőjelezik, hogy az államnak van-e elég költségvetési kapacitása egy ilyen program fenntartásához, különösen mivel az adóbevételek már így is feszített állapotban vannak.

Egy szélesebb körű töréspont

A közvélemény reakciója nagyrészt elutasító. A közösségi médiában sokan rámutattak arra, hogy a tüntetések a bejelentés ellenére is folytatódnak, és hangsúlyozták, hogy a több mint 200 városra és településre kiterjedő tüntetések mögött nem csak az árak emelkedése áll.

Taghi Azad Armaki szociológus a Shargh újságnak azt mondta, hogy a zavargások „felhalmozódott, megoldatlan társadalmi és politikai problémákat” jeleznek, hozzátéve, hogy a gazdasági nehézségek mély szakadékokat hoztak felszínre az iráni társadalomban.

„Ezek a szakadékok” – mondta – „aláásták a kormány társadalmi tőkéjét, és fokozták az ország jövőjével kapcsolatos aggodalmakat”.

Abbas Abdi reformista kommentátor az Etemadban egyetértett ezzel az aggodalommal, és arra figyelmeztetett, hogy az iráni társadalom elérte a kritikus küszöböt. „A társadalomnak van egy kritikus töréspontja” – mondta – „és Irán gyorsan közeledik ehhez”.

Még a szigorúan ellenőrzött iráni sajtó is egyre inkább politikai jellegűnek írja le a tüntetéseket, amelyek a kormányzás iránti szélesebb körű elégedetlenséget tükrözik, nem pedig pusztán az árszint miatti ellenérzéseket.

Egyelőre úgy tűnik, a kormány arra épít, hogy a célzott enyhítéssel időt nyerhet. Az, hogy ez enyhíteni tudja-e a közvélemény haragját – vagy inkább felgyorsítja az inflációt, miközben a mélyebb sérelmek megoldatlanok maradnak –, továbbra is bizonytalan.

Végső soron tehát mi ez a hét dolláros összeg? A jelek szerint segítségnek nagyon kevés, alamizsnának elenyésző, de sértésnek elég nagy. Meg is lesz az eredménye, lefogadom: kamatostól kapják még vissza ezt a teokrata rezsim pribékei és vezetői.

Szele Tamás