Szele Tamás: Kína elnéptelenedése

Karácsony van, ilyenkor a fű sem nő, sőt, nálunk a hó sem esik, az időjárás is szabadnapos, csak a sajtómunkás nem az. Ugyanis az ünneplő és pihenő közönség a szabadnapján is akar újságot olvasni, méghozzá lehetőleg frisset, azt pedig valakinek meg kell írni, szerkesztenie. Csakhogy ilyenkor a világ jelentős része szintén pihen vagy ünnepel, tehát a megszokott hírforrások elapadnak.

Európából és Észak-Amerikából nem sok hír érkezik, minden alapjáraton üzemel, kivéve az ortodox-pravoszláv területeket, ahol csak január 7-8-án lesz karácsony, tegnap meg ma hétköznap volt és van – ezt viszont sikerült elfelejtenie az Origónak (ha ugyan egyáltalán tudtak róla), mert ma reggel sikerült olyan szalagcímmel megjelenniük, miszerint:

„Karácsonyi dráma Oroszországban – drónokkal támadták Moszkvát szenteste”

ami nagyon érdekes. Ugyanis bár 2023-ban Ukrajna törvénnyel helyezte át a karácsonyt december 25-ére, ez az Oroszországi Föderációban nem történt meg, így Moszkvában tegnap sok minden volt, csak Szenteste nem. Jó, hát szerintem az Origo munkatársai számára az is a meglepetés erejével hatna, hogy az oroszok nem katolikusok, de egy vatikáni kitüntetést mégis megérdemelnének: egyetlen sorral sikerült megtéríteniük egész Moszkóviát! Erre azért az egyházszakadás óta nem volt példa.

Mindegy, ez az út járhatatlan, szerintem még az Origo számára is az, de miről írjunk? Szerencsére Kínában nincs karácsony. Bár valami azért van... nevezetesen egy félreértés. A fiatalabb kínai generáció ugyanis a karácsonyt tévedésből egy előrehozott Valentin-napnak tekinti, és a párok ilyenkor kisebb ajándékokkal lepik meg egymást. Már amennyire még vannak párok. Ugyanis arrafelé nagyon nagy bajok vannak a demográfiával, amint azt a The Insider tanulmánya jelzi is. Ezt mutatom be az alábbiakban, mindenki készüljön fel ara, hogy nem lesz rövid az írás, de elég hátborzongató helyzetet mutat be. Megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

Decemberben a kínai hatóságok bejelentették, hogy 13 százalékos adót vezetnek be a fogamzásgátló szerekre, köztük az óvszerekre is. Peking ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy mentesíti a polgárokat a gyermekgondozási szolgáltatások – bölcsődék, óvodák és más, a gyermekgondozást megkönnyítő infrastruktúra – költségei alól.* Kína évtizedek óta bünteti polgárait a „felesleges” gyermekvállalásért, ami az országban rendkívül alacsony termékenységi rátát eredményezett – hiszen korábban a gazdaságot és a társadalmat az egygyermekes vagy gyermektelen családok számára alakították át –, amiből nagyon nehéz kitörni a kutatók szerint. Peking azonban nem hallgatta meg a nők véleményét sem a termékenység korlátozásáról, sem a termékenység ösztönzéséről, ami a nőkre leselkedő veszélyek növekedéséhez vezetett, beleértve az emberkereskedelmet és a szexuális rabszolgaságot. Az állami nyomásra válaszul a kínai nők radikalizálódnak, és egyre inkább úgy döntenek, hogy egyáltalán nem vállalnak gyermeket.

*Ez nem jelent nagy veszteséget az államkincstárnak, ugyanis csak ott keletkezik kiesés, ahol egyáltalán van óvoda és/vagy bölcsőde. Mivel ezek az intézmények a városokon kívül ritkák, Pekingnek nem kerül sokba a dolog.

Kína demográfiai kísérlete

Az 1970-es években Kína nehéz időket élt át. Az ország éppen csak kezdte kiheverni a kulturális forradalom következményeit, a gazdaság kimerült volt, a mezőgazdaság alacsony hatásfokkal működött, és a „Nagy Ugrás” idejében átélt hatalmas éhínséget még nem felejtették el. Ugyanakkor a születési ráta továbbra is rendkívül magas volt: egy nőre csaknem hat gyermek jutott. A válság leküzdésének egyik eszközeként a hatóságok megpróbálták bevezetni a népességszabályozást.*

*A jelenség gyökerei tudomásom szerint régebbiek. Még a Nagy Ugrás idején volt egy több éves éhínség, amit az ésszerűtlen mezőgazdasági döntések egyike, konkrétan a verebek kiirtása okozott – ennek mintegy harmincmillió áldozata volt. Mao Ce-tung tehát elrendelte, hogy pótolni kell a nemzet létszámveszteségét, majd jött a Nagy Proletár Kulturális Forradalom, és a kutyának sem jutott eszébe visszavonni a rendeletet.

A hetvenes évek elején Peking országos kampányt indított „Később, ritkábban, kevesebbet”(wan, xi, shao ) néven, amely a késői házasságkötést, a családon belüli gyermeklétszám korlátozását (városi területeken legfeljebb két, vidéken három gyermeket engedélyezett), valamint a születések közötti három-négy éves időtartamot hirdette.

Az állam első alkalommal használta fel a rendelkezésére álló eszközök teljes tárházát: például bevezette az ingyenes fogamzásgátlást, a kötelező beszélgetéseket a szakemberekkel és a bírságokat az ajánlások be nem tartásáért. Ezek az intézkedések azonban nem hozták meg a kívánt eredményeket: 1978-ra, Teng Hsziao-ping új vezetése alatt Kína népessége elérte a 960 milliót, miközben a jövedelmi szint és a munka termelékenysége továbbra is rendkívül alacsony maradt.

Az új kormány a modernizáció és a gyors gazdasági növekedés irányvonalát hirdette meg, és a túlzott termékenységet a nemzeti jólétet fenyegető veszélynek tekintette. Kína új demográfiai politikájának kidolgozója egy szokatlan ember volt: Song Jian, egy katonai mérnök, a rakétarendszerek és a kibernetika szakértője.

A Római Klub 1972-es „A növekedés határai” című jelentéséből kölcsönzött matematikai modelleket, amely többek között az emberiség túlnépesedés miatti összeomlásáról szóltak. Song Jian a pártvezetés rendelkezésére bocsátotta számításait. A számítások azt mutatták, hogy hacsak nem csökkentik drasztikusan és azonnal Kína születési rátáját, az ország népessége a következő évszázadban meghaladja az apokaliptikus négy milliárdos szintet.

Mivel a hetvenes években meggyengült a kínai demográfiai tudomány, hiszen sok szakértőt elnyomtak, bebörtönöztek, megöltek vagy elűztek az országból, Song Jian kibernetikai megközelítése modernnek és meggyőzőnek tűnt a hatóságok számára – írja Susan Greenhal harvardi antropológus. Alternatív forgatókönyvek hiányában tudományosan megalapozott megoldásnak tekintették azt az elképzelést, hogy a népességet irányítható rendszerként kezelik, ahol a termékenység csupán egy olyan paraméter, amelyet a kormányzat akarata szerint lehet módosítani.*

*Így megy ez ott, ahol a választásokat csak a látszat kedvéért tartják meg.

A párt 1979 augusztusában vezette be először az egygyermekes kvótát a városi családok számára. És 1980. szeptember 25-én a hatóságok közzétették a híres „Nyílt levél a párt és az ifjúsági szervezetek minden tagjához országunk népességnövekedésének ellenőrzéséről” című dokumentumot az „egy család – egy gyermek” politikájának kezdetéről – a XX. század legnagyobb demográfiai kísérletéről.

A születésszabályozás többszintűvé vált. A falvakban és a városokban megjelentek a családtervezési hivatalnokok, akik a termékeny nők listáinak összeállításáért, a menstruációs ciklusok nyomon követéséért, a terhességek nyilvántartásáért és a kötelező klinikai látogatásokért feleltek. A párt politikáját vizuális propaganda erősítette: plakátok fenyegető szlogenekkel, mint például „Jobb, ha folyik a vér, mintha nem tervezett gyermeket vállalnánk” vagy „Egy gyermekkel több, és az egész falut sterilizálják”.

„Szociális adót” vezettek be a „felesleges” gyermekek után – a család éves átlagkeresetének többszörösét kitevő bírságot. Az összeg tartománytól függően változott – az éves jövedelem egy-háromszorosától az éves jövedelem tízszereséig. Sokak számára ez az összeg megfizethetetlen volt, ami a gyermekek elrejtésének gyakorlatához vezetett, különösen vidéken. Ha egy család nem tudta kifizetni a szociális adót, a büntetés elkerülése érdekében a gyermek születését nem jegyezték be a nemzeti háztartás-nyilvántartásba (hukou). Ezeket a gyermekeket „heihaizi”-nek („fekete gyermekek”) nevezték – nyilvántartásba vétel nélkül gyakorlatilag a jogrendszeren kívül rekedtek, nem járhattak iskolába, nem kaphattak orvosi ellátást, nem kaphattak személyazonossági iratokat, és nem dolgozhattak hivatalosan.*

*Valami ilyesmiről álmodoznak manapság, igaz, nem pont ugyanabból az okból, az oltástagadók is: ők azért, mert aki nincs anyakönyvezve, az nem is kaphat kötelező oltásokat. Pár éve karhatalommal kellett megoldani egy ilyen kérdést a magyarországi Dusnokon. Kína rossz törvényekkel tette ezeket a gyermekeket másodrendű állampolgárokká, nálunk ezt megoldják a fanatizálódott, konteós szülők.

Guangxi, Guizhou és Henan tartományok egyes vidéki területein az 1980-as és 1990-es években a „rejtegetett” gyermekek aránya elérte az 5-15 százalékot. Az Amnesty International dokumentált olyan eseteket, amikor a szülők évekig otthon tartották gyermekeiket a bírságoktól és a kényszersterilizációtól való félelem miatt.

Az állam óvszereket és szájon át szedhető fogamzásgátlókat osztott szét a falusi egészségügyi központokon és a városi üzemorvosi egységeken keresztül. A születésszabályozási rendszer alapját azonban az úgynevezett „passzív módszerek” képezték. Az első gyermek megszületése után a nőnek méhen belüli eszközt ültettek be; a második gyermek után erősen javasolták a sterilizálást. A kutatások szerint 1980 és 2014 között Kínában mintegy 324 millió spirált helyeztek be és 108 millió sterilizálást hajtottak végre. Az 1990-es évek elejére a házas nők több mint 70 százaléka használt „passzív módszereket”.

Foglyul ejtett termékenység

A 2000-es években a demográfusok kezdtek rájönni, hogy Kína hivatalos statisztikái nem tükrözik a valóságot. A Population and Development Review című folyóiratban megjelent cikkében Philip Morgan, Gu Zhigang és Sarah Hayward kutatók újraszámolták a statisztikákat a nem regisztrált gyermekek figyelembevételével, és megállapították, hogy Kína teljes termékenységi rátája (az a gyermekszám, amelyet egy nő a teljes reproduktív időszak alatt szülhet) a helyettesítési küszöb alatt van – 1,4-1,6 gyermek fejenként, szemben a 2,1-es normál rátával.

2013-ban a kínai hatóságok engedélyezték, hogy azok a párok, ahol legalább az egyik házastárs az egyetlen gyermek a családban, két gyermeket vállaljanak. 2016. január 1-jén hatályba léptek a törvénymódosítások, amelyek értelmében bármely családnak joga van második gyermeket vállalni. 2021 májusában Peking „A termékenységi politika optimalizálásáról és a hosszú távú és kiegyensúlyozott népességnövekedés előmozdításáról” szóló dokumentum kiadásával engedélyezte a kínai családok számára a három gyermek vállalását.

Az egycsaládos-néhány gyermekes politika hozzájárult Kína csökkenő népességnövekedéséhez, de nem ez volt az egyedüli oka. A Brookings Institution (Washington, DC, USA) kutatócsoportja megjegyzi, hogy Kína demográfiai mutatói szinte azonosak Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan demográfiai mutatóival, ahol soha nem voltak ilyen szigorú korlátozások.

Mindezekben az országokban a teljes termékenységi ráta 1,0 és 1,3 közé csökkent a társadalmi-gazdasági változások miatt: ezt a felgyorsult urbanizáció, a növekvő jövedelmek, a tömeges női felsőfokú oktatás, a késői házasságkötés, a növekvő lakhatási költségek és a nagy munkaerő-piaci verseny okozta, együttesen.

A demográfusok ezt a folyamatot „az alacsony termékenység csapdájának” nevezik (low fertility trap). Amint egy társadalom termékenységi rátája 1,4-1,5 alá csökken*, a gazdasági modellek, az infrastruktúra és a társadalmi normák elkezdenek alkalmazkodni az egygyermekes és néha teljesen gyermektelen családokhoz.

*Ez a mutató Magyarországon 2023-ban 1,51 volt, 2024-ben 1,37, míg 2025 első négy hónapjában 1,28. Mindemellett az Egyesült Államokban most is 2,06.

Shen Shaoming kutató a European Journal of Population című folyóiratban novemberben megjelent tanulmányában rámutat, hogy az „egygyermekes generáció” általában még kevesebb gyermeket vállal, mint a szüleik. Az 1980-as évek nemzedékéhez képest két-háromszorosára nőtt azok aránya, akik inkább egyáltalán nem vállalnak gyermeket. Ha egyszer egy társadalomban normává vált az egygyermekes családmodell, akkor ezt szinte lehetetlen visszafordítani.

A Kínai Népességkutató Intézet szerint az ország a világon a második helyen áll egy 18 év alatti gyermek felnevelésének költségei tekintetében. Ez a szám átlagosan elérheti az 538 ezer jüant (76,1 ezer dollár), az olyan megapoliszokban, mint Peking, Sanghaj és Sencsen, pedig megközelíti az 1-1,5 millió jüant (140-210 ezer dollár).

Két fiatal szülő évi 160 000 jüanos átlagjövedelmével számolva ez azt jelenti, hogy az éves családi költségvetés 20-35 százalékát az egyik gyermek eltartására fordítják, és a második gyermek a legtöbb városlakó számára anyagilag megfizethetetlenné válik. Ezért nem mutatott nagy lelkesedést a kínai társadalom, amikor Peking engedélyezte a több gyermeket. A mai párok az országban, ha terveznek is gyermeket, akkor csak későbbi életkorukban szeretnék vállalni, amikor már eljutottak a karrierjük és az anyagi helyzetük bizonyos szintjére.

Hogyan próbál Peking változtatni a helyzeten?

A 2025 decemberében bevezetett fogamzásgátlási adó a kínai hatóságok leghangsúlyosabb, de nem egyetlen kísérlete arra, hogy befolyásolják az ország demográfiai helyzetét. Az elmúlt öt évben Kína több tucatnyi tartománya és városa fogadta el saját programjait a születési arányok növelésére, és kísérletezett közvetlen készpénzkifizetésekkel, adókedvezményekkel, lakhatási támogatásokkal és kibővített szülési szabadsággal.*

*Sőt: egyes területeken kényszerházasságokkal is. Ugyan nem mindenhol, de bizonyos tartományokban megesik, hogy a hajadonok és agglegények listáját egybevetve szó szerint kijelölik a házasulandó párokat, akik aztán vagy egybekelnek, vagy sem, de ha nem teszik, az annyi hátránnyal jár, hogy utána még életben maradni is nehéz mindkét áldozat számára. Ezt a módszert azért a megapoliszokban nem alkalmazzák.

Az ideológiai komponens is erősödik. 2021-ben a kínai államtanács kiadta a „Kínai nők 2030-ig szóló fejlesztési tervét”, amelyben megjelentek a „nemzeti erőforrások megerősítéséről” és a „harmonikus család építéséről” szóló kifejezések. Ezzel összefüggésben az állami média és a párt platformjai aktívan kezdték népszerűsíteni a „felelős anya” képét, aki két vagy három gyermek vállalásával „hozzájárul a nemzet sorsához”.

Ezzel párhuzamosan az emberi jogi szervezetek kísérleteket regisztráltak az abortuszhoz való hozzáférés korlátozására, különösen ha az nem orvosi okokból történik. A Human Rights Watch (HRW) a World Report 2025: China című jelentésében rámutat a nemek közötti diszkriminációra és a reproduktív jogok növekvő korlátozására. Az Amnesty International emberi jogi aktivistái olyan esetekről számoltak be, amikor az egészségügyi intézményeknek azt tanácsolták, hogy a nők ne hagyják abba a terhességmegszakítást, vagy további igazolásokat követelnek meg ezekhez a műtétekhez.

A nők reproduktív jogai elleni kínai állami politikai offenzíva szemléletes példája volt a Xu Zaoqiao petesejtjeinek krioprezerválási esete. 2018-ban egy hajadon pekingi lakos elment egy klinikára, hogy lefagyassza petesejtjeit, de a klinika elutasította őt, a kínai egészségügyi minisztérium előírásaira hivatkozva, amelyek csak házas nők számára vagy orvosi okokból engedélyezik az ilyen eljárásokat.

Xu bíróság elé vitte a klinikát, azzal érvelve, hogy a tilalom sérti a nemek közötti egyenlőség elvét: Kínában a férfiak szabadon lefagyaszthatják a spermát. 2024 augusztusában egy pekingi bíróság elutasította a felperes végső fellebbezését. Emberi jogi aktivisták a döntést a nem házas nők szimbolikus vereségének tekintették annak fényében, hogy a kínai hatóságok arra szólítják fel őket, hogy minél korábban és minél többet szüljenek.

Nők – elnémítva

A kormány a reprodukció ösztönzésére tett kísérletében teljesen figyelmen kívül hagyja a nők szempontjait a problémával kapcsolatban, ami csak ront a helyzeten. A kutatók, Ji Yuxiang és Zheng Zhou „China's Low Fertility Rate from the Perspective of Gender and Development, 2021” (Kína alacsony termékenységi rátája a nemek és a fejlődés szemszögéből, 2021) című cikke megállapítja, hogy a háztartási munka még mindig szinte kizárólag a nők feladata, miközben a karrierépítésre is vállalkozniuk kell. Az anyaság a kínai nőknek a karrierépítésben 30-40 százalékos visszaesést, 30-40 százalékos jövedelemcsökkenést és a családra nehezedő további terheket jelent. Ezeket a veszteségeket nem lehet 10 000 jüan kifizetésével kompenzálni.

2020 októberében a kínai közösségi hálózatokon megjelent a „ We are not flowers, we are a fire” (Nem virágok vagyunk, tűz vagyunk) című cikk fordítása, amely a „Hat nem és négy elutasítás” (6B4T) néven ismert dél-koreai radikális feminista mozgalom elveit vázolja fel. Ez az ideológia a heteroszexuális kapcsolatok, a házasság, a gyermekvállalás, a férfiak érzelmi kiszolgálása és a szépségnormákhoz való ragaszkodás elutasítását foglalja magában. Az elnevezés közvetlen utalás a nemek közötti kapcsolatok konfuciánus „Három engedelmesség és négy erény” elvére, amely a nőket függő helyzetbe kényszeríti, megkövetelve tőlük, hogy a házasság előtt engedelmeskedjenek apjuknak, a házasságban a férjüknek, özvegységben pedig a fiuknak, valamint hogy fenntartsák az „erkölcsi tisztaságot”, a szerénységet és ellássák a háztartási feladatokat.

Ez a radikális megközelítés ellentétben áll a korábbi kínai nőjogi mozgalmak elképzeléseivel – mondják Shu Li és Yijia Gu, a Melbourne-i Egyetem kutatói. A 18 és 30 év közötti lányok számára a házasság elutasítása és az önkéntes gyermektelenség a gazdasági és pszichológiai nyomás alól való menekülés módjává válik.

A fiatal nők a közösségi médiában gúnyolódnak a hatóságok hivatalos szlogenjein és ösztönző programjain: egyre népszerűbbek a „ne házasodj meg és ne szülj, hogy békésen élhess” (不婚不育保平安) , a „jobb, ha inkább magadba fektetsz, mint a gyerekedbe” (生孩子不如养自己), vagy a „nem baj, ha gyermekmentes vagy” (丁克也很好) hashtagek a Douyin (a kínai TikTok) és a Weibo oldalain. Ezzel az érzéssel szemben a fogamzásgátló szerekre kivetett 13 százalékos adó bevezetése inkább tűnik kétségbeesett kapkodásnak, mint ténylegesen működő intézkedésnek.

A születésszabályozás ára

Kína gyorsan öregszik. A Kínai Népköztársaság Nemzeti Statisztikai Hivatalának adatai szerint az ország lakossága 2025 elején 1,4 milliárd fő lesz. Xujian Peng és Dietrich Fausten demográfusok tanulmánya szerint 2035-re Kína lakosságának egynegyede, azaz nagyjából 350 millió ember lesz idősebb 60 évnél. Ez azt jelenti, hogy az a demográfiai ablak, amikor egy nyugdíjasra több munkaképes korú polgár jutott, gyakorlatilag bezárul.

A kínaiak elöregedése komoly terhet ró a nyugdíjrendszerre, ezért a hatóságok fájdalmas reformokat hajtottak végre: 2025. január 1-jétől Kína megkezdte a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését. Ezt a férfiak esetében 15 éven belül 60-ról 63 évre, a nők esetében pedig 50-55-ről 55-58 évre emelik, a foglalkoztatás típusától függően. Ezzel egyidejűleg rugalmasabb nyugdíjba vonulási időpontokat vezetnek be, és növelik a nyugdíjjárulék-fizetési időszakot.

Az országban egyre nagyobb hiány mutatkozik fiatal munkavállalókból, különösen a munkaerőpiac alacsonyan fizetett szegmenseiben. Míg a 2010-es években több mint egymilliárd 15-64 éves ember volt, addig 2024-2025-ben körülbelül 880-890 millió. A vállalati szektor az automatizálás terjesztésével reagál a problémára, a hatóságok pedig a szomszédos országokból történő munkaerő-toborzásról tárgyalnak. Kína azonban még nem áll készen arra, hogy elfogadja a tömeges bevándorlást, amely ellensúlyozhatná a fenyegető munkaerőhiányt.

Az „egy család egy gyermek” politikája a nemek közötti egyensúly jelentős megbomlásához vezetett. Ez nagyrészt a vidéki kínai család hagyományos patriarchális modelljének köszönhető – a fiú marad a házban, örökli a földet és felelős a szülei eltartásáért idős korukban – mivel a vidéki területeken gyakorlatilag nem létezett nyugdíjrendszer.*

*Sőt: csak a fiúgyermek temetheti el a szüleit, de neki kötelessége is.

A születési korlátozások kedveztek ennek a gyakorlatnak: ha egy családnak csak egy gyermeke lehetett, annak fiúnak kellett lennie. Ennek következtében megnőtt az ultrahang-diagnosztika alapján végzett szelektív abortuszok száma. Egyes tartományokban 1990 és 2000 között a fiú- és a lánygyermekek aránya 120/100 volt (a biológiai eloszlás szerint 105/100 szokott lenni). A demográfusok becslése szerint a 2020-as évekre Kínában több mint 30 millió „nőtlen” férfi jelent meg. Egész „nőtlen falvak” alakultak ki, amelyek 30 év feletti lakói soha nem házasodtak meg.

A nemek közötti egyensúlyhiány miatt a nők veszélyeztetettsége az egész régióban megnőtt. A Human Rights Watch jelentése szerint minden évben nők és lányok ezreit hurcolják Mianmarból, Kambodzsából, Laoszból és Vietnamból Kínába, ahol „menyasszonyként” adják el, és házi rabszolgaként tartják őket.

A Nemzetközi Szervezett Bűnözés Elleni Globális Kezdeményezés szerint Kambodzsában egész bűnszövetkezetek alakultak ki abból a célból, hogy nőket raboljanak a kínai „piacra”. A toborzók munkát vagy „házasságot” ígérnek a lányoknak egy gazdag férfival, de valójában emberkereskedők áldozatai lesznek. Széles körben elterjedt a „menyasszonyok” egyik családról a másikra történő továbbértékesítése. A 2023-ra vonatkozó globális rabszolgasági index szerint Kínában összesen mintegy 5,8 millió ember él modern rabszolgaságban.

Az a generáció, amely erős versenyszférában, drága lakhatásban és a gyermekről gondoskodni akaró idősebb rokonok hiányában nőtt fel, az anyaságot rabszolgaságként fogja fel, és egyre inkább elutasítja azt. Az állam tétlenül próbálja ugyanazokat az eszközöket használni, mint negyven évvel ezelőtt, a női testet csak a népesség szaporodásának eszközeként kezelve. De már nem lehet a nőket visszavezetni a „nappal munkás, éjjel a nemzet anyja” modellhez. A nyomás növelésére tett kísérletek csak még annál is nagyobb ellenálláshoz fognak vezetni, mint a „6B4T” esetében. És minél radikálisabban próbálják a hatóságok ellenőrizni a termékenységet, annál fájdalmasabbak a mellékhatások.

A helyzet európai szemmel nézve világosnak tűnik: az ősbűnt a nagy Mao elvtárs követte el, mikor egyrészt éhínséget idézett elő a verebek kiirtásával, másrészt elrendelte a szaporodást és sokasodást, az éhen haltak pótlása érdekében, aztán megfeledkezett az egészről forradalmi lendületében.

Ha azonban egy kínait kérdeznénk erről, ő azt mondaná: mindenről a verebek tehetnek, mert hagyták magukat kiirtani. Ugyanis Mao elvtársat még ma sem tanácsos kritizálni Kínában.

A kínai helyzet kétségbeejtő. Rossz a nőknek, de nem jó a férfiaknak sem. Bár az ország jövője szempontjából a legpocsékabb.

Szele Tamás