Szele Tamás: Irán – bekötött szemmel
Bekötött szemmel hírt adni egy forradalom állásáról nehéz mesterség, de most az egész világsajtó ezt műveli. Iránból az internetblokkolás miatt egyre kevesebb hír jut ki, azonban hazudni nem szabad, sajtóban főként nem, így tehát abból főzünk, amink van: a kevés, ellenőrzött információt gyűjtjük össze és annak alapján próbáljuk meghatározni a helyzetet. Ami egyébként egyáltalán nem rózsás.
Ebben a mai írásban – mely nem lesz rövid, előre szólok, ne tessenek reklamálni! – először a CTP-ISW napi jelentését mutatom be, majd az Iran International alapján próbálom ábrázolni az események társadalmi hátterét. Ezzel körülbelül véget is ért az elérhető és megbízható források listája. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.
Akkor kezdjük a „harci” helyzettel.
Vérmosta Irán
Az iráni rezsim soha nem látott brutalitást alkalmaz a tüntetések elfojtására. A tényleges halálos áldozatok száma valószínűleg legalább egy tízes nagyságrenddel magasabb a 2019-es tüntetések során megölt 1500 emberhez képest, bár nagyon nehéz függetlenül meghatározni a tényleges számot. A nyugati médiumok 2 000 és 20 000 halálos áldozat között mozgó becslésekről számoltak be Iránban, és az előzetes információk összhangban vannak azzal a hírrel, hogy a rezsim több ezer embert ölt meg az erőszakos fellépés során.* A rezsim biztonsági erői válogatás nélkül lőttek a tömegekre – egyes esetekben gépfegyverekkel - és számos helyszínen több tucatnyi, sőt, több száz polgárt öltek meg. Néhány iráni, akinek sikerült megkerülnie az internet leállítását, nagyon sok halott tüntetőről számolt be az utcákon, valamint a kórházakban és a hullaházakban. Egyes jelentések szerint csak egyetlen teheráni hullaházban is 700-1000 halott tüntető földi maradványait zsúfolták össze, tehát képzelhető, mi lehet a főváros vagy az ország más helyszínein.
*Eddig a legpontosabb és ellenőrzött becslés körülbelül 12 ezer áldozatot említ, bár ez tegnapi adat, így azóta csak többen vagy sokkal többen lehetnek a halottak.
A brutalitás ilyen szintje elriaszthatja a tüntetőket, és csökkentheti a tiltakozási aktivitás mértékét. Egy sirázi tüntető január 11-én azt mondta a TIME-nak, hogy a korábbi tüntetésekhez képest a rendőri támadások különösen erőszakosak voltak, és hogy a január 9-i sirazi tüntetésen való részvételt „az agresszív biztonsági erők visszafogták.”
Az Irán-szerte tapasztalható tiltakozási aktivitásról szóló jelentések január 13-án viszonylag alacsony szinten maradtak. Azonban alacsony-közepes valószínűséggel elmondható, hogy a tüntetések a feljegyzetteken kívül is zajlanak, csak épp a rezsimnek sikerült korlátoznia az Iránt elhagyó információk mennyiségét. A CTP-ISW január 13-án 6 tartományban 7 tüntetést regisztrált, míg január 8-án 27 tartományban 156 tüntetést. Továbbra is elsősorban a nagyvárosokban, például Teheránban, Iszfahánban és Tabrizban regisztráltak tüntetéseket. Az iráni rezsim mindig keményebben küzdött a zavargások elfojtásáért a kevésbé lakott és vidéki területeken, mint a városi övezetekben. Ezért meglepő lenne, ha a tiltakozások továbbra is csak a nagyvárosokban zajlanának, a kisebb városokban és falvakban pedig nem.
A Nagy Iráni Hírzárlat
A rezsim továbbra is lépéseket tesz az Iránból kifelé irányuló információáramlás szigorú korlátozására. Január 8. óta országos internet-zárlatot tartanak fenn, amelynek célja, hogy megakadályozza az irániakat a tüntetésekről és a rezsim erőszakos fellépéséről készült videók megosztásában. Az iráni biztonsági erők a norvégiai székhelyű Hengaw emberi jogi csoport szerint január 12-én nagyszabású műveletet indítottak, hogy Irán több városában, köztük Teheránban is házkutatást tartsanak, és lefoglalják a parabolaantennákat. A parabolaantennák begyűjtése lehetővé tenné a rezsim számára, hogy megakadályozza a Starlink és más műholdas kapcsolat használatát azon irániak számára, akik a tüntetésekről készült videókat igyekeznek megosztani a külföldi médiával.
Bajban ismerszik meg a jó kozák, avagy a Gonosz Tengelye
Oroszország valószínűleg segíti az iráni rezsimet a tüntetések elfojtásában és az ellenőrzés fenntartásában mind a tiltakozásokkal, mind a felkelők támadásaival szemben. A Politico január 13-án arról számolt be, hogy Oroszország az elmúlt hetekben orosz gyártmányú Spartak páncélozott járműveket és harci helikoptereket szállított Iránnak. Irán a tüntetések kezdete előtt kapta meg ezeket a rendszereket, de valószínűleg azért szerezte be őket, hogy a belső zavargások, köztük a tüntetések során is használhassa az új felszerelést. Nagyon valószínűtlen, hogy Irán ilyen felszerelést használna bármilyen hagyományos modern konfliktusban. Izrael és az Egyesült Államok, Irán legfontosabb ellenfelei, olyan nagy hatótávolságú rakétákat és repülőgépeket használnak, amelyek jóval azelőtt képesek megsemmisíteni a harci helikoptereket, hogy a helikopter egyáltalán támadásba lendülhetne. A harci helikopterek sokkal alkalmasabbak a felkelések elleni harcra vagy a belső konfliktusok kezelésére, mivel nincs komoly ellenséges légvédelem, amely megakadályozhatná a működésüket. Iránnak a határai mentén mind a nagyszabású tüntetésekkel, mind a kisebb lázadó csoportok támadásaival szembe kell néznie. A páncélozott járművek felhasználhatók a rezsimnek a tiltakozások elfojtására irányuló erőfeszítéseinek és a szélesebb körű – felkelők elleni – erőfeszítéseknek a megerősítésére. Oroszország már korábban, 2023-ban is küldött Iránnak Spartak páncélozott járműveket, és az iráni határőrök 2025 novemberében kezdték meg azok üzemeltetését. Ezek a határőrök segíthetnek a határ menti területeken működő és a tiltakozások során támadásokat végrehajtó beludzs vagy kurd milíciák elleni műveletek támogatásában. Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára január 13-án telefonbeszélgetést folytatott Ali Laridzsáni SNSC-titkárral, szinte biztosan azért, hogy megvitassák az Iránban zajló tüntetéseket.
Szeparatista milíciák
A tiltakozási hullám és a határ menti területekről jelentett militáns tevékenység átfedése további terhet ró a rezsim biztonsági apparátusára, és azt kockáztatja, hogy mindkettő fokozza a másik által jelentett fenyegetést. A rezsim tiltakozásokra adott közelmúltbeli válaszlépései, beleértve az IRGC szárazföldi erőinek egyes városokba való telepítését, a biztonsági erők létszámhiányára utalnak. A jelentések szerint az iráni biztonsági erők az elmúlt öt napban legalább 550 beludzs tüntetőt tartóztattak le Zahedanban, Chabaharban és Iranshahrban. A prominens iráni szunnita lelkész, Moulana Abdol Hamid január 13-i, X-en közzétett bejegyzésében fokozta a rezsim válaszlépéseinek kritikáját. Hamid kijelentette, hogy a tüntetők meggyilkolása „szörnyű és példátlan katasztrófát” jelent, amely az iráni nemzetet gyászba és dühbe taszította. Abdol Hamid arra figyelmeztetett, hogy a felelősöket felelősségre fogják vonni „ezen a világon és a túlvilágon egyaránt.” Nyilatkozata megerősíti január 9-i prédikációját, amelyben békés változást sürgetett, és felszólította a biztonsági erőket, hogy kerüljék a tüntetőkkel való konfrontációt.Úgy tűnik, Hamid ismét a délkelet-iráni tüntetések katalizátoraként léphet fel, mint korábban, a Mahsa Amini-mozgalom alatt és után a zahedáni tüntetések idején. Január 9-i prédikációját követően közepes méretű, a CTP-ISW meghatározása szerint 100-1000 résztvevővel zajló rezsimellenes tüntetés tört ki Zahedánban.
A rendszer elleni militáns aktivitások közelmúltbeli fellángolása Délkelet-Iránban súlyosbíthatja a rezsim létszámproblémáit, mivel további biztonsági kihívásokat jelent Teherán számára. A délkelet-iráni rendszerellenes militáns tevékenység csak tovább fogja terhelni a biztonsági erők kapacitását, ahogy a tüntetések folytatódnak. Az iráni média január 13-án arról számolt be, hogy az iráni biztonsági erők letartóztattak több, „izraeli irányítás alatt működő terrorista csoportot” Zahedánban, Szisztán és Beludzsisztán tartományban. Az Iszlám Forradalmi Gárdák Hadtestéhez (IRGC) tartozó Tasnim hírügynökség január 13-án azt állította, hogy ezek a csoportok kelet felől hatoltak be Iránba, és hét bázist hoztak létre Zahedánban. Az iráni rendfenntartó parancsnokság (LEC) és a szisztáni és beludzsisztáni határőrség január 13-án külön-külön letartóztatott egy csoport „csempészt”, és több fegyvert is lefoglalt a határvidéken. A Mubarizoun Népi Front (MPF), amely a beludzs szervezetek koalíciója, külön vállalta a felelősséget két támadásért, amelyek az LEC állománya ellen irányultak Szisztán és Beludzsisztán tartományban január 7-én és 10-én. Az MPF január 1-jén kijelentette, hogy figyelemmel kíséri a rezsim reakcióit a tüntetésekre, és hangsúlyozta, hogy reagálni fog az erőszakos megnyilvánulásokra, ami arra utal, hogy a körülmények romlása esetén hajlandó lehet az eszkalációra.
Továbbra is érkeznek meg nem erősített jelentések kurd militáns tevékenységről Irán északnyugati részén. A Kurdisztáni Szabadságpárt (PAK), amely egy iráni kurd militáns csoport, január 13-án nyilatkozatot adott ki, amelyben magára vállalta a felelősséget az IRGC állásai ellen január 12-én Kermanshah tartományban elkövetett támadásokért A csoport azt állította, hogy több csapat összehangolt támadást hajtott végre, és megölték az IRGC állományát az utolsó emberig. Állításuk szerint a hadművelet megtorlás volt a PAK harcosainak haláláért. Az IRGC Nabi Akram egységének tagjai részt vettek a Kermanshahban zajló tüntetések leverésében. A Kurdisztáni Nemzeti Gárda január 9-én külön bejelentette, hogy „Zagroszi Tornádó egységei” megtámadtak egy IRGC-bázist a Lorestan tartománybeli Nourabadban, és megsebesítettek három IRGC-tisztet.
Az Irán határvidékein működő militáns csoportok azonban nem képviselik a jelenlegi tiltakozó mozgalmat. A rendszerellenes militáns tevékenység közelmúltbeli fellendülése Délkelet-Iránban arra utal, hogy ezek a csoportok kihasználhatják a jelenlegi zavargásokat és a rezsim biztonsági erőinek hirtelen fellépő létszámhiányát céljaik előmozdítására. Ezek a csoportok valószínűleg nem kizárólag a rezsim megdöntésére összpontosítanak, hanem a rezsim utáni potenciális helyzetre is felkészülnek, amelyben nagyobb ambíciókat érvényesíthetnének, beleértve a kurd és beludzs területek autonómiáját is. A militáns tevékenység kihívást jelent a rezsim számára azáltal, hogy eltereli a biztonsági erők figyelmét és több régióra osztja szét az erőforrásokat, ami lehetővé teheti ezen csoportok számára a szabadabb működést. Lehetséges, hogy a rezsim összeomlása megteremti a feltételeket a militáns csoportok szeparatista céljainak megvalósításához, aminek Iránon túlmutató következményei lennének a tágabb Közel-Keleten és Dél-Ázsiában. A rezsim felhasználhatná a csoportok térnyerését annak alátámasztására, hogy a tüntetéseket „terroristák” irányítják, ahogyan Bassár al-Aszad szíriai elnök is azt állította – bár ez nem volt igaz –, hogy a szíriai polgárháború korai szakaszában minden szíriai tüntető dzsihádista volt.*
*Ezzel együtt is szükséges a tiltakozók számára a milíciák tevékenysége, hiszen erőket von el a nagyvárosokban garázdálkodó IRGC-, LEC- és Baszidzs-alakulatoktól. Hogy ennek később a beludzs vagy kurd autonómia lesz az ára? Nem baj: megérdemlik, és Irán nyugodtan létezhet szövetségi államként is, nem dőlne össze ettől az ország.
Trump, a tétova
Donald Trump amerikai elnök továbbra is mérlegeli a különböző lehetőségeket, hogy beavatkozzon az Iránban zajló tüntetésekbe. A New York Times-nak nyilatkozó két amerikai tisztviselő szerint Irán inkább a potenciális amerikai támadást próbálja késleltetni, mintsem őszinte diplomáciai lépésekre törekedne. A Pentagon január 13-án egy amerikai tisztviselő szerint egész sor iráni csapáslehetőséget és célpontot mutatott be Trumpnak, köztük az iráni atomprogram és ballisztikus rakéták bázissainak megsemmisítését. Az informátor szerint azonban valószínűbb az iráni belbiztonsági apparátus elleni kibertámadás. Mint hozzátette, bármilyen támadásra még „legalább néhány napot kell várni.” Trump elnök január 13-án azt is írta a Truth Socialon, hogy lemondott minden találkozót az iráni tisztségviselőkkel, amíg a rezsim fel nem hagy a tüntetők gyilkolásával, és hangsúlyozta, hogy „a segítség úton van.” Később hozzátette, hogy az Iránban tartózkodó amerikai állampolgároknak el kell hagyniuk az országot. Trump január 12-én külön bejelentette, hogy minden olyan országnak, amely Iránnal üzleti kapcsolatban áll, 25 százalékos vámmal kell számolnia az Egyesült Államokkal folytatott kétoldalú kereskedelemben.
Idegen zsoldosok
Az Irán által támogatott iraki Kataib Hezbollah milícia január 12-én azzal fenyegetőzött, hogy nem részletezett akciókat hajt végre az Egyesült Államok ellen, ha az megtámadja Iránt. Az Irán által támogatott iraki milíciák, köztük a Kataib Hezbollah, űltalában soha nem tartották be az Egyesült Államok elleni nagyobb támadásokkal kapcsolatos fenyegetéseiket, miután az Egyesült Államok 2025 júniusában, az izraeli-iráni háború során csapást mért iráni nukleáris létesítményekre. A Kataib Hezbollah főtitkára, Abu Husszein al Hamidawi január 12-én nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozta az Irán által támogatott iraki milíciák „törvényes és erkölcsi kötelességét”, hogy Iránt támogassák az Irán elleni amerikai támadás előkészületeinek idején. Hamidawi figyelmeztette az „amerikai ellenséget”, hogy „dupla árat fog fizetni”, ha az Egyesült Államok megtámadja Iránt.
Az Irán által támogatott iraki milíciák talán a közelmúltbeli iráni fenyegetésekből merítenek inspirációt az amerikai erők elleni támadásra, és követik az iráni vezetők szándékait. Hamidawi fenyegetése azt követően hangzott el, hogy Mohammad Bagher Ghalibaf iráni parlamenti elnök január 11-én kijelentette, hogy Irán célba vehet amerikai vagy izraeli katonai támaszpontokat a térségben, ha az Egyesült Államok megtámadja Iránt. Egy valószínűleg Irán által támogatott iraki milíciacsoport január 10-én szintén azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét és az Egyesült Államok közel-keleti érdekeltségeit válaszul az Iránban zajló tüntetések amerikai támogatására. Irán iraki partnerei az izraeli-iráni háború alatt néhány be nem jelentett támadást hajtottak végre az iraki amerikai katonai támaszpontok ellen, de nem folytattak nagyobb volumenű akciókat, miután az USA csapást mért az iráni nukleáris létesítményekre. A milíciák 2025 júniusában tanúsított visszafogottsága valószínűleg részben válasz volt arra az aggodalomra, hogy az Egyesült Államok megtámadása negatív politikai következményekkel járna a milíciák politikai szárnyai számára a 2025. novemberi választásokon. 2025-ben az Irán által támogatott iraki tényezők a választásokat követő, folyamatban lévő iraki kormányalakítási folyamat során továbbra is versengenek azért, hogy fenntartsák az iraki állam feletti ellenőrzésüket.
A milíciák azonban bármikor átértékelhetik az Egyesült Államok elleni támadásaik mértékét, többek között akkor, ha az amerikai csapások Iránban komolyan veszélyeztetnék a rezsim stabilitását. Több meg nem erősített jelentés is érkezett arról, hogy az Irán által támogatott iraki milíciák, köztük a Kataib Hezbollah segítik az iráni rezsim elleni tüntetések elfojtását.
A kill-switch
Az iráni hatóságok gyors lépéseket tesznek egy új projekt elindítására, amelynek célja, hogy az országot teljesen és hosszabb, vagy akár korlátlan időre is el lehessen vágni a globális internettől – derül ki az Iran International információiból.
A projekt célja egy nemzeti hálózat kiépítése egy Huawei-alapú platformon, amely az iráni ArvanCloud (Abr Arvan) felhőszolgáltató cég által nyújtott szolgáltatásokhoz hasonló tevékenységet végez, de sokkal nagyobb léptékben.
A Huawei nem válaszolt az Iran International megkeresésére ez ügyben.
A tájékoztatás szerint a projekt a végső stádiumban van, és az ArvanCloud irányítása alatt, az Ayandeh Afzay-e Karaneh nevű cégen keresztül hozzák majd működésbe.
A projekt kapcsolatban áll az amerikai szankciók hatálya alá tartozó személyekkel és vállalatokkal, köztük a Fanappal és annak vezérigazgatójával, Shahab Javanmardival – akit az amerikai pénzügyminisztérium augusztusban szankciókkal sújtott az iráni hírszerzési minisztériummal és a Forradalmi Gárdával fennálló kapcsolatai miatt.
A források szerint a Huawei titokban szállította a szükséges berendezéseket, és a vállalat neve nem szerepel a kapcsolódó dokumentációban.
Maszúd Peszkian iráni elnök 2025 márciusában látogatást tett a projekt építési helyszínén. A források szerint Kína nagykövete is meglátogatta a beruházás helyszínét.
A források szerint a projekt becslések szerint 700 millió és 1 milliárd dollár közötti összegbe kerül, és az összes – a kínai Huawei által szállított – berendezés a 12 napos háború után érkezett Iránba, 24 konténerben szállítva.
A források szerint az adatközpont körülbelül 400 szerverállvány befogadására lesz alkalmas, és az ArvanCloudot fogja magában foglalni, az ország alapvető digitális infrastruktúrájának nagy részét pedig végül erre a helyszínre költöztetik.
Elmondták, hogy az adatközpont a Fanap adminisztratív épülete alatt található a Pardis IT-városban, Teherántól mintegy 20 kilométerre északkeletre, egy olyan helyen, amelyet úgy terveztek, hogy nehezen lehessen rakétával eltalálni.
A blokkolás folytatódik
Iránban a tüntetések folytatódása miatt továbbra is általános internet-lezárás van és telefonos fennakadások tapasztalhatóak, ami a jogvédő csoportok és internetfigyelők szerint korlátozza az áldozatokról szóló tudósítások kijutását az oroszágból.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa azt mondta, hogy mélységesen nyugtalanítják az országos tüntetések során elkövetett erőszakról szóló jelentések, és aggodalmát fejezte ki az internet és a kommunikáció leállása miatt, felszólítva a hatóságokat, hogy állítsák helyre a hozzáférést.
A NetBlocks szerdán közölte, hogy Irán továbbra is nagyrészt offline maradt, mivel az országos áramszünet és a hálózati blokkolás már 132 órája tart.
A Fars hírügynökség, amely az IRGC-hez kötődik, úgy érvelt, hogy az internetkorlátozásoknak folytatódniuk kell, mivel a tüntetések továbbra is tartanak, és a korlátozásokat az általuk biztonsági aggályoknak nevezett okokkal hozta összefüggésbe.
Az Iran International arról számolt be, hogy a kommunikációs leállások alatt, különösen január 7-én és 8-án, legalább 12 000 tüntető vesztette életét.
Fatemeh Mohajerani iráni kormányszóvivő szerint az internet és a telefonok leállításáról szóló döntések biztonsági helyzetben kívül esnek a kormány minisztériumainak hatáskörén.
Sötétség délben
Az iráni közhangulatot leginkább Behrouz Turani jegyzete írja le, amit az alábbiakban idézek is.
Ilyen az iszlám köztársaság, ahogyan azt Ali Khamenei legfőbb vezető elképzeli: nincs internet, nincs közösségi média, több száz országos és helyi újság bezárt, a mobiltelefonok pedig nagyrészt használhatatlanná váltak.
A sötétség szándékos. Azért kényszerítik ki, hogy akadályozzák a tüntetőket a kommunikációban és a szerveződésben - és hogy elrejtsék a bűnöket, amelyeket elkövetnek, amikor eltiporják őket.
Az Iran International kedden mintegy 12 000-re tette a leszámolás halálos áldozatainak számát, és közleményében megfogadta, hogy a tömeggyilkosságokat „nem fogják szó nélkül hagyni”.
Miközben szinte minden kommunikációs csatorna megszakadt, Khamenei azon kevés személyiségek egyike, akiknek a honlapja továbbra is működik. Az állami televízió – egy több mint 30 csatornából álló hálózat – még mindig azt a képet sugározza, amelyet a világnak mutatni akar.
Ugyanez igaz egy maroknyi állami hírügynökségre is, köztük a Farsra, a Tasnimra és a Mehrre, amelyek mind a Forradalmi Gárda vagy az Iszlám Hírterjesztés Szervezete ellenőrzése alatt állnak.
Bár Irán nemzeti intranetje a több napos leállás után részben újraindult, még az állami televízió is nehezen tudta fenntartani adásait a nemzetközi internetkapcsolatok megszakadása után.
E korlátozások ellenére az állami televízió felvételeket sugárzott egy gondosan megrendezett kormánypárti tüntetésről Teherán egyik legkisebb terén, amely alig 3000 ember befogadására alkalmas.
Internetszakértők szerint az iráni X-felhasználók egy kis része szelektíven engedélyezte a kormányt támogató tartalmak közzétételét. A Starlink korlátozott hozzáférése létezik ugyan, de az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a szórt és zavart jel miatt a külföldi média az ország nagy részében többnyire vakon próbálja követni a fejleményeket.
A teheráni kormány kedd estig nem reagált az ENSZ főtitkárának és az Európai Unió tisztviselőinek felhívására, amelyekben a kommunikációs vonalak helyreállítását sürgették.
Szabad Irán Rádió?
Ezalatt a közösségi médiában megjelent bejegyzések szerint a biztonsági erők házkutatásokat tartottak, és elkobozták a Starlink terminálokat, parabolaantennákat, számítógépeket és mobiltelefonokat – ez is része annak a szélesebb körű kísérletnek, amely annak megakadályozására irányul, hogy az irániak független tudósításokhoz jussanak, vagy információkat küldjenek külföldre.
Az áramszünet, a cenzúra és a jelzavarás miatt a külföldi székhelyű fárszi nyelvű média – amely most sok iráni számára az elsődleges információforrás – kénytelen lehet újraéleszteni a rövidhullámú rádióadást. Ez visszalépést jelentene a médiatechnológia terén, de talán az egyetlen módja annak, hogy az elhallgattatott lakosságot elérjék.
Shukriya Bradost, egy washingtoni székhelyű iráni elemző kedden azt írta az X-en, hogy miközben a tüntetők „puszta kézzel állnak egy olyan rendszerrel szemben, amely golyókkal felel nekik”, úgy tűnik, a katonaságon belül nem történt jelentős mértékű átállás.
„A Starlink és a külső tudósítások már nem gyakorolnak akkora hatást, mint korábban” – írta, „mert a világ már tudja, mi történik Iránban. Ha bármilyen lépést meg kell tenni, akkor most van itt az ideje, nem később” – zárta a beszélgetést.
Rendszerszintű zavarok
Vannak a Khamenei-rezsimnek Nyugaton is mosdatói, szekértolói, akik azt állítják, hogy a tiltakozóknak „nincsenek valós sérelmeik” és kizárólag „külföldi hatalmak zsoldjában álló terroristák” randalíroznak a városokban, minden komolyabb tömegtámogatás nélkül. Ezt a mélyen hazug rágalmat cáfolja Mohamad Machine-Chian írása az Iran Internationalban, ami tételesen felsorolja, hol a baj és mi az, ami már tűrhetetlen az iráni nép számára.
Ami Iránban kibontakozik, az nyílt harc egy olyan állam, amely az elszigeteltséget és az áldozatvállalást stratégiai erényként kezeli, és egy olyan társadalom között, amely már nem hajlandó viselni az iszlám köztársaság ideológiai és regionális ambícióinak gazdasági és emberi költségeit.
Az elmúlt hetekben milliók vettek részt az Iszlám Köztársaság elleni példátlan kiállásban – és az országos kommunikációs- valamint áramszünet alatt legalább 12 000 embert lőttek agyon, ami Irán újkori történetében a legnagyobb tömeggyilkosságnak számít.
Lehet, hogy a riál árfolyamának összeomlása robbantotta ki a tüntetéseket, de ez a tiltakozási hullám sokkal mélyebbre hatol, mint a valutaárfolyam-ingadozás. Egy olyan társadalmat mutat be a világnak, amelyet kimerített az évtizedek óta tartó stratégiai nélkülözés.
A szegénység, amely milliókat sodor a szakadék szélére, nem egyszerűen politikai hibák vagy a rossz gazdálkodás eredménye. Ez egy tudatos politikai döntés mellékterméke: egy kiszámított kompromisszum.
Teherán és védelmezői rendszeresen a szankciókat okolják. A nyugati elemzők a korrupcióra vagy a hozzá nem értésre hivatkoznak. Mindkét magyarázat figyelmen kívül hagyja az Iszlám Köztársaság kormányzati logikáját.
Nem az alternatívák hiánya határozza meg ugyanis az állam döntéshozatalát, hanem a prioritások merev hierarchiája: az ideológiai integritás és a regionális hatalom fontossága következetesen megelőzi a széles körű jólétet.
Ebben a számításban a gazdasági válság nem egy véletlen kitérő a vezetés által kijelölt úttól; ez az a terep, amelyet a vezetés választott!
A külső befolyástól és az úgynevezett „kulturális inváziótól” való félelem erősíti ezt a világnézetet. Ali Khamenei legfelsőbb vezető többször is úgy állította be az anyagi jólétet és a globális piacokhoz való szoros integrációt, mint olyan sebezhetőségeket, amelyek aláássák a hitet és gyengítik az ellenállást.
A sokat hangoztatott „ellenállási gazdaság” nem a szankciók elkerülésére, hanem azok elviselésére szolgál. Ellenállóképességet ígér, nem növekedést; túlélést, nem átalakulást.
Ez a kompromisszum a politikában is megjelenik. A forradalmi erényként hirdetett mezőgazdasági önellátásra való törekvés lecsapolta a vízkészleteket és destabilizálta a vidéki lakosság megélhetését, mivel a vízigényes növények és a nem megfelelő hatékonyságú öntözés kimeríti az amúgy is szűkös talajvízkészletet.
Eközben a támogatások, a többszörös árfolyamok és az importkorlátozások útvesztője olyan haszonkulcsokat hoz létre, amelyek a jó kapcsolatokkal rendelkező szereplőket gazdagítják, ugyanakkor viszont megfojtják a független vállalkozásokat. Ezeket a torzulásokat eltűrik – sőt fenntartják –, mert megőrzik a politikai ellenőrzést és a lojalitást jutalmazzák az innovációval szemben.
Még akkor is ugyanazok a vörös vonalak kötik a tisztviselőket, amelyek a kudarcot előidézték, amikor a tisztviselők elismerik a kudarc mértékét.
A vízválság felfedi ezt az ellentmondást. A növekvő hiány miatt a hatóságok a „vízcsődre” figyelmeztetnek, és a sótalanító üzemeket, valamint a vízátviteli megaprojekteket az elszántság bizonyítékaként propagálják, miközben a vízigényes növények tekintetében továbbra is úgy kezelik az önellátást, mint stratégiai vívmányt, nem pedig mint strukturális hibát.
Az eredmény reformok nélküli improvizáció: a tőke látványos projektekbe áramlik, amelyekkel időt nyerhetünk, miközben a kimerítést és pazarlást ösztönző tényezők érintetlenül maradnak.
Egy ilyen rendszerben az életszínvonal emelkedése jelentéktelen. A gazdasági problémák nem váltanak ki reformokat, mert a reformok azzal a kockázattal járnak, hogy tönkreteszik azt a politikai struktúrát, amely egyben tartja az iszlám köztársaságot.
Napjainkban az utcákon ez a logika épp most bukik meg. A tüntetők nem pusztán az inflációt vagy a munkanélküliséget utasítják el; megtagadják azt a feltevést is, hogy szenvedésük magasabb célt szolgál.
Khamenei a közelmúltban tett megjegyzéseiben dicsérte azokat a fiatalokat, akik arra törekszenek, hogy „találkozzanak teremtőjükkel”, és az anyagi előmenetel helyett az áldozathozatalt választják. Az iráni városokban visszhangzó jelszavak azonban valami egészen mást követelnek: méltóságot az engedelmesség helyett, részvételt a behódolás helyett, a jövő építését a lemondás helyett.
A zavargásokkal szembesülve a vezetés a külföldi összeesküvésekről szóló megszokott meséire hivatkozik, és a tüntetőket külső hatalmak ügynökeinek tekinti. Ez a retorika nem tudja elrejteni a mélyebb, folyamatban lévő konfrontációt: a nemzeti cél két olyan vízióját, amelyek nem tudnak egyetlen politikai rendszerben egymás mellett létezni.
Az egyik egy olyan társadalmat követel, amely hajlandó jólétét, lehetőségeit és fiatalságát feláldozni egy ideológiai projektért cserébe. A másik, amely golyókkal és gumibotokkal néz szembe, jelzi, hogy ez a csere – az ő életük a rezsim víziójáért – többé nem elfogadható.
Az Iszlám Köztársaság és vezetője nem tud választ adni egy olyan generációnak, amely nem fogadja el, hogy járulékos veszteségként kezeljék.
A helyzet tehát világos: senki sem bolond jelenleg feláldozni a saját vagy a szerettei jövőjét a síita vallás Rejtőzködő Imámja kedvéért, aki az utolsó életjelet időszámításunk szerint 941-ben adta magáról és legközelebb az Idők Végezete alkalmából tervezi megjelenését melynek során megjutalmazza az érte magukat feláldozókat, bár ez egy elég távoli fizetési terminus. Eddig is inkább csak tessék-lássék viselte el Irán a vallási fanatizmus szigorát, de most, mikor már nem is élet az, amit feláldozhatnának a Mahdiért, inkább a hazájukért és a szabadságukért akarnak meghalni, mint egy több, mint ezer éves ígéretért.
Khamenei igazából már megbukott, még akkor is, ha esetleg sikerülne leverni a mostani tiltakozást: maga a rendszer mondott csődöt. Ha nem ez a tiltakozási hullám söpri el a hatalmát, akkor a következő.
De valószínűbb, hogy már most összeomlik az egész hazug és kizsákmányoló teokrácia, mindenestől. Méghozzá rövid időn belül.
Nem lesz kár érte.
Szele Tamás