Szele Tamás: Kirijenko és a sajtó

Le kell szögeznem, hogy az orosz nagykövetség által közzétett adatok szerint Szergej Kirijenko nem tartózkodik személyesen Budapesten abból a célból, hogy befolyásolja a magyarországi választásokat. Ebből a célból ugyanis az emberei, az általa küldött „politikai technológusok” tartózkodnak fővárosunkban, ami azért mindjárt más. Vagy nem is olyan nagyon más, ahogy vesszük.

Persze Kirijenko nagyobb úr annál, hogy letolja a biciklit a mi szegény portánkra, meg úgy gondolhatja, nem is érdemlünk személyes törődést, elbánik a manipulációnkkal pár propagandista is az olcsóbbik típusból. Ezt azért még meglátjuk, de érdemes feltenni a kérdést, hogy például mikkel is foglalkozik általában ez a Kirijenko, honnan veszi a propagandistáit és mi azoknak a feladata. Erre a Vazsnoje Isztorii című orosz ellenzéki lap mai számában találjuk meg a választ, amit az alábbiakban ismertetek. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések véégn teszem meg.

Kirijenkónak elég sok és szerteágazó feladata van, de mind közül a legfontosabb az, hogy ő az orosz dezinformációs rendszer „főmérnöke”, az orosz sajtó végső tökretevője, hóhéra, lezüllesztője és a propaganda atyamestere. Nem is csoda, hogy hozzá került a magyar választási kampány.

Az orosz hatóságok évtizedek óta arról álmodoznak, hogy a médiát kizárólag az állami politika támogatása és a propaganda eszközévé tegyék. Alekszej Volin, a médiáért is felelős kommunikációs minisztérium akkori helyettes vezetője a következőképpen beszélt 2013-ban az újságírás küldetéséről:

„Egyértelműen meg kell tanítanunk a diákoknak, hogy... Állam nevű nagybácsikájuknak fognak dolgozni, és a nagybácsi fogja megmondani nekik, hogy mit írjanak, mit ne írjanak, és hogyan írjanak bizonyos dolgokról, és a nagybácsinak joga van ezt megtenni, mert ő fizeti őket. Minden újságírónak pontosan tudnia kell, miszerint nem az a feladata, hogy jobbá tegye a világot, hogy az igaz hírek fényét hozza el a nép közé, vagy hogy az emberiséget a helyes útra vezesse.”

Ezt Volin a Moszkvai Állami Egyetem újságírói karán volt képes elmondani, amivel annak idején – tizenhárom éve – még komoly botrányt okozott.

De hamarosan ez az álláspont vált a kormányban általánossá. „Ha a médiát az állam fizeti – akár közvetlenül a költségvetésből, akár állami cégeken keresztül –, akkor az újságíró köteles az állam véleményét közvetíteni”, magyarázta néhány évvel később egy Kreml-tisztviselő (aki az internetes médiáért volt felelős abban az időben).*

*Ez a magyar kormánymédia alapelve is, bár nekünk nincs Kirijenkónk, de vannak Bayereink, Pilháljaink, Stefkáink... számukra meg sem kell fogalmazni ezt az elvet, érzik ösztönösen.

Az Ukrajna elleni teljes körű háború kitörése és a cenzúra bevezetése után gyakorlatilag ez a modell vált egyeduralkodóvá: a független szerkesztőségeket bezárták vagy elüldözték az országból, a megmaradt médiumok pedig beágyazódtak az állami propagandarendszerbe.

De honnan szerezzenek elegendő lojális újságírót és médiakádert?

Szergej Kirijenko áldásával és bábáskodása mellett a speciális „Új Média Műhelyben” (MNM) próbálják őket kiképezni, amelyet eredetileg Ukrajna megszállt területei számára hoztak létre, de most az egész orosz médiarendszer tehetségkutató intézményévé alakítanak át. Jaj annak a tehetségnek, akire ez a cég rábukkan.

A propagandistagyár

2022-ben az orosz hatóságok propagandistahiánnyal szembesültek az „új területeken”. A megszállt régiókban „információs munkát kellett végezni az ukrán propagandának évek óta kitett lakosság körében”.

Az MNM, az ANO-Párbeszéd és a Szergej Kirienko által indított „Oroszország – a lehetőségek földje” platform* projektje új médiamunkatársak képzésével foglalkozik. Ezek olyan állami struktúrák, amelyek több milliárd dolláros finanszírozással támogatják a Kreml propagandáját a médiában és a közösségi hálózatokban. A kormány 2023-2024-re mintegy egymilliárd rubelt különített el az MNM számára.

*Oroszország, mint látjuk, nem csak a lehetőségek, de legalább ugyanannyira a lehetetlenségek földje is.

A képzés során az első folyam résztvevői „ Oroszország kulturális és technológiai szuverenitásának médiaközvetítésével, a specoperacija résztvevőinek és veteránjainak támogatásával, valamint a tudomány népszerűsítésével foglalkoztak”. És hogy „elmélyüljenek a témában”, ellátogattak a specoperacija résztvevőinek és családtagjaiknak fenntartott Egyesített Támogatási Központba, a Helikon Operába, a Kurcsatov Intézetbe és a Győzelem Múzeumába.

„A hatóságok számára nemcsak az szükséges, hogy bizonyos döntéseket meghozzanak, hanem nagyon fontos, hogy megfelelően elmondják, mik ezek a döntések, mire vonatkoznak.”

– spekulált az MNM indulásával kapcsolatban Leonyid Levin, a kormány kabinetfőnökének helyettese, a Tajnyi Szovjetnyik PR-ügynökség alapítója, amely a médiában való anyagkihelyezésre szakosodott, és az elnöki adminisztráció számára teljesített kormányzati megbízásokat. Mint folytatta:

„Ebben a tekintetben rendkívül érdekeltek vagyunk abban, hogy olyan szakembereket neveljünk ki, akik fel tudják dolgozni ezeket az információkat, az emberek számára érdekes módon képesek azokat bemutatni és a lehető legjobban adaptálni tudjűk azokat a hétköznapi tapasztalatok szempontjából.”

Az MNM élére az újságírástól igencsak távol álló emberek kerültek.

Alapítója, Julija Ablec, mielőtt az ANO-Párbeszédhez került, tíz évig dolgozott különböző vállalatoknál személyzeti igazgatóként, majd megnyerte az „Oroszország vezetői” vetélkedőt, és a szentpétervári kormányzó ifjúságpolitikai tanácsadója lett. Mint egyik ismerőse jellemezte:

„Ablec csak néhány bemagolt közhelyet ismételget. Lehet, hogy korábban csak kissé volt sekélyes, de mostanra sablonos mondatokban beszélő hivatalnokká változott. Úgy néz ki, mint egy fiatal lány, de annyira szovjet, annyira komszomolista, mint a tulajdon nagyanyja.”

Mihail Kanavcev, az MNM vezetője informatikát tanított, elemzőként dolgozott, és a szentpétervári Elektrotechnikai Egyetem Innovatív Tervezés és Technológiai Vállalkozás Intézetének igazgatóhelyettese volt.

Ahhoz, hogy megértsék, hogyan kell működnie a modern médiának, azt tanácsolja az MNM hallgatóinak, hogy gondolkodjanak el azon, „mit osztanak meg egymással az emberek a gondolkodás szempontjából”.

Majdnem Amerika

Az újságírás lényegét – az igazság keresését és közlését – figyelmen kívül hagyva az MNM működése sokban hasonlít a Harvard és a Stanford nyugati ösztöndíjprogramjaira, amelyekben médiasztárok tartanak előadásokat és az öregdiákok közössége is jelen van.

Mindkét amerikai program résztvevői az újságírók nemzetközi közösségének részévé válnak, amely aztán a kölcsönös támogatás, a karrier-tanácsadás és a szakmai együttműködések hálózataként működik.

Sok Amerikában tanult orosz öregdiák saját médiaprojekteket hozott létre, mint például Pavel Kanygi, Roman Anin, Roman Badanyin és Elizaveta Oszetyinszkayja.

Az Egyesült Államokban az ilyen programok a független újságírást erősítik: a Harvard és a Stanford ösztöndíját maguk az egyetemek és magánalapítványok finanszírozzák. Oroszországban viszont ebben a formában kizárólag lojális médiamenedzsereket és propagandistákat képeznek.

Az MNM-nél a képzés teljes munkaidőben zajlik, Moszkvában, és három-öt, egyenként öt-hat napos modulból áll. A résztvevők az egyes modulok időtartama alatt együtt élnek az egyetemen, így a képzés három hónapig tart.

A verseny, a túljelentkezés óriási – 2025-ben 53 fő jutott egy helyre. A bekerüléshez kreatív feladatot kell megoldani, motivációs levelet kell írni, tesztet kell letenni, és referenciákat kell találni a szakmában.

A modulokat úgynevezett „mesterek” vezetik. A „Médiakommunikáció” címűt például Vlagyimir Szolovjov televíziós műsorvezető és Ernest Mackiavicius, az ANO-Párbeszéd főigazgatója felügyeli. Vladimir Tabak, Krisztina Potupcsik médiatechnológus és Aram Gabreljanov, a News Media holding alapítója is részt vesz az oktatásban.

A tisztviselőket és politikusokat az MNM-be küldik tanítani. A Stratégiai kommunikáció modult közvetlenül Szergej Novikov, a Kreml Közprojektek Igazgatóságának vezetője, egykori újságíró, jelenleg az orosz kultúra főcenzora tanítja. A „Rendezvényszervezés” modulban kormányzóhelyetteseket, miniszterhelyetteseket, sőt, magát a sportminisztert, Mihail Degtyarevet is megtaláljuk. A „Public Relations” modulban a mesterek között szerepel Maria Zaharova a Külügyminisztériumból és Marianna Makszimovszkaja, a VK Video főigazgatója.*

*Na, ahol ilyen a tanári kar, onnan visítva menekül a valódi sajtószakma: azt nem lehet miniszterektől és szóvivőktől megtanul hanem csakis és kizárólag a mindennapi, szerkesztőségi munka folyamán sajátítható el. Nem az a baj, hogy Szolovjov vagy Zaharova nem tud újat mondani az újságírásról a kezdőknek, hanem ez, hogy nem tudnak semmit sem mondani róla, hiszen az igai sajtószakmát vagy már elfelejtették (mint Szolovjov, aki Politkovszkaja „Orosz napló” című kötete alapján oknyomozó újságíróként kezdte kalandos és kanyargós pályáját) vagy soha nem is ismerték, mint Zaharova.

Az „Új Média Felső Foka” modul kifejezetten a média topmenedzserei számára jött létre. „Az emberek bizalma a helyi, regionális közösségek és a média iránt nagyon nagy. Az információs hadviselés körülményei között ellenfeleink ezt kihasználják, és megpróbálnak beszivárogni a regionális nyilvánosságba és a médiába. Ezért fontos, hogy ugyanabban a kontextusban, ugyanabban a vektorban legyünk” – mondta Alekszej Zsarics, a Kreml közprojektekért felelős főosztályának helyettes vezetője a modul résztvevőinek.

Út a támogatásokhoz és a karrierhez

Alena Alekszejeva, az MNM egyik öregdiákja elmondta, hogy a szeminárium „globális átalakulást” jelentett számára:

„Ki kell lépned a komfortzónádból, hinned kell magadban, barátokat kell szerezned... És a legfontosabb, hogy a képzés után nem maradsz egyedül a gondolataiddal, hanem egy egész közösséggel együtt haladsz tovább, amely az ország minden tájáról származó médiaszemélyiségekből és projektfelügyelőkből áll, akik támogatnak és segítenek minden kérdésben.”*

*Másként fogalmazva: cinkosaidra és bűntársaidra mindig számíthatsz.

Egy költségvetésből finanszírozott regionális médium főszerkesztője vagy egy kormányhivatal sajtóirodájának vezetője számára az MNM-en való tanulás nemcsak a karrierjének kezdetét jelenti, hanem a kormányzati támogatásokhoz való könnyebb hozzáférést is. Az MNM-mel kapcsolatban gyakran emlegetett Internetfejlesztési Intézet és a Kulturális Kezdeményezések Elnöki Alapjának együttes költségvetése 2025-ben mintegy 35 milliárd rubelt tett ki. A támogatási pályázatok formálisan bárki számára nyitottak, de az MNM végzősei felkészülten indulnak: ismerik a pályázatírás szabályait, ismerik a kurátorokat, és előre tudják, milyen tartalmakat fognak támogatni. Roman Karmanov, az Elnöki Kulturális Kezdeményezésekért Alapítvány igazgatója az MNM egyik „mestere”.

Kirijenko az MNM végzőseit az Elnöki Adminisztrácó személyzeti tartalékának nevezi. Mint a 2013-as végzősöknek tartot tbezsédében mondta:

„Meg kell értenünk, hogy az információs és pszichológiai háború, a jelentések háborúja lesz a leghosszabb és legnehezebb... Az információs háború a frontvonalában harcoltok, ez a tiétek, a mi frontvonalunk, nem kevésbé fontos, mint a hősök frontvonala a csatatéren. Az ellenségeink számára már most világos, hogy kívülről nem fognak minket legyőzni.”

„Az MNM-re elsősorban azért volt szükség, hogy lássuk, ki van egyáltalán a szakmai terepen, milyen emberanyagból gazdálkodhatunk. Másodsorban – természetesen az indoktrináció kedvéért” – mondja egy, az elnöki adminisztrációhoz közel álló forrás.

Szerinte az MNM Kirijenko általános stratégiájának része:

„Különböző erőforrásokat gyűjt össze magának, amennyit csak bír, és máris rengeteget halmozott fel. Mindent és mindenkit eszközként kezel. Ők, ott fent, a Kremlben megpróbálják mindenhol ezt a narratívát bevezetni: az újságírásnak a hatalom érdekeit kell szolgálnia.”

Hát, ilyen ember kezébe került a magyar választási kampány orosz befolyásolásának irányítása. Ha rajta állna, már holnaptól, sőt, tegnaptól sem lenne magyar sajtó. Hiszen az oroszt is irtja, ahol éri.

Szele Tamás