Szele Tamás: Intelem a törpikéknek

Kedves felebarátaim és félig sem barátaim, intelemmel élnék tifelétek, mivel úgy látom, reátok fér. Értem én a ti nagy, löttyös indulatotokat, de nem lehetne, hogy másra pazaroljátok? Mert nálam nincs a világnak az az agitációja, ami sikerrel járna, és kezdem nagyon fárasztónak találni ezt az eszement lelkesedést, amivel ostromoltok.

Kezdjük azzal, hogy én elvileg külpolitikai újságíró volnék, és olyasmikkel kéne foglalkoznom, miszerint az Egyesült Államok által elsüllyesztett tizenhat iráni aknarakó hajó közül egyáltalán hány volt úszóképes? Képek hiányában még az is elképzelhető, hogy egy sem, és ez egy preventív intézkedés volt, mind a szárazdokkban állt – és persze lehetséges ennek az ellenkezője is, nem kis feladat erre fényt deríteni Budapestről, hiszen nem vagyok Bandar Abbasban.

Vagy mondjuk az is jó kérdés lenne, Iránnak mennyi rakétája és mennyi drónja maradt még? A statisztikák egyre kedvezőbb számokat mutatnak, egyik napról a másikra 86 százalékkal csökkent az indított eszközök száma, Allah tartsa meg jó szokásukat, és a szakálluk hosszúra növesztéséről se feledkezzen meg, bár ez ügyben mást gondolnak Qomban és mást Medinában, nemkülönben egy harmadikat Kairóban, de talán nem nekem kéne eldöntenem, ki a Próféta nagyobb híve (áldás, békesség a nevének).

Az sem lenne érdektelen hír, hogy Mojtaba Khamenei vége már nyilatkozott pár szót, nos, eddig nem is tudott volna beszélni, mivel kómában volt és a légitámadásban elvesztette az egyik lábát is. Most már ketten lábatlankodnak a világtörténelemben, a másikuk a nem minden szempontból kellemes emlékű Joszip Broz Tito volt. Lévén, hogy a hírszerzési adatok szerint korábban meg impotencia ellen kezelték Nyugat-Európában, jobb brit admirálisnak lenni, mint ajatollahnak, mert Nelsonnak ugyan csak karja és szeme nem volt, de Lady Hamilton tanúsította, hogy egyéb testrészei a legnagyobb rendben megmaradtak. Ide kívánkozna még Jenkins kapitány füle is, ami miatt komoly háborút vívtak a spanyolok és az angolok, de ennyit a végtagokról és a fjordokról.

Egyszóval, lenne mivel foglalkozni, ha lehetne, csak épp nem lehet.

Azért nem lehet, mert az én kedves, áldott, jólelkű ismerőseim elárasztanak választási propagandával.

Emberek, ne feledjük: a választási kampány olyan Magyarországon, mint a régi, császári Kínában a holdújév előtti hónap.

Azt „hunghúze” vagy „toufei” időszaknak hívták.

Az egyik szó „rablót” jelent, a másik „haramiát”.

A kínai szokások szerint ugyanis az év folyamán felhalmozott adósságokat a Holdújév napjáig rendezni kell, különben az adós elveszíti az arcát, de a hitelezője még el is adhatja rabszolgának, akár őt magát, akár a családtagjait. Nem tudom, melyik császár hozta ezt a törvényt, de erősen visszájára fordult. Ugyanis a száz évvel ezelőtti Kínában egy hónappal a holdújév beköszönte előtt megszűnt a jog és a törvény, rabolt mindenki, akinek adóssága volt, ha ugyan nem sikkasztott, de esetleg még loptak is, mikor volt mit. Egy ezüst hajtűt nem lehetett leejteni, mert mire a liang (a hajtűt is pénzegységnek használták ezen a néven) földet ért volna, három rabló verekedett össze érte.

Hogy ehhez mit szóltak a jamen, vagyis a karhatalom őrei?

Ők meg a rablókat rabolták ki. Hiszen nekik is voltak adósságaik,

Na, világra ilyen a magyar választási kampány is.

Mintha nem lenne holnap, mintha örökké tartana a Holdújév, és mintha ebben a haláltánc-jellegű aljas, mocskos farsangban nem lenne sem jog, sem törvény.

Ugyebár, én egy viszonylag tudatos választó vagyok, aki eléggé tisztában van a szellemi manipuláció módszereivel. Épp eleget írtam erről, világos ez előttem több nyelven is, nem kell nekem sulykolni a propagandát, mert ismerem a természetét.

Azt is eldöntöttem, melyik párt jelöltjére fogok szavazni úgy az országos listán, mint egyéniben. Ez nekem személyes ügyem, és egy demokráciában engem efelől épp úgy tilos kérdezni vagy vallatni, mint bármely férfit arról, mennyit keres, bármely hölgyet afelől, hány éves, és bármely németet az ügyben, hogy a nagypapája miért él Argentínában.

Nem osztom meg tehát ezt senkivel és nem vagyok kíváncsi arra, ki miként fog szavazni. Ennek a játéknak ezek a szabályai. Ha Britanniában élnék, még a gondolat is elképzelhetetlen volna, hogy a klubomban megpróbáljam befolyásolni mások politikai véleményét. Ha megtenném: kigolyóznának.

Akkor meg mi a csodáért kapok naponta negyven-ötven politikai propagandát tartalmazó Messenger-üzenetet?

Régóta mondom: hiányzik a magyar társadalomból a brit szellem. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem élünk egy ködös szigetországban, ahol a nyár évente egy délutánig tart és minden étel ehetetlen, ellenben a vízvezetékek szerelése felér egy rémálommal. Mindazonáltal valahogy mégis sokkal kulturáltabbak nálunk.

Például azt roppant érdekesnek találom, hogy pont azoktól a pártoktól, amelyekre szavazni fogok – itt nyomatékosan megjegyezném, hogy a FIDESZ-KDNP nagyon nem tartozik közéjük – még nem kaptam semmiféle propagandaüzenetet.

Nem is értem, miért.

Ellenben, ugye, vannak olyan pártok, amelyek – bocsánat, nem tudok másként fogalmazni – még a puszta létemet is sérelmesnek találják. Az egyik a születési helyem, a másik a hitfelekezetem miatt.

Kérem szépen, én képtelen vagyok utólag Nagyvárad helyett a Rottenbiller utcában megszületni. A gondom nem is az, hogy az egyik politikai párt megpróbálna megfosztani polgári jogaim jelentős részétől, esetleg mindegyiktől, ha sikerrel járnak, hanem az, hogy elvárják tőlem a helyeslést is mindehhez.

Aztán ott a másik csapat, a „Horst Wessel-brigád”. Azoknak meg az a bajuk, hogy nem kicsit antiszemiták, ellenben nagyon azok. Kérem, nem mindenki születik őskereszténynek, én például neológ zsidó vagyok, és senkinek sem kívánom azt a kötéltáncot, aminek során az ember megpróbál eligazodni az izraelita hit különböző ágazatai között, én a magam részéről távol is tartom magamat a hitélettől, mint Mózes a disznóhízlaldától. Nehéz azt nap, mint nap zsebre tenni, hogy a világ minden bajáról én tehetek, bár néha jólesik olvasni, miszerint enyém minden bank, vállalkozás, bánya és értékpapír, bár az ellen tiltakoznék, miszerint üres óráimban szüzeket rontok meg.

Vagy a vérüket iszom.

Vagy nem tudom, mihez kezdek velük.

Én így, ötvennyolc évesen inkább békén hagyom a szüzeket.

Azért azok az értékpapírok jól jönnének, de valahogy nem látom még a nyomukat sem, a hatalommal pedig az én családom mindig hadilábon állt.

A harmadik csoport a kormánypárt, náluk a képlet nagyon egyszerű, ott én vagyok a patás ördög és kész, anyám Zelenszkij volt, apám Decebal és engem egy kínai vadkecske nevelt fel zebrafingon, Rodostóban. Míg le nem ütötte a hajókötél, korábbi foglalkozásom Károlyi Mihály volt, nemesi előnevem Trianon, lakhelyem a Martinovics szabadkőműves páholy, és egészen egyszerűen magyar álmokkal táplálkozom. Fut velem egy rossz szekér, minden láng csak részekben lobban, Hadak Útján jár az Ég, dögöljön meg Ady Endre, lehetőleg máma még.

Wassalbert a fenyéren, éljünk száraz kenyéren.

Miért nem tiltom le azokat, akik ezeket küldik?

Mert korábban értelmes emberek voltak, akikkel lehetett beszélni, csak most eszüket vette a kampány. Hátha magukhoz fognak térni. Meg mindegyikük esetében volt már olyan – kampány előtt – amikor becsületes dolgokat írtak.

Meg hát azért ne felejtsük el: ez egy kis ország, amolyan Aprajafalva. És mi is leginkább hupikék törpikék vagyunk, nem lehetünk többen annál, ahányan Aprajafalvát lakják. Az pedig egészen pontosan száz törp, eggyel sem több, eggyel sem kevesebb.

Mármost, ha így marjuk egymást, ebből nem Aprajafalva lesz, hanem Nágyjafalva.

Sőt: Nágyezsdafalva.

Ezt pedig nem akarjuk, ugye?
Illetve, aki szeretné, az jelezze, és gyűjtést indítok neki egy moszkvai repülőjegyre, csak oda. Esetleg nyaralási segélyt is megítélhetnénk neki, mármint oly módon, hogy nyaralja ki a segélyünket (copyright by Moldova György).

Kedves felebarátaim: kérlek titeket, ne küldjetek kampányüzeneteket nekem.

Főleg ne ennyit.

Öreg, megcsontosodott fickó vagyok én, a golyó sem fog engem, nemhogy az üzeneteitek.

Melyek egyébként is azt tartalmazzák, hogy le velem.

Hát jó, le velem, de már bocsánat, azt ugye nem várjátok, hogy ezzel egyet is értsek?

Sőt, tapsikoljak ennek?

Hogy én vegyem a kötelet a saját akasztásomra?

Ja, de.

Bocsánat, de ennyire hülye még én sem tudnék lenni.

Maceszt árultok a Vatikánban szombatnapon, és a mekkai főmuftitól várjátok erre a helyeslést.

Őszintén gratulálok.

Sikerült rajtam túltennetek.

Szele Tamás