Szele Tamás: Iránváltás Perzsiában?

Pillanatnyilag az egész világ azzal van elfoglalva, mi van most Iránban és tágabb környékén, mi történik és hol tartanak a harcok. Azonban a valódi kérdés mégis az, hogy mi lesz holnap? Khamenei ugyan halott, az utódja meglehetősen jellegtelen figura, de nem is tudhatunk róla túl sokat, hiszen még alig egy napja van hivatalban. Akárhogyan is fordul a kocka, azzal számolnunk kell, hogy Irán, ez a kilencvenegy millió ország továbbra is a helyén marad – az a nem mindegy, milyenné válik.

Ezt járta körül a The New York Timesban Steven Erlanger, a közismert elemző és ezt mutatom én is most be, a saját megjegyzéseim kíséretében, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek meg.

Lehet, hogy Irán legfelsőbb vezetője halott, de lesz helyette másik. A kivégzett katonai parancsnokok helyébe újak lépnek. Egy 47 év alatt létrehozott kormányzati rendszer nem fog könnyen szétesni pusztán a légitámadások hatására. Iránnak valamennyire megmarad a képessége, hogy visszavágjon az amerikai és izraeli légicsapások ellen, és a háború alakulása most még bizonytalan.
De az iszlám köztársaság, amely már így is meggyengült és népszerűtlen, most tovább gyengült, hatalma otthon és a régióban jelenleg a legalacsonyabb szinten van azóta, hogy vezetői 1978-79-ben, az Egyesült Államok által támogatott sahot megdöntő forradalom idején hatalomra kerültek.*

*Ez azért talán nem teljesen véletlen: nagyon sokat tettek azért az iráni rezsim vezetői, hogy az uralkodó réteg kivételével gyakorlatilag az ország egyetlen polgára se érezhesse magát jól, sőt, még biztonságban sem.
Még ha a rezsim nem is bukik meg, ami változatlanul Trump elnök kinyilvánított célja, ennek a nagyszabású támadásnak valószínűleg a Szovjetunió összeomlásához hasonló stratégiai következményei lesznek a Közel-Keleten.
Ali Khamenei ajatollah, a szombat reggel kivégzett legfelsőbb vezető zsigeri ellenségeskedést tanúsított Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben, amelyet következetesen „a Nagy Sátánnak” nevezett. Olyan regionális proxy milíciákat épített ki és finanszírozott, amelyek körülvették Izraelt, és osztoztak az Izrael iránti gyűlöletében. A libanoni Hezbollah, a Hamász és az Iszlám Dzsihád a Gázai Övezetben és Ciszjordániában, a jemeni houthik – mind az izraeli érdekek elleni harcot és magának Iránnak a védelmét szolgálták.*

*Ezekben a napokban pont ennek az évtizedek alatt kiépített rendszernek az összeomlásában reménykedik a világ – nem véletlen az sem, hogy az iráni tüntetések visszatérő jelszava az, miszerint „Se Gáza, se Libanon – Iráné az életünk!”, ugyanis a proxyhadseregek és terrorszervezetek fenntartása juttatta teljes csődbe az iráni gazdaságot. Meg természetesen a nemzetközi szankciók, de azok legnagyobb része is vagy az atomprogramnak, vagy a terroristák tutujgatásának volt köszönhető.
Irán kiépítette rakétaprogramját, és majdnem bombaminőségűre dúsította az urániumát, miközben tagadta, hogy valaha is bombát akart volna készíteni. Olyan erős regionális hatalommá vált, hogy Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Öböl-menti országok szunnita vezetői igyekeztek jó kapcsolatokat ápolni az őket is fenyegető síita iszlám rezsimmel.*

*Most van az, hogy már nem is fenyegeti őket ez a rezsim, hanem kifejezetten és szó szerint lövi is. A szaúdi légelhárítás több, mint négyszáz iráni drónt és rakétát semmisített meg csak tegnapról mára virradó éjjel.

Irán hanyatlása két évvel ezelőtt kezdődött, amikor Izrael kemény választ adott a Hamász gázai inváziójára. Felgyorsult, amikor Izrael felszámolta Irán légvédelmét, legyőzte a Hezbollahot, és hasznot húzott a szíriai forradalomból, amely megdöntötte Bassár el-Aszadot, Teherán másik szövetségesét.

De most, az ajatollah halálával és a levegőből érkező intenzív pusztulással Irán regionális befolyása tovább csökkent, aminek bizonytalan következményei csak hónapok, sőt évek múlva fognak bekövetkezni.*

*Nos, azt az egyet nem mondhatja senki, hogy a támadás váratlanul következett be. Sokat dolgoztak érte.

„Az Iszlám Köztársaság, ahogyan mi ismerjük, ezt nem fogja túlélni” – mondta Sanam Vakil, a londoni székhelyű Chatham House kutatócsoport közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatója.

„A Közel-Kelet már nem lesz ugyanaz” – mondta. „A Közel-Kelet 47 éve egy ellenséges rezsimmel, egy destabilizáló erővel élt együtt, amelyet először megpróbáltak elszigetelni, majd kezelni. Ez volt Irán.”

Most, mondta, a rezsim leépülhet, és valami új és más jöhet létre. Ez a vezetés még kevésbé lehet Washington-barát, különösen, ha az Iszlám Forradalmi Gárdista Hadtest dominál majd benne.*

*Itt van a probléma gyökere. Ez idő szerint az országban kizárólag az Iszlám Köztársaság rendfenntartó erői birtokolnak bármiféle végrehajtó hatalmat. És nincs is kedvük erről lemondani, mert a dühös tömeg darabokra szaggatná őket. Tehát ragaszkodni fognak a dominanciához – az életük védelmében.

Bárki is kerüljön az ország élére, Irán középtávon súlyosan meggyengül, befelé fordulóbb lesz, és a politikai versenyre, a belső biztonságra és a gazdasági káoszra fog összpontosítani – vélekedett Vakil asszony.

Az elkövetkező napokban azonban Irán rövid távon még több káoszt okozhat, mivel a jelenlegi vezetés megpróbál véget vetni a háborúnak, miközben a rendszert is próbálja menteni.*

*Ez okozhatja egyedül a Forradalmi Gárda, a Baszidzs és a LEC vesztét: nekik ugyanis ragaszkodniuk kell Khamenei örökségéhez és a harcok folytatásához, éspedig körömszakadtáig. Csakhogy míg az erejük és felszerelésük a belföldi, civil tömeg ellen elsöprő, az amerikai és izraeli légierővel szemben már nem állják meg annyira a helyüket. Valamit el kell engedniük: vagy a hatalmat, vagy az ideológiát.

Irán igyekszik majd gyorsan növelni a nehézségeket Izrael, az Egyesült Államok és Öböl menti szövetségeseik számára, „hogy meghátrálásra kényszerítse őket, mielőtt nekik sikerülne destabilizálni a rezsimet” – mondta Ellie Geranmayeh, az Európai Külkapcsolati Tanács közel-keleti és észak-afrikai programjának helyettes vezetője.

Az Öböl menti arab országok elleni támadások fokozása kockázatos, de Iránnak ez lehet a legjobb esélye a háború lerövidítésére – mivel ez arra késztetheti az arab világot, hogy nyomást gyakoroljon az Egyesült Államokra és Izraelre, hogy fejezzék be a hadjáratot.*

*Egyelőre ennek az ellenkezőjét látjuk: az említett országok is fenyegetiik Iránt.

„Irán célja most az, hogy elnyelje, feleméssze az amerikai és izraeli támadásokat, tartsa pozícióját, érje el a háború kiterjesztését, és várjon arra, hogy az aggódó regionális szereplők közvetítsenek egy tűzszünet megkötésében” – írta a közösségi médiában Vali Nasr, a washingtoni Johns Hopkins School of Advanced International Studies Irán-szakértője. „Arra számítanak, hogy ha Trump nem ér el gyors győzelmet, akkor keresni fogja a kivonulás lehetőségét, és a tárgyalások utána másképp alakulhatnak”.*

*Sajnos ez is lehetséges: az amerikai támadás terve nem tűnik túl átgondoltnak. Az első sikerek után mi lesz? Gyalogságot nem vittek, a megszállás és az ország pacifikálása lehetetlen, az iráni ellenzéknek pedig nincs fegyvere. Maximum kövekkel és botokkal vehetnék át a hatalmat, és ez kevés a Gárda sorozatlövő fegyverei ellen.

Ali Vaez, az International Crisis Group kutatóintézet Irán-projektigazgatója szerint Teherán ügynökei szerte a Közel-Keleten szintén az ország védelmére kelhetnek, növelve egy elhúzódó háború esélyét.

„Ha a libanoni Hezbollah teljes mértékben bekapcsolódik, ha a milíciák amerikai támaszpontokat támadnak Irakban és Szíriában, vagy ha a houthik eszkalálódnak a Vörös-tengeren, akkor ez már nem kétoldalú konfliktus, hanem egy egész régióra kiterjedő, az egész Közel-Keletre kiterjedő háborúvá válik” – mondta Vaez úr. Egy szélesebb körű háborúnak jelentős hosszabb távú hatása lenne az olajárakra és az inflációra, különösen, ha Irán le tudja zárni a Hormuzi-szorost, amely kulcsfontosságú nemzetközi hajóútvonal.*

*Ez már mind bekövetkezett.

Hosszabb távon azonban egy olyan Iránnak, amely saját belpolitikai problémáival van elfoglalva – megpróbálja elkerülni az elit szétforgácsolódását és meg akar szilárdítani egy új vezetést, vagy akár egy konzultatívabb vezetés felé orientálódik, amely kevesebb klerikális befolyással és több hatalommegosztással irányítaná az országot –, nem lesz pénze, energiája vagy egyéb erőforrása arra, hogy beavatkozzon a térség ügyeibe. Ez új lehetőségeket nyithat meg Libanon és a palesztinok számára, ahogyan a szíriaiak számára már meg is történt.

Izrael így felemelkedik, és még inkább megkerülhetetlen tényezővé válik a régióban, amelyhez a szunnita nemzeteknek alkalmazkodniuk kell.*

*Viszont nincs kizárva, hogy – legalábbis átmenetileg – hajlandóak lesznek elfogadni ezt a helyzetet is. Az állandó háborúnál m,indneképpen elviselhetőbb volna.

Izraelben egy új, mérsékeltebb kormány kerülhet hivatalba az idei választások után. Mivel Iránnak nem lesz többé bűntudata, úgy érezheti, hogy Washington és a szaúdiak nyomására felhatalmazása lesz arra, hogy a gázai tűzszünetre építsen, és komolyan tárgyaljon a palesztinokkal.

Izrael maga is az iráni rendszerváltást részesítené előnyben, amint azt Benjamin Netanjahu miniszterelnök világossá tette, de elemzők szerint megelégedne egy megosztott, megtört és kaotikus Iránnal is, amely saját problémáival van elfoglalva, mint most Szíria.*

*Nem, egy megosztott, polgárháborús Irán csak gondokat okozna: itt rendszerváltásra volna szükség, de valódira, nem egy olyan típusú kormánycserére-gengszterváltásra, mint Venezuelában.

Feltételezve, hogy nem lesz forradalom, egy újjáalakult iráni kormánynak még mindig meg kell küzdenie egy erős Izraellel és egy olyan Egyesült Államokkal, amelyben nem bízhat. A jelenlegi rezsim a nukleáris hasadóanyagok dúsítását a regionális hatalom és az elrettentés megszilárdítására irányuló törekvéseinek kulcsfontosságú elemévé tette. És nem hajlandó változtatni az irányvonalon, még akkor sem, ha ez a makacskodás a jelek szerint közelebb vitte a végpusztuláshoz, mint bármely más politikai irányvonal, legyen szó akár a terrorizmus külföldi támogatásáról, akár a tömeges elnyomásról belföldön.*

*Mindig visszajutunk ide, az atomprogramhoz és a terroristákhoz, ami persze nem véletlen, hiszen ezek okozzák a válságot is.

Nem világos, hogy a háború nyomása alatt még egy mérsékeltebb kormány is újabb engedményeket tenne-e a nukleáris programmal kapcsolatban. Az sem világos, hogy bármely iráni vezető képesnek érezné-e magát arra, hogy megbízzon Trump elnökben, aki 2018-ban felrúgta Obama elnök atomalkuját, és most a folyamatban lévő tárgyalások idején kétszer is bombázta Iránt. Teherán szükségesnek tartaná, hogy engedjen a nukleáris kérdéseket illetően a túlélés érdekében? Vagy ha egy keményvonalas, a biztonságot jobban előtérbe helyező kormány alakul, megpróbál majd rohamtempóban száguldani az atomfegyver kifejlesztése felé, minden korábbinál jobban meggyőződve annak szükségességéről?*

*Teherán és általában véve Irán a történelem folyamán elég sok kompromisszumot kötött és többnyire jól is járt ezekkel.

Az iráni tüntetők elleni januári, sok tízezer halálos áldozatot követelő heves fellépés ellenére Trump elnök továbbra is arra bátorítja az iráni népet, hogy lázadjon fel a rezsim megdöntése érdekében.

„Mindenhol bombák fognak hullani” – mondta. „Ha végeztünk, vegyék át a kormányzást. Az óvék lesz a hatalom.”

De nem biztos, hogy ez ilyen könnyen, gyorsan és tisztán fog menni – jegyezte meg Ivo H. Daalder, a NATO volt amerikai nagykövete.

1991 februárjában, az első öbölháború idején George H.W. Bush elnök hasonló felhívást intézett az iraki néphez, annak érdekében, hogy lázadjanak fel és taszítsák el Szaddám Huszeint.

„Ők megtették” – jegyezte meg Daalder – „és az USA tétlenül nézte, ahogy Szaddám biztonsági erői hatalmas tömegeket mészároltak le közülük”.

Nos igen, Kelet nem Hollywood, a háború nem egy film, attól, hogy vége a zsarnoknak, még nem oldódik meg minden probléma. Pedig Európában és Amerikában – főként az itt kialakult, erősen polgári hajlamú társadalmaknak köszönhetően – gyakran így hiszik.

Fogalmunk sincs, milyen lesz az iráni holnap, csak abban lehetünk biztosak, hogy lesz. És erre jobb felkészülni. Vegyünk számításba minden, esetleg most még váratlannak tűnő fordulatot. Ne feledjük: Iránban nem európaiak élnek.

Szele Tamás